Dr. Kiss Zoltán, alias feka tényleg feka. 17 éves, a doktori címet valószínűleg azért adta meg magának, mert 17 éves korában elmondhatja magáról: befejezte az általános iskolát. Ami azért teljesítmény az ő fajtájától. Bemutatkozó szövegében láthatjuk, hogy ő egy igazi kemény csávó: “talán hajtsam le a fejem?mert én cigány vagyok inkább szégyelje magát az összes rasszista barom!” Elszégyelltük magunkat, sőt, bevalljuk: titkos szerkesztőségi összejöveteleinken cigányvért iszunk. Szabadidős elfoglaltsága: “gyeppel tépem az agyamat.” – ez utóbbi állítását néhány képével igyekszik illusztrálni! – írja a Kuruc.info
Tovább a teljes cikkre>
Archive for 26th július
Párkapcsolata válogatja, meddig törhetnek be a felek egymás legmélyebb titkaiba: a kikéredzkedő bélgázok kellemetlen következményeit például nem szeretjük közönség elé tárni. Persze van, aki letudja annyival a dolgot, hogy a természet erősebb nálunk, más viszont a végsőkig harcol a kontrollért.
A szokás diszkrét bája, mikor a finom pamutpléd alatt összebújva a szerelmünkkel valami B kategóriás filmet nézünk a tévében, egészen közel simulunk egymáshoz, és két közös szívdobbanás között belehasít ebbe a szent harmóniába valamelyikőnk szellentése. A cikkíró pennája persze már itt elakad, hiszen olyan szívesen keresne jólesőbb szinonimát, de a bevezetésben még alig akarja engedni a szövegkörnyezet, hogy pukit emlegessen, vagy rotyit és purcit, mint anno a nagyapja, hovatovább a fingást is ideengedné, ha rajta múlna, és szerencsére rajta múlik. De vissza a megbicsaklott édesketteshez! Bár a jelenet finoman szólva is tipikus, ami innentől jön, az már vastagon személy- és kapcsolatfüggő: ebből még lehet szégyenpír és fagyott csend, lehet huncut kacaj, és lehet a természet erői előtt fejet hajtó jóleső homlokcsók is, igen drágám, mindnyájan emberből vagyunk.
Könnyed fuvallatok
Fogjuk meg a könnyebbik végén! Azok a szerencsések (bár ez nézőpont kérdése), akiknél annak idején a családi szokásrendszer nemhogy nem tiltotta, egyenesen előírta a bélgázok kontrollálatlan közlekedtetését a többiek jelenlétében (“úgy egészséges, szentem, ne szégyelld, inkább ez jöjjön ki, mint az orvos!”), nyilván nem tekintik életük kihívásának, hogy a másik előtt ebben a minőségükben is megmutatkozzanak. Ők azok, akik nyitott fürdőszobaajtónál zuhanyoznak, nagydolguk végzése közben sem minden esetben zárják magukra az ajtót, jólesően böfögnek étkezés közben és után, és bizony: ők azok, akik szerint egymás előtt pukizni a világ legtermészetesebb dolga. Ha camembert volt a vacsora újhagymával és jó sok majonézzel, akkor sem esnek hanyatt a következményektől, és nem szólongatják az Úrjézust, hogy micsoda galádság mások orra alá ilyen penetránsat bűzölni, a kisebb rotyogásokat pedig szinte meg sem hallják, az a közös “csend” része. Párkapcsolatban ehhez természetesen két ember kell, ha csak az egyikük sajátja a “natúr” házirend, minimum a másik végtelen türelmére és humorára lesz szükség. Nézzünk hát közepesen szégyellős embertársainkra. Ha ügyesen summázzuk az eddigi tapasztalatainkat, ők lehetőség szerint kerülik, hogy a szerelmük jelenlétében rotyizzanak, szemérmesen visszatartják inkább, és megvárják, amíg pár méteres körzetben csak egymaguknak kell a kiszámíthatatlan következményt viselni. Diszkréten kezelik a dolgot, és inkább a felfúvódott alhas kellemetlenségeire szavaznak, szó nélkül vállalják az egészségügyi kockázatot, de nem durrogtatnak óriásiakat a vacsora utáni jóleső ejtőzés során családi körben. Aztán ha este a takaró alatt vagy egy hirtelen mozdulat nem várt eredményeként kiszabadul egy huncut kis purci, ha nem is jólesően, de képesek nevetni a baleseten, és nem dől össze a világ, ha róluk is kiderül, hogy van bélműködésük.
Ráadásul a társ, jelen esetben a férfi “barbárabb” attitűdjét is derűvel kezelik, fiútársaságban nem pirulnak, ha az urak gátlástalanul és eszeveszett hangerővel engednek a természet parancsának, de maguk ennél szigorúbb előírások szerint élnek. Persze a kádban szívesen rittyentenek egy kisebb “jacuzzit” maguk köré a babfőzelék után, igazi magányos fieszta egy-egy ilyen féktelen garázdálkodás – és ha jól olvastuk valamikor régen, ők azok, akikre a saját bélgázuk oly’ ismerős bukéja kifejezetten nyugtatólag hat, egy nagyon személyes, biztonságos légkör teremtődik általa, ami egy kisebbfajta relaxációval ér fel. A megkönnyebbülés boldog pillanatainak magányos harcosai ők, jól nevelt, illemtudó és szabálykövető embertársaink. Mindennek megvan a maga helye és ideje.
Kényes szelek
A legkevésbé szerencséseknek fájdalmas tabutéma és izzasztó mizéria az egész eljárás. A nevelés szigora vasbilincsként kulcsolódik a belekre, hovatovább a személyiségre, és a legnagyobb kínoknak is inkább alávetik magukat, mint hogy a szerelmesük egyszer is ilyen gyarló, esendő emberként lássa őket. A gyengeség és a neveletlenség bűnjele egy-egy rosszkor elstartoló “szellem”, a méltóság határait feszegető, gyalázatos emberi tevékenység, a szükséges rossz. Ők azok, akik minden éjjel kivárják, hogy a társuk előbb elaludjon, csak aztán merik átadni magukat és az izmaikat a kontrollálatlan ernyedésnek, ők azok, akik a nyolcórás buszúton inkább labda nagyságúra puffadt hassal zötykölődnek, de még az ájulás szélén sem adják meg magukat, és ők azok, akiknél a lebukás egy kisebbfajta halálos ítélettel, a megsemmisüléssel egyenlő. Képesek szakítani, mert a társuk egyszer végighallgatta az elfogyasztott fél kiló sárgabarack okozta hasmenés zaját, és sosem hajlandók társas kempingezésre vagy anális szexre szavazni. Megalázó, ha közönséget kap a “szégyen”, de verbálisan is bajban vannak, ha egyáltalán nevén kell nevezni az efféle biológiai folyamatokat – és a megkönnyebbülés nagyszerű érzése helyett apró bűnök sorozata minden kikívánkozó felleg.
A közszájon forgó mondást tehát, miszerint egy kapcsolat garancialevele lehet az egymás előtti szellentés, ami egyszersmind a legmélyebb bizalom jele és a bensőségesség záloga, felejtsük el nyugodtan. A kérdés ennél természetesen jóval összetettebb, és túl a családi örökségen és gyermekkorunk gyakorlatán, nemenként is jelentős eltérések rajzolódhatnak ki. Ami persze közel sem jelenti azt, hogy a bőrmellényes alfahím garantáltan és gátlástalanul a szerelme orra alá fingik, míg a kardigános franciatanárnő az effélét hírből se vagy maximum Villon-versekből ismeri, de a férfiasság-nőiesség etikai tengelyén az urak bélműködéséről inkább “veszünk tudomást”, míg a nők belső, biológiai folyamatait szigorúbb kontroll alatt szeretjük tudni. Hogy ez rendjén van-e vagy sem, az más lapra tartozik, és kulturálisan is messzire vezetnek időben a szálak, mindenesetre fogadjuk el, hogy embertársaink egy hányada a legmélyebb tabuként kezeli a kérdést, olyan intim magánügyként, amit még a szerelem sem csalhat vagy erőszakolhat ki.
Szex közbeni szellentések – videók
A szépségipar csak kívülről csillog – véli Toncsi, azaz Bálint Antónia, aki saját bevallása szerint senkinek sem kívánja azt, amin a megkoronázása után annak idején keresztülment. Ma már Dunát lehetne rekeszteni a szépségkirálynőkkel – Ám Bálint Antónia neve tizennyolc év után is ismerősen cseng.
A csinos sztár 1997 óta nem viselte koronáját. A Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének idei bálján Léh Adriennek ajándékozta, aki majd jövőre az újabb királynő fejére teszi – írja a Hot! magazin. Bálint Antónia elárulta: senkinek sem kívánja azt, amin ő a megkoronázása után keresztülment. Úgy véli, ha akkor annyi idős lett volna, mint Molnár Csilla, valószínűleg ő is öngyilkos lesz…
A verseny után máris fenyegetőzésekkel kellett szembenéznie. Azzal zaklatták, hogy vagy önként lemond a királynői címről, vagy a föld alól is előkerítik a pornófilmjeit. Annak ellenére mondták ezt, hogy a pornóiparhoz távolról sem volt köze – mesélte a sztár a Hot! magazinban. Antónia szerint, aki aktfotózásra adja a fejét, azt általában ennél többre is elcsábítják, vele is próbálkoztak, de hiába. Huszonévesen is úgy érezte: ha a szakmában szeretne maradni, nem elég nagyon akarni, tisztességesnek is érdemes lenni – árulta el a Hot! magazinban Toncsi.
Neki bejött ez a hozzáállás, ám kolléganőiről mesélhetne – mondta. Antónia szerint sokan futottak be vezető pozíciókat betöltő férfiak oldalán, aztán a szakítást követően eltűntek a süllyesztőben. Volt barátnője közülük a sajtófőnöknek, de van, aki riporterekkel “esett szerelembe” – mesélte a Hot!-nak a sztár. Antónia nem tagadja meg a múltját. Mint a lapban elmondta, szépségkirálynőnek lenni azért járt előnnyel, vagyis, járt volna, ha nem fosztják meg a címétől. Nemcsak hogy nem kapott sem autót, sem álomutazást, számos atrocitás is érte. Pszichológushoz kellett fordulnia – árulta el a Hot! magazinban. A csinos lány akkoriban három évig a szülei édességboltjában volt eladó – úgy véli, ezzel mindent elmondott. A férfiak körében népszerű volt, ám sosem akart belemenni olyan kapcsolatokba, ahol nem ő az első. Nem akart szerető lenni, mindig is szolidáris volt a nőkkel.
A Hot! magazinhoz került ugyanakkor egy, Antónia akkori életét feldolgozó könyv, melyből kiderül, hogy a Tények műsorvezetőjével, Pachmann Péterrel vezette első műsorát az A3 csatornán a szépség. A közös munka során szerelem szövődött köztük, ami másfél évig tartott. Három adás után azonban nem dolgoztak tovább együtt. A gyengéd érzelmek aztán, az idő múlásával barátsággá szelídültek, Toncsi személyes jó ismerőse lett Péter kedvesének. Ő készítette a terhessége utáni első fotósorozatát is.
Bálint Antónia május 30-án negyvenéves lett – Ám ugyanolyan remekül mutat bikiniben, mint korábban, s arcán sem igen látni ráncot. A sztár szerint ennek titka, hogy megmaradt annak a természetes lánynak, aki 1991-ben volt. Akkoriban a fitos orr és a műcici nem volt divat, már a póthaj miatt is kizárták versenyekből a lányokat – mondta el a Hot! magazinnak Toncsi.
Keményen megdolgozik az alakjáért, árulta el Antónia, személyi edzővel tornázik. Nem iszik töményet, csak minőségi vörösbort. Arcát keveset napoztatja, krémezi, figyel az elegendő alvásra, kipróbálta az aranykezelést, valamint a lézeres arc- és dekoltázskúrát is.
De a kislánya is fiatalon tartja, vallja be Toncsi: ha ránéz, minden gondja elszáll, ez a legjobb ránctalanító kúra – mesélte nevetve a Hot! magazinnak.
Sade márki Szodoma százhúsz napja című írása hatszáz féle perverziót mutat be. Művei az író korában valóságos bestsellernek számítottak. A szadizmus névadója azonban szexuális aberrációinak legnagyobb részét csak papíron élte ki, amelyeket valóban megtett, ma már nem okoznának feltűnést.
Joggal mondhatjuk azt, hogy napjainkban újra virágkorát éli a szexualitással foglalkozó irodalom. Az elmúlt években számtalan könyv jelent meg, hogy csak néhányat említsek : Catherine M. szexuális élete, Vagina monológok, Fallosz monológok, A vágy, és mégsorolhatnám. Ezek a könyvek eleinte felháborodást keltettek a közönség körében, de a polcokról, raktárakból mégis gyorsan elfogytak a kötetek. Az olvasóközönség mentalitása tehát nem sokat változott az elmúlt háromszáz évben.
Annak, hogy egyre több szexirodalom jelenik meg a hazai könyvpiacon, az az oka, hogy a téma iránti érdeklõdés megnõtt – mondta egy nőgyógyász-pszichológus. A könyvkiadók természetesen igyekeznek a keresletnek megfelelõ mûveket megjelentetni, és valljuk be õszintén, a szex örök téma. Elsősorban a fiatalokat érdekli a szexirodalom, majd eltelítõdnek ezekkel a könyvekkel, de azután felnő egy újabb generáció.
- Az évek alatt az ismeretek is gyarapodtak, és a közlés módja is megváltozott – vélekedik a szexuál pszichológus. – Ma már a szexirodalom jobban nevén nevezi a dolgokat és szabadszájúbb lett. Ezekre a kiadványokra azonban szükség van, hiszen felnõ mindig egy új korosztály, amely még a „szakma” elején van, tapasztalatlan, számára segítséget nyújhatnak ezek a könyvek.
Durex Szex Egyetem Michelle Wild (Vad Katalin) igazgatónővel! Nyereményjáték, nyerj balatoni luxus yacht hétvégét! Feltétel: vásárolj bármilyen Durex terméket, a vásárlást igazoló blokkot őrizd meg! ÁFÁ-s számla kizárva! Ugyanarról a telefonszámról naponta csak 1 érvényes pályázat küldhető. Egy játékos maximum 2 nyereményt nyerhet. Egy névvel illetve egy telefonszámmal maximum 2, azaz két darab nyeremény nyerhető. Kezdete: 2009. június 8. Befejezés: 2009. augusztus 9. Sorsolás: 2009. augusztus 10. A többit a játék oldalán: Durexszexegyetem.hu
Az iWiW.hu története: Az iWiW.hu őse, a WiW.hu az egyik legelső volt a közösség térképező honlapok között a külföldi Ryze, a Friendster és az Everyonesconnected.com mellett. Várady Zsolt webfejlesztő 2002 márciusában készítette el a tesztváltozatot, és még az év április 14-én kezdte meg a lap a működését Várady Zsolt „e-Magyarország díjat” kapott a WiW, a legnagyobb magyar nyelvű közösségi weboldal fejlesztéséért.
2005. október 26-án megújult a rendszer, az indulástól tulajdonos Virgo Systems Kft. iWiW-re keresztelte. Sok új funkciót építettek be, többek közt az alábbiakat:
- többnyelvűség (15 idegen nyelv)
- az ismerősök csoportosításának lehetősége
- apróhirdetési rendszer
- képfeltöltési lehetőség
- bővített adatlap és kapcsolatiháló-megjelenítő (térkép), az adatok nyilvánosságának szabályozásával
- bármely tag ismerőseinek listázása
- városokba rendezés
- rendszerüzenetek és külső e-mailes értesítés
- üzenőfal és belső üzenetküldési rendszer
- nyílt fórum, lehetőség topikindításra
A megújult rendszer exponenciális növekedésnek indult, mivel elkezdtek e-maileket küldeni a regisztrált felhasználóknak az iwiwes eseményekről (addig legfeljebb csak belső rendszerüzenet volt), annak is, aki azelőtt sose lépett be. Rövid időn belül rengeteg új iWiW-használó regisztrálta magát, rengeteg képet töltöttek fel. A növekedéssel az iWiW műszaki háttere nem tudott lépést tartani, így a „Gépház” – ahogy a fejlesztő-karbantartó csapat nevezi magát – 2006. január 12-én kénytelen volt a szolgáltatásokban korlátozásokat bevezetni. Rövidebb ideig a képfeltöltés lehetőségét is kikapcsolták, szüneteltették a meghívóküldést. Február 10-én a megszorítások enyhülni kezdtek: minden tag kapott egy meghívóküldési lehetőséget. Márciusban az oldal az 500 000-es taglétszámot is meghaladta, így egy jelentős kiszolgálóbővítés és erőforrás-frissítés is szükségessé vált, amelyet 2006 áprilisában hajtottak végre.
Az immár 640 000 taggal rendelkező, 35 millió kapcsolatot kezelő iWiW valószínűleg fordulópontjához érkezett, amikor 2006. április 28-án közel egymilliárd forintért felvásárolta a Magyar Telekom, amely a T-Online csoportba építette be az iWiW szolgáltatáskörét. Az első hónapban 9 új szervert állítottak munkába, minden tag kapott egy meghívót, ha nem volt neki, de a többnyelvűség (ami a névváltást indokolta) megszűnt, miközben a felhasználók száma meghaladta a 930 000-et, az 55 milliós kapcsolatszám mellett.
A regisztrált felhasználók száma 2006. július 18-án érte el az egymilliót, december 18-án a másfél milliót.
2007. június 5-én indult el a mobil verzió publikus béta verziója. Ez év augusztus 16-án átköltözött rendőri kísérettel a T-Online szerverterméből a Dataplex adatközpontba. Az üzemeltetők elmondás szerint az iWiW rendszer felhasználószáma eléri a 2,6 milliót, a kapcsolatok száma pedig a 220 milliót.
2007. november 4-én elején pletykaszinten felmerült, majd november 15-én a webhelyüzemeltetők is megerősítették, hogy a civil kezdeményezéseknek, non-profit szervezeteknek és üzleti vállalkozásoknak külön iWiW-es felületet nyitnak közösségek néven. Az üzleti közösségeknek egyszeri regisztrációs díjat, valamint ismerősönként 30 Ft-ot kell fizetniük – a fenntartók reményei szerint megszabadítva ezzel a felhasználókat a reklámcélú bejelölésektől. A már meglévő identitásokat 2008. március 11-étől közösségekké lehet alakítani, újakat lehet indítani. A nem élő természetes személyeket takaró adatlapok törlésre kerülnek június 30-a után. Április 23-ára online flashmob szerveződik az iWiW fejlesztéséért. Június 30-án az iWiW Kft. – a vállalatcsoporton belüli átalakítási folyamatok eredményeként – beolvad az [origo] Média és Kommunikációs Szolgáltató Zrt-be. 2009. április 16-án új megjelenést kapott a portál.