Keleti Györgyi kicsit elengedi magát egy házubulin, máris kész a balhé, videó itt, ha kicsit a tetével keres pénzt, egyből megszólják
érte, és belebetegszik az őt ért vádakba. A Keleti Györgyi és Keleti Andrea össze is verekedtek. Györgyi szőke, vékony, szexbomba, izgatóan zöld szemében huncutság, kedvesség tükröződik, de mélyen ott motoszkál a szomorúság is. Keleti Györgyiről sokan, sokfélét írtak és mondtak az elmúlt hónapokban. Egyeseknek példakép, másoknak fekete bárány, a szexualitás megtestesítője. A volt honvédelmi miniszter lánya most maga mondja el igaz történetét. Az első férjem magas egzisztenciájú, művelt, nagyon okos ember, akire mindig is fel tudtam nézni. Fél év után házasodtunk össze, tizennyolc éves voltam akkoriban. Eleinte nem gondolkodtam azon, hogy elég érett vagyok-e, hogy feleség legyek, egyszerűen fiatal voltam, szerelmes és mindent akartam. Ő pedig meg is adott nekem mindent. Nagyon szeretett, és nem tagadom, édesapámhoz hasonlóan ő is kényeztetett. Nyugati autót vett nekem, tényleg szép életem volt mellette – mondta Györgyi, akiről sok nő irigységből azt gondolja, ilyen szexis külsővel neki könnyű volt megfognia egy gazdag férfit.
– Istenem, hányszor hallottam már ezt! Akkor most hadd tisztázzak valamit: én édesapám mellett hozzászoktam egy nagyon jó életszínvonalhoz, nekem nem kellett sehova felkapaszkodnom, soha nem ez alapján választottam ki a partnereimet. Ráadásul akkoriban elálló füleim voltak, vékony szám, és kicsi melleim. Az első férjem mégis imádott. Úgy, kicsi mellekkel. Sok fiatal lány, és nő is azt hiszi, hogy egy férfit csak hatalmas mellekkel lehet elcsábítani, de higgyék el, egy férfinak a kisugárzás, az érzékiség, a műveltség sokkal fontosabb, mint a cici mérete– mondta el a szőkeség, aki pontosan tudja, hogy miről beszél, hiszen maga is átesett mellnagyobbító műtéten.
— Húszéves voltam, amikor először kés alá feküdtem. Egyszerűen azért, mert akkor jött divatba. Zöldfülű, huszonéves kiscsaj voltam, aki nem félt semmitől, és vonzották az új dolgok. A férjem mindenáron le akart róla beszélni, hiszen ő tényleg úgy szeretett engem, amilyen természetes valómban voltam. Persze nem sikerült meggyőznie, aztán végül neki tetszett a legjobban az eredmény. Györgyi és első férje kapcsolatában mégis megromlott valami. – Borzalmasan tapasztalatlan voltam még. Nem hogy egy házassághoz, de az egész élethez is. Vitt a fiatalos, mohó lendület, magával ragadtak a barátok, a bulik, az érzés, hogy én még élni, tapasztalni akarok. Aztán közbeszólt a végzet: elromlott az autómban a CD-lejátszó és betértem egy villamossági műhelybe. Ott találkoztam Zsolttal, azzal a férfivel, aki miatt mindent borítottam. Magas volt, sportos és jóképű. Elváltam, és mi összeházasodtunk. Újra feleség voltam, boldognak kellett volna lennem, de a kezdeti önkívületi, szerelmes mámorból lassan ébredni kezdtem. Egyre inkább rájöttem, hogy hibát követtem el, amikor elhagytam az első férjemet – mesélte Györgyi. Szemébe könnyek szöktek, ahogy visszaemlékezett régi életére.
– A két férjem két nagyon különböző férfi volt. Az első férjem a válásomkor roppant korrekt volt, vihettem, amit szerettem volna. A kocsit, bármit. A mai eszemmel azt mondom, hogy az első válásommal követtem el életem első és egyik legnagyobb hibáját.
Második válása nagyon megviselte Györgyit. Pedig szerelmes volt.
– A második férjemmel azért romlott meg a kapcsolatom, mert újra találkoztam azzal a férfival, aki elvette a szüzességem. Megjegyzem, ha egy kapcsolat jól működik, abba nem léphet be egy harmadik fél. Ő is házas volt, de nem tudtunk parancsolni az érzelmeinknek.
Titokban találkozgattunk, de éreztük, hogy ez kevés, nekünk együtt kell élnünk. Nem lehetett, hogy nekünk annyi jusson, hogy eldugott helyeken szerethessük egymást. Mindketten bejelentettük otthon, hogy válunk. A második férjem nehezen engedett el.
A szakítás után egy évig üzenetekkel bombázott, hogy menjek vissza hozzá – mondta Györgyi, akiről azt hihetnénk, hogy két válással a háta mögött könnyedén vette az akadályokat, és egyébként is mit sír az a nő, aki egyik férfi karjaiból rohan a másikéba, nyomában összetört szívek és félresikerült házasságok hevernek?!
– Borzalmasan szenvedtem. Megint újra kellett mindent kezdenem, megint egy új élet következett. Az új párom kisfiát nagyon megviselte a válás. Szerettem volna, ha sérülés nélkül ússza meg mindenki ezt a helyzetet, de már tudom, erre kevés esély volt. Ráadásul önző voltam. Pedig a tenyerén hordozott – sóhajtotta Györgyi.
– Azt akartam, hogy a párom csak velem foglalkozzon, nem fogtam fel, hogy ő nem csupán az én társam, de apa is, és kötelezettségei vannak. Nagyon fájdalmas döntés volt, de elhagytam.
Györgyi ekkor már híresség volt Magyarországon, vagy trendi szóval élve celeb. 2004-ben az ő aktfotóival indult el egy nemzetközi férfimagazin hazánkban.
– A lap főszerkesztője találta ki, hogy egy exminiszter lánya legyen az első címlapon. Akkorra már túl voltam egy újabb mellnagyobbító műtéten, teltebb lett a szám, és a füleimet is korrigáltattam. Kalandként fogtam fel az egészet, de nagyot csalódtam. Sokan úgy képzelik, egy ilyen fotózáson a modell a sztár, ajnározzák, hogy gyönyörűnek érzi magát. A valóság kiábrándító. Nagyon megalázó és kiszolgáltatott érzés volt, hogy ott álltam ruha nélkül, közben pedig utasítgattak és ki-be járkáltak az ismeretlen emberek. Volt, hogy egy komplett tévéstáb is ott forgatott, miközben meztelen voltam. Arról nem beszélve, hogy a legtöbb fotó előnytelen lett rólam – mesélte Györgyi, aki szerint nem könnyű pózolni órákon keresztül. Egy ilyen fotózáson ráadásul sok mindennek kell megfelelni, az intim testrészeknek is tökéletes állapotban kell lenniük: megszabják, hogyan kell állnia a mellbimbónak: ” Kemény munka tetőtől talpig sminkben állni és pózolni egész nap. A mai eszemmel nagyon megbántam, hogy szerepeltem férfimagazinokban. Többé nem vetkőzöm! Csalódtam a fotózásokban, nagyon sok barátomban és az egész sztárvilágban is!”
Szexpláza: Erotikától a pornóig! » Blog Archive » Keleti Györgyi modell és Lányi Lala falkavezér says:
[...] ha alázzák őket – Keleti Györgyi címlapfotózása – Keleti Györgyi allűrjei – Keleti Györgyi kurválkodott - Keleti Görgyi és Metzker Viki kurtizánok [...]
2010. április 17., 10:41Szexpláza: Erotikától a pornóig! » Blog Archive » Nemzetközi elfogatóparancs Keleti Györgyi ellen says:
[...] Magyar és olasz hatóságok is ugyanazzal, azaz üzletszerű kéjelgés elősegítésével vádolják Keleti Györgyit, akit a múlt héten csütörtökön őrizetbe is vettek az olaszok által kiadott nemzetközi elfogatóparancs alapján, de néhány óra múlva szabadon engedtek – olvasható a Borsonline oldalán. A magyar bíróság megtagadta a kiadását, miután Keleti György kisebbik lánya ellen hasonló típusú cselekmény miatt folyik eljárás Magyarországon is. Keletit azzal vádolják, hogy magyar állampolgársággal rendelkező nőket segített a prostitúció gyakorlásához Olaszországban, és ezért ún. közvetítői díjat fogadott el. Az olasz hatóságok azért adtak ki ellene elfogatóparancsot, mert ebben az ügyben szerették volna kihallgatni gyanúsítottként, de mivel az Európai Unióban érvényben lévő egyezmények alapján ugyanazon bűncselekmény miatt nem folyhat párhuzamosan két eljárás, ezért a kiadatási kérelmet elutasította a Pesti Központi Kerületi Bíróság” – nyilatkozta dr. Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője a Borsnak. Az aktmodell ügyvédje szerint védence nem követett el bűncselekményt. Bosszúból dobta fel a rendőrségen az egyik hölgyike az egykori modellt, akit üzletszerű kéjelgés elősegítésével gyanúsítanak. A volt honvédelmi miniszter lánya a bíróság előtt akarja bebizonyítani ártatlanságát. – A vádirat nem tartalmazza, hogy Keleti Györgyi milyen összegeket kapott az üzletszerű kéjelgés elősegítéséért. A bűncselekmény megvalósulásához egyáltalán nem kell, hogy anyagi ellenszolgáltatás fejében segítsen valaki másoknak, elegendő, ha tudja, hogy abban a lakásban, amit ő megszerez, üzletszerű kéjelgést fognak folytatni – mondta el lapunknak dr. Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője. A vádirat szerint Keleti Györgyi 2006 novemberétől másfél éven keresztül Rómában, Firenzében és Milánóban segített prostituáltaknak egyhetes-tíznapos időszakokra lakást bérelni. A modell ezenkívül olasz weboldalakra segített feltenni szexhirdetéseket, s mindezért cserébe „közvetítői díjat” kapott. Az ügyészség szerint tizenkét lány kiutazását szervezte, a Bors értesülései szerint egyikük tanúskodott Keleti Györgyi ellen, miután személyes vitába keveredtek egymással. A Borsnak tegnap sikerült elérnie Györgyit: – Noha tényleg vádat emeltek ellenem, ártatlan vagyok – jelentette ki a Borsnak Keleti Györgyi, aki arra számít, hogy várhatóan ősszel a bíróság előtt bizonyíthatja igazát. – Ezt az ügyet évekig sikerült titokban tartanom, most is csak véletlenül derült ki – tette hozzá anélkül, hogy hangjában bármi idegességet vagy izgalmat felfedezhettünk volna. – Az utóbbi évek támadásai megtanítottak arra, hogy miként viseljem nyugalommal az engem ért vádakat – magyarázta a modell. – Igyekszem most is emelt fővel viselni a helyzetet. Tudom azt is, hogy csak apukám miatt vagyok érdekes. Évente több ezer embert állítanak elő, amivel senki se foglalkozik, de mindjárt odafigyelnek, ha a volt honvédelmi miniszter lányáról van szó. Sokat segít, hogy a családomat, a barátaimat magam mögött tudhatom – mondta Györgyi, akitől azt tudakoltuk, párja, Lányi Lala miként fogadta a dolgot. – Nincs titok köztünk, nem tudnék hazugságban élni – válaszolta Keleti Györgyi. – Jó érzés, hogy legalább az otthon biztos és nyugalmi pont az életemben. Megpróbálok úgy élni, mintha semmi se történt volna. Hasonlóan nyilatkozott Lányi Lala is: – Györgyi tisztességesen és korrekten még a kapcsolatunk elején elmondta, hogy gyanúba keveredett egy ilyen ügyben. Rendkívül elítélem a törvénytelenséget, ezért valóban bízom az ártatlanságában. Nem az számít, hogy mások mit mondanak róla, hanem az, amit tapasztalok. Az előző páromtól senki sem óvott, pedig lett volna miért. Bár senki sem hibátlan, az eddigiek alapján csak azt mondhatom, hogy Györgyi jó ember. Társaként pedig az a feladatom, hogy most mellette álljak – mondta határozottan Lányi Lala. [Bulvár Babes] Keleti Györgyi kurválkodott - Nem tetszik a celebkurváknak ha alázzák őket - Keleti Györgyi címlapfotózása - Keleti Györgyi és Metzker Viktória kurtizánok fotózása - Keleti Györgyi allűrjei [...]
2010. május 5., 10:15