Szexpláza filmforgatás itt: Szexplaza.hu/magyar-szereplokkel
Archive for 2009, szeptember
ManDingo (eredeti nevén: Frederick Lamont) 1975 február 25-én született, Mississippi államban. Afro-amerikai pornószínész. Különleges ismertetőjele 29,4 centiméter hosszú pénisze, aminek a kerülete 16,5 centiméter. ManDingo fallosza több mint kétszer akkora, mint amivel egy átlagos mérettel megáldott ember büszkélkedhet. Minden valószínűség szerint, a férfi pornósztárok közül napjainkban neki van a legnagyobb farka. Egy érdekes és egyben megható történet, ahogy állítólag a pornóbizniszbe keveredett. Anyja egyedül nevelte őt és asztmás nővérét, akinek orvosi kezeléseit a szerény körülmények között tengődő család nem tudta fizetni. Ekkor a kicsi Frederick önfeláldozó lépésre szánta el magát és a kórházi számlák finanszírozása céljából áruba bocsátotta testét, és szerencsét próbált a pornóiparban. Arról nem szól a fáma, hogy ezután mi is történt szegény nővérével, amit viszont biztosan tudhatunk, hogy ManDingo azóta az egyik legjobban fizető és legélvezetesebb munkát űzi: csinos, fiatal bombázókat próbálgat a hatalmas farkára. 1999-ben láthattuk először pornófilmekben. Ekkor még leginkább, mint egy többszereplős, fekete, jó adottságokkal rendelkező srácok alkotta csoport egy tagja Lexington Steele-lel, Jake Steeddel, Wesley Pipesszal a bőrszínre és a méretre kihegyezett sorozatokban szerepeltek. Ilyen sorozatok voltak a Once You Go Black You Never Go Back, Chasing the Big Ones, Fresh Meat, Little White Chicks, Big Black Monster Dicks…
2002-ben jelentkezett először saját sorozattal, melynek a roppant fantáziadús ManDingo nevet adta, amiből az idők során ManDingo I, majd ManDingo X lett. Ezen filmek mindegyikén ManDingót 4 lánnyal láthatjuk, de egymás után, vagyis külön-külön. Ezekben a filmekben ManDingo az interracial szexre fókuszál, azaz fehér lányokkal szexszel. Egész pontosan 18-20 éves fehér lányokat tesztel extra méretével…
2006-ban két új sorozattal egészítette ki a projektet a ManDingo’s (White, Black, Latin or Asian) Pretty Girls és a Dingo – When Big Just Ain’t Enough címűekkel. A rajongói nagy örömére 2007-ben It Don’t Matter, Just Don’t Bite It címmel megjelent ManDingo 500. pornófilmje. Ami egyúttal azt is jelzi, hogy ManDingo napjaink egyik legsikeresebb és egyben megkerülhetetlen alakja a felnőtteknek szóló szórakoztatóiparnak.
Erőszak és megaláztatás. Több tízezer magyar lány bocsátja külföldön áruba a testét. Teljes kiszolgáltatottság, brutális erőszak és megaláztatás. Több tízezer magyar lány nyújt szexuális szolgáltatást, bocsátja külföldön áruba a testét.
Teljes kiszolgáltatottság, brutális erőszak és megaláztatás. Mindez gyakran meglepetésként éri azokat a ” kifejezetten csinos ” lányokat, akik a ” könnyű, szexmentes munkát ” és sok pénzt ígérő hirdetésekre jelentkeznek, azután lánykereskedők fogságában találják magukat. Az üzlet nálunk is virágzik, évente több tízezer magyar lány bocsátja külföldön áruba a testét. Legtöbbjük egyáltalán nem sejti, hogy milyen munka vár rá, és azt sem tudja, hogy szükség esetén kitől kérhetne segítséget. Persze vannak olyanok is, akik tudatosan vállalják a prostitúciót, hogy rendszeresen küldhessenek haza kisebb-nagyobb összegeket hozzátartozóiknak. A rokonok pedig inkább nem kérdeznek semmit.
“A lányok pokoli kínokat és megaláztatásokat élnek át addig, amíg a becsapástól eljutnak az utcára, a hotelszobába, vagy a radiátorhoz láncolva találják magukat egy idegen országban papírok és pénz nélkül. A végállomás pedig maga a pokol” – mondta a Heteknek Bethlen Anna, a Nőképviseleti Titkárság munkatársa. “Sajnos pontos számadatokkal nem rendelkezünk elsősorban amiatt, hogy ennek a körnek a felmérésére az illetékesek nem akarnak pénzt áldozni – folytatja. – Inkább szemet hunynak a dolog felett, és elbagatellizálják az ügyet. Pedig évente mintegy félmillió nőt adnak el világviszonylatban, ennek a fele a kelet-közép-európai régióból kerül ki, s ebből tízezres nagyságrend? a magyar lányok száma.”
Kiszolgáltatott lányok
A nőkereskedelem szempontjából leginkább veszélyeztetett réteget maguk a prostituáltak és az intézetben élő fiatal lányok alkotják. A határőrség tapasztalatai alapján Magyarország már nemcsak tranzit- és kiinduló ország, hanem egyre inkább a nőkereskedelem célországa is – mindez az IOM Nemzetközi Migrációs Szervezet friss felméréséből derül ki. Az IOM tanulmánya szerint a nőkereskedelem 99,9 százalékát a prostitúció teszi ki, azaz elenyésző a házicselédek, illetve a feleségnek szánt “rabszolgák” száma. A kutatás szerint a 13 és 23 év közötti lányok több mint fele szeretne külföldön dolgozni, ugyanakkor a lányok 40 százalékának “fogalma sincs” a külföldi munkavállalás veszélyeiről és arról, hogy ezeket hogyan kerülhetik ki. Éppen ezért az IOM a napokban indít átfogó kampányt, amelynek lényege a prevenció elősegítése, a figyelemfelhívás, a tényszer? tájékoztatás hirdetéseken, fotóképregényeken, óriásplakátokon, segélyvonalon, valamint dokumentumfilmen keresztül.
Mindenkiben felmerül a kérdés, hogy vajon mi késztethet egy nőt arra, hogy prostituált legyen? Bethlen Anna szerint az esetek többségében a lányok egy hosszú folyamat következményeként állnak ki az utcára. A sablonszöveg “a pénz”, de ez nem mindig állja meg a helyét, hiszen sok hátrányos anyagi helyzet? nő soha nem lépne erre az útra. Az esetek többségében (egy amerikai felmérés szerint a prostituáltak 85 százaléka esetében) ezek a lányok olyan családi háttérből kerülnek ki, ahol gyerekkorukban brutálisan bántalmazták őket, vagy szexuális visszaéléseket követtek el velük szemben, vagy esetleg szemtanúi voltak édesanyjuk bántalmazásának, megerőszakolásának. A legborzasztóbb az egészben az, hogy ezek a lányok általában az első nemi erőszakot éppen közeli ismerőseiktől, rokonaiktól, nagybácsijuktól, sógoraiktól vagy éppen az apjuktól szenvedik el. Ezt támasztja alá az a minap nyilvánosságra hozott eset is, amelyben egy tizenkét éves kislány sógorától esett teherbe.
Így alakulhat ki a lányokban az, hogy a testükről ne úgy gondolkodjanak, mint ami hozzájuk tartozik, hanem mint valami független tárgyról, amit áruba lehet bocsátani. Ezt támasztja alá az a felmérés is, amely során prostituáltakat kértek arra, hogy rajzolják le önmagukat. Az eredmény egy fejtől mellmagasságig terjedő kép lett, mivel a többiről úgy gondolkodnak, hogy “az már nem az enyém, az már nem én vagyok”.
Egyszerűen csak elüti az autó
A szakértők felhívják a figyelmet arra, hogy a prostitúció egy egész társadalmat átfogó probléma, amit nem lehet megoldani egy kitiltó intézkedéssel. Bethlen Anna hangsúlyozza: a probléma gyökere az, hogy vannak olyan alantas ösztönökkel bíró férfiak, akik megteremtik a fizetőképes keresletet. “És sajnos ez nincs összefüggésben az iskolai végzettséggel, ezek az emberek a társadalom minden rétegében megtalálhatók. Az az ősi szlogen, miszerint a férfiak biológiai szükségletéből adódna a bordélyházakba való járás, egy nagy “humbug”, inkább hatalmi distanciáról van szó, amely révén kifejezik: én vagyok az “úr”, és azt csinálok, amit akarok. És ezt a férfi szexuális leigázáson, megaláztatáson keresztül teszi. Ebben a helyzetben a prostituáltak teljesen ki vannak szolgáltatva – állítja a szakember. – Az a kép, hogy utcalánynak lenni jó dolog, mivel több férfi tart ki egyszerre, és van szép autó meg sok pénz meg szabadság, csak marketing-maszlag – fogalmazott Bethlen. Az igazság a totális kiszolgáltatottság a futtatónak, aki lehet strici, a maffia vagy a férj is. (Előfordul – nem éppen előkelő fővárosi kerületben –, hogy ha jön a gázszámlás, és nincs meg a pénz, a férj leküldi a feleségét az utcára
)
Meglepő tény az, hogy jelentős a prostituáltak között az autóbalesetben történő elhalálozási arány, ami annak köszönhető, hogy a strici életbiztosítást köttet a lányokkal, aminek természetesen ő a kedvezményezettje, és miután a lány már nem “tejel” jól, egyszerűen csak elüti egy autó. Nem nevetséges kicsit, hogy a hatóságok erre fényvisszaverő matrica osztogatásával reagáltak?” – teszi fel a kérdést a szakember.
Tuti üzlet
A leánykereskedelem napjaink harmadik legjövedelmezőbb “üzlete” a fegyver- és a drogkereskedelem után, de ha kockázat szempontjából vizsgáljuk a dolgot, akkor a legkifizetődőbb, hiszen ezen a pályán a legnehezebb lebukni. Mivel a fegyver az minden esetben fegyver, de a prostituált lehet nő, barátnő vagy feleség is attól függően, hogy mire tanítják be, tehát megtudja önmagát cáfolni, míg a fegyver nem tudja azt mondani, hogy “répa vagyok”. Mindezek mellett már “kész áru”, ami a saját lábán jön, sőt ha elég ügyes a szervező, akkor még az útiköltségét is kifizeti annak reményében, hogy sok pénzt fog keresni. Mindemellett a befektetett pénz forgási sebessége ennél az üzletnél a leggyorsabb, hiszen akár már aznap este munkába állhat az illető, de ha lebukik, őt büntetik meg, nem a haszonélvezőt.
Magyar lányok külföldön
Arra vonatkozólag, hogy Magyarországról hány nőt vittek vagy csaltak külföldre, hogy ott prostitúcióra kényszerítsék, nincsenek használható, pontos adatok. Ennek oka, hogy a múltban törvényi hiányosság miatt nem fordítottak erre a kérdésre kellő gondot, illetve nem volt erkölcsrendészet, aki foglalkozott volna ezekkel az ügyekkel – nyilatkozta lapunknak Balog Anikó, az Országos Rendőr-főkapitányság Interpol Magyar Nemzeti Iroda munkatársa. Az Interpol iroda ügyforgalmából csak annyi derül ki, hogy három-négy évre visszamenőleg évi 20-30 között van azoknak az aktáknak a száma, ahol magyar nők külföldi prostitúciójáról van szó. Különféle módszerek széles skálája tanúskodik arról, hogy hány és hányféleképpen képes a szexipar fiatal, csinos lányokat befűzni, kényszeríteni, és a testüket kizsákmányolni. Az egyik legbeváltabb módszerük a különböző álláscsábítások.
Vigyázat: külföldi munka!
A “becsületesebbje” az erotikus munka címszó alatt hirdeti magát, ahol munkát kínálnak masszázsszalonokban, táncosnőket, komzumhölgyeket keresnek osztályon felüli szórakozóhelyekre jól szituált urak szórakoztatására, rendszerint azzal az ígérettel, hogy a munka szigorúan szexmentes. Az esetek döntő többségében a hirdetésre kapó lányok ócska lebujokban, éjszakai klubokban találják magukat, ahol a munka kizárólag a szexről szól. Van amikor a hirdetés egyszerűen házvezetőnői állásról, gyermekvigyázásról szól, bár óvatosságra inthet a “kifejezetten csinos” kikötés, ami arra mutat, hogy más munkára is lehet számítani. Balog Anikó szerint észszer? a túlzott óvatosság minden olyan álláshirdetéssel kapcsolatosan, ami külföldre invitál, és sok pénzt ígér.
Veszélyes területeknek minősülnek még a diszkók, a különféle, fiatalok által látogatott szórakozóhelyek, a “plázák”, itt ugyanis egyre gyakoribb, hogy megjelennek bizonyos férfiak, akik keresik a csinos, jó formájú, jól táncoló lányokat, majd beszélgetést kezdeményeznek velük olyasféle szöveggel, hogy “ilyen csinos külsővel és ilyen tánctudással milyen sok pénzt lehetne keresni”. Előfordult, hogy egy csinos, fiatal lányt, miután nem dőlt be a mesének, a diszkóból hazafelé erőszakkal betuszkoltak egy autóba, ahol elkábították, és már csak külföldön ébredt fel a szomorú valóságra.
Sovány eredmények
A legveszélyeztetettebbek az állami gondozott, intézetből elcsavargó, háttér nélküli lányok. Szállást, munkát keresnek, és ezzel már ki is szolgáltatták magukat. Ilyen volt a legutóbbi siófoki eset is, amikor két intézeti lány megszökött a nevelőotthonból, majd hamarosan meg is találták őket bizonyos férfiak, akik bántalmazták, és szexuális szolgáltatásokra kényszerítették őket, majd hamarosan az is kiderült, hogy külföldre szánják őket. A két lánynak kivételes szerencséje volt, hogy még itthon meg tudott szökni fogvatartóitól.
Amennyiben a rendőrséghez bejelentés érkezik egy fiatal lány eltűnéséről, és feltételezhető, hogy prostitúcióra kényszerítik, az Interpol részéről körözést bocsátanak ki, melyet eljuttatnak az eltűnt fényképével, személyleírásával a világ minden országába. Balog Anikó szerint itt meg kell jegyezni, hogy az így előkerült lányok mindöszsze töredékei azoknak, akik valamelyik távoli bordélyházban élik az életüket, hiszen gyakori például, hogy az eltűnt személy hozzátartozói nem is jelentik az elt?nést a rendőrségen. Vagy azért, mert “nem akarnak semmibe belekeveredni”, vagy azért, mert megnyugtatja őket, hogy időszakonként pénzt kapnak külföldről, és ebből gondolják, hogy minden rendben van. Az eddigi esetek arra mutatnak, hogy azok a lányok, akik beleegyeznek a külföldi prostitúcióba, azért teszik, hogy a családjuk részére pénzt küldhessenek.
Az Interpol hazai munkatársa szerint mindenképpen és mindenhol javasolt az óvatosság. Erről tanúskodik az a történet is, amikor egy fiatalember a nyári szünetben a barátnőjével Spanyolországba utazott, ahol gyakran szórakoztak diszkókban. Egyik alkalommal azonban a barátnő eltűnt, és nem került elő sem reggelre, sem másnapra. Ekkor a fiatalember bejelentette eltűnését, ő maga pedig ott maradt még egy hétig. Ez idő alatt csupán annyit sikerült megtudni, hogy a lányt egy másik város mulatójába vitték. Az ügy jelenleg is tart, a lány azonban még ma sincs itthon. (Csellengők)
A fehérnemű akár kedves romantikus ajándék is lehet, feltéve, hogy a megajándékozott nem partra vetett bálnának vagy a szadizmus áldozatának érzi magát benne. Cikkünkből megtudhatja, hogy milyen fehérnemű áll jól a körtealakú, a nagymellű, a vékony vagy akár a nagypopsijú nőnek. Vásárlás előtt érdemes benéznie barátnője fehérneműs szekrényébe, hogy nagyjából képben legyen, milyen anyagokat, színeket és fazont szeret. Nem célszerű mondjuk 100% akril összetételű bugyit választania, ha a fiók csakis pamutbugyival van tele. Nézze meg, hogy milyen méreteket (S, M, L vagy melltartó esetén egy szám-betű kombináció hord, valamint a színeken is gondolkozzon egy picit. Nem rossz ötlet például olyan színű fehérneműt választani, ami hangsúlyozza a nő szemének vagy hajának színét. Két tuti tipp: nem hibázhat, ha állítható pántú fehérneműt vesz, illetve távozás előtt rákérdez az üzletben, hogy ha nagyon melléfogott, ki lehet-e cseréli a portékát. A cikk folytatásában Mel B egykori Spice girl is bemutatkozik fehérneműben. Tovább az eredeti cikkre
Sharon Stone luxuskurva volt! A nyilvános villantások elterjedése minden bizonnyal Stone-nak is köszönhető. A színésznő volt az ugyanis, aki az 1992-es Elemi ösztön híres jelenetében lazán széttárta combjait az őt kihallgató rendőröknek. Talán a nagy siker miatt eme mutatványát azóta is sokszor megismétli, a lesifotósok nagy örömére. Kattints a kis képre, hogy premierben lásd a pináját! Lady Gaga, Paris Hilton, Lily Allen, Jennifer Aniston, Britney Spears, Natalie Portman, Demi Moore, Emma Watson, Sophie Marceau, Lindsay Lohan, Anne Hathaway, Geri Halliwell, Victoria Beckham, Beyoncé botrányos villantások itt
Azon gondolkozom, hogy bizonyos testrészeim mennyire illeszkedni képesek más bizonyos testrészeihez, míg vannak amik nem. Ezt bizonyára a legtöbben úgy fogalmaznák meg, mondjuk ajkak-ajkak esetben, de jól csókolózott! :-) Nekem az a gyanúm nem mindig erről van szó. Tudom például, hogy van akinek nagyon szerettem mindig is szájjal kényeztetni a farkát. Már előre éreztem az ízt, a bőr felületét, kívántam látni, érinteni, szájba venni. Még sem illett valahogy tökéletesen a számba, és nem is tudtam soha olyan jól szopni, mint egy másik férfitagot, ami különben ebből a szemszögből olyan szinten sosem érintett meg, csak mikor már a franciázás kellős közepén rájöttem tökéletesen illik a számba, és ettől olyan jó. A beilleszkedést persze fokozza a “megszokás” egy ismerős testrész mindig jobban idomul, fekszik, mint egy másik első találkozáskor. De azért vannak alapvetően összeillő testrészek, amik első pillanattól “aha” érzetet adnak, igaz pont ez kell nekem ide. :-) Ugyan így vannak pozíciók, amiket átéltem már “tökéletesebben”, emlékszem mennyire simán siklott, csúszott, és milyen kicseszett egy nagy élmény volt, ahogy abban a helyzetben, ott a földön térdelve járt bennem hátulról ki-be, és keltette életre sejtről sejtre minden porcikám. Így lehet az is, hogy vannak belém illő ujjak, örjítő ujjak, amelyek pont ott, pont annyira és úgy érintenek, ahogy a legfinomabb, legörjítőbb, és már reppentenek is fel-fel-fel magasra. A legfontosabbak egyike persze a száj, és mázlimra a legfinomabb ajkak szuszognak (inkább horkolásznak? ;-) most mellettem. Nem leszek szentimentális, csak kimondom amit gondolok, mázlija hogy ilyenje van! :-D Rágondolni is borzongató, ahogy ezek érintik a bőröm, és kezével a tarkómat átfogva húz magához, hogy intenzívebben csókolhasson.
Valamiért mindketten azt gondoljuk, a felizgatott szexualitás közben a csókok jelentik a pihenőszünetet, lassítunk a csípőnkkel, és belevetjük magunkat a nyelves, ajkas örömökbe. Átvisszük ide a figyelmünket, hogy lent felszabaduljanak a véredények, fellélegezzen minden sejt, és kvázi nyugalomból induljon az utolsó csatába. Majd mindig bizonyítást nyer, semmit nem ért a praktika, egy pillanat alatt ugyanott tartunk mint a “lassítás” előtt. Van még néhány ötlet, például hogy megfordulok, kikerülve az idilli, harmónikus csókoló-dugó helyzetből, és miközben próbál nyugton a sarkára ülni (képtelen rá, hiába kérem, hogy kicsit mozoghassak fel-le, csak mondja, de már mozdul is – mint vmi rossz kölyök :-)) kiderül, ez még kevésbé csillapítja a vágyat, és ahelyett hogy kitolnánk a csúcsot, már befodul a sarkon, és jobb ha elfutunk…vagy hagyjuk hogy elgázoljon. Újabb forgás, és megpróbálom szájjal lehiggasztani. Na persze, esélyem sincs, innen kb. mindegy mit csinálok, sőt nem csinálok… Póbálok a lehető legkisebb és leghidegebb lenni…haha, jaj nézni sem szabad, sóhajtani meg főleg nem.
Természetesen kikerülhetetlen a hüvely-pénisz, klasszikus páros tárgyalása. Itt sokat számít persze a döfésszög :-) (hogy írjam máshogy? :-D ami a pozició geometriájából adódik, és pozicióváltoztatással változtatható. Erre-arra kanyarodó himtagokról tapasztalat hiányában nem tudok nyilatkozni, csak láttam olyat. :-) A könnyen becsúszótól, a betuszkolhatjuk kézzel rásegítvé-ig mind-mind más és más. A könnyű persze a fenék alá tett párnával kisegített misszionárius, míg valamiféle kiflis, összeforgó, hátnak lehet a legkicsavartabb, egyben a legmerőlegesebb szögű.. Részemről kedvelem a közös síkra hozott, olajozottan járó, simán sikló helyzeteket, nem kell bögdösni a hüvelyfalamat, hogy maximálisan érezzem. Főleg az utóbbi időben éltem át ebben a finom siklásokban nagy dolgokat, a maga monoton, gyengéd, lassú üteme alatt, egy másik makró élménysíkon.
No, ha már ilyen mélyet geometriáztam testeinket, egy hajtűkanyarral felvágtatok egy másik ösvényre. A testen túl mást is illeszteni érdemes egymáshoz. Azonos rezgésszintre emelkedve, azonos hullámon, hangerőn, fényben úszva tovább finomodik az illesztés. Egy orgazmusküzdelmes időszakomban (mikor is elment mellettem a saját orgazmusom anélkül hogy átélhettem, érinthettem volna) azt tanácsolta valaki, miután a fejben dől el,minden, mi a fenének nem gyártom le magamnak közben. Igen, ismerek módszereket, tudom hol tartom a képeim hozzá, és bármikor legyártom a különböző orgazmusokat, de az nem ugyanaz, mint a kapott, elmenekülhetetlen, amit más idéz elő. Ehhez meg máshogy kell illeszkedni.
[Lolita]
A Rammstein nevű német együttes nemrég debütált videóklipjének kiszivárogtatott képkockái már hetekkel ezelőtt világszerte kicsapták a biztosítékot, ám a teljes verzió még így is tartogatott meglepetéseket. A Pussy című kliphez forgatott anyag nem nélkülözi az orális szexet, az ujjazást, és magát az aktust sem. Október 20-án jelenik meg a Rammstein legújabb nagylemeze, melynek előfutáraként szeptember 18-án egy kétszámos digipack formátumú lemez érkezik. Ezen a CD-n a Rammlied című szám mellett a Pussy kapott még helyet, amihez az együttes egy klipet is forgatott. A videóból már hetekkel ezelőtt csepegtettek ízelítőt az interneten, a képkockák pedig már akkor botrányt okoztak. Bár a pornótartalomról sokan úgy gondolták, hogy csak egy rossz vicc, 16-án este bebizonyosodott, hogy szó sincs erről, a klip megnézése előtt valóban szükség van a „Felnőtt tartalom, igen elmúltam 18 éves” panelocskának a felbukkanására. Akik azt hitték, hogy a Mann gegen Mann videoklip és a Bück dich koncertfelvétel után a Rammstein már nem tud provokatívabb, pofánköpősebb anyaggal előállni a világról és az emberekről, az nagyot tévedett. Nem is csoda, hogy a videó premierje nem egy zenei csatornán debütált 22 órakor, hanem egy amatőr pornóoldalon. Bár a klip első felében csupasz női melleket is alig látni, a végére szépen behozzák a lemaradást, és az alapvető pornóelemeket (nyalást, ujjazást, dugást) közvetlenül az arcunkba kapjuk. Arról nem szólnak a hírek, hogy a zenei csatornák milyen formában fogják majd leadni a képkockákat (amit a csapat a svéd filmrendezővel, Jonas Åkerlund-dal közösen készített, aki többek között már a Metallica-val, Madonnával, a U2-val, Pink-kel a Prodigy-vel is dolgozott együtt), de már a Youtube videómegosztóról is száműzték a frissen feltöltött videót. Maga a zene egyébként nem egy nagy durranás, szövegileg viszont hű a kliphez: „Neked puncid van, nekem farkam, szóval mi a gond? Csináljuk gyorsan!” – hangzik a dal, ami ellen a német anyukák már akkor felháborodásukat fejezték ki a Bild napilapnak, amikor még meg sem jelent hozzá a klip. „Ilyesminek nem szabadna nyilvánosságot kapni, mert a gyerekek számára kifejezetten káros” – skandálta egyikőjük a szokásos szöveget. A Pussy című klip teljes egészében megtekinthető a visit-x.net -en.































