Archive for 2009, augusztus

                               

amator_plazacica


Tovább a teljes sorozatra

Éttermi munkát kapott Karsai Zita. De egy percig se higgyük, hogy a Megatánc című műsor női felfedezettje tálcákkal rohangál vagy a feketemosogató előtt rázza a rongyot, Zizit ugyanis éppen azért szerződtették, amit a legjobban tud: táncolni. Újra van állandó munkája Karsai Zitának. A Megatánc felfedezettje azt mondja, hogy a gazdasági válság az ő életére is hatással van, de egyelőre ő talpon tudott maradni, bár ez nem volt mindig könnyű. A Megatánc című műsor után Zitának négy-öt fellépése is volt egy-egy éjszaka, mostanában már egyre kevesebb az állandó megbízás. Pár héttel ezelőtt azonban megcsörrent a telefonja és alig egy hete ismét rendszeresen táncolhat a saját és egy Váci utcai luxusértterem vendégeinek örömére. – Senkinek sem könnyű a helyzete a mai világban. Nekem is mint mindenkinek meg kel néznem, mikor és mire költhetek – mondta Zita.
Örülök, hogy ebben a helyzetben kaptam egy ilyen lehetőséget, amely segíthet a túlélésben. Nem bánom, hogy szalszáznom kell, ez a munkám és ez is hozzásegít ahhoz, hogy ősszel a férjem Margl tamás után utazzam Abu Dzabiba.
A táncoslány az argentin Alexis oldalán lép fel az étteremben. Reméli, sikerül megnyernie magának a vendégeket, október végéig ez az egyetlen fix bevételi forrása.
– A terveink szerint októberben repülnék a párom után, aki ott kapott atlétikaedzői állást, s mivel nehéz vízumhoz jutni, jó ideig itthon kell berendezkednem.  (Borsonline)

KépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKép

Az interneten, egy közösségi portálon ismerték fel támadóikat azok az ózdi fiatalok, akiket korábban két fiú rabolt ki a Borsod megyei Ózdon – tájékoztatta a rendőrség csütörtökön az MTI-t. Dobi Tamás, a megyei rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője közölte: a sértettek egy közösségi portálon akadtak támadóikra, s ezzel párhuzamban az ózdi rendőrök is azonosították az elkövetőket.
A részletek kapcsán elmondta: az ózdi rendőrkapitányság rablás miatt indított eljárást ismeretlen tettesekkel szemben egy június 12-én, az esti órákban történt bűncselekmény miatt. Akkor három ózdi fiatalember egy helyi parkban töltötte az időt, amikor hozzájuk lépett két fiatal fiú, akik késsel kezükben követelték tőlük értékeiket. A fenyegetés hatására a sértettek jobbnak látták, ha teljesítik a követelést. A rablók ékszereket, mobiltelefont zsákmányoltak csaknem 100 ezer forint összértékben – fűzte hozzá.
Arról is beszámolt, hogy a rendőrségi nyomozás során beszerzett adatok és információk alapján sikerült rövid idő alatt azonosítani a lehetséges elkövetőket. Mindezzel párhuzamban a sértettek egy közösségi internetes portálon ráakadtak egyik támadójukra, amit a nyomozóknak is jelentettek.
A rendőrség elfogta a 17 éves és a 16 éves fiatalkorú fiúkat, akik beismerték a bűncselekmény elkövetését. Az ózdi rendőrkapitányság úgynevezett gyorsított eljárás keretében kezdeményezte a két rabló bíróság elé állítását – jegyezte meg a helyettes szóvivő.

           

              

="http://www.pornimghost.com/files/ojmuiqqtjsel66sy1n5e_thumb.jpg" border="0" alt="" />