Archive for 2009, augusztus

Kétmillió blogolvasó országa vagyunk! Ismét díjazták a legjobb magyarországi blogokat, miközben már kétmillió magyar olvas blogokat. A magyar ember szórakozni vagy anyázni akar, ha blogot olvas, megizmosodott az internetes panaszkultúra, egyes blogokat már nem csak a készítőik, hanem a ”hivatalos szervek” is komolyan vesznek. Mindennek ára is van: a sok zsidózástól már nehéz online vitákat folytatni a blogok kommentfalán.
Csütörtökön került sor az évente megrendezett Goldenblog blogverseny díjátadójára Budapesten. Idén ismét tíz kategóriában hirdettek győztest, csakúgy, mint tavaly. A mainstream, gasztro, kulturális, IT, tanácsadó, szórakozás, hír, fotó, helyi.érték és komplex kategóriákban ezúttal sok induló volt, akik közül az első tíz került “shortlist”-re, és az elsőt díjazták. A különféle blogokra sokezres számban szavaztak az olvasók, ami elég impozáns, bár azt továbbra sem merjük kijelenteni, hogy a verseny eredménye reprezentatív.
Az is friss hír viszont, hogy a magyar internetezők 52 százaléka, kétmillió ember olvas blogokat. Ezt a Goldenblog résztvevői és győztesei mellé téve végleg elmondható, hogy a blogolás a hazai online média és még tágasabb értelemben a közélet része lett, bár szubkulturális jellegének eltűnését már tavaly is megállapítottuk.
A magyarországi blogszférát két jelentős csoport jellemzi. Az egyik az alapvetően szórakoztató-ismeretterjesztő, “szabadidős” blogolás, a másik a közéleti. Persze lehet alfajokat találni, és ugye van egy harmadik, az üzleti blogolás - ilyenek például a tanácsadó blogok -, de a magyar ember alapvetően két dologért olvas blogot: vagy azért, mert vicces információkról, városi legendákról, hadtörténelemről, szlengről, evésről vagy hasonlókról akar olvasni, vagy vitatkozni, anyázni akar.

Lelkes őrültek
A színvonal egyre professzionálisabb, de alapvetően továbbra is “lelkes őrültek” által végzett szabadidős tevékenység a blogolás. A legjobb blogok most már “magazinszerűen” működnek, menetrendszerű frissüléssel, multimédiás tartalommal, egyéni dizájnnal, a jobb bloggerek pedig a szakterületükön “komolyan vehető” embernek számítanak, majdnem, mint a hivatásos újságírók.
A magyar blogszférának ez a legnagyobb eredménye. Most már magukra adó cégek, hivatalok is olvasnak blogokat, figyelik a róluk megjelenő információkat, meghívják a bloggereket a rendezvényeikre és reagálnak a róluk megjelentekre. Az egésznek lett egyfajta civil érdekérvényesítő, “nép hangja” szerepköre, ami egyrészt eredményeket könyvelhet már el - hivatkozások a médiában, leleplezések, botrányok kirobbantása - másrészt sok olvasót vonz.
Ez a népszerűség összefüggésben van azzal, hogy miért olvas a magyar ember blogot. A szórakoztatáson kívül izmos panasz- és vitakultúra alakult ki az elmúlt években, de talán igazán az utóbbi évben a magyar blogok körül. Utóbbi egyébként innen nézve leginkább annak is köszönhető, hogy már nem csak a 18 és 38 közöttiek olvasnak blogokat, érezhetően megnőtt az idősebb olvasók olvasási, kommentelési kedve.
Ez futtatta fel a népszerű panaszblogokat, ahol most már naponta több száz komment érkezik egy-egy bejegyzésre. Az ős-panaszblog Tékozló Homár mellett van BKV-figyelő, MÁV-figyelő, Fidesz-figyelő, a különféle helyi önkormányzatok, például az esztergomi polgármester ügyeivel foglalkozó blogok. Az idei mainstream kategóriát is egy ilyen jellegű blog, a Vastagbőr nyerte meg.

Idegesítő őrültek 
A megugrott népszerűségnek persze ára van, a blogok kommentfala pár éve még izgalmas vitákra adott lehetőséget, mostanra azonban már szinte mindenhol eluralkodott a primitívség és a kozmikus ostobaság keveréke. Egyesek bármilyen témától azonnal el tudnak jutni a zsidókig/kommunistákig/Orbán Viktorig, és állításaikat egyáltalán nem zavarják meg a tények. Az internetes folklórban most már a különféle pártok bérkommentelőiről is esik szó, sőt állítólag a jobbikosok igyekeznek a fontosabb közéleti blogokon jelen lenni és osztani az észt.
Ugyanakkor világnézeti politikai blogokból továbbra sincs túl sok a jobbak között. A Goldenblogon tavaly győztes Konzervatórium és Reakció továbbra is népszerű, Gyurcsány Ferenc bukásával viszont az ő blogjának is leáldozott. Az elmúlt évben megszűnt az ország egyik legszínvonalasabb világnézeti blogja, a Judapest is.
Közben az elmúlt évben nálunk is megjelentek a mikroblogok, a twitter és a tumblr. A népszerűségük növekszik, de a jellegük más, mint a klasszikus blogoké. (Hírszerző)

Élete első klipforgatásán vett rész Bencsik Tamara. A Megasztár 4-ben ismerté vált lány izgatottan várja a felvétel megjelenését. Tamarával úgynevezett imidzsklipet forgattak, a megasztáros lány pedig rettenetesen élvezte, hogy újra megmutathatja magát. Az énekesnő elmondta, hogy a tehetségkutató óta nagy változáson ment keresztül, kialakult a saját stílusa, mind a zenében, mind a külsejét tekintve. “Mostanság a dögösebb stílust részesítem előnyben, és bár a klipben viselt ruhám elég kihívó, én jólé reztem magam benne” – mondta Tami.

[Babes - Videók] Bencsik Tamara pinára vetkőzött

Faludy Fanni jobban néz ki, mint valaha. Az utóbbi időben kivirult és a StoryOnline-nak azt is elárulta, boldog. Karácsonykor megjelenik új könyve, melyben a Faludy Györggyel töltött időszakról is ír. Fanni azt mondja, a könyvben olyan titkok lesznek, melyekről eddig még soha nem beszélt, több embert is leleplez majd benne. Faludy titkok itt. Tovább az eredeti cikkre

Michael Jackson hagyatékát eddig egy amerikai spermabankban ôrizték: Michael Jackson tavaly egy Los Angeles-i spermabankban helyezte el magjait, melyeket a család most át akar szállíttatni egy angliai magánklinikára, hogy ne kerülhessenek illetéktelenek kezébe. – Furcsán hangozhat, hogy ilyen komolyan akarják őrizni a spermákat, ám ha Jackóról van szó, bármi megtörténhet – mondta egy bennfentes a Daily Mirror című lapnak. A Jackson család kilencszáz fontot, azaz közel kétszáznyolcvan ezer forintot szán a nem mindennapi mentőakcióra.

Barátnőjéhez kerékpározott egy csokor virággal Kovács Csaba, amikor őrült tempóval elgázolta a Debrecen válogatott focistája, Bodnár László. A férfit akkora ütés érte, hogy leszakadt a feje, amit a tűzoltók fél órán keresztül kerestek az út menti árokban. A férfit akkora ütés érte, hogy leszakadt a feje, amit a tűzoltók fél órán keresztül kerestek az út menti árokban. A gyászoló család attól tart, hogy a híresség ügyvédei segítségével elkerüli a felelősségre vonást… Folytatás az eredeti oldalon