zalatnay-melleiMegszabadulna méretes szilikonbetéteitől Zalatnay Cini. Az énekesnőt nem pusztán esztétikai szempontok vezérlik, elmondása szerint komoly derékfájdalmakat okoz neki a többkilónyi pluszteher. Cininek jó ideig számolnia kell még a kellemetlenségekkel, orvosa ugyanis nem javasolja számára a műtétet. Derékfájdalmai vannak, ha bent marad, nem is tetszik már neki, de komoly veszélynek teszi ki magát, ha műtőasztalra fekszik – Zalatnay Sarolta saját melle fogságába került. Nem titok, hogy az énekesnőnek az utóbbi időben komoly egészségügyi problémái adódtak. Egy interjúban maga is elmondta, hogy daganatos nőgyógyászati betegséggel küszködött, s bár azóta szerencsésen felgyógyult, egyelőre nem vállalkozhat a műtétre. Hiába érzi, hogy könnyebb lenne az élete, ha kivetetné hatalmas mellimplantátumait, erre még várnia kell.
– Halál szerelmes voltam a későbbi férjembe, aki nagyon szerette volna, és én vállaltam a veszélyt – magyarázta Cini az RTL Klub Reggeli című műsorában, hogy miért nagyobbíttatta meg a mellét. – Ma már nem csináltatnám meg, mert néha engem is zavar. Krasznai doktornak hiába könyörgök, azt mondta, várjunk még, mert szerinte sokkal nagyobb műtét kivenni, mint betenni.

Orvosa, dr. Krasznai Zsolt lapunknak elmondta, miért nem javasolja Zalatnay számára a műtétet.
– A szilikon kivétele jóval bonyolultabb eljárás, mint a beültetés. Ha kisebb implantátumot teszünk be, akkor ott felesleges bőr marad, vagyis egy komplett mellfelvarrást is el kell végeznünk. Arról nem is beszélve, hogy a nőknél komoly érzelmi tényezőket is figyelembe kell venni. Az énekesnő esetében nyolc év után kisebbre cseréljük az implantátumot, a valóságosnál sokkal kisebbnek fogja látni az újat.

5 Comments

  1. Bűn » Blog Archive » Cini megszűnt cégein követelnek 200 milliót says:

    [...] énekesnő és egykori férje, Som Lajos cégei 200 millió forintos adótartozást halmoztak fel. Zalatnay értetlenül áll a dolog előtt: biztos benne, hogy nem tartozik, ezért megpróbálja [...]

  2. Zalatnay eddig soha nem hallott szerelmi és szextitkai | Olimpiq.com szex innováció says:

    [...] média alkotás jogdíja, még egy kemény pornófilm sem, ami biztos kapós lenne Cinivel. Zalatnay Sarolta ugyan még nem tud róla, de hamarosan fény derül minden magánéleti titkára. Az énekesnőről [...]

  3. Cini nem akar szexkalandot | Olimpiq.com szex innováció says:

    [...] végén Zalatnay Sarolta művésznő szerelemre lobbant egy nála 20 évvel fiatalabb, Ausztráliában élő férfi iránt, [...]

  4. Rászáll az APEH Zalatnay Cinire | Hírbank indiszkrét provokáció says:

    [...] ahogy Cini él! – mondja a károsult asszony. Vagyonosodási vizsgálatot indít az APEH Zalatnay Sarolta ellen. Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) válaszlevelében még meg is [...]

  5. Rászáll az APEH Zalatnay Cinire | Olimpiq.com szex innováció says:

    [...] ahogy Cini él! – mondja a károsult asszony. Vagyonosodási vizsgálatot indít az APEH Zalatnay Sarolta ellen. Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) válaszlevelében még meg is [...]