Archive for 2009, szeptember

Saját szexuális vágyaik kielégítésére és pénz keresésre használták a nevelőintézetekből megszöktetett tinédzser lányokat. A tizenegy vádlott, szakaszokra osztották a 4-es főutat, ahová örömlányként pénzt keresni rakták ki a nevelőintézetekből megszöktetett lányokat. Gyakorlatilag adták-vették őket, mint a piaci árukat.
Méretes a mezőtúri L. Kálmán és tíz társának bűnlajstroma az 1999 és 2002 közötti időszakból: emberkereskedelem, megrontás, kitartottság, kerítés, személyi szabadság megsértése, kiskorú elhelyezésének megváltoztatása, illetve kiskorú veszélyeztetése. Ezek mellett zsarolás, lopás és okirattal való visszaélés. Az első fokon még tavaly márciusban ítéletet hirdető Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság az első rendű vádlottat, L. Kálmánt akkor 9 év börtönnel sújtotta, a másodrendűre 5 év 6 hónapot „sóztak” és a többieket is évekre ítélték. Hatan egy éve elfogadták a határozatot, a többiek azonban fellebeztek, így került az ügy a Táblabíróságra.
A tizenegy elítélt — akik között a bűncselekmény-sorozat idején fiatalkorú lányok és fiúk is voltak — többségében gyermek- és fiatalkorú intézetis lányokat kényszerítettek éveken keresztül prostitúcióra. Egymás között úgy adták-vették a 4-es számú főút mellé „munkába állított” személyeket, mint a piaci árukat. A vádiratban a szolnoki Evezős csárda melletti egykori motel és az Abony és Cegléd között álló Röfi csárda szerepe is szóba került. A nap végén egy szolnoki Széchenyi-lakótelepi lakásban, illetve egy Halom utcai háznál tartották fogva a lányokat — az ügyben 22 sértett fiatalt kutattak fel —, akik mindvégig félelemben éltek. A vádirat szerint a prostitúcióra kényszerített, meggyalázott és megalázott fiataloknak nem csupán a személyi szabadságuk és önrendelkezési joguk sérült súlyosan, hanem a velük történő bánásmód testi és lelki nyomort is okozott számukra. Sőt, egyikük-másikuknál a normális nemi fejlődésük is csorbát szenvedett — volt, aki nemi identitászavarba került.
A Debreceni Ítélőtábla dr. Kardos Sándor vezette büntetőtanácsa április 21-én megtartott tárgyalásán az első fokon eljáró Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot új eljárás lefolytatására kötelezte. A hatályon kívül helyezés oka több, különböző eljárási szabálysértés volt, többek között a jogi indokolás hiánya.
L. Kálmánról kiderült, hogy 1980-ban született, és fiatal kora ellenére már többször volt büntetve lopás, orgazdaság, közokirat-hamisítás, jármű önkényes elvétele, emberkereskedelem miatt. A jelen eljárás vádja szerint L. Kálmán vádlott a megélhetését oly módon biztosította 1999-től 2002-ig, hogy a gyermekkorú és fiatalkorú lányokat prostituálként „rakta ki” a főútra, és az általuk ilyen módon megszerzett jövedelmet saját céljaira fordította. E tevékenységébe bevonta ismerőseit, barátait, többek között ifj. N. József másodrendű és id. N. József harmadrendű vádlottakat is. Ezek a férfiak a 4-es főutat szakaszokra osztották, s a „saját” lányaik „munkáját”, illetve a „kuncsaftokat” ezeken a területeken felügyelték.
Szabadulna az első rendű vádlott: A Debreceni Ítélőtábla az új eljárás lefolytatásáig L. Kálmán előzetes letartóztatását fenntartotta. Ez ellen az első rendű vádlott és védője fellebbezett, így az előzetes letartóztatás fenntartásáról vagy megszüntetéséről a Legfelsőbb Bíróság dönt majd.

Ellenben vannak fura dolgai, pl. jobban izgatja a nem frissen szappanozott punci, mint a szappanos. (bizonyára az előbbiekkel szoros összefüggésben). Mindenesetre én hamarabb “nem bírom” a szagom és rontok tusolni, mint ő, ami összességéban szerencsés felállás. Azzal sincs semmi bajom hogy “hány” a hosszú, festett, sőt mű körmöktől, vagy el kell fordulnia, ha valakinek a tv-ben csillog a szája a nedves hatású szájfénytől. Különben megértem valahol ezt az undorodását, át is érzem, mégis csak természetellenes ez az egész. Ezzel nekem mégis jól megfér, hogy néha szeretném kenni magam, és én látom a felöltözöttségem befejezéseként a sminket. Ebből következik, hogy általában nem vagyok felöltözve… Folytatás az eredeti oldalon


Tovább a teljes sorozatra

eros_melinda_delhusa_gjonA hónapok óta tartó ügyben úgy tűnik Melinda, a lány édesanyja hajthatatlan. Legutóbb már arról olvashattunk, hogy az anya inkább 18 éves koráig állami gondozásban látná lányát, mint hogy Delhusa Gjon megkapja a felügyeleti jogot. További információk szerint most azon mesterkedik, hogy kitoloncolhassa az országból a lányt – erdélyiek lévén Romániába szeretné hazaszállíttatni.
Az ügy ott kezdődött, hogy a tinédzser odaköltözött az énekeshez, hogy anyja építkezése ne zavarja a tanulásban. Később már az hangzott el, hogy Melinda nemfoglalkozik a lánnyal és valójában Delhusa neveli. A viszony elmérgesedett és Melinda liliomtiprással és pedofiliával vádolta meg az énekest. Róla viszont kiderült, hogy 10 évig pornózott Delhusa mellett. A lány végül intézetbe került, de a fentiek szerint édesanyja szívesebben látná a határon túl. Delhusa exe, Erős Melinda pornós linkjei itt.

Nemhogy folytatódik, egyre jobban eldurvul a háború Delhusa Gjon (56) és egykori kedvese, Erős Melinda között. Erős Melinda aki pornózásáról híresült el, még Roccóval is dolgozott. Mint arról már korábban többször is beszámoltunk, a két fél egy tini lány, Grigorescu Andrea (15) miatt ásta ki a csatabárdot. A tinédzser Melinda édes lánya, de az énekest apjának tekinti, s annyira megromlott a viszonya az anyjával, hogy sokkal jobban szeretne Gjonival együtt élni, mint a saját anyjával.
Ezt érthető módon rossz szemmel nézi Melinda, s minden követ megmozgat, hogy elválassza egymástól őket. Most azt találta ki, hogy ha már ő nem lehet Andrea gyámja (a bíróság megfosztotta ettől a jogától, mivel pornós múltja és életvitele miatt alkalmatlan arra, hogy felnevelje a lányát), akkor legnagyobb ellensége, Delhusa se lehessen. Úgy tudjuk, a bíróságon kijelentette: neki mindegy, hogy ki kapja meg a felügyeleti jogot Andrea felett, csak ne az énekes legyen az. Tovább a Blikk cikkre

Szexi harisnyatartó, Marilyn Monroet idéző póz, buja tekintet. Uma Thurman új fotósorozatot készített, ezúttal a W magazin kedvéért bontakoztatta ki, amúgy sem kevés nőiességét. Tarantino Kill Billjének bosszúéhes menyasszonya némi bölcsességgel is szolgált nőtársai számára. Tovább a teljes cikkre - Bikinis fotók: