Archive for 20th július

A Barátok közt Orsija régebben erotikus filmekhez adta a hangját, de persze sokkal fontosabbnak tartja színházi alakításait, mint korábbi munkáját – tudatta a Napi Ász “Húsz évvel ezelőtt, mint sok más kollégám, én is szinkronizáltam horror-, másodvonalbeli akciófilmeket és erotikus filmeket is. Nem mondom, néhány esetben sajnáltam a film szereplőit, hiszen szinkronizálni sem volt könnyű a keményebb jeleneteket, hát még nekik eljátszani” – mondta Lóránt. A pornóipar legismertebb magyar alakja, Kovi aki elmondta, Lóránt Krisztára nem emlékszik, arra azonban igen, hogy korábban több, ma népszerű színész járt hozzá szinkronizálni.
Némedi Mari színésznő szintén adta hangját erotikus filmekhez. Szerinte nincs ebben semmi különös, de van különbség, például igen gyakran röhögésbe fulladtak a felvételek. A Barátok közt sztárja különleges egyveleg: multikulturális, többnyelvű családban nevelkedett, édesanyja ukrán származású, aki a színésznő külkereskedő apjával Kijevben ismerkedett össze. A szülők munkája miatt Lóránt Kriszta tizenkét éves koráig Oroszországban élt. Nem csoda, hogy tökéletesen megtanult oroszul és angolul. Az mindig bántotta, hogy az ukránnal viszont nem boldogult – de egynyelvűként el sem tudná magát képzelni. A Barátok közt csinos Orsolyája mostanában egyre többet gondol a gyermekvállalásra – hogy jelenleg van-e párja, arról nem beszél. Fél éve ért véget egy komoly párkapcsolata. A színésznő azonban a közelmúltban elárulta: akkor sem esik kétségbe, ha nem születhet saját gyermeke.
Szívesen adoptálna, és nincsenek elvárásai sem a csemetét illetően. Lehet magyar, roma, vietnámi vagy akármilyen származású. Lóránt Kriszta saját, keresztény kultúrköre értékeit tudja a gyermeknek továbbadni, de mindenképpen megismertetné a kicsivel a saját kultúráját, országát is, ahonnan származik.

csajok_sportkocsivalIlyenek lennének a csajok? Egy csillogó luxusautó, és máris bent vagytok az ágyban? Figyelem, mostani cikkünk, lehet túl feminista lesz nektek. Nos, autó vagy az értékek? Az emberek többsége úgy gondolja, hogy kifogástalan állapotú luxusautóval jobban lehet hódítani.
Megkérdeztünk jó pár hölgyet és ők azt állították, hogy nem fontos, milyen autóban ül az úriember. Valóban így lenne? Hányszor fordult elő Uraim önökkel, hogy egy-egy asztalra kidobott kulcstartó hatására a kiszemelt hölgy azonnal nekivetkőzött?
Azért tegyék a szívükre a kezeiket és vallják be őszintén… Hányszor?
Ismerünk olyan hölgyet, aki a házához Ferrari-val érkező lovagot jól leszúrta, mondván az autója olyan alacsony, hogy frizurája és a ruhája is tönkre mehet beszálláskor. Ezután még arra is megkérte, hogy legyen olyan kedves és legközelebb normális autóval érkezzék…
Higgyék el manapság már nem olyan fontos az autó! Sokkal inkább számítanak a belső értékek. Például a hűség, mert az manapság igen ritka.
A csoda kocsi csak a férfiaknak annyira lényeges!
Próbáljanak kezükben virággal érkezni a találkára!Napjainkban újra fontos a lovagiasság.
És tudják igazság szerint a nők azt gondolják ezekről a verdákról, hogy afféle csajozó kocsi micsodák… Ismerek olyan urat akinek garázsában ott állnak a szebbnél-szebb járgányok de ha hódítani indul, ne parfümmel fújja be kidolgozott felső testét… Nem-nem! Sokkal inkább beül a melegítőjében legfullosabb sport autójába és onnan füttyög…
A kabriók pedig kifejezetten károsak a női külsőnek… tönkre teszi fürtjeinket és a sminknek sem tesz jót! Kendőt pedig nem divat viselni manapság.

mell_poloManapság a plasztikázás annyira része lett az életünknek, mint például a fogászati kezelés. Sok nő nincs megelégedve melleinek méretével, és sokan vannak közülük, akik nem engedhetik meg maguknak a drága plasztikai műtétet.
Számukra is létezik egy megoldás, ami hasonlóan a drága műtétekhez, el tudja vonni a férfiak figyelmét. Főként azokét, akik már letöltöttek a torkukon néhány pohárral, és nem látják meg elsőre a turpisságot, ez a mell póló.

 imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com

ferfivagyakOlyan szexi helyzetekből válogatunk, amelyekről nem is gondolnád, hogy a pasi legforróbb vágyait keltik életre! Ha szexről van szó, a férfi vágyai határtalanok. A kiszámítható és egyértelmű álmok mellett azonban akadnak olyanok is, amelyek sokkal jobban birizgálják a fantáziáját, mint gondolnád. Természetesen az autóban megejtett gyors furulyaszó, az édeshármas és a kötözés előkelő helyét nem vitatjuk, eme szexi praktikák minden szexre gondoló férfi szívét megmelengetik. Akadnak azonban olyan fortélyok is, melyeket méltatlanul a sarokba utasított a férfi vágyait fürkésző hölgytársadalom, mert elterjedt róluk az igaztalan vád, hogy nem válnak be. Nos, férfi azon a tárgyaláson garantáltan nem volt, ahol ez az ítélet született, éppen ezért most leporoljuk a méltatlanul félretett vágylazítók listáját: légy merész, és válogass!

Pornó
Ezúttal nem azokról a magányosan töltött zsebkendőcafatos éjszakákról kívánunk szólni, amikor a pasi beteszi a kétlemezes Michelle Wildot a lejátszóba, és a többi néma csend. Többé-kevésbé. A magányos pornózásnál ugyanis sokkal jobban izgatja a férfi fantáziáját, amikor veled együtt csodálkozhat rá a szexi fortélyokra és a buja nőkre. Filmre vett szex és valódi hancúr egyszerre: több nem is kell a pasinak. Hogy neked miért jó mindez? A pornó, legalábbis a jó pornó ugyanolyan izgató a nő számára is.
Ha tehát leküzdöd a gátlásaid, és partnereddel közösen választasz filmet, ez a különös együttlét a te vágyaidat is felforrósíthatja, arról nem is beszélve, hogy ennél egyszerűbb módszer nincs arra, hogy élőben tanulhass izgató szexpraktikákat. Másrészt pedig egy filmmel fűszerezett szex a legkeményebb férfiszívet is megolvasztja annyira, hogy az ágyban a kezedbe vehesd az irányítást.

Mutatom videón
A közös mozizásnál jobb csak az lehet, ha ti magatok vagytok a szexi film hősei. Női fejjel azonban ez már ingoványosabb talaj, mint Michelle Wildot nézni. A kamera kereszttüzében állva – vagy éppen fekve – ugyanis nő legyen a talpán, akinek nem támadnak szégyenteljes narancsbőrös, pocakos gondolatai. Ha azonban szeretnéd egy igazán feledhetetlen élménnyel megajándékozni párodat, ezzel garantált sikered lesz. Küzdd le a gátlásaid, és egyszerűen csak szeretkezz pároddal úgy, mintha a kamera ott se lenne, legfeljebb annyit beszélj meg pároddal, hogy a filmet inkább egyedül nézze vissza. Ha azonban ezt az epizódot is bevállalod, kifejezetten tanulságos lehet a közös mozizás, arról nem is beszélve, hogy a vágyat is újból feltüzeli.

Ki a szabadba!
Mivel szexuális téren az emberi fantázia olykor túlontúl szárnyalónak és aktívnak bizonyult, a törvények bizonyos határokat szabtak a gyönyörnek. Ez pedig akár újabb ok is lehet egy forró hancúrra, a tilalmas kalandok ugyanis nem csak a gyerekek fantáziáját csiklandozzák. Természetesen nem minden szextörvény jelent felhívást a keringőre, a szex a szabadban azonban már sokkal izgalmasabb kaland.
Ne gondold, hogy a szabad ég alatt megejtett légyott a pasi fejében rögtön a szirupos, naplementés képet idézi fel. Tény, hogy a szabadtéri hancúrnak megvan a maga romantikája, a szabályszegés izgalma azonban éppen annyira spontánná és izgalmassá is teszi a helyzetet. Egy langyos tavaszi este a Városliget fáinak árnyékában tehát garantáltan beindítja a férfi fantáziáját, neked pedig csak arra kell ügyelned, hogy a fatörzs és a hátad találkozása ne vessen hirtelen fájdalmas véget a szenvedélyes gyönyörnek.

Csak játékosan!
A szexi kütyük és játékszerek nagy része a női vásárlóközönséget veszi célba. Ne gondold azonban, hogy kedvenc vibrátorod partneredet teljesen hidegen hagyja, egy forró együttlét kiegészítőjeként ugyanis akár még meg is szerettetheted pároddal búgó kütyüdet. Ha nem ismeretlen számodra az anális gyönyör, akkor legközelebb aktus közben vesd be vibrátorodat is: miközben partnered hátulról kényeztet, az elemes szexjátékszerrel izgasd a csiklódat vagy a hüvelyedet. A férfi alapvetően minden újdonságtól tűzbe jön, de semmi nem olyan vadító, mint amikor a te gyönyörödet élvezheti. Lepd meg tehát egy kis változatossággal, és vedd elő az ágy alá rejtett doboz minden szexi titkát!



VirtuaGirlHD - Jana H / Californian suit (ImageVenue)  

Szabi és én pár hete vagyunk csak együtt, így ha a szenvedély elkap minket, bárhol egymásnak esünk. A minap pont tévézés közben ért utol minket a vágy, amikor egy szexfilmre kapcsoltuk a tévét. Nem kellett sokáig néznünk, hogy felizguljunk, hamar elkezdtük egymást simogatni, majd csókolni, ahol csak értük a másikat. Szabi, a számról a nyakamra tért át, majd blúzom nyílásába rejtette arcát, ami alól már félig kikandikáltak a melleim. Hamar vetkőzetni kezdtük egymást, így pillanatok múlva már egymás meztelen testét simogattuk. Szabi nagyon jó szerető volt, hamar felkorbácsolta a vágyaimat. Lassan hátradöntött a kanapéra és kezébe véve a melleimet, a mellbimbóimat a szájába véve szívni kezdte azokat. Nyöszörögve húztam fejét még közelebb magamhoz, miközben lábaimat jól szétfeszítve készültem a folytatásra. Ő nem is habozott sokáig, máris lábaim közé vetette magát, és benyálazott ujjait lassan puncim mélyére tolta, miközben nyelve rátalált forrón lüktető csiklómra. 

A szenvedély hevében bárhol, bármikor...- erotikus történetA szenvedély hevében bárhol, bármikor...- erotikus történet
A szenvedély hevében bárhol, bármikor…
A két ingerlés fokozatosan növelte bennem a kéjt, ami pár pillanat múlva a mennyekbe is repített. Hatalmasat élveztem az ujjaira és a nyelvére, apró rángássokkal éltem át a gyönyört. Hozzám hajolva forró csókban forrtunk össze, punci illatú nyelve kacéran játszadozott az enyémmel. Szabi is leült mellém a díványra, és magára húzott, nedvemtől tocsogó hüvelyem egyetlen mozdulattal magába fogadta vastagra duzzadt hímtagját. Lassú lovagló tempóba kezdtem rajta, miközben ő melleimet a kezeibe véve finoman dörzsölte azokat. Tempónk egyre jobban fokozódott, ahogy a vágy újra átjárta testemet. Egy idő után Szabi már nem elégedett meg mozgásommal, megemelve csípőmet erősen tartott, ő pedig őrült sebességgel mozgott alattam, és csapódott csípője a fenekemhez. Még mielőtt elélvezett volna, leszálltam róla, és lábai elé térdeltem.
A szenvedély hevében bárhol, bármikor...- erotikus történetA szenvedély hevében bárhol, bármikor...- erotikus történet
A kéjérzés kéjvágy bármire rá tud venni…
 
Én is meg akartam ízlelni drága testrészét, ami olyan meredten állt, mint még talán soha. Finoman kezeimbe vettem vastag szerszámát, és kezemmel körbe fogva a finom bőrt kezdtem húzgálni rajta, miközben a számba engedtem, mindig egyre mélyebben. Másik kezemmel a golyóit simogattam, tudtam, ezt nagyon szereti. Nyelvem el-eljátszadozott, a számba érő makkjával, majd mélyen a torkomig engedtem az egész hosszát. Szabi előnedve folyamatosan a számba áramlott, tudtam, már közel van a csúcshoz. Azt akartam, hogy drága nedvét mind nekem adja, mindet a szám birtokolja. Miközben le fel járt a kezem dárdáján, lassan a számmal finom szívásokba kezdtem, miközben magamba engedtem. Mikor már közel járt a beteljesüléshez, Szabi megfogta a fejemet, és gyors tempóban húzott magára. Pár pillanat múlva halk nyöszörgések között élvezett el, telespriccelve  gecivel számat. Forró sperma nedűjét mind egy cseppig lenyeltem, amit mindig szívesen tettem meg neki.