Nemrégiben arról szólt a fáma, hogy Sylvi prosti volt. A napokban röppent fel a hír, hogy Bódi Sylvi két év után ismét randizik: ezúttal egy nála hét évvel fiatalabb wakeboard bajnok fiúval, Bakró Balázzsal szűrte össze a levet. A különös románc hírére nem csak a magyar bulvármédia, de a hazai wakeboard közösség is felkapta a fejét.
– Sylvi és Balázs kapcsolata nem több, mint egy jól megtervezett médiafogás. Valójában így szeretnék népszerűsíteni a wakeboard sportágat, és felhívni a figyelmet a közelgő magyar bajnokságra, amelynek Sylvi az arca és egyben a háziasszonya is. Balázzsal valóban ismerik egymást és jóban vannak, még az is lehet, hogy szimpatizálnak is, de ennyi az egész. A magyarországi wakeboardos társadalom nem olyan nagy, szinte mindenki ismer mindenkit, így ha valóban együtt lennének, akkor azt mi hamarabb tudnánk, mint az újságok – árulta el egy neve elhallgatását kérő wakeboardos, aki hétvégén többször is látta a modell állítólagos új barátját, ám modell a közelében sem volt.
– Sylvi az egyik hetilapban azt nyilatkozta, hogy Balázzsal töltötte a múlt hétvégét a Balaton Soundon. Nos Balázs valóban ott volt a fesztiválon, de akárhányszor láttuk, mindig a haverjaival bulizott, Sylvit a közelben sem láttuk, pedig minden bizonnyal nagy feltűnést keltett volna abban a forgatagban – mondta a sportoló. A Bors úgy tudja, hogy a wakeboard iránt elhivatott Bakró Balázs nem lelkesedik különösebben azért, hogy így csapnak hírverést a sportágnak. Egy ismerősének panaszkodott is erről.
– Milyen világban élünk, hogy csak így lehet valamit népszerűsíteni. Egyébként meg nem is én vagyok a fiúja, hanem egy amerikai versenyző – mesélte a srác. Mindez egybevág azzal, hogy az egyik siófoki vendéglőben hetente többször is látták mostanában Sylvit kedélyesen vacsorázgatni egy férfival. Az illető egyáltalán nem hasonlít Bakró Balázsra, az asztalnál pedig kizárólag angolul beszélt. Természetesen megkerestük a modellt is, hogy megtudjuk, vajon pénzért vagy a sportág iránti szeretetből adta-e nevét a valótlanságokhoz. A modell éppen egy autóban ült, amikor elértük telefonon, és miután feltettük a kérdésünket, azt mondta, nem érti a nagy zajtól, hogy mit szeretnénk tőle.

4 Comments

  1. Kinter: Bódy Sylvi nem modell, csak lábtárogató | Olimpiq.com szex innováció says:

    [...] tegnap Bódi Sylvi és Kinter Oszkár a Wakeboard Magyar Bajnokság sztárfutamán. Kettőjük versengését [...]

  2. A pasinak fontosabb volt a biliárd, mint a szex Bódi Sylvivel | Olimpiq.com szex innováció says:

    [...] aki Bódi Sylvi helyett a tévét választotta! Bódi Sylvit van aki lábtárogatónak nevezi, vagy érdekből szerelmes,  de az biztos, hogy az a fajta nő, akit szinte minden férfi meg akar kapni. Nemcsak [...]

  3. Szexpláza: Erotikától a pornóig! » Blog Archive » Kinter: Bódy Sylvi nem modell, csak lábtárogató says:

    [...] tegnap Bódi Sylvi és Kinter Oszkár a Wakeboard Magyar Bajnokság sztárfutamán. Kettőjük versengését [...]

  4. Amerikában ragadt egy férfivel Bódi Sylvi - Szexpláza says:

    [...] Bódi Sylvi még december elején Amerikába utazott egy fotósorozat kedvéért, de a munka elvégzése után nem jött vissza Magyarországra. A Bors San Franciscóban érte utol a modellt. Miért maradt kinn Amerikában? A CKM magazin felkérése után merült fel bennem: ha már kiutaztunk egy fotózás miatt Las Vegasba, akkor miért ne maradnék egy kicsit tovább? A január a mi szakmánkban uborkaszezon, tehát az időzítés épp megfelelt. Egyedül a karácsony volt rossz a családom nélkül, most töltöttem először nélkülük az ünnepet. Éppen melyik városban él? A rokonaink Seattle-ben és San Franciscóban élnek. A legtöbb időt San Franciscóban töltöm, ez tetszik a legjobban, meg a tőle nem messze lévő szörfös kisváros, Santa Cruz. Jártam Los Angelesben is, de engem annyira nem fogott meg. Hogy telik egy átlagos napja San Franciscóban? Akárcsak a szakmai angolóra, a szörfedzés is része a napjaimnak. Sokat csavargok, rengeteg új ismeretséget kötöttem. Találkozom a rég nem látott barátaimmal is, akik itt élnek Amerikában. Összefutottam Pantinchin Edinával, aki sok jó helyre elvitt, és nagyokat buliztunk együtt. Mire kell a szakmai angol? Az érettségivel egy időben szereztem meg angolból a felsőfokú C típusú vizsgát. Bár sokat használom a nyelvet, érzem, hogy sokat felejtettem, ráadásul a jövőben üzletasszonyként is szeretném megállni a helyem. Olaszul is tanulok egy ideje, éppen ezért szeretnék egy hónapot Olaszországban is élni. Na és mikor jön haza? Február második felében már otthon leszek. Jól érzem magam itt, de azért már hiányoznak a szüleim, a barátaim és a cicáim. Csak nem a szerelem tartotta kinn ilyen sokáig? Nem, de ha úgy lenne, akkor se verném nagydobra, tanulván a régebbi hibákból. Udvarlók persze akadnak, és én is nyitott szemmel járok. Amerikában hemzsegnek a hírességek, találkozott-e valamelyikükkel? Többükkel is, de nem rohantam oda fényképeszkedni. Pierce Brosnan például nagyon szimpatikusnak tűnt. A legnagyobb élmény mégis az volt, amikor Kelly Slaterrel találkoztam. Egy ideje a hullámlovaglás szerelmese vagyok, ő pedig tízszeres világbajnok, nagy kedvencem. Hawaii szigetén, a szörfösök Mekkájában ismerkedtünk meg. El kell, hogy mondjam, nemcsak nagyon jó szörfös, hanem iszonyat jó pasi is. Miután hazatér, mik a tervei? Fejest ugrok a munkába. A modellsulimban Zimány Linda helyettesít, ami nagy segítség, de várom, hogy újra taníthassak. A Sugarbirdben is szükség van rám, jön a tavasz, készülnek az új modellek. Forrás: Borsonline További Bódi Sylvi szex, erotika, pornó: Bódi Sylvi meztelen fotózás werk videó - Bódi Sylvi megint meztelenül pucsít - 2011 január CKM képek - Bódi Sylvi nem férfival alszik - Bódy Sylvi bénán üli meg a bikát - Bódi Sylvi egyik melle jóval nagyobb mint a másik - Bódi Sylvi ölébe fogadja a férfimodellt - Bódi Sylvi hírek, képek, videó - Kibékültek Kedves Feri ágyasai, Bódi Sylvi és Debreczeni Zita - Bódi Sylvinek volt arab barátja, de sosem szexelt pénzért - Bódi Sylvi domina naptár 2011 backstage - Bódi Sylvi naptár 2010, amit látni az gusztustalan - Bódi Sylvi prosti volt dubaiban – Mellei és popsija – Bódi Silvy újra pinát villantott – Bódi Sylvi, Konta Barbara, Görög Zita - Bódi Sylvi és Pantinchin Edina meztelenkednek - Bódi Sylvit új pasi dugja - Bódi Sylvi modelliskolájában hatszázezerért tanulnak a lányok - Bódi Sylvi micsoda szemek - Bódi Sylvi után újabb modellt dugna Dzsudzsák Balázs - Bódi Sylvi kurva pólót tervez - Bódi Sylvi pucsítani tanítja a tinicsajokat - Dukai Regina, Zimány Linda, Horváth Éva és Bódi Sylvi - Bódi Sylvi újra vaginát villant a médiában? - Zimány Linda, Bódi Sylvi, Dukai Regina és Horváth Éva divattervezői babérokra tör - Bódi Sylvi fotózása - Bódi Sylvi pináját fogdosta Hargitai Bea - Bódi Sylvi apukája büszke, hogy lánya a pináját mutogatja - Érdekből színlel szerelmet Bódy Sylvi [...]

Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.