30 feletti nők, plázamamák szopatva és kúrva. Emma mama bemutató itt
![]()
Archive for 21st augusztus
Egy legkevésbé sem szép napon arra kellett rádöbbennem, hogy sorra hagynak el a barátaim. Azonnal végigszaladtam életem utolsó szakaszán, hogy mégis mit ronthattam el, de semmi, ugyanúgy történt most is minden, mint korábban (amin egyébként érdemes egy kicsit gondolkodni, ha már), szóval nem találtam az okot, miért lesznek hűtlenek hozzám egykori cimboráim. Persze nem drasztikus a folyamat, mert 405-ből 397 ismerős lett, de akkor is eltűnt nyolc fő a szájbertérben. Pontosabban: a szájbertérből. A barátok kimúlása ugyanis egyelőre csupán online, azon belül is az iWiW közösségi oldalt érintő jelenség. Körbekérdeztem a megmaradtakat, hogy tapasztalnak-e hasonlót. És igen, ez megy mindenkinél: fölkelnek reggel, gyanútlanul kattintanak a legnépszerűbb honi ismerőskereső portálra, aztán azon kapják magukat, hogy huss, már megint csappant a csapat. Pedig korábban az volt a jellemző, hogy naponta kellett visszaigazolni az újabb és újabb ismerősnek jelentkezőket; elegendő volt, ha hét osztállyal fölöttünk járt valaki, már nyomta is a jelölést.
Teljesen hagyományos módszerrel, e-mailben megkerestem néhány eltűntet, hogy mégis miért? Egyikük, nemrég házasodott ifjú hölgy féltékenységi okokból töröltetett (“Kérlek, ne szólj a férjemnek, hogy írtam erről neked!”). De nem ez az általános, szerencsére, hanem hogy az egykoron lelkes iWiW-polgárok beleunnak a kapcsolati hálóba. Hogy néhány hónapnyi passzivitás után fölteszik maguknak a kérdést: minek találhasson meg bárki, ha legalább fél éve már én sem keresem magamat, magunkat a portálon? És már törlik is az adatlapot.
Ez is elég szomorú hír lenne az iWiW üzemeltetőinek, de van rosszabb. Az iWiW-hűtlenek között akad szép számmal, aki virtuális telephelyét egyszerűen átteszi a Facebookra. Elcsépelt igazság, hogy a divatnál semmi sem megy ki gyorsabban a divatból, de valami ilyesmi történik most a honi közösségépítő szájttal: míg korábban az volt a kúl, aki szinte csak aludni jött ki az internetes cimboraságból, most az lesz a menő, aki már nem itt, hanem ott építi a digitális közösséget.
De nem csak a divat ritkítja az iWiW-felhasználókat, mert a felszínesség vádjával korántsem illethető heavy userek is szorgalmasan kacsintgatnak kifelé a magyar netrészből. Sőt, mint általában, akaratlanul is ők voltak a mozgalom zászlóvivői, amikor az iWiW szolgáltatásaival elégedetlenkedve a maguk kis köreiben népszerűsíteni kezdték az alternatív lehetőségeket. Nemrég ugyanitt ünnepeltem az iWiW-et, amiért végre megnyitotta kapuit a külső fejlesztők előtt. Ám az öröm korainak bizonyult; mára egyértelmű lett, hogy a nyitás valójában a bezárkózás sajátos megvalósítása volt. Egyszerű példával élve: míg a nekem tetsző cikkeket, videókat kedvem szerint két kattintással megoszthatom a Facebookra, addig a magyar közösségi oldal nem fogad efféle alulról érkező tartalmakat, nehogy ily módon a tulajdonos által üzemeltetett egyéb médiafelületeknek kerekedjen konkurenciája.
Rövid távon érthető, hosszú távon öngyilkos stratégia. Még egy iWiW-méretű képződmény esetében is. (Hetivalasz)






Mikes Apartment szexvideók és képek további tartalom itt és itt





























Mikes Apartement magyar lányok 1.rész itt
Húzd ki a telefont, söt a biztositékokat is csapd le, hogy ne csengethessen rátok senki. Térdelj a heveröd elé, az a legkényelmesebb. Vagy a fotelodra borulj rá a felsötesteddel. Enyhe terpeszben maradj, akár 20 percig is. Ha odanyal, akkor valószinüleg hágni is próbál, rád-rádugrik. Ha kint van a fasza teljesen, akkor fínoman de határozottan, és lehetöleg gyorsan vezesd a hüvelyedbe. Tovább
Kutyával a nyugis, lazán eleresztett, de az ebben megvalósítható orgazmusok száma néha a csillagos égben van. A kutyus is élvezi, közben pihengethet. Aztán az ember néha bemozdul, mire a kutyus is rágyorsít. És ezt el lehet húzni akár 60-70 percig, és közben 8-10 teljes orgazmus is bejön. A kutyus a szakvélemények szerint folyamatosan élvez. Ezt ugyan eddig senki nem tudta tölük megkérdezni, de az a tény amit én személyesen tanusíthatok, hogy szívesen így maradnak egy órán keresztül. Tovább
Egy kutya fasza többszörösen megfelelöbb pusztán testrészként és alakjánál fogva, a sikeresebb, biztosan örömszerzöbb koituszra egy emberférfi faszánál. Nem csak azért mert nagyobb, ugyanis a nagyság fontossága az nem perdöntö. Ez a férfiak hülyesége, hogy azonnal ebböl indulnak ki, és ezt tartják büszkeségük avagy gátlásaik forrásának. De nem tagadhatom azt, hogy nálam igenis van jelentösége a himvesszö nagyságának, mert én szeretem ha a vaginámat nagyon feszesen, vastagon, és mélységében is maximálisan kitölti. Tovább
A rodéziai oroszlánvadász kutya, amelyet az afrikaiak már évszázadok óta úgy neveznek hogy wakishujaa ami annyit jelent hogy a bátor, vagy a félelem nélküli. Négy ilyen kifáraszt, és leterithet egy oroszlánt is. Volt már erre példa, mindig aktualizált vadászleirások alapján. Egy-egy wakishujaa szuka 8-10 kölöknek is ad életet, népes alom jellemzi. A kanok fasza szép nagy! Tovább
Estefelé úgy 18 körül kivittem toalettre , akkor körbepisilte az udvart, bejöttünk, kapott finom Norvégiából ajándékba kapott csemegevacsikát,- aztán a hasa alá nyultam. Éreztem, hogy a nagy meleg Kincsem félig kijött. Kapott rá egy puszikát, mert dolgom volt, telefonáltam németbe, aztán még matattam a konyhában egy kicsit , a puncim gyanúsan melegedett a melegítö nackóban. Tovább
Ha a kutyasperma iránt az eddigi tapasztalataid szerint ellenszenvet éreztél, az nem a sperma nagyszerü minöségeit, ízét , melegét és mennyiségét és az ömlésének látványát minösíti, hanem a te kapcsolatodnak a minöségét ahoz az emberhez akinek eddig a magvával sajátos körülmények között találkoztál. A kutya itt van eltemetve, hogy stilszerü legyek. Tovább
Már megint felbukkant a thaiföldi örökzöld téma, ezúttal a Nation szólaltatta meg a két legtekintélyesebb thai egyetem rektorát, akik egybehangzóan fújták az ismert dallamot, az oktatási miniszter helyettes pedig buzgón bólogatott helyeselve. Hogy mire? Hát arra, hogy a thai diáklányok túl szexik. Minden egyes iskolásnak kötelező az egyenruha Thaiföldön, ám időről időre aggódni kezdenek az illetékesek, hogy kérem, kérem, több tiszteletet szeretnénk az egyeteknek, főiskoláknak, mert azért az tűrhetetlen, hogy a thai iskoláslányok előszeretettel viselnek rendkívül rövid szoknyát, két számmal kisebb inget, hogy rendesen feszüljön, mindezt pedig képesek megtetézni egy magas sarkú papuccsal és cipővel is! A Chulalongkorn University éppen ezért kampányt indít a tisztességes és
tisztelettudó öltözködésért, a Thammasat University pedig azt szeretné, ha ugyanezért a célért kormányzati kampány is indulna. Természetesen egy ilyen hírt nem szabad fellőni megfelelő illusztrációk nélkül, ezért turkáltam egy kicsit a neten. Ha valakinek nem elegendő a fotó, akkor itt és itt még akadnak újabbak. Vagy éppen a Miss Slimming szépségversenyt, ahol a képek láttán nehéz elhinni, hogy hova kéne még fogyniuk. A korrektség kedvéért azért illendő hozzáfűznöm, hogy volt szerencsém néhány thai egyetemen megfordulni, s biztosan láttam már a városban megszámlálhatatlan diáklányt egyenruhában. A többség azért egyáltalán nem öltözik kirívóan. Sőt. A thai kultúra és tradíció része az alapvetően szemérmes viselkedés, ezért is okolják most az illetékesek a szupersztárokat és tévéshowkat a rossz példa mutatásáért. Másrészt, a kép azért is csalóka, mert a netes képgyűjteményekben és magazinokban csinos, szexis lányokat látni, akik gyakran modellek, vagy modellkednek. Az autós show-kon prettyként dolgozó lányok is szinte kivétel nélkül egyetemisták. Na most ez a jéghegy csúcsa, hiszen azért nem minden thai lány olyan, hogy az ember feszülős blúzban és miniszoknyában szeretné látni őket. Akadt itt is éppen elég átlagos, vagy éppenséggel csúnya lány is.
További tiniszex: Teen.hu – Lolita.naplo.net – Teen.naplo.net




