Archive for 2009, szeptember
Most felfeküdnék egy asztalra, és cseppet sem bánnám ha a végtagjaim a négy lábához lenne rögzítve, azt sem ha a bokám a csuklómhoz mint rég.. Ahhoz csak egy kéthurkos szíj kell, egyszerű. Jobb csukló-jobb boka, bal csukló – bal boka. Most nem tennék velük semmit, nem bánnám, ha nem is tudok. Sőt jobb az úgy. Azt se bánnám, ha már meztelen lennék, és nem akadnál bele semmi felesleges textilbe. Ó ma le kellett volna már szörteleníteni magam, úgy jobb nekem. Sima, érzékeny, finom érzés minden érintés. Megtehetnéd helyettem. Csak ne tejszínhabbal, nem alkalmas borotválás előtt, ragad és nem csúszik a penge. Jöhet tőlem valami férfi illatú hab is, olyan mindegy vagy csak egy kis szappan, én sem keresek erre külön szert. Ami kézre esik, csússzon egy kicsit a bőr felszíne.
Nyugodtan, lélegzet visszafojtva várnám, figyelném, ahogy a hideg fémecske siklik rajtam. Jól esne ha közben kicsit feszülne a kezem, hogy érezzem benne az erődet, amit a kötelékemnek kölcsönöztél. Néha megsimogatnád az ujjaiddal a felszínt, ellenőrizni elég sima, vagy még dolgozol rajta. Biztosan nekiülnél, lassan, türelmesen dolgoznál rajtam, főleg az ágyéki résznél. Összehúzódna a hüvelyem mikor közelítesz felé, csak ilyenkor érzi magát hirtelen üresnek, kitöltetlennek, érintésre várónak. Bennem lobbanékonyan feszülne a türelmetlenség, mikor érezlek már közelebb, oda közelebb. Mintha céltábla rajzolódna a köré, pontos tudatában vagyok, oda koncentrál a figyelmem, nem téveszt centiket, mint a testemen bárhol máshol ha érint az ujjad. Pontosan tudom hol tartasz, melyik céltáblasugárnál, és az már elég közeli, vagy még ficeregnék hogy a kezed alá csúsztassam belsőbb köreim. Ismerem ezt a türelmetlen várakozó vágyakozást. Sajnálom kicsit mikor rögtön a közepébe döföd az ujjaid és kihagyod a lassan közelítés játékát, bár jó az is.
Most a borotválás ürügyén egészen lassan haladhatsz, körről körre. Annál is inkább minél beljebb jársz annél bonyolultabb és részletesebb a felszínem. Hajlatok, ajkak, csikló, gát…sok kis gondoskodni való részlet. Elképzelem ahogy eltűnődsz a szeméremdomb felszínén, formázz mintát a barna szőröcskékből, majd ha nem tetszik egy húzással levághatod a műved.
Mikor egészen sima és fényes lett mindenhol, egy csöpögősen vizes kendővel törlöd frissre. Nyelveddel hűtöd le a felhevült megkínzottabb sejteket. Majd megvárod míg megszárad, talán enyhén meg is fújod. Hűs olajos zselével kenegeted be, siklik a kezed rajta. Meglep a hideg, rándulok. Ezt a sima, sikamlós, csúszós érzetet vártad. Ezt képzelted el mára, táncba hívják ujjaid a puncim. Siklnak a redők, ajkak között az ujjak, be-bebújnak a helyükre. Simogatnak, siklanak, dörzsölnek a sikosságnak köszönhetően akadálytalanul, simán, nagy lendülettel.
Ép csak megvárod hogy pattanásig feszüljenek a kötelek, a levegővételem sóhajtásig mélyüljön. Ép csak megvárod, míg felforr a vérem. Mosolygó szemmel, résnyire nyílt ajkakkal nézed a feszülésem az asztalon. Nézed ujjaid sikamló hatását. Nézed ahogy a kéj átveszi felettem az uralmat, és ezzel te kerekedsz felül. Vársz, nekilendülsz, vársz, nekilendülsz. Periódikusan, mint vmi spirálban tolod fel az érzeteim., egy-egy szinten meg megállva, időzve, hogy átvegyem a rezgését és lassan haladjak tovább. Megvárod míg képtelenné válok a mozdulatlanságra. Még tovább, még tovább feszíted a húrt, pedig szinte már alig érsz hozzám. Már csak pár ujjad táncol bennem, már csak a szemeddel tartasz, figyeled hangtalan könyörgésem, hogy legyünk túl rajta, ne fokozd már tovább, nincs hova.. de..
[Lolita]
Az erekciós zavarok génterápiával történő kezelése az elsődleges vizsgálatok szerint biztonságos, jelentették be az Amerikai Urológusok Társaságának éves közgyűlésén. Két évvel ezelőtt kezdődtek a vizsgálatok, amikor 11 erekciós zavarban szenvedő férfi kapott génkezelést, mondja dr. Arnold Melman, a New York-i Albert Einstein orvostudományi egyetem professzora.
A férfiak péniszébe a Maxi-K nevű humán gént fecskendezték be. – A gén egy olyan fehérjét termel, amely kialakítja a Maxi-K csatornát; mely, ha nyitva van, ellazítja a simaizmokat, amitől könnyebbé válik az erekció – mondja Melman professzor.
A vizsgálat eleinte csak a kezelés biztonságára vonatkozott. Majmokkal végzett kísérletek azt bizonyították, hogy a kezelés javítja az erekciót és a szexuális viselkedés egyéb vonatkozásait. A kezelés várhatóan évente lesz szükséges, mert az eddigi kísérletek szerint a hatás körülbelül hat hónapig tart. A kezelés előnye, hogy nem kell semmit sem előre tervezni, sem tablettát bevenni, sem injekciót beadni. A génterápia együttműködik az erekciót elősegítő gyógyszerekkel, melyekből alacsonyabb dózis is elég lehet.
Dundika jó mókának tartja az új őrületet, az intim együttlétet megfűszerező lepedőt, de nem szereti a mindenáron a szexre utaló játékokat, tárgyakat. A szex mindenre hatással van a világban, így nemcsoda, hogy megdöbbentő tárgyak sokasága lát napvilágot. A szexi, és valahol perverz kiegészítők most már a hálószoba mellett a konyhában is kezdik átvenni az uralmat.
A legújabb őrületek közé tartozik az orgazmust számláló ágy, Káma-szutra süti, női mell alakú tükörtojás forma, nemiszerv alakú jégkocka tartó. Pep Torres tervező a sportpályák eredményjelző tábláit ötvözi a szexuális élettel, feltehetőleg abból kiindulva, hogy sokan sportot űznek az intim együttlétekből -és így született meg az orgazmusszámláló lepedő.
Amíg a méltán népszerű Twister elsősorban a gyerekek ügyességi játéka, melyben a játékmester határozza meg, ki melyik színre tegye a kezét és a lábát, a Karmasheetra ennek a felnőtt változata. Itt nem egy nyilat kell pörgetni, elég ha megkeressük kedvenc számunkat. Ezeken kell párunkkal együtt elhelyeznünk a talpunk, tenyerünk, térdünk, könyökünk és fenekünk a változatos pozíciók eléréséhez. Bár a nyolcezer-kétszáz forintért kínált játékszernél akadnak egyszerűbb és olcsóbb szex-étvágygerjesztők is. A reggeli összebújáshoz adhat kedvet például a női mellekre emlékeztető tükörtojás, aminek az elkészítéséhez szükséges forma már ezernyolcszáz forintért beszerezhető.
Persze az édesszájúak sem maradnak ki a kínálatból, ők szexpóz-sütivel dobhatják fel az estéiket. A nyolcféle forma négyesével csomagolva került a polcokra, ahonnan kétezer forintnyi svéd koronáért kínálják azokat. De izgalmas lehet a cukorkából készült fehérnemű is. A gyártók a nőkre és a férfiakra is gondoltak egyaránt.
„A Twister nevű ügyességi játékot több filmben is láttam már, tényleg bonyolult alakzatokra készteti a résztvevőket. Ennek az erotikus változatát, a Karmasheetrát szívesen kipróbálnám a férjemmel. Ez kivételesen jó mókának tűnik, de amúgy nem vagyok oda a szexre erőltetetten utaló alkotásokért” – árulta el Dundika. (Hírextra)
Tele vannak az újságok meg a net is olyan hirdetésekkel, amik csak ürügyül használják azt hogy masszázs. Külömben meg semmi közük hozzá. Nekem a thai masszázs az egy szent dolog. Tudom hogy akinek diplomája van az a legjobb iskolában évekig tanulja. Tudja hogy mi az az anatómia és olyan mint egy fél orvos. Ismeri a betegségeket és nem kuruzslással gyógyít, meg nem ráolvasással.
Voltam már néhány thai szalonban és tudom hogy mi történik ott. Nem is értem, miért nem kérnek végzettséget igazoló oklevelet azok akik hirdetési rovatot tartanak fent az újságjukban és miért hirdethet akármit bárki. Újsgban láttam hogy thaimasszőz és indiai fejmasszázs, keleti gyógymódok. Akit telefonon elértem, úgy tűnt tudja miről beszél. Az sem lepett meg hogy 9000 pénz egy kezelés, a thai szalonok nem olcsók.
Az már furcsa volt hogy az üzlet egyáltalán nem úgy nézett ki ahogy thai szalonok. Inkább olyan volt mint egy hentesüzlet amit nemrég zárt be a köjál. Nem kaptam meg a szokásos könnyű pamutruhát, csak egy lepedőt hogy takaródzzak be azzal. Aztán jött a nő. Lehet hogy thai volt, lehet hogy nem, én nem tudom megkülönböztetni a sárgákat, de nem úgy nézett ki mint egy gyógymasszőr hanem mint egy kivénhett kurva. A szája is büdös volt.
Megnyomkodta egy kicsit a talpam aztán a lábfejem, aztán tenyérrel a lábszáramat és közben kihívóan bámult a pofámba. Hamarost kiderült mire megy ki a játék, amikor elérte a csipőmet, benyúlt az ágyékomba és rámvigyorgott és hiányzott elől a foga! Eltoltam onnan a kezét és mondtam neki hogy thai masszázs. Megvonta a vállát és duzzogva gyömöszölt tovább hogy nem volt benne köszönet. Aztán amikor a combom belső felét taposta, a lábával megérintette a herezacskómat, ettől egy kicsit erekcióm lett, akkor diadalmasan jött hogy “hau ebaut disz van szőr!” és mutatta hogy a szájába veszi.
A frászt neki, a mocskos fogatlan szájába! Mondtam hogy no, de erre hirtelen le is telt az órám, a csaj összeszedte a cuccait és elment még visszaszólt hogy öltözni. Rájuk kellene hívni a rendőrséget csak engem röhögnének ki. Miért nem azt írják hogy örömtanya? Miért hazudják hogy értenek hozzá?
![]()
![]()
![]()
![]()
Tovább a teljes sorozatra
Nem csak a világ többi részén, de hazánkban is erős ütemben növekszik a Facebook felhasználóinak száma. A világon összesen jelenleg már több, mint 250 millióan regisztráltak, s a magyarok is közel vannak a 400 ezres határhoz. A Facebookon a legfrissebb adatok szerint 380.600 magyar tag van, ami szép növekedés, tekintve, hogy alig több mint egy hónappal ezelőtt még csupán 322 ezren voltak – derül ki egy a Facebook látogatottságát összegző weboldalról. Az elmúlt héten 14 ezres növekedést könyvelhettünk el, egy hónap alatt pedig 60 ezret. Amennyiben a növekedés üteme így alakul tovább, akkor akár év végére elérhetjük az egymilliós felhasználói számot is – ezt jósolja többek közt a Webisztán blog is.
Több a nő, sok a fiatal: Érdekes adalék, hogy a közösségi oldalon a magyar nők aránya jóval magasabb, 56 százalék, mint a férfiak 44 százalékos eredménye. Az életkor tekintetében nem meglepő módon a leginkább felülreprezentált réteg a 18-24 illetve a 25-34 éves korosztály. Előbbi 33,1, utóbbi 32,7 százalékát adja a magyaroknak a közösségi oldalon. A 35-44 (12,1%) illetve a 14-17 (11,7%) évesek szintén közel egyenlő arányban vannak jelen, de 14 évnél fiatalabb felhasználóból is akad 4600 (1,2%). Az eredetileg egyetemi közösségi szolgáltatásként indult oldal a globális terjeszkedése során sem vonzza túlságosan az idősebbeket, a 45-54 évesek nálunk is mindössze 5,1, az 55-64 közöttiek pedig már csak 3 százalékkal járulnak hozzá a társasághoz, 65 feletti magyarokból pedig alig 1200 van a Facebookon (0,9%).
Egy évvel ezelőtt körülbelül 30-40 ezer magyar lézengett az akkor nemzetközi vizeken még épp csak elszabadult közösségi oldalon, innen nézve szép teljesítmény a tízszeres növekedés, főleg ha beleszámoljuk, hogy csak néhány hónapja készült el a magyar lokalizáció, illetve azt, hogy nálunk nagyon erős az iWiW (főleg a középkorosztályon belül) illetve a MyVIP (főleg a tinik körében) hatása.
Talán ezen okoknak köszönhetjük, hogy a hasonló lélekszámú Csehországban jelenleg több mint 1,3 millió Facebook felhasználó van, a szomszédos Szlovákiában pedig 737 ezer. Hazánkban ezzel szemben a közösségi web robbanásakor az iWiW éppen kéznél volt, s a meghívó küldési lázban nálunk szinte kivétel nélkül mindenki itt próbálgatta a hálózatos kommunikációt. Sokaknak a Facebook idegennek tűnt, a sok alkalmazás és gadget zavarossá tette az egyszerűbb kezelhetőségre vágyó felhasználók számára az ismerkedést. Ennek ellenére fokozatosan szélesedik a kör, s ma már az informatika közeli emberek és a számítógéppel irodai munkát végzők mellett egyre több “laikus” jelenik meg itt is. Sőt, a közelmúltban több gyártó és szolgáltató is azzal reklámozott mobilkészülékeket, hogy Facebook-kliens tartozik hozzá.
Európa lenyomja Amerikát
Elmondható, hogy a Facebookra eddig a masszív amerikai dominancia volt jellemző, Európában pedig leginkább a britek lepték el a szájtot, de mostanra, az öreg kontinens országait együtt számolva már több az európai felhasználó, mint az amerikai. A brit és a dán 45 százalékos penetrációhoz képest (az internetezők számához viszonyítva) a többi országban 20-30, illetve 5-10 százalékos lefedettség jellemző, ami az okostelefonok terjedésével, az eddig távol maradó rétegek megjelenésével extrém gyorsasággal változhat, csak úgy, mint az iWiW esetében történt anno. Ez nem csak a felhasználóknak, de a közösségi médiát eszközként vagy hirdetési felületként használni akaró cégek számára is fontos fordulópont lesz. A “netes telefonkönyvként” is csúfolt iWiW-vel ellentétben a Facebook interaktívabb, pörgősebb és több tartalmat hordoz, így jó táptalaja lehet a kereskedelmi célú akcióknak is.
Hogy megértsük, B. B. mit is képvisel, ahhoz nem kell tudni, milyen is a valóságban az a fiatal nõ, akinek Brigitte Bardot a neve. A csodálóknak és ellenfeleknek ugyanis nem valóságos, hanem képzeletbeli teremtménnyel van dolguk. B. B. legendája ugyanúgy meríti erejét az életébõl, mint az általa játszott szerepekbõl. A legenda régi mítoszban gyökeredzik, s Vadim ezt a mítoszt próbálja életre kelteni: valójában az „örök nõiség” ízig-vérig modern változatának és ezzel egy újfajta erotikának a feltalálója. Valójában ez az újdonság ejt rabul egyeseket és háborít fel másokat.
A szerelem rejtély nélkül is szerelem, de az erotikát nem tudja nélkülözni. Márpedig, legalábbis a filmekben, a férfiak és nõk közti társadalmi különbség jelentõs csökkenésével az erotika szerepe is visszaszorult. 1930 és 1940 között az erotika lassan átadta helyét a romantikának meg a szentimentalizmusnak. A vampnak a kis barátnõ lépett a helyébe, ennek a nõtípusnak pedig Jean Arthur a legtökéletesebb képviselõje. Mindenesetre 1947-ben, amikor a filmgyártás komoly válságba került, a rendezõk visszatértek az erotikához, ezzel próbálva újra megszerezni a nézõk kegyeit. De akkor, amikor a nõk autót vezetnek meg tõzsdéznek, amikor semmi különöset nem látnak abban, hogy valaki meztelenül napozik a tengerparton, vajmi kevés az esély a vampnak és a vampot övezõ mítosznak a feltámasztására. Ettõl fogva a rendezõk közvetlenül a nõi bájakra építettek. A sztárok pedig nem annyira tüzes vagy álmodozó tekintetüknek, mint inkább testalkatuknak, anatómiai adottságaiknak köszönhették népszerûségüket. Marilyn Monroe, Sophia Loren és Lollobrigida megannyi bizonyíték, hogy a férfiak szemében az érett nõ minden varázsát megõrizte. Az álommal kereskedõk azonban más megoldással is kísérleteztek. Audrey Hepburn, Françoise Arnoul, Marina Vlady, Leslie Caron és Brigitte Bardot inkább a fiús lány típusának képviselõje. Vadim tizennégy éves kamaszt szerzõdtetett a Veszedelmes viszonyokhoz. Tovább a teljes cikkre











