Archive for 2009, szeptember

Liberális-drogos-zsidó riport egy pszichedelikus Scooter-koncertről.

mellekUraim! Engedjék meg hogy bemutassuk a női mellet! Senki sem tudja, mekkora az ideálisnak tekinthető mell nagysága, súlya. Szakértők 150–250 grammról beszélnek. Fontosabbnak tűnik a középkorból származó vélemény: tökéletes az a női kebel, amely pontosan beleillik a széptevő lovag tenyerébe.
A női kebel az esztendők során folyamatosan változik. Más az alakja és felépítése a nemi érés idején, más húsz, majd harminc év körül, illetve a klimax után.

A fejlődő mell
A gyermekkorban még mindkét nemnél azonos bimbóudvar és emlőbimbó. A kislányoknál a 10–11 év táján kezd változni, fejlődni. Először a bimbóudvar emelkedik elő a bimbóval együtt, majd a mell is nagyobbodni kezd. Idővel a bimbóudvar belesimul a mell szintjébe. A felnőttkorra jellemző forma két-három év alatt alakul ki. A mellek fejlődése gyakorta nem egyidejűleg történik, sőt fájdalommal is
járhat. A bimbóudvar alatt növekedő mirigyek feszülése okozhat fájdalmat. Ez főleg akkor szokta megijeszteni a kislányt és a szülőt, ha csak az egyik oldalon látható-érezhető a növekedés. Az aszimmetriának jelentősége nincs, néhány hónap késéssel a másik oldal fejlődése is megkezdődik. A mell egy-két évvel előbb kezd fejlődni, mint a szeméremszőrzet. Az első vérzés csak újabb egy-két év múlva – a hónaljszőrzet megjelenésével azonos időben – várható.

Az érett mell
A bimbó feletti rész laposabb, a bimbó alatti gömbölydedebb. A mellkas
domborúságától függően, a két mell tengelye többé-kevésbé széttér. Akár kisebb, akár nagyobb a mell, a bimbó tetején mindig található tizenöt-húsz pontszerű nyílás (a tejmirigy kivezetőcsöveinek nyílásai). A bimbóudvar szélén látható apró kiemelkedések voltaképpen nem működő, kicsiny tejmirigyecskék. A bimbóudvar alatt húzódik az igazi tejmirigy, amely körkörösen elhelyezkedő lebenykékből áll. A lebenykékből – akár a fák gyökerei – vékony, majd egyre nagyobb csövecskék vezetnek a mellbimbó felé. A tejjáratokat hámsejtek bélelik. A mirigyek és a tejjáratok zsírba vannak ágyazva. Az itt lévő zsír mennyisége ugyanúgy változhat, mint a test bármely pontján. Közvetlenül a bőr alatt szívós, szalagszerűen lefutó, teherbíró kötőszövet található, amolyan természetadta melltartó.
A mellben kizárólag a bimbó körül vannak piciny izomrostocskák, ezek hidegben, érintésre, szoptatáskor stb. akarattól függetlenül összehúzódnak, és kiemelik a megkeményedő bimbót. Olyan izmok azonban, sajnos, nincsenek, amelyek meggátolhatnák a keblek megereszkedését. Tornával egyedül az emlő alatti izmok fejleszthetők. A bőr és a kötőszövetes szalagok megnyúlását egyedül melltartó viselésével lehet lassítani.

A változó mell
A menstruációs ciklus második felében a mell teltebb, feszesebb, mirigyesebb tapintatú, gyakran érzékenyebb is. A változás azért következik be, mert ilyenkor bővebb a mell vérellátás, megnagyobbodnak a tejmirigy sejtjei, kitágulnak a tejjáratok, folyadék halmozódik fel a kötőszövetben. A periódus első hete után legkisebb és legpuhább a mell, ezért a havonkénti emlőönvizsgálatot mindig ilyenkor érdemes elvégezni. Terhesség alatt egyre kifejezettebbé válnak a menstruációs ciklus második felére jellemző elváltozások – a mell felkészül a tejtermelésre. Szülés után még nagyobbak lesznek a mirigyek, hogy a képződő tej kielégíthesse a csecsemő igényeit. A szoptatást a mell hámsejtjei sohasem felejtik el: mellrák még a változó kor bekövetkezte után is jóval ritkább azoknál, akik szoptatták is gyerekeiket. A nemi hormonok kiesése okozza a mell mirigyeinek és zsírszövetének sorvadását a klimaktérium után. Az egyre terjedő hormonkezelés nemcsak a csontritkulást akadályozza, hanem a mell szerkezetére, alakjára – szépségére – is jó hatással van. Szükség esetén a sorvadt mellek is képesek tejtermelésre. Afrikában, ahol mesterséges táplálásra nincs mód, az elhalt anya secsemőjét a nagyanya mellére szokták tenni. Az a tapasztalat, hogy ilyenkor előbb-utóbb ismét megindul a tejelválasztás.

A női mell a top 3 csábítási eszközök egyike. Akár sejtelmesen kandikál ki, akár szemérmetlenül, netán teljes valójában szex közben, minden egyes férfit képes az őrületbe kergetni. Tudják ezt a nők is, és naná, hogy kihasználják. „Amivel azonban még nincsenek tisztában, hogy nemcsak párjuk, de saját maguk élvezetét is fokozhatják vele!”- mondja Debby Herbenick, az indianai egyetem szakorvosa? Tovább a teljes cikkre

A feltételezések szerint háromszor is megerőszakolta a fiát az a Detroit mellett élő anya, aki tíz évvel az örökbe adás után talált rá a gyerekére. Az még nem világos, hogy a kamaszkorú gyerek tisztában volt-e vele, hogy a biológiai anyjával éli át élete első szexuális élményét, de az anya ártatlannak vallja magát. A 35 éves Aimee Louise Sword tíz évvel azután, hogy örökbe adta a fiát, az interneten keresztül megtalálta a még jelenleg is csak kamaszkorú gyereket, majd találkozott vele, elcsábította, és állítólag háromszor le is feküdt vele – írja a Fox News. Azt nem tudni, hogy a kiskorú fiú tudatában volt-e, hogy a biológiai anyjával feküdt le, a nőt mindenesetre nemi erőszakkal vádolják. Michigan megyében 16 év a beleegyezési korhatár, ez alatt számít megrontásnak a szexuális kapcsolat, még beleegyezés esetén is. Sword még áprilisban adta fel magát, mert letartóztatási parancsot adtak ki ellene, de az eset csak most került nyilvánosságra. A Detroit mellett található Waterford Township rendőrsége először három rendbeli nemi erőszak miatt tartotta bent a nőt, akit később óvadék ellenében elengedtek, és jelenleg csak egy rendbeli nemi erőszak ügyében folyik ellene az eljárás. A nő ártatlannak vallja magát, és az ügyvédjén keresztül azt nyilatkozta az Oakland Pressnek, hogy nagyon nehezen viseli a vérfertőzés vádját.
A nő ezen a rövid nyilatkozaton kívül nem szólalt meg az ügyben. Az azóta megszűnt MySpace-oldalán reagált a történtekre annyit, hogy Lil’Kim esetéből merít magának erőt, mert a rappert is úgy ítélték el, hogy végig ártatlannak vallotta magát (Lil’Kimet 2005-ben többek között hamis tanúzásért ítélték el). A nő azt írta, Lil’Kim magára emlékezteti, és nem értette, miért foglalkozik mindenki vele. Míg Sword úgy érzi, felülkerekedhet a vádakon, a pszichiáterek attól tartanak, hogy a fiú maradandó károsodásokat szenvedhet, ha igaz a sztori. “Ez lehetett az első szexuális élménye, így az ő első szexuális élményében annyi az ellentmondás, a szokatlanság, a tabu, hogy akár egész életére kihathat rá” – nyilatkozta a Fox Newsnak Gerald Shiener, a detroiti Sinai Grace Kórház pszichiátriájának vezetője, aki szinte elképzelhetetlen szörnyűségnek tartja a történteket.
“Az első reakciónk, amikor hasonlóról hallunk, hogy ez minden férfi rémálma. Undorító. Nem is találok rá szavakat, mert ez egy olyan dolog, ami annyira távol esik a normálistól, annyira tiltott minden kultúrában, hogy már az is felkavarja az embert, ha csak belegondol” – mondta az orvos. Arról, hogy a csak kiskorúként emlegetett fiú pontosan hány éves, illetve hogy mikor, milyen körülmények között került sor a feltételezett nemi erőszakokra, egyelőre nincsenek információk.


Tovább a teljes sorozatra


Yui Aoyama, Natsuki Yoshinaga, Mai Nadasaka, Mari Misaki

molnar_anikoMég csak fel sem tételezi a négy hónapja megjelent botránykönyv főszereplője, hogy a Tanár úr becsapná, Molnár Anikó mégis aggódik a bevétel miatt: egyelőre a semmiért beszélte ki élete minden titkát. Molnár Anikó sok olyan epizódot elmesélt az életéről szóló könyvben, melyet mások biztosan nem tettek volna: mesélt kalandjáról egy hercegségben, Bochkor Gáborhoz fűződő kapcsolatáról, arról, hogy volt már eltartott nő, és hogy százezreket ajánlottak neki egy szerelmi együttlétért. Tovább a teljes cikkre
Molnár Anikó történetei, rövid tartalom: Két külön világról van szó: Kelemen Anna a Rózsadombról indult, Molnár Anikó pedig Pomázról, egy vályogházból. Kelemen Anna pénzért szexel, Molnár Anikó pedig az illúzióért. A könyv egyáltalán nem időrendi sorrendben mutatja be a pomázi lány életét. A könyvben három kivétellel névtelenek maradnak a szereplők, annak ellenére, hogy Anikó partnerei közül többen felvállalták a kapcsolatukat, például Bochkor Gábor, vagy Kammerer Zoltán. Névvel „csak” Albert monacói herceg, valamint Sylvester Stallone szerepel, illetve Angelo, a színes bőrű táncos fiú, akivel bőségesen foglalkozott a bulvársajtó. A könyvnek három fő vonulata van: Egyrészt foglalkozik azzal a két monstre tévéműsorral, amely a celeb világba emelte Anikót, tehát a Való Világ reality show-val, valamint a Nagy Ő című partnerkereső műsorral. Szó esik természetesen a kulisszatitkokról, valamint a csatornák és a bulvármédia manipulatív együttműködéséről. Egyszerre tragikus és mulatságos a főszereplő szerelmi élete. Itt egymás után bukkannak fel az izgalmasabbnál izgalmasabb figurák. Az Anikóba reménytelenül szerelmes alkoholista, és impotens milliomos, a szeretőt tartó, de feleségétől rettegő másik milliomos, a kis srác, aki meghúzza magát Anikónál, csak azért, hogy pénzt takarítson meg, a sportoló, aki Molnár Anikó után megy a világ végéig, hogy csokit vigyen neki, az állatok szerelmese, aki két éjszakát is Anikó ágyában tölt, de szex helyett a horrorfilmek szerelmese, és végtelen sorban vonulnak fel a reménytelen férfiak, bár Anikó mindegyikben a lehetséges férjet és apát látja. És végül, a harmadik vonulat nem más, mint Anikó élete, az az út, amely Pomázról a gazdagok világába vezet. A reménytelen küzdelem egy jobb létért és apró győzelmek, potyogtatós budi helyett angol vécé, lavór helyett villanybojler és gáz. A könyv megjelenésekor kerül a bulvárlapok címlapjára az, amit Magyarországon még senki nem vallott be: Anikó milliós nagyságrendű összegért egy hetet töltött az egyik arab herceg vendégeként, több tucat tizenéves európai szépség társaságában. Hogy ott mi történt, az kiderül a könyvből.

szex_utanEgy férfi kémiája megváltozik az orgazmust követően. A prolactin csökken, ez fizikálisan úgy hat a testre, hogy fáradtságérzetet kelt a férfi ban – véli egy kanadai szexuálterapeuta, dr. David McKenzie. Egyébként pedig az izmok energiatermelésért felelős glycogen is ilyenkor van mélyponton, ami álmosságot okoz. S mivel a férfi ak izmosabbak, mint a nők, így természetes, hogy álmosabbak, mint nőtársaik. Kevesen tudják, hogy a férfiak libidója a nőkéhez hasonlóan egyszer magasan van, másszor mélyponton. Ennek is kémia a magyarázata: a tesztoszteron termelésétől függ, hogy milyen a kedvük, a libidójuk, az energiájuk, vagy éppen a spermatermelésük.
Az izmok energiatermeléséért felelős anyag az aktus után mélypontra kerül! Dr. Marcus Laux szakorvos megfi gyelte, hogy a férfi aknál is van ciklus. Amikor hullámhegybe ér a tesztoszterontermelés, akkor a pasiknak több az energiája, jobb a kedve, többet humorizálnak, kevesebb a súlyuk, és kevesebb alvásra van szükségük. Hullámvölgyben azonban apátiába zuhannak, meglehetősen közönyösek, érdektelenek.
Dr. Mehmet Oz úgy véli, hogy a péniszre, mint az egészség barométerére kell tekinteniük a férfiaknak.
– Ha a merevedés normális, akkor minden rendben a szív- és érrendszerrel, a vesével, az aggyal. De ha valaki nem tudja hozni a szokott formáját, akkor elképzelhető, hogy érrendszeri panaszai vannak.

tunciKiszel Tünde álltapornós botránya után nyíltan vállalja: 25 éves kor alatt keres partnert, és úgy tűnik, nem is hiába… Kiszel Tündét (48) törökországi nyaralása után az egyik kalocsai szállodában pihent. Itt kapta lencsevégre szemfüles olvasó-riporterünk, miközben Tünci és hódolója szerelmesen ölelgették egymást az épület kertjében. Úgy tűnik, Tünde nem tud elszakadni a fiatalabb korosztálytól, hiszen korábbi barátai – akiket a nagyközönség előtt fel is vállalt – szinte kivétel nélkül 30 éves kor alatt voltak. Ráadásul az idei Comet Gálán is egy 24 éves fiatalemberrel jelent meg, és még azt is elárulta, ő bizony 25 éves kor alatt keresgél. Kiszel Tünde ezúttal a Smink nélkül című műsor közönségtalálkozójára látogatott el a vidéki városba, ahol egyébként több mint 300-an várták. Tovább a teljes cikkre

Érett kor, nem kór -  Beszéljenek a számok -  Miért nem látható? A lepedőakrobata huszonévesek megtarthatják maguknak a színlelt orgazmusukat – somolyog magában nem egy 40-50 feletti hölgy, és milyen igaz; számos felmérés szerint az érett nők sokkal vállalkozóbb szelleműek a szex terén és jobban is élvezik az intim együttléteket, mint ifjabb társaik. 

Szex 50 felett? Talán egyesek számára meglepő lehet, de sok millió – „bizonyos kort” elért nő számára a szex idővel egyre élvezetesebbé válik. Mint a jó bor, beérik – mondják. Az egyik legnagyobb előnye a sok év tapasztalatnak, hogy erre az időre már mindenki tudja, mit és hogy szeretne, és sokuknak meg is van hozzá bátorsága, hogy megtegye azt, amit a szíve diktál. Mit tudnak az érett dívák?

Érett kor, nem kór
Az erotikus késztetésnek valójában nem sok köze van az életkorhoz. Amíg lélegzünk, megkívánhatjuk a szexet és érezhetjük magunkat szexinek, kívánatosnak. Számos nő számára a menstruációs ciklusok vége egyet jelent a szabadsággal, többé nem kell aggódniuk a nem kívánt terhesség miatt, nem kell ügyelniük a tablettákra és más hasonló apróságokra. Eljött az önfeledt felfedezések, a merész kísérletezések kora, a szexualitás korábban nem ismert mélységeinek feltárása. Mindez természetesen igaz az erősebb nem képviselőire is. Igaz ugyan, hogy az évek múltával a férfiak erekciója veszít erejéből, azonban a sokéves tapasztalat, az ebből fakadó magabiztosság, a partner részéről érzett odaadás és figyelem mindkét félnek segítenek átlépni ezeken az akadályokon.

Beszéljenek a számok
A brit Health Plus magazinban közzétett kutatási eredmények is alátámasztják azt, amit számos nő magától is tud. Mintegy 2000 negyven év felett járó nő válaszolt a szexuális szokásaikat firtató kérdőívekre. 77%-uk határozottan állította, hogy szexuális élete kielégítőbb, mint húszas éveiben volt, és 67%-uk a legjobb szexpartnerét házastársában lelte meg. Kétharmaduk állította, hogy elégedettebb a testével és hogy sokkal magabiztosabb, mint fiatal korában. A negyven felettiek mindössze 37%-a vallotta be, hogy olykor még ma is színleli az orgazmust, miközben több mint felük állította, hogy fiatalabb korában ez rendszeresen előfordult.És hogy rutinból csinálnák, hagyományos misszionárius pózban? Ugyan már! Tízből kilenc megkérdezett szereti variálni a pozíciókat, négyen kifejezetten szóvá is teszik, hogy mit, mikor és hogyan szeretnének. A változatosság keresése természetesen nem áll meg a hálószobák küszöbénél: a nappali lehetőségeit 62%, a fürdőszobáét 28% a konyháét 16% próbálta ki, míg a természet lágy ölén 12% szeretkezik rendszeresen. Ennyit a számokról, meglehetősen beszédesek.

Miért nem látható?
Sajnálatos módon olyan társadalomban élünk, ami ezt a lelkesedést korántsem nézi minden esetben jó szemmel. Rengeteg a sértő és hazug mítosz, az érett nők vágyait nevetséges színben feltüntető vicc. Mind a mai napig kevés az olyan film, tévéműsor vagy éppen könyv, mely a szexuálisan aktív, érett nők pozitív élettapasztalatait mutatja be. Ennek okai bizonyára összetettek, de tartunk tőle, hogy férfiak uralta társadalmunkban az erősebb nem bizonyos fokú irigysége is közrejátszhat a téma ilyetén reprezentációjában, hiszen míg a nők a menopauza beköszönte után is boldogan élvezhetik a szex minden örömét, addig az 50-es évikben járó férfiak nem ritkán komoly merevedési zavarokkal küzdenek, melyre ugyan léteznek hatékony megoldások, de az erősebb nem szégyenlős, nehezen vesz igénybe segítséget. Minden negatív előjelű megjegyzés, rossz vicc és ostoba félreértés ellenére azonban létezik egy másik történet is. Egy olyan történet, amit érett nők mesélnek egymásnak finom kapucsínók mellett, mely izgalmas, változatos és kielégítő szexuális élet titkairól szól.