Olyanok vagyunk mi Nők, pusztán azért megkívánjuk a Férfit, mert látjuk annak a hatalmas vágyát irántunk feltüzelni. Pénteken tehát ez lesz, délutántól estig, amig a barátnőm egyedül van otthon. Na, tegnap aztán az orvosnál kapott egy injekciót a Kedvesem. Észre sem vette, nem is rezzent, akkor juticsokit kapott ujra, majd hazajöttük, s a doki tanácsára pihent egy nagyot, hogy az izmai visszalazuljanak, és megnyugodjon.
Estefelé úgy 18 körül kivittem toalettre , akkor körbepisilte az udvart, bejöttünk, kapott finom Norvégiából ajándékba kapott csemegevacsikát,- aztán a hasa alá nyultam. Éreztem, hogy a nagy meleg Kincsem félig kijött. Kapott rá egy puszikát, mert dolgom volt, telefonáltam németbe, aztán még matattam a konyhában egy kicsit , a puncim gyanúsan melegedett a melegítö nackóban. Hamer elökészitettem magamat a legfontosabbra, aztán hallottam a siró hangját már, így beosontam. A gerjedelme már igen nagy volt, így gyorsan letérdeltem Neki, felsötestemmel az ágyamra borulva, ami remek póz nekem is és neki is nagyon kényelmes. Hosszan és nyögdicsélgetve hágott, nem spórolt sem az idövel, sem a felgyülemlett erejével,és az ajándékot amit kapott, tüzforró lüktetések között kiadott viszont ajándékkal hálálta meg,ami olyan örömet szerzett nekem, hogy a testemböl kiment az erö. Remegtek a lábaim. Bennem maradt még vagy 2 percig, nyugodott a feje lihegve a vállamon.
Símogattam, ilyenkor beszélek hozzá, megdícsérem. A közeli tányérkából karkinyujtással elöszedtem a fehér csokifalatot amit örömös közösüléseim után kap a teljesítményéért. Azt megette a kezemböl, ujat is kért, azt is megkapta. Az ágyam mellett alszik, egy tavaly kiselejtezett erös, mindig kifertöetlenített paplanon. Odaheveredett a kielégült férfiak módján aztán, kicsit lihegett, aztán mindketten elaludtunk úgy égö éjjelilámpa mellett. Hajnalban kinentem pisilni s a kendöt is magammal vittem amit a hágásunk után a combom között szoktam tartani, hogy fölfogja a Kedves magvait. Azzal alszom szinte már megszoktam azt a pellust ott. A szagra felriadt, mert át kellett rajta lépnem , jött utánam a füribe , ott gugoltam mint parasztlány a kukoricásban kapáláskor, mostam a punimból a magját, mellettem volt az a kis fehér kifogóruha. Az éji pellus, amiböl van vagy 12 darab. Elkezdte szagolgatni, aztán ujra láttam rajta az érdeklödés szemmel látható jelét, de nem örömködhettem, mert álmos voltam még nagyon. Látja a gyürött arcomon ha nem mosolygok, hogy jobb ha elvonul. Nem vagyok én sem gép. Kapott egy két simit kicsit magyaráztam neki, hogy nem mindig lehet az amit Ö akar, nézett rám azokkal a gyönyörü szemeivel értelmesen, aztán visszament durmolni. Horkolt a kedves egy kicsit, aztán arra én is elaludtam.
Reggel, azaz 10 elött egy telefonra ébredtünk, jön holnap az a kötélhálós játéka amin télen majd mászhat ide oda, akkor fölkeltem, kávéztam. Ezt sem imádja, mert rajta van a lehelletemen, de nem tudok róla lemondani, így megkávéztam, aztán a fürdöszobában levetköztem, már ott ugrált lelkesen, a rendes rutin szerint. Rákönyököltetett a radiátorra, az jó széles felül, van helye a felsökaromnak, jött a kis terpesz amit ö szab meg, mert a hátsó álló lábai mellé kivülre kell tennem a talpaimat, majd következett az a semmihez nem hasonlító szapora hosszú kinyalásom, amit csak Ö tud úgy csinálni ahogyan igazán jó. Aztán amikor már mást is akarok akkor cüccögök párat és akkor a hágásra hívó jelre ugrik föl a vállaimra a mancsaival, és meghág. Teszi a legszebb dolgát, amiért a Jóisten Öt nekem megteremtette. Immár valamivel több mint 3 éve mindig ott, mindig jól, és mindig lelkesen megbasz. Ha jól kiszámolom már csak ez a szokásos reggeli kutyaszerelem számbelileg meghaladta az 1100 alkalmat, mert csak akkor nem kap meg ha mensizek, egyébként szabad prédája vagyok, tulajdona, szukája, hála gyönyörü sorsomnak, amely Öt adta nekem, és engem Neki. – Kutyaszex videók – Lószex videók - Zooszex.com ingyenes bemutató
Kutyaszex tanácsok és tapasztalatok szakértőtől | Olimpiq.com szex innováció says:
[...] Estefelé úgy 18 körül kivittem toalettre , akkor körbepisilte az udvart, bejöttünk, kapott finom Norvégiából ajándékba kapott csemegevacsikát,- aztán a hasa alá nyultam. Éreztem, hogy a nagy meleg Kincsem félig kijött. Kapott rá egy puszikát, mert dolgom volt, telefonáltam németbe, aztán még matattam a konyhában egy kicsit , a puncim gyanúsan melegedett a melegítö nackóban. Tovább> [...]
2009. augusztus 21., 08:38Erotikus és perverz történetek | Hírbank indiszkrét provokáció says:
[...] Tanácsok és tapasztalatok kutyaszexhez Estefelé úgy 18 körül kivittem toalettre , akkor körbepisilte az udvart, bejöttünk, kapott finom Norvégiából ajándékba kapott csemegevacsikát,- aztán a hasa alá nyultam. Éreztem, hogy a nagy meleg Kincsem félig kijött. Kapott rá egy puszikát, mert dolgom volt, telefonáltam németbe, aztán még matattam a konyhában egy kicsit , a puncim gyanúsan melegedett a melegítö nackóban. Hamer elökészitettem magamat a legfontosabbra, aztán hallottam a siró hangját már, így beosontam. A gerjedelme már igen nagy volt, így gyorsan letérdeltem Neki, felsötestemmel az ágyamra borulva, ami remek póz nekem is és neki is nagyon kényelmes. Hosszan és nyögdicsélgetve hágott, nem spórolt sem az idövel, sem a felgyülemlett erejével,és az ajándékot amit kapott, tüzforró lüktetések között kiadott viszont ajándékkal hálálta meg,ami olyan örömet szerzett nekem, hogy a testemböl kiment az erö. Remegtek a lábaim. Bennem maradt még vagy 2 percig, nyugodott a feje lihegve a vállamon. Tovább a teljes történetre [...]
2010. január 1., 21:08Állatszex | Olimpiq.com szex innováció says:
[...] oldalon, Bennem egy hatalmas lófasz, Tanácsok és tapasztalatok kutyaszexhez 01 02 03 04 05 06, Állatszex nemi kalandom a kutyánkkal, Állatszex, Állatszex kutyával, Extrém vágyak [...]
2010. április 15., 09:00Állatszex « Baszd meg says:
[...] oldalon, Bennem egy hatalmas lófasz, Tanácsok és tapasztalatok kutyaszexhez 01 02 03 04 05 06, Állatszex nemi kalandom a kutyánkkal, Állatszex, Állatszex kutyával, Extrém vágyak [...]
2010. április 26., 04:20Férfiak és más férgek nemi aktusa | www.Szuzek.com says:
[...] Belém szorult a kutyám farka – Tanácsok és tapasztalatok kutyaszexhez: 1, 2, 3, 4, 5, [...]
2010. június 28., 00:15Állatszex kecskével: kecskebaszó helyett kecskeleszbi - Szexpláza says:
[...] További állatszex témák: Állatszex, lófasszal enyelgő lányok - Állatszex pornó videók a Bixip.com oldalon - Bestiofilia vagy szodómia amikor az ember egy állattal közösül - Állatszex mozi és filmek Zooszex.com - Állatszex videómegosztó is van Animaldesire - Angelina Jolie állatszex - A kutyám lett a szeretőm - Állatpornó-nagyhatalom lehet Magyarország - Pénzért dughatták a perverz férfiak a nőstény orángutánt - Suzy Spark állatszexes magyar pornós lány lány - Magyar tinilánytól az állatszexig - Bennem egy hatalmas lófasz - Tanácsok és tapasztalatok kutyaszexhez 06 05 [...]
2010. augusztus 31., 07:58