Archive for 15th augusztus

Two Girls Bukkake (ImageVenue)

Előkészületek
A  higiénikus használat érdekében bizonyosodjunk meg arról, hogy, az utóbél üres. Bár az utóbél rendszerint üres, ajánlott a kiöblítése intimfürdõ használatával. Feküdjön az oldalára és húzza fel a térdeit a felsõtestéhez. Ez a pozíció teszi lehetővé a legjobban az ellazulást és biztosítja egyúttal hogy az Aneros a legjobb helyzetben legyen a prosztatához. Tegyen bõven síkosítót az Anerosra és az ánuszra.Ez a lépés fontos, mivel az Aneros akkor működik a legjobban, ha sok folyadék veszi körül.

Aneros prosztata masszírozóMásodik fázis – Kontrakciós gyakorlatok

Most hogy teljesen ellazult és megtanult az anális területre és az ott keletkező érzetekre koncentrálni, készen áll a kontrakciós gyakorlatokra. Folyatassa a légzőgyakorlatot és kezdje el minden belégzésnél megfeszíteni a záróizmokat. Mélyen lélegezzen be és feszítse meg az izmokat, majd kilégzéskor engedje el őket. Ismételje ezt meg 20-30 alkalommal. Teste mostmár készen áll egy újfajta orgazmus elérésére.  
Most elkezdheti az erogén zónák ingerlését is, de a péniszt hagyja ki, mert különben túl korai ejakulció lehet a vége.
Koncentráljon a prosztatára és feszítse meg a záróizmokat a teljes erő 25-50%-ával és próbálja meg így tartani. Nehéz lesz a kontrakció erejét pontosan ezen az szinten tartani, az izmok akaratlanul remegni kezdenek majd. Az akaratlagos és akaratlan izommozgások ezen dinamikus interkaciója teszi majd lehetõvé hogy a kezek használata nélkül jusson el az orgazmusig. Mivel az Aneros könnyen ki-be mozog a végbélben, a legkisebb izommozgás, sőt még az erek pulzlása is érezhetõ lesz, mivel ezeket az Aneros közvetlenül a prosztatához és a gáti akkupresszúrás pontoz vezeti. Ez viszont hatással lesz az ánuszra is és az így kialakuló láncreakció szinte robbanásig gyorsul. Ilyenkor lehetséges az Aneros megfelelő pozícionálása az izmok megfeszítésével és elernyesztésével. A végbél elülső falára, a prosztatára és a gátra kifejtett nyomás különböző érzetelet kelt az egyes területeken, így ez a régió az erogén stimuláció kincsestárává válik.
A gyengébb izomkontrakció fõleg anális orgazmushoz vezet, míg erõsebb kontrakcióval a prosztatából kiinduló orgazmust vagy a kettő kombinációját eredményezi.
Megjegyzés: ebben a szakaszban a síkosító fontos szerepet játszik. Az anerosnak a lehető legsíkosabbnak kell lennie, hogy a záróizmok könnyedén ki-be mozgathassák.
Feszítse meg záróizmait erõsen. Ahogy az összehúzódás ereje nõ az Anerost behúzzák az izmok mélyre és az a prosztatának ütközik. Ezzel egyidõben a gáti akkupersszúrás ponton is fokozódik a nyomás. Ha a hátán fekve csípojét nekifeszíti valaminak az segít növelni a prosztatára és a gátra gyakorolt nyomást.
 
Harmadik fázis – Az élvezetek meghosszabbítása
Ha az Aneros segítségével elér az ejakuláció bekövetkezése elotti pontig próbáljon ezen a szinten maradni a zároizmok kontrakciójának irányítása révén. A mélyről induló érzések lassan fokozóni fognak és egy csúcspontra érnek. A test izmai összerándulnak az erős orgazmus hatására, melyet nem követ ejakuláció. Ez az orgazmus azután ismétlődik, a tenger hullámzásához hasonlítható, valószínűleg hosszabb és erosebb mint az ejakulációval járó. Az orgazmusnak van egy csúcspontja amit egy folyamatos magas szint elõz meg. Ezalatt felkészülnek a mirigyek az orgazmusra, de az ejakuláció elmarad. Ez egy különleges érzés.
Egy további különös tény az is, hogy ezt az orgazmust irányítani lehet. Ez azt jelenti, hogy a záróizmok és a test izmainak kontrolljával annyi orgazmusa lehet amennyit akar. Ezek az orgazmusok mind másak így különbözõ orgazmusai is lehetnek.
Megjegyzés: teste teljes kontrollja alatt van az Aneros. Egyszerúen “kikapcsolhatja” a zároizmok ellazításával és “bekapcsolhaja” az izmok megfeszítésével. Ezáltal lehetõség van a következo orgazmus felépítésére és elnyújtására.
Negyedik fázis – A pénisz ingerlése
Ha szeretné kezdje el a makk ingerlését. Ezzel az ejakuláció szélére jut. Amit úgy érzi hogy közvetlenül az ejakuláció elõtt áll azonnal hagyja abba a makk ingerlését hogy az ejakulációt megelőzze. Helyette feszítse meg a záróizmokat és az erekciót kontrolláló izmokat és feszítse meg egész testét.

Feszítse meg a záróizmokat és az erekciót kontrolláló izmokat ahogy csak bírja. Ennek hatására a vér a péniszbe fog nyomulni, érezni fogja ahogy megduzzad. Próbálja meg minél tovább feszítve tartani az izmokat. Ez egyébként arra is jó hogy az ember javítsa, meghosszabbítsa erekcióját vákumpumpák, péniszgyûrûk, stb segítsége nélkül.
Megjegyzés: A legjobb eredmény érdekében húzza fel térdeit a hasához. Combjaival közben szorítsa péniszét és húzza hátra rajta a bőrt.
A pénisz ilyenkor nagyobb, keményebb és érzékenyebb. Enyhe feszülést is érezhet a bõr hátrahúzása miatt. Mialatt közeleg az orgazmushoz a herékben is érezhet egyfajta kontrakciót.
Egyesek a pénisz ingerlése nélkül is ejakulálhatnak. Idõnként maga a bõr feszülése is ejakulációt okoz. A makk ingerlése pedig gyorsan ejakulációhoz vezet. Az ilyenkor bekövetkezõ ejakuláció minden esetben jóval erõsebb a megszokottnál. Eajkuláció közben a záróizmok ellazulnak majd megfeszülnek többször egymás után. Minden kontrakció a prosztatának és a többi pontnak feszíti az Anerost, ezáltal a prosztata teljesen kiürül és az Anerosszal elértt ejakuláció ezért jóval nagyobb és bõvebb lesz mint azt az általában lenni szokott.

 

A Celeb vagyok, ments ki innen! sztárja megmutatta exkluzív Barbie-gyűjteményét…

O

600 ezer forintot kért azért egy ügyész, hogy enyhébb ítéletet kérjen egy vádlottnak, ahol õ képviselte a vádat. Ráadásul előtte szexuális kapcsolatba került a megvádolt nõvel. A nyomozók éppen akkor jelentek meg, amikor át akarta venni a pénzt

A hímvessző gyulladásos betegségei

Mint a gyulladásokat általában, a hímvessző gyulladásait is a külvilágból bejutó kórokozók okozzák. Ezek az ép bőrön általában nem tudnak megtapadni, annál inkább szeretik a nedves és sérülékeny nyálkahártyákat. Ezért leggyakrabban a fityma, a makk, és a húgycső gyullad be. A fertőzés legtöbbször a nemi érintkezéskor következik be. Ugyancsak gyulladásos eredetű, de nem fertőzés következményeként alakul ki a hímvessző elgörbülését okozó Peyronie-féle betegség.

A fityma és a makk gyulladása (balanitisz) – Mi okozza a gyulladást?

Ha a kórokozók a külvilágból (fürdés) vagy a nemi érintkezéskor a fityma bőre alá kerülnek, ott a védett környezetben elszaporodhatnak és gyulladást okoznak. Ezt elősegíti a nyálkahártya berepedése, sérülése (például nemi élet során), tisztálkodási vagy higiénés hiányosságok, valamint a cukorbetegség.
A leggyakrabban a gombás fertőzés fordul elő. Ilyenkor a makk és a fityma belső részén nagy felületen, összefüggő vörös folt látható, ami sokszor érzékeny és viszket. A baktériumok által okozott gyulladás ritkábban fordul elő és hasonló tünetekkel jár. Súlyosabb esetekben gennyes váladékozást is okozhat. A fertőzések mellett előfordulnak kémiai irritáció okozta gyulladások, amelyet maró hatású szappannal való tisztálkodás okoz. Nem ritka az allergiás eredetű gyulladás sem, amelyet a tisztálkodószer, a fehérnemű vagy akár az óvszer is okozhat. Ilyenkor az egész nyálkahártya gyulladt, a fő tünet a viszketés, kórokozót kimutatni azonban nem lehet, és gennyes váladékozás sem fordul elő.

Milyen vizsgálatok szükségesek?
Súlyos vagy visszatérő gyulladás esetén ajánlatos urológushoz fordulni, mivel meg kell vizsgálni, nincs-e fitymaszűkület vagy fel nem ismert cukorbetegség. Vizeletvizsgálattal kell eldönteni, nem terjedt-e a gyulladás a húgycsőre vagy a prosztatára is. Mindig szükséges a nemi partner nőgyógyászati vizsgálata, mivel gyakori, hogy nála is hasonló, de tünetmentes fertőzés van jelen, s ezt szintén kezelni kell.

Hogyan lehet a gyulladást megelőzni?
Aki hajlamos a leírt gyulladásokra, kerülje a melegvizes fürdőket, a kádfürdőzést, inkább zuhanyozzon. Mivel a leggyakrabban előforduló gombás fityma- és makkgyulladás általában a szexuális partner kezeletlen hüvelygyulladása miatt jön létre, tehát megelőzhető a nők rendszeres nőgyógyászati ellenőrzésével és kezelésével. Az irritáció által keltett makkgyulladást megelőzhetjük, ha bőrbarát vegyhatású, kevés mesterséges aromát tartalmazó tisztálkodószereket alkalmazunk.
Allergiás gyulladás esetén kerüljük a kiváltó anyaggal való érintkezést.

Hogyan kezelhető a gyulladás?
Enyhébb esetben a kamillás vagy a rózsaszínűre higított hipermangános oldattal való helyi öblögetés segíthet. Gombás és bakteriális gyulladásnál orvosi javaslatra gombaellenes szer, illetve antibiotikumot tartalmazó kenőcsök alkalmazása jöhet szóba. Ha a húgycső is gyulladt, akkor nem elegendő a külső kezelés, hanem a kórokozókra ható gyógyszeres kezelés is szükséges. Fitymaszűkület esetén a rendszeresen visszatérő, gyakran hegesedést okozó gyulladásra a műtét jelenthet megoldást. Gyulladás esetén gyógyulásunk elősegítésére és a partner fertőzésének elkerülése érdekében szüneteltetni kell a nemi életet. Mindig kezelni kell a nemi partnert is, mert gyakran ő is — akár tünetmentesen is — fertőzött. A kezelés elmaradása esetén a fertőzés állandóan visszatér.

A húgycsőgyulladás – Mi okozza a húgycsőgyulladást?
A külvilágból a húgycsőbe került kórokozók itt kedvező körülményeket találnak szaporodásukhoz, ezért gyakran okoznak gyulladást. Gyermekeknél elsősorban a fitymaszűkület talaján kialakult gyulladás terjedhet rá a húgycsőre, ez azonban csak a nagyon elhanyagolt esetekben észlelhető. Sokkal gyakoribb, hogy a nemi élet megkezdését követően jön létre a húgycső fertőzése. Az esetek túlnyomó részében a közösülés során kerülnek a kórokozók a húgycsőbe, ritkábban elhanyagolt makkgyulladásról, esetleg fertőzött kézről. A Trichomonas nevű kórokozó meleg vízben is életképes, ezért a fürdővízzel is terjedhet. A leggyakoribb kórokozók a baktériumok, a legerősebb gyulladást, a trippert (gonorrhoea) a Gonococcus nevű baktérium okozza, de egyéb gennykeltők is előfordulnak. A nőknél gyakori gombás fertőzés mai tudásunk szerint nem terjed a férfi húgycsőre, csak a makkot és a fitymát betegíti meg. Ugyancsak gyulladást okozhat az egysejtűek közé tartozó, korábban már említett Trichomonas; és az utóbbi években felfedezett
Chlamydia is. Ezek a kórokozók átmenetet képeznek a vírusok és a baktériumok között, nemi úton terjednek, és enyhe panaszokat okozva sokáig észrevétlenek maradhatnak. Időközben súlyos elváltozásokat hoznak létre, amelyek elsők között szerepelnek a női meddőség okai között.

Melyek a húgycsőgyulladás tünetei?
A húgycső fertőződését követően néhány napon belül kialakuló gyulladás első tünete a húgycsőben vizeléskor jelentkező égő érzés. Ezt követi a húgycsőből való váladékozás, ami baktériumok esetén sárgás, trippernél sárgás-zöldes és kifejezetten bőséges. Chlamydia-fertőzésnél a váladék kevés, fehéres. A kórokozók nemi úton való terjedését gyakran megkönnyíti, hogy sok hölgy észre sem veszi a kisfokú gyulladást, vagy természetesnek veszi az enyhe folyást. A férfiak annál inkább felismerik a váladékozást, mivel a húgycsőből normálisan semmiféle váladék nem ürül. A másik panasz náluk is a húgycsőégés. Amennyiben ezt a betegséget nem kezdik el azonnal kezelni, akkor a folyamat ráterjedhet a prosztatára és prosztatagyulladást, illetve az ondózsinóron át a mellékherére is átterjedve magas lázzal és hereduzzanattal járó gyulladást hozhatnak létre.
A kezdetben bőségesebb húgycső-váladékozás a gyulladás idültté válásával csökken, és csak a reggeli vizelés előtt ürül a húgycsőből egy csepp, amit találóan „bonzsúr csepp”-nek nevez a szakzsargon. Ilyenkor már általában nem az idült húgycsőgyulladás, hanem a mellette kialakult prosztatagyulladás tünetei zavarják a beteg mindennapjait. A trippert követő súlyos, gennyes gyulladás következményeként — főleg a későn kezelt vagy kezeletlen esetekben — kialakulhat hegesedés, sőt a vizeletürítést akadályozó húgycsőszűkület is.

Milyen vizsgálatok szükségesek húgycsőgyulladás esetén?
Orvosi vizsgálattal sokszor jól látható a gyulladt húgycsőnyílás, a húgycsőből ürülő váladék mennyisége és színe. A mellékherék megtapintásával és a prosztata vizsgálatával kideríthető azok gyulladása is. A húgycsőből ürülő váladékot speciális festést követően, mikroszkóp alatt vizsgálva általában elkülöníthetők a kórokozók; különösen jól felismerhető a tripper kórokozója, a jellegzetes alakú Gonococcus, valamint az egysejtű Trichomonas.
A vizeletvizsgálat során, ha csak a vizelés kezdetén ürített adagban van genny, akkor csak a húgycső gyulladt; ha a prosztata „megnyomkodása” (prosztatamasszázs) után ürített vizeletben is láthatók gennysejtek, akkor a prosztata is gyulladt.
Ugyancsak a kórokozók kimutatására szolgáló eljárás a táptalajokon történő kitenyésztésük a húgycsőváladékból. Ennek során lehetőség van arra, hogy megvizsgálják milyen gyógyszerre érzékeny az adott kórokozó (rezisztencia vizsgálat), így a kezelés célzottan, az adott kórokozóra irányítható.

Hogyan lehet megelőzni a fertőzést?
Elsősorban az alkalmi partnerekkel való nemi élet elkerülése, illetve óvszer használata jelenti a megelőzést. A rendszeres nőgyógyászati ellenőrzés segít felismerni az enyhe tünetekkel járó fertőzést, ezáltal segít megelőzni a férfi partner fertőződését. A húgycsőgyulladásból kialakuló prosztatagyulladás és mellékhere-gyulladás megelőzhető, ha a fertőzést elég korán és megfelelően kezelik.

Milyen lehetőségek vannak a kezelésre?
Meg kell próbálni kimutatni a kórokozót és meghatározni azt a gyógyszert, amelyikre érzékeny. Ha a kórokozó pontos kimutatása valamilyen okból nem lehetséges, vagy a bakteriológiai vizsgálat még folyamatban van, akkor annak eredményéig olyan gyógyszert, vagy gyógyszerek kombinációját kell adni, ami várhatóan elpusztítja az adott betegséget leggyakrabban előidéző kórokozókat. Bakteriális és Chlamydia okozta gyulladás esetén antibiotikumok, Trichomonas esetén Klion alkalmazása szükséges.
Fontos szabály, hogy egyidejűleg meg kell vizsgálni és kezelni kell a nemi partnert is, ellenkező esetben a fertőződés oda-vissza terjed („ping-pong fertőzés”). A kezelést addig kell folytatni, amíg az ellenőrző vizsgálatok szerint a gyulladás mindkét félnél elmúlt.
Fontos a bőséges folyadékbevitel, hogy a gyógyszert tartalmazó vizelet átmossa a húgycsövet. Kerülni kell a meleg fürdőket, mivel a meleg fokozhatja a gyulladást. Ki kell iktatni az étrendünkből az erős fűszereket, mert ezek egy része a vizelettel kiürül és irritálja a húgycső nyálkahártyáját.
Összefoglalva: a húgycsőgyulladás gyakori és kellemetlen betegség. Jelentőségét az adja, hogy késői vagy nem megfelelő kezelése esetén szövődmények (prosztata és mellékhere-gyulladás) alakulhatnak ki, illetve nőknél meddőséget okozhat a fertőzés. Elsősorban a megelőzésre (biztonságos nemi partner, óvszer alkalmazása), valamint a párok korai kezelésére kell hangsúlyt fektetni.

Egyéb nemi úton terjedő fertőzések
A korábban leírt makk-, fityma- és húgycsőgyulladást is legtöbbször a nemi érintkezés kapcsán kialakuló fertőzés okozza. Ezeken kívül sajnos még számos nemi úton terjedő megbetegedés is előfordul (AIDS, hepatitisz stb.), könyvünk témájából adódóan azonban csak az urológiai eltérésekkel járó fertőzéseket említjük meg.

Lehet-e herpesz a nemi szerveken?
Sajnos előfordul, nem is ritkán, hogy a nemi élet során herpeszvírus fertőzi meg a nemi szerveket. Ilyenkor először apró hólyagok jelennek meg égő, viszkető érzés kíséretében, majd másnapra a hólyagok teteje felreped és kis felületes fekélyek (hámhiányok) jönnek létre, amelyek néhány nap alatt begyógyulnak. A leírt jelenségeket a lágyékhajlatban található nyirokcsomók átmeneti duzzanata és hőemelkedés kíséri. Az első fertőzés néha olyan heves tünetekkel jár, hogy kórházi ellátásra is szükség lehet. A fertőződést követően a vírusok az idegdúcokba “elbújnak”, ha azonban a szervezet ellenálló képessége valamilyen oknál fogva lecsökken, a vírusok aktiválódnak és a hímvesszőn újra hólyagokat, majd kis fekélyeket okoznak. A kiújulás lefolyása gyógyszeres kezeléssel néhány napra rövidíthető, de rendszeres visszatérése nem akadályozható meg. Két kiújulás között évekig tartó tünetmentes periódus is előfordul. Igen gyakori probléma, a becslések szerint csak az Egyesült Államokban 45 millióan szenvednek ilyen betegségben. A herpeszes fertőzés a férfiaknál a kellemetlenségen kívül nem okoz súlyosabb bajt. Nők esetében még nem teljesen tisztázott a vírus esetleges daganatkeltő, illetve magzatkárosító szerepe, ezért aktív gyulladás esetén a nemi élet mindenképpen kerülendő.

Az évszázadok óta rettegett betegség - A szifilisz
Az AIDS megjelenése előtt a szifilisz volt a legismertebb és legrettegettebb nemi úton terjedő betegség. A hagyomány szerint Kolumbusz tengerészei hurcolták be a kórt Európába, ahol aztán főleg a földközi-tengeri országokban terjedt el, a legnagyobb járványokat Franciaországban okozta. Innen ered népies elnevezése: Francia betegség (röviden: franc). Kórokozója a Treponema, a férfiak esetében a leggyakrabban a makkon vagy a fitymán keresztül jut be a szervezetbe. A behatolás helyén néhány nap múlva kemény tapintatú, kiemelkedő, fájdalmatlan fekély alakul ki, a lágyékhajlatban lévő nyirokcsomók duzzanatával. Ennek gyógyulását követően hosszabb tünetmentes időszak következik, majd testszerte bőrkiütések jelennek meg. Ha nem kezelik idejében, a szifilisz évtizedekig elhúzódhat, és a szervezet szinte valamennyi szervét súlyosan megbetegítheti

600 ezer forintot kért azért egy ügyész, hogy enyhébb ítéletet kérjen egy vádlottnak, ahol õ képviselte a vádat. Ráadásul elõtte szexuális kapcsolatba került a megvádolt nõvel. A nyomozók éppen akkor jelentek meg, amikor át akarta venni a pénzt

Máris itt a legújabb amatőr felvétel, amit vélhetően szintén fiatal srácok örökítettek meg mobiltelefonjukkal egy vonaton. A videón szereplő hölgy ebben az esetben bőven betöltötte a 18. életévét, és szemben a mosdós jelenettel, közösülés nem történt. Bár az asszony többször is felajánlotta, hogy a társaság valamelyik tagja nyalja ki, úgy tűnik, egyik fiút sem vitte rá a lélek, hogy a középkorú nőt kicsit is megpiszkálja. Így jobb híján az csak maszturbált egyet a fiatalok örömére, vagy bánatára. A felvételt elnézve úgy véljük, hogy inkább az utóbbi.

Alexanrda Diamond és Müller Attila már évek óta egy pár. Sokan támadták őket, mivel Szandra erotikus modellként kereste korábban a kenyerét. Ezeken a dolgokon már azonban már túljutott a pár, jelenleg a legégetőbb kérdés talán Attila új hóbortja, ami igen veszélyesnek tűnik. Müller Attila mostanában több extrém sportot is elkezdett űzni, aminek a párja talán nem annyira örül. “Rengeteget imádkozok érte, de mindenesetre úgy vagyok vele, hogy rossz pénz nem vész el. Volt egy idő, amikor nagyon aggódtam érte, de meg lehet szokni a dolgot” – meséli a Tabu Tv-nek Alexandra Diamond, a Cool Tv fenegyerekének kedvese.
Attila szerint egyébként saját édesanya segített Alexának a félelmei leküzdésében. “A kedvesem megismerte az édesanyámat, aki megnyugtatta őt, sőt tanáccsal is szolgált. Inkább hagyni kell engem, hogy csinálhassam a dolgaimat, így hátha megúszom” – mondta el a Tabu Tv-nek adott interjújában Müller Attila, aki idén rendhagyó módon párjával megy majd nyaralni Horvátországba.

Szandi és Attila kapcsolatát egyébként még a mai napig is sok támadás éri, de már jól tűrik a sérelmeket. “Úgy gondolom, hogy nem kell foglalkozni a rosszakarókkal, de a párom sokkal érzékenyebb erre, bizonyos múltbéli sérelmeket még a mai napig felhoz. Magyarországon ez a divat, hogy a másikat oltjuk, fikázzuk, ha próbál valamit elérni, de nem kell ezzel törődni szerintem. Persze ugyanakkor megvan az a réteg is, aki kifejezetten örül nekünk, és van olyan is, akinek tök mindegy” – meséli Müller Attila a Tabu Tv-nek. Nézze meg az interjút itt! – Alexandra Diamond pornó videó 02 – Alexandra Diamond és Cony Ferrara képek