A csinos tévés szerelme, Nánási Pál kamerája előtt dobta le ruháit, a Föld édesvízkészletének megóvása érdekében folyó kampány keretében. Azt viszont kijelentette: férfimagazinokban biztos nem fog pucérkodni. Órákon keresztül zúdult a víz Ördög Nóra meztelen testére az Elle magazin fotózásán. A kép azért készült, hogy felhívja a figyelmet arra, mekkora veszély fenyegeti a Föld édesvízkészleteit. A Csillag születik című tehetségkutató műsorvezetője soha nem állt még pucéran kamera elé, ám a környezetvédelmi kampány kedvéért ez alkalommal kivételt tett.
– Napokon keresztül gondolkodtam, hogy elvállaljam-e ezt a munkát, hiszen nem vagyok vetkőzős típus. Férfimagazinban soha nem is mutatkoznék ruha nélkül, így aztán a jövőben sem láthat senki rólam ennél merészebb felvételeket – kezdte Ördög Nóra.
– Ha nem a párom, Pali csinálja a képeket, biztosan nem mentem volna bele a fotózásba. Szerencsére nem bántam meg a dolgot, sőt nagyon tetszenek a képek, ráadásul a visszajelzések is pozitívak. Az pedig, hogy Osvárt Andreával és Gubás Gabival vettünk részt ebben a kampányban, külön öröm számomra, megtisztelő, hogy velük szerepelhetek egy ilyen nemes ügy részeseként. A fotók gyönyörűek, ám a munka, ami mögötte van, igencsak komoly megpróbáltatás volt a műsorvezető számára. Nórinak minden erejét össze kellett szednie ahhoz, hogy jól viselje a nem mindennapi körülményeket.

A Szexpláza oldalon hirdetések elhelyezése szexplaza@yahoo.com - Reklám:
intim_center_szexshop
Szexshop Budapest, Intim Center üzlet és online webshop! Üzleti vásárlás azonnal itt!
– Nagyon bonyolult munka volt, hiszen több órán át dolgoztunk, Nórinak pedig egy kanapén kellett feküdnie rezzenéstelen arccal, miközben folyamatosan vízzel locsoltuk. Százhuszonnyolc csobbanást készítettem, még számomra is igazi kihívás volt ez a feladat. A vizet sajnos nem tudtuk melegen tartani, ami még inkább megnehezítette a munkát. Nóri azonban hősiesen helytállt végig, nagyon jól tűrt mindent. A műtermemben van egy szauna, a fotózás után ott átmelegedhetett. Büszke vagyok rá, és elárulom, rettentő jó volt vele dolgozni. Egészen más a munka, amikor az ember a saját kedvesét fényképezi, nagyon kellemes érzéseim voltak vele kapcsolatban – mondta Nánási Pál. (Borsonline)

3 Comments

  1. Ördög Nóra nem nyilatozik a magánéletéről | Olimpiq.com szex innováció says:

    [...] hogy tényleg újra frigyre készül, de most inkább keresgéli az új RTL Klubos csillagokat. Ördög Nóra folyamatosan gyűrűket kap Nánási Páltól, vagy ha nem gyűrűket, hát kenyérsütőt, a [...]

  2. Szexpláza: Erotikus hírektől a kemény pornóig! » Blog Archive » Csisztu Zsuzsa vetkőzik, Bea asszony meztelen says:

    [...] story, voksán virág pornó, dammak jázmin, sexvideok, balogh edina, peller mariann dekoltázsa, ördög nóra playboy, szexpláza, celeb porno, celeb, sexvideók, puncik, popsi, ördög nóri meztelenül, [...]

  3. Szexpláza: Erotikától a pornóig! » Blog Archive » Ördög Nóra says:

    [...] – Szemtől szembe még nem. Tény, hogy a külső fontos része a tévézésnek, azt gondolom azonban, bizonyítottam már, hogy nem csak ezért vagyok itt. Éveken át a háttérben dolgoztam, mielőtt képernyőre kerültem volna. Azok most a kollégáim, akiket akkor ismertem meg, és ők pontosan tudják, hogy nem azért dolgozom velük, mert megtetszettem valakinek. Ha van is bennem bizonyítási kényszer, akkor az sokkal inkább a nézők miatt van. Hozzászoknak az emberek egy bizonyos szinthez, amit a képernyőn látnak, és én nem szeretnék csalódást okozni nekik: nem megyek ki melegítőben az utcára, nem ugrok le smink nélkül a boltba. Élőben is olyan színvonalat szeretnék hozni, amit a televízióban mutatok. – Mit teszel azért, hogy ez így legyen? – Mindig törekszem arra, hogy a ruhám, a kiegészítők, a smink és a frizura passzoljanak egymáshoz. Nagyon adok magamra ilyen téren. De nemcsak az öltözködésre próbálok odafigyelni, hanem a testemre is. Amíg versenytáncoltam, addig nem volt sok dolgom ezzel. Éppen a legkritikusabb kamaszkorban űztem intenzíven, és szerencsésen átsegített azon az időszakon, amikor a lányok általában meghíznak, és feneket növesztenek. Amikor abbahagytam, hamar rájöttem, hogy valamit tennem kell azért, hogy megőrizzem az alakomat. Sajnos a munkám miatt jóval kevesebb időt tudok mozgásra szánni, mint amennyit szeretnék. Hullámokban tör rám a sportolhatnék, akkor viszont nagyon intenzíven elkezdem. Ha nagyon muszáj, még fogyókúrára is képes vagyok! Akár hosszú hetekre is le tudok mondani olyan dolgokról, amelyeket egyébként nagyon szeretek. – Előfordult már veled, hogy a hátad közepére sem kívántad a műsorvezetést? – Természetesen velem is előfordul, hogy rossz napom van. Megesett, hogy hajnalban ott ültem a Reggeli stúdiójában, és egyáltalán nem volt jókedvem. A képernyőn azonban nem viselkedhetem civilként. Nem tehetem meg, hogy a saját problémáimat sugározzam a nézők felé. Azért arra a négy órára, amíg tart a műsor, félre lehet tenni ezeket. A nagy élő show-műsorok esetében más a helyzet. Azok a szombatok szinte ünnepszámba mennek. Napokkal előtte elkezdek felkészülni testileg-lelkileg egyaránt, így mindig a legjobb formámat tudom hozni. Ilyenkor semmi más nem létezik számomra. Egy ilyen műsor olyan, mint egy gyerek. Törődni kell vele, s ugyanúgy hozzánő az ember szívéhez, mint egy apróság. – Kiegyensúlyozott személyiségnek tűnsz a képernyőn. Mindig ilyen pozitívan állsz a világhoz? – Alapvetően ilyen vagyok. Ez családi vonás nálunk, apukámra és anyukámra is jellemző. Mindketten pozitív szemléletű emberek, akik mindenben megpróbálják észrevenni a jó dolgokat. Nálunk sosem volt családi fesztivál: nem idegeskedtek feleslegesen, és kerülték a veszekedéseket is. Ebbe nőttem bele, ezért fontos számomra, hogy harmóniára törekedjem az életben. – Hogyan adod ki magadból a feszültséget? – Inkább magamba fordulok, és csak abból lehet észrevenni, hogy valami nincs rendben, hogy egy kicsit gondterheltebben mászkálok az épületben. De még ez sem feltűnő szerintem. Aztán persze, ahogy egyre gyűlik-gyűlik a feszültség, mindig jön valami apróság, amely miatt elpattan a húr. Azért ilyenkor sem őrjöngök, hanem, ahogy a legtöbb lány, én is sírok egyet. Nem fordul elő túl sűrűn, háromhavonta egyszer. Vannak olyan napok, amikor érzem, hogy közel van ez a helyzet. Ilyenkor figyelmeztetem a kollégáimat, hogy ma ne szekáljanak, mert ez nem az a nap. – Nemrégiben volt az esküvőtök. Terveztétek, vagy hirtelen elhatározás volt, hogy összeházasodtok? – Mindketten tudtuk, hogy ebből házasság lesz előbb vagy utóbb. Racionálisan végiggondoltuk, hogy mi a fontossági sorrend az életünkben. Elkezdtünk építkezni, és úgy terveztük, megvárjuk, amíg felépül a ház, s a ház után jöhet a házasság is. Aztán az építkezés egyre csak csúszott, és úgy döntöttünk, nem várunk tovább, és megtartjuk az esküvőt. Májusban találtuk ki, hogy nyáron összeházasodunk. Egyébként pont a hetedik évfordulónkat ünnepeltük augusztus másodikán, ami ráadásul éppen szombatra esett. Kapóra jött az időpont, sorsszerűnek tűnt. – Megváltozott azóta az életed? – Igen! Sokkal jobban érzem magam. Egészen más típusú kötődés fűz össze minket, lett egy pluszszál. Nem tudom, hogy ez a biztonságról szól-e, vagy azért van így, mert a külvilág számára egy másik megítélési kategóriába kerültem amiatt, hogy most már asszony vagyok. – Sokan mondják, hogy a boldogsághoz nem kell hivatalos papír. Miért érezted szükségét annak, hogy megesküdjetek? – A magam szempontjából is fontos volt, a családom irányában pedig egyfajta tiszteletadásnak, gesztusnak szántam. Innentől kezdve elmondhatják, hogy felnevelték a lányunkat, férjhez adták, és jó szülő módjára útjára bocsátották. Akkor sem lett volna semmi gond, ha évekkel ezelőtt becsúszik a baba, és úgy születik meg, hogy nem vagyunk férj és feleség. Bár azt gondolom, ha ez így lett volna, azonnal összeházasodunk. [Babes] Ördög Nóra cikkek és képek itt – Ördög Nóra lesz a következő Liptai Claudia – Szexis képeket készíti Ördög Nóráról Nánási - Meztelenül Ördög Nóri - [...]

Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.