Archive for 2009, szeptember

Orvosai szerint a szex okozta egy 35 éves, egyébként egészséges asszony életveszélyes stroke-ját (gutaütés). Ez fiatalabbaknál ritka, de előfordulhat, mivel egy sor esemény és tényező együttes fennállására van szükség, bár ezek együttes előfordulása igen valószínűtlen. „A 35 éves nő aktus közben bénának érezte bal arcfelét, beszéde elkentté vált és gyengének érezte bal karját” – nyilatkozta Dr. Jose Biller professzor, a chicagói Loyola Egyetem neurológus professzora, aki szerint ezek a tünetek típusosak az ismeretlen eredetű stroke-ra. Az asszony a kórházban hat óra múltán sem tudta mozdítani bal karját, arca bénult volt, beszéde érthetetlen és pánikban volt.
Mivel már túl késő volt, hogy a vérrögoldó tPA-kezelést megkapja (ezt a stroke után 3 órán belül lehet adni), így az orvosok egy katétert vezettek fel az asszony csuklójából, angiográfia segítségével megtalálták a vérrögöt és közvetlenül oda juttatták a tPA-t. A tünetek szinte azonnal javulást muatttak és 12 óra elteltével csaknem teljesen megszűntek. A nő ma már teljesen jól érzi magát, kivéve a bal kéz ügyetlenségét.
Miért okozott a szex stroke-ot?
A betegnek nyitott foramen ovaléja volt, vagyis a szívben a bal és a jobb kamrát elválasztó sövényen egy lyukat találtak, melyen át a vér kikerüli a tüdőt és egyenesen az agyba jut. A legtöbb ilyen elváltozással rendelkező embernek nincsenek tünetei és nem is tud állapotáról, ám az ismeretlen eredetű stroke-on átesett betegek 40%-ánál találtak nyitott foramen ovalét. A magyarázat az, hogy erőlködés hatására (például amikor csukott szájjal az orrlyukakon lélegzünk ki) a foramen ovalén nagyobb vérmennyiség folyik át, ez történik szex során, különösen orgazmus közben.
Azonban a nyitott foramen ovale önmagában még nem elég a stroke-hoz, vérrögnek is kell képződnie, amely a szex során leszakad keletkezési helyéről, elindul a véráramban és a nyitott foramen ovalén keresztül egyenesen az agyba jut, ahol stroke-ot okoz (normál esetben a rögök a tüdőben akadnak el, ahol feloldódhatnak). Ennél az asszonynál is találtak egy kisebb rögöt a lábban, ami valószínűleg a fogamzásgátló tabletta mellékhatásaként keletkezett.
Dr. Brett L. Cucchiara, a Pennsylvania Egyetem Penn Stroke Centrumának igazgatója 2006-ban szintén tanulmányozott két, szexszel összefüggő esetet és azt javasolja, hogy ha aktus közben hirtelen neurológiai tüneteket észlelünk, forduljunk azonnal a sürgősségi osztályhoz, de mivel ennek nagyon kicsi az esélye, nem kell aggódnunk miatta.
A nyitott foramen ovale zárására létezik egy készülék, amelyet azonban az orvosok jelenleg akkor sem ajánlanak, ha a betegnek már volt stroke-ja. Azonban ez az asszony annyira félt, hogy az ő és rokonai nyomására beültették neki a készüléket. (Vital)

Az ENSZ becslései szerint bármikor is csatlakozunk az internetre, a hálózatot egyidejűleg 750 ezer szexuális bűnelkövető is használja, ráadásul a pedofil oldalak száma is növekszik: mintegy négymillió ilyen szájt működhet a hálózaton.
Az ENSZ szerdán publikált tanulmánya szerint egy átlagos napon mintegy 750 ezer szexuális bűnöző kapcsolódik az internetre, akik leginkább csevegőszobákban keresik áldozataikat – nyilatkozta a világszervezet megbízott szakértője, Najat M’jid Maalla. A marokkói doktornő a pedofilokkal szembeni hatékonyabb küzdelem érdekében azt javasolja, hogy az országok osszák meg a netes gyerekpornóval kapcsolatos információkat, hogy az ilyen oldalakat hamarabb be tudják zárni.
A Unicef gyerekvédelmi szervezet úgy becsüli, hogy több mint négymillió pedofil oldal érhető el az interneten, ami minden korábbi értéket felülmúl: 2003 és 2007 között a kiskorúakkal folytatott szexuális aktust ábrázoló képek száma megnégyszereződött, ráadásul egyre durvább molesztálásokat mutatnak be.
A tanulmányból kiderül, napi szinten mintegy kétszáz új gyerekpornós kép jelenik meg a hálózaton, melyek közt még olyanok is megtalálhatók, amelyeken két évnél fiatalabb áldozatok is láthatók. Mindez annak köszönhető, hogy a kiskorúakat ábrázoló pornográfia igen jövedelmező, ezek piaca ugyanis évi 3-20 milliárd dollárt, vagyis száz-ezermilliárd forintnak megfelelő összeget tesz ki. A pedofil-hálózatok áldozatainak számát az ENSZ tíz és százezer fő közöttire becsüli. A képen egy ismert képmegosztó oldal IP bannolási küzdelme a pedofil képek feltöltői ellen! (Csellengők)

Magányos férfiaknak garancialevél, hogy kutyával vágjanak bele az ismerkedésbe, mert nagyon el kell rontani valamit, hogy ne akadjon horogra nő. Tényleg működik. Amikor az ember a pasijával nagy egyetértésben úgy dönt, az üres lakást gyerekzsivajjal nem, egy kajla ebbel viszont szívesen feldobná, szeret mindenféle idilleket elképzelni: rongyosra lehet majd dögönyözni a hálás állatot, kapirgálni a fülét a fotelből, Balaton-parton nagyokat rohangálni vele, és a séták jógaórákat megszégyenítő relaxációs hatásairól is határozottak az elképzeléseink. (Férfias tolmácsolásban ugyanez: lehet vele meccset meg Forma–1-et nézni, elszundítani délután a heverőn, kocsmába vinni sétáltatás ürügyén etc.) Saját rabszolgaságunkra önként és örömmel bólintunk – és nem is nagyon hagy cserben a vérvaló. A négylábú pontosan olyan, amilyennek a legszebb fantáziáiban elképzelte az ember: apró, idétlen, rafinált, és szirup ide vagy oda, zabálni való külsőt tervezett neki a Teremtő. (A szakkönyvek javasolta következetes szigorra, naná, felelőtlenül fittyet hányunk: nyúzzuk éjjel-nappal, hempergünk vele az ágyon, ölbe vesszük, ha egyet nyüszít, és csókoljuk a forró hasától a büdös száján át, ahol érjük. Hogy ezt mennyire meg fogjuk bánni, nem érdekes – jön még kutyára dér, de erről majd a maga idejében.)

Persze nem vagyunk egyedül a túlcsorduló érzelmeinkkel. A pórázon ráncigált kölket két hét múlva már az egész kerület ismeri, és bár a büszke szülőket váratlanul éri a népszerűség, nagyon magasra van tartva az áll, amikor sétára visszük. A fodrásznénik sikongatva dobnak el ollót, ha a küszöbön szaglász az eb, turistabuszok fékeznek a csúcsforgalomban, hogy japán és amerikai turisták a helyi nevezetességek helyett a mi kutyánkat vigyék haza digitálisan, a padon dzsánkuló depressziós tinédzserek pedig üdvözült tekintettel vedlenek vissza gyerekbe, ha az ölükbe kéredzkedik az állat. A magyarázkodásaink és a sűrű pardonok megannyi álszent megnyilvánulás: pontosan tudjuk, hogy a szőrös kiscsávó sztár, és erről legkésőbb akkor győződünk meg, amikor a helyi “rutinos kutyások” már messziről kajabálnak, hogy ugye ő az, ugyan hadd nézzék már meg közelebbről, annyit meséltek a többiek az “új gyerekről” a téren. Fogalmunk sincs, ilyen érzés-e, mikor az ember gyerekét övezi ekkora csodálat, de ha így van, már most beég a felkiáltójel: nagyon féken kell tartani a szülői egót, mert villámgyorsan és kritikátlanul hízik. Na de, lényegre. A csaj kutyával párosítás közel nem generál annyi gyöngéd érzelmet, mintha fiatal csávó kolbászol egymaga a pondróval. Kisebb rutinnal ugyan, de állítjuk: bár az idegenek lelkendezése elsősorban az állatnak szól, szinte mérhető a differencia, ha ketten indulunk útnak vele, mint ha kizárólag a csávónké e megtisztelő kegy. Ezt mindig kilessük, ha épp lemaradunk, vagy olyan távolságba kószálnak el ketten a kutyával, hogy a nézelődők nem is feltételezik, hogy együtt vagyunk. Nyilván el bírja képzelni az olvasó azt a kíváncsi közeledést, amit kábé 12 és 55 év közötti nők produkálnak (gyakorlatilag kivétel nélkül), ha megpillantják a magányosan sétáló hímet a huncut kis állattal. Senki, még egyszer: senki nem hagyja ki a ziccert, hogy az állat halálra dögönyözésének ürügyén ne kapargatná meg a férfi hinterlandját is: ugyan kiféle, hol lakik, rendszeresen erre sétáltat-e, és ha igen, mikor, mert amúgy ők is errefelé laknak, és ha már úgy, talán kettesben szívderítőbb az amúgy unalmas (hahaha) sétafikálás. Egyébként is: épp mostanság gondolkodtak el, milyen jó lenne valami kutyaféleség otthonra. Aha.

Abban a pillanatban, ahogy az érkezésemmel megbontom az ismerkedést, a mosolyok hűvösebbre fagynak, az elán elhal, a gratulációk tárgyilagosabb kereteket kapnak. A pasink nimbusza hirtelen semmivé foszlik, hiszen az a gondos fiatalember, aki az imént még maga volt a nagybetűs ígéret, ahogy lelkiismeretesen kutyapiszkot szedett össze, finoman simogatott buksit, vett ölbe a rakoncátlan ebet, és szaladt lélekszakadva a megbolydult kedvenc után, egyszerre áruló lett, a nője és a kutyája leláncolt rabszolgája, pórázon. Mi persze szeretnénk hinni, hogy a csávónk, aki amúgy példásan neveli és gondozza a dögöt, nem hajol meg az efféle “schnell-randik” előtt, ha tényleg csak kettesben kóborolnak, de ebben a legkevésbé a kutya siet a segítségünkre. Pontosan tudja, hogy kell “azt” a nézést elővenni a repertoárból, amitől mindenki elolvad, hogy hogyan kell rögvest minden végtagját széttárva hátra dobni magát, hogy azt a nagyra dagadó pocakot senki se hagyhassa simogatás nélkül, és a dörgölőzés meg a nyalakodás is egyre professzionálisabban űzetik. Magyarán a szemét kis áruló épp annak ágyaz meg, hogy a pasink minél hosszasabban diskurálhasson az olvadozó nősereggel. Hát így állunk. Persze, persze, velünk is szóba elegyednek idegenek, magányos pasik is, de a mi egységünk – minden jel erre mutat – nem hívja elő azt a mérhetetlen kíváncsiságot, amit ők ketten bevonzanak. Az utolsó emlékünk egészen friss: a vasárnapi “családi” promenádon kicsit előrébb haladtam, hogy ne kelljen vonszolni a kelletetlen és fáradt állatot magunk után, mire iszonyatos fékezést hallok, és egy fekete kabrióból két platinaszőke párizshilton lógott ki szügyig, hogy szemrevételezzék a kölket. Az apja meg nagy büszkén feszített, és csak sokadik szólongatásra iramodtak neki, persze csak azért, mert “a kutya nem akart jönni”… Minden egyedülálló férfinak csak ajánlani tudom: szerezzen be kutyát. A kapcsolatban élő nők viszont nagyon, de nagyon vigyázzanak. Visszaüt a cukiság, ha nem vagyunk résen. (Borsa)

bianca_golden

Nincs az a férfi aki fent tartaná bennem a vágyat, ha nem foglalkoztatja a fejecskémet a gondolataival. Bármennyire is szeretnék a szex csak szex, nekem elég a szex általában világlátással feszíteni itt, a nagy szart elég. Kell hozzá még legalább egy kanál “érdekelsz mint embert” érzés is. Azt sem hanyagolva el, hogy közben is egekbe szöktet a verbális inger. Na amiről meg nem kell beszélni, azok az általános napi problémák, amin úgy sem tudunk túllépni, “mert te olyan izé vagy…” témakörben. Ezeket jól megtartom egy ideje magamnak, és láss csodát hat.
Kedvenc bloggernőm swingerélményre emlékező csodás írásában említett klub a TikTak csodásan összefoglal olyan dolgokat, amit akár párkapcsolati tanácsadónak is elkelne, a “gyengébbek kedéért” mottóval felszerelve. Még ha nem is ültethető ez így át, körülményeskedés nélkül egy párkapcsolatba..
Elsősorban nekem meggyőződésem, hogy nem a statisztikailag átlagot képiselő férfiakkal hozott össze a jósorom sosem. Legalábbis a párom nem az a vetkőztetéssel bajlódni szerető “fajta” mint ahogy a különben is meglévő természetes illatokon túli mű illatok nagy része is irritálja. Ellenben vannak fura dolgai, pl. jobban izgatja a nem frissen szappanozott punci, mint a szappanos. (bizonyára az előbbiekkel szoros összefüggésben). Mindenesetre én hamarabb “nem bírom” a szagom és rontok tusolni, mint ő, ami összességéban szerencsés felállás. Azzal sincs semmi bajom hogy “hány” a hosszú, festett, sőt mű körmöktől, vagy el kell fordulnia, ha valakinek a tv-ben csillog a szája a nedves hatású szájfénytől. Különben megértem valahol ezt az undorodását, át is érzem, mégis csak természetellenes ez az egész. Ezzel nekem mégis jól megfér, hogy néha szeretném kenni magam, és én látom a felöltözöttségem befejezéseként a sminket. Ebből következik, hogy általában nem vagyok felöltözve :-D El is gondolkodom a nőkön a környezetemben, hogy a csudába jutnak a tükör elé folyton. Nekem többnyire már a család a kocsiban a ház előtt járó motorral topzódik, még be kell pakolnom peust, törlőt, kicsire váltóbodyt, még nincs meg a telefonom, ami valszeg valahol lemerült (hiába hívogatom), és két szoba között sikálom a fogam miközben benyomom a mosogatógépet (mert már megint nem megy, mert még az a hülye gomb is kell hogy induljon :-))), majd a kocsiban jut eszembe hogy meg sem néztem magam…
A felsorolást nézve, érdekes, hogy a nők még ilyen nyitottsággal is így vannak összerakva, kell a látszat, hogy nem csak megdugni akar egy pasi…pedig hát mindenki tudja egy ilyen színhelyen, hogy dehogynem :-D Fő a látszat. Asszem ez is valamiféle sznobizmus egy részről. Talán csak Catherine Millet a kivétel (már publikáltan) ez alól, no meg a BDSM-et valamerről érintők. (bár mindkettőhöz van “filozófia pro és kontra). Azért az is benne van, hogy a nőket valahol pont ez a “körítés” izgatja jobban, maga a verbális gesztus, ahogy és amit a másik közvetít, ahogy átláthatóan meg akar szerezni, az maga a stílus. A férfi maga. Ahogy és ahány férfi annyiféle maga. Így ez maga már érdekes szexuális szempontból, hiszen nem az a cél hogy egy tárgy, ami a férfinek jelen esetben csatolmánya, testrésze behatoljon, hanem egy szexuális élmény. Ami akár hogy is nézzük két (jelen esetben akár több) ember együtt átélt öröme. Ez pedig fokozható azzal, ha nem két testet csapunk össze ütemesen egymáshoz, hanem ennek van valami mélyebben ható sugara is. BIztos vagyok benne majdnem mindenki nagy általánosságban szeret otthoni pályán mozogni, ismerős emberekkel szexszelni, és mégsem enged csak úgy be “idegent”. Pont ilyen az is, ha tudom hogy valaki mindjárt “elkap” és ugymond “magáévá” tesz, de pont azért mert ez az én fantáziám rólunk, és valamilyen kommunikáció alapján/után ő ennek eleget tesz. (pont mert neki is ez a másik oldalról). Én tudom, hogy ez mindkét nemnél egy izgató pont, elkapni egy feltárulkozó testet /fogadni kitárulkozva egy rohamot, és “engedély” nélkül AZT tenni vele. Dehát mindenki tudja, hogy ha eljátszuk is, meg van az az engedély, és valamiféle nyelven a tettes erről értesítve lett. :-)
Van egy másik bloggerina (domina oldalon álló) akinek fő témája a partnerválasztás nagyonrögös útja. Nekem annyira hasonlít az ő hozzáállása az aggszüzekéhez, és én már nem tudom hány karaktert vetett papírra az ügyben neki mi igénytelen, milyen a rossz partner, és milyen ha vki nem “igényes” stb. stb. Innen sejtem, hogy attól még, hogy valaki szexuálisan nyitott lehet, lehet rettenetesen zárt egyébként. Mint ahogy ez minden bizonnyal fordítva is igaz, és nem is kell sokáig kutatnom a környezetemben példa után, hogy találjak nagyon laza életvitelű, rugalmas embert, aki képtelen bármiféle szexuális nyitottságra, lazaságra. Miközben a szocializált ember, a protokoll legnagyobb része nagyon távol áll tőle. Amiben érzem az ő hihetetlen liberalitását, és embertiszteletét. Fene sem érti ezt! Elképzelhető. hogy mindenki így van összerakva? Mindenki laza bizonyos területen, míg zárt a másikon. Most bizonyára eltöprengek zártságaimon, és nem is kell kutatnom, igen rettenetesen zárt vagyok bizonyos dolgokban.. :-D próbáljon csak vki elmozdítani hajszállnyit! :-))) Visszatérve a dominára, elképzelhető, hogy a felvett dominajelmez lenne egyszerre rés a merevsége pajzsán, amit mégis csak körbe akarna szegni szabályosra, hogy ne résnek tűnjön? Értem ez alatt, hogy a BDSM mégis csak szexuális szabadságot feltételez, míg maga az egészhez való hozzáállása, és ahogy egy ilyen vagy más kapcsolatában magára és partnerére tekint nagyon is merev?
Ami még jól átlopható a hétköznapokba a sokirányú szexuális inger. Feletébb nagy bánatom, hogy pillanatnyilag se időnk, se erőnk állapotában nagyon nehéz többet áldozni a szex oltárán, és a mármár sunnyogós, riadtőzike szexet nem lehet hangos sokingeres orgiává alakítani. Lapítunk mint kaki a fűben, mert ha felébrednek persze jöhet a dajka és a köztünk alvás :-) Ebben is van izgi, hiszen rettenetesen hasonlít a szülői házban sunnyogáshoz :-D ó régi szép idők… De azért más még orgiázhat otthon kedvére! Bízom benne meg is teszitek!
[Lolita]


Weboldala

nemi_szervek1. A prosztata rák 2. A PSA mérés 3. Prosztata megnagyobbodás 4. A gyulladásos szindróma (prosztatitisz) 5. A kismedencei fájdalom szindróma

1. A prosztata rák
Az ötven év fölötti magyar férfiak prosztata-rák szűrésének minél szélesebb körű megvalósítása ezrek életét mentheti meg! Magyarországon a férfiak halálát okozó daganatos megbetegedések között az egyik leggyakoribb a prosztatarák. (Harmadik-negyedik helyen áll.) A Prosztata Specifikus Antigén (PSA) diagnosztikai módszer alkalmazásával, tapintásos ún. Rectalis Digitális Vizsgálattal (RDV) és esetenkénti biopsziával már korai stádiumban is megállapítható a rákos elváltozás. (A PSA olyan anyag, amit a normális és a rákos prosztatasejtek is termelnek. Az emelkedett PSA szint korai jele lehet a prosztataráknak, de okozhatják húgyúti fertőzések, illetve a prosztata egyéb elváltozásai. Normális PSA szint esetében is lehetséges a rákos sejtek jelenléte. Ezért végeznek komplex vizsgálatokat, és ha a prosztatarák alapos gyanúja merül fel, a dülmirigyből vett szövet analízise vezet biztos eredményre.)
Magyarországon évente kb. ezer feletti, a prosztatarákra irányuló és a gyógyulást általában nagy százalékban biztosító műtétnek kellene lennie. Ehelyett évente csupán párszáz ilyen operációra kerül sor. A betegek ugyanis olyan előrehaladott stádiumban kerülnek súlyos panaszokkal orvoshoz, amikor már kialakultak az áttétek, és sebészeti beavatkozásra már nem, csupán a panaszok enyhítését elősegítő hormonális kezelésre van lehetőség. Mindazon túl, hogy ez az eljárás a férfiaknál szemmel látható nőies elváltozásokat idéz elő, az Egészségbiztosítási Pénztárnak személyenként havonta százezer forintba kerül a beteg élethosszig tartó kezelése. Az időben felismert prosztatarákkal kapcsolatos műtéti eljárás esetében ez pár havi gyógyszerköltségre redukálódik. A magyar férfiak esetében a dülmirigyrákot 70-80 százalékban akkor mutatják ki, amikor már az áttétek is megjelentek. Az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában ez az arány nagyságrendekkel kisebb: ott csupán 20%-ra tehető az ilyen esetek száma. (1992-től az USA-ban kampányt indítottak annak érdekében, hogy az ötven feletti férfiak vizsgáltassák meg magukat, nézessék meg, nincs-e rosszindulatú elváltozás a prosztatájukban. Az eredmények látványosan igazolták a felvilágosító munka eredményét. Férfiak ezrei győzték le a szervezetükben időben felismert daganatot.) A dülmirigyen végzett operáció nem szükségszerűen befolyásolja a potenciát! A szűréssel kapcsolatos közhelyes vélekedés: „ Ha az ember orvoshoz megy, akkor az biztosan talál valamit. Ha pedig kiderítenek valamit, azt meg már úgyis műteni kell!”
A magyar urológus társadalom – többek között – az Európai Prosztata Napon szeretné kommunikálni, hogy „over diagnózis”, azaz eltúlzott állapotmeghatározás – a rendelkezésre álló korszerű eszközök használatának következtében – nincs, csak túlkezelés létezhet. A betegségről szerzett legújabb tudományos ismeretek birtokában az urológusok kijelentik, hogy ha a prosztatában rákos sejtek jelenléte mutatható ki, ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy a betegnek „kés alá kell feküdnie”. Bizonyos esetekben, stádiumokban, típusoknál és panaszmentesség esetén elegendő ugyanis, ha az orvos és a beteg tud a problémáról. A továbbiakban pedig rendszeres ellenőrzések során állapítják meg, mikor van beavatkozásra szükség. A prosztata műtétekkel kapcsolatban a férfiak számára valóban sokkoló tévhiteket is el kell oszlatnia az orvosoknak. A PSA szűrés 20 %-kal csökkenti a halálesetek számát, állítja a világ legnagyobb prosztatarákról szóló tanulmánya!
A prosztatarák-szűrés 20 %-kal csökkenti a halálesetek számát a Prosztatarák-szűrés Európai Random Vizsgálata (ERSPC – European Randomized Study of Screening for Prostate Cancer) szerint, amelyet ma, 2009. március 18-án 17 órakor tesznek közzé (NEJM, Online First*). Az ERSPC a világ legnagyobb prosztatatrák-szűréssel foglalkozó tanulmánya, amely első alkalommal szolgál meggyőző, független szakértők által hitelesített bizonyítékkal arra vonatkozóan, hogy milyen hatást gyakorol a szűrés a prosztatarákkal kapcsolatos halálozások arányára.
A kutatás a 90-es évek elején indult nyolc ország – Belgium, Franciaország, Hollandia, Olaszország, Spanyolország, Svájc és Svédország – részvételével. A vizsgált személyeket akár 12 évig is utánkövették. A résztvevők száma eredetileg 182.000 volt, ez később 162.000-re csökkentették. Az 55-69 éves férfiak összesen hét országból érkeztek. Csak olyanok vehettek részt a vizsgálatban, akik azelőtt még nem vettek részt rákszűrésen. A vizsgálat eredményeit az Európai Urológus Társaság (EAU) 24. éves kongresszusán (2009. március 18.), Stockholmban hozzák nyilvánosságra.
Az, hogy a kutatás kezdetén PSA markerek segítségével megvizsgálták az 55-69 éves férfiakat és rendszeres utánkövetést ajánlottak a számukra megnövelte a korai stádiumban felismert megbetegedések arányát. Ezáltal csökkent az áttétes megbetegedések miatt bekövetkezett halálesetek száma. A pontos adatok azt mutatták, hogy minden 1408 szűrővizsgálaton átesett férfiból 48-nál diagnosztizáltak rákot. Ezek kezelést kaptak és a kezelés segítségével a 48 betegből egy életét sikerült megmenteni. Átlagosan minden negyedik évben végeztek szűrést a vizsgálati alanyoknál, és az utánkövetés átlag 9 évig tartott. A határérték PSA szint 3,0 ng/ml volt. Aki ennél magasabb értékkel rendelkezett, azt szövettani vizsgálatra küldték.
Fritz Schröder professzor, az ERSPC kutatás nemzetközi koordinátora szerint: „a vizsgálat azt mutatja, hogy a PSA szűrés 20 %-kal csökkenti a prosztatarák miatt bekövetkező halálozások számát. Ez fontos adat a PSA tesztek hatékonyságára vonatkozóan a döntéshozók számára.”
„Az ERSPC azonban még nem jutott végleges eredményre az életminőség és a költséghatékonyság tekintetében, ezeket pedig meg kell vizsgálni, mielőtt a nemzeti prosztata-szűrési stratégiákról döntés születik.”
A világon a prosztatarák a második leggyakrabban halált okozó rákos megbetegedés. Az ERSPC további kutatásai megerősítették, hogy diagnosztizált rákos megbetegedések 30 %-a nem agresszív jellegű, és lassan növekvő. Ez az „túldiagnosztizálás” valamennyi rákszűrés elkerülhetetlen velejárója. A prosztatarák esetében a megfigyelés új módszere, az ún. aktív felügyelet fontos eszköze lehet a túlságosan korai műtéti kezelés elkerülésének.

2. Prosztata megnagyobbodás
A prosztata harminc éves kor fölött a legtöbb férfiban növekedésnek indul, sok esetben kialakulhat a prosztata nem rákos megnagyobbodása: a benignus prosztata hiperplázia (BPH). Ez azonban még idősebb korban sem mindenkinél okoz panaszokat. Tudni kell viszont, hogy a prosztata megnagyobbodásnak az imperatív (parancsoló, agresszív) vizelési ingerérzet okán az életminőséget jelentősen rontó és gyakran depresszióhoz – ezen keresztül -, szexuális problémákhoz vezető pszichés következményei lehetnek. Ezeknél is súlyosabb és nehezebben kezelhető hatások az olyan szövődmények, mint pl. a vizeletelakadás, a túlcsepegés vagy a hólyagban a vizelet pangása következtében kialakult gyulladások. A dülmirigy jóindulatú elváltozásai gyógyszeresen is eredményesen kezelhetőek. Érdemes tehát a férfiaknak – már enyhébb vizelési panaszok esetén is – urológiai vizsgálaton részt venni, mert a szövődmények kezelése sokkal gyötrelmesebb folyamat, mintha időben orvoshoz fordultak volna!

3. A gyulladásos szindróma (prosztatitisz)
Életkortól függetlenül bármelyik férfinél bekövetkezhet a prosztata bakteriális fertőzése. Ez szintén olyan kór, amely gyógyszeresen gyorsan és egyszerűen kezelhető, teljes gyógyulás érhető el. Ellenkező esetben szintén súlyos és maradandó szövődmények lehetnek az elhanyagolt fertőzés következményei. A prosztatagyulladás egyszerűen gyógyítható, elhanyagolása súlyos következményekkel jár!

4. A kismedencei fájdalom szindróma
A dülmirigy problémái eddig általában az idősebb férfiaknál jelentkeztek. Napjainkban azonban a fiatalabb férfiak figyelmét fel kell hívni a körükben egyre gyakrabban előforduló Kismedencei Fájdalom Szindrómára, amely a megjelölt területen okoz kisugárzó fájdalmat, a közérzetet, a teljesítőképességet rontó, a szexuális életet zavaró problémákat.
A betegség pontos oka nem ismert, de a kutatók rendszerbe foglalták azokat a tényezőket, amelyek kialakíthatják. Fertőzés során kialakuló húgycsőgyulladás; a stressz vagy külső hatás következtében a kismedencei részben kialakult fokozott izomtónus miatt megnövekedhet a nyomás a prosztatán keresztül haladó húgycsőben, ami a vizelet visszafolyását idézheti elő, az pedig – a prosztata járataiba kerülve – gyulladást eredményez; nehéz tárgyak emelése telt húgyhólyag mellett; a dülmirigy szöveteit irritáló erős testmozgás: egyes foglalkozások, amelyek vibrációnak teszik ki a testet: buszvezető, nehézgép-kezelő, stb. Ezzel a tünetcsoporttal kapcsolatban azonban nem elég az urológiai vizsgálat fontosságát hangsúlyozni, de fel kell hívni a figyelmet a helyesen megválasztott testmozgásra, a megfelelő munkakörülményekre, a táplálkozásra, hiszen ezeket a tüneteket legtöbb esetben az életforma következményei.
Aneros prosztata masszírozó – Férfiaknak intimtorna – Prosztata masszázs és prosztata orgazmus