mihalik_eniko_terry_richardsonnal_enyelegMég csak 22 éves, máris olyan munkák vannak Mihalik Enikő mögött, mint a tavalyi Gucci-kampány, Vogue-címlap, amelyek a magyar modellek számára szinte elérhetetlenek. A békéscsabai lány 14 évesen állt először a kifutón, majd pár évre rá megnyerte az Elite Model Look hazai szépségfelfedező versenyt. Arca és nádszálvékony alkata hamar ismertté tette, egymás után kapta a jobbnál jobb munkákat, világmárkák arca lett. Kiköltözött New Yorkba, ahol a szerencsesorozata tovább folytatódott, és most olyan lehetőséget kapott, amit csak a nagyon befutott modellek: bekerült a Pirelli-naptárba.
– Ez egy kivételes dolog a lányoknak és a fotósoknak is, nagyon örülök neki – nyilatkozta Enikő, aki a másik 10 lánnyal Brazíliában, a természetesség témakörben fotózkodott. – Ezt a naptárt nem lehet kapni kereskedelmi forgalomban, csak a kiemelt ügyfelek kapják meg, minden évben egy adott témát dolgoz fel, félmeztelen lányokkal. A feltételük az volt, hogy egyikünk se legyen átszabva, nem lehetnek drága ruhák és smink. Fantasztikus volt! Olyan névsorba kerültem be, mint Cindy Crawford, Gisele Bünd­chen, Heidi Klum, Sophia Loren, Hilary Swank. A lányok nagyon kedvesek voltak, még Orlando Bloom barátnője, Miranda Kerr is, akivel jókat nevettünk!  
Mihalik Enikő modellpálya kezdetek: 1987-ben, május 11-én született Békéscsabán. Nem álmodozott arról, hogy modell lesz belőle, de 15 éves korában bevásárlás közben megszólították, és innen már ment minden, mint a karikacsapás. 2002-ben a magyar Elite Model Look versenyen első helyezést ért el, a nemzetközin negyedik lett. A Visage Management azonnal szerződést kötött vele.
Karrier: Castingok és kisebb munkák következtek, majd nem sokkal később már Párizsban és Milánóban dolgozott. Ahogy befejezte a középiskolát, New Yorkba költözött, hogy minden energiáját a nemzetközi karrier felépítésének szentelje. Igazából 2006-ban futott be. Olyan hirdetési kampányokhoz kérték fel, mint a Gucci, vagy a Retro reklámok, valamint i-D és V magazin címoldalakon pózolt. Abban az évben Chanel divatbemutatón lépkedett, majd a következő évtől jöttek a többiek: Giorgio Armani, Byblos, Balmain, Christopher Kane, Derek Lam, Elie Saab, Nicole Miller, Max Azria, Monique Lhuillier, Jill Stuart, Donna Karan, Jason Wu, Kenzo, Givenchy, Emanuel Ungaro. Szerepelt a Szex és New York moziváltozatában is. A divatbemutatón ő a második lány, aki a kifutón lépdel. Akadt egy kis malőr is a forgatás alatt – ahogy lelépett az emelvényről, megbotlott egy lámpában, és ráesett Sarah Jessica Parker színésznőre.
Magánélet: Nem sok ideje van, egyre több munkát kap, így örül, ha pihenhet. Szívesen utazgat, és van kint a szabadban. Szereti New York forgatagát, de Békéscsaba nyugalmát is. Ahogy lehetősége van rá, hazautazik a családjához, barátaihoz és szerelméhez, Müller Krisztiánhoz. Hobbi: pihenés, online kártyajátékok, hosszú séták, kirándulás
Pirelli naptár képek sztárokkal

5 Comments

  1. Szexpláza: Erotikus hírektől a kemény pornóig! » Blog Archive » Terry Richardson világhírű fotós szopatta, dugta a modelleket says:

    [...] – idézte fel Rasmussen a párizsi divathéten elhangzott szavait a New York Postnak. Bár a Mihalik Enikővel és Lindsay Lohannel – aki pucér fenékkel pucsított – dolgozó 44 éves divatfotós [...]

  2. Terry Richardson megalázta, szopatta, baszta a világhírű modelleket | Hírbank indiszkrét provokáció says:

    [...] Pirelli naptár 2010-es évét és Mihalik Enikő magyar modellt is fotózta, aki a hírek szerint hamar jóba lett a perverz, szexmániás fotóssa.  A modellvilágban a bemutató, kifutók stresszes munkája [...]

  3. Terry Richardson fotós szopatta kúrta a világhírű modelleket | Olimpiq.com szex innováció says:

    [...] Pirelli naptár 2010-es évét és Mihalik Enikő magyar modellt is fotózta, aki a hírek szerint hamar jóba lett a perverz, szexmániás fotóssal. Most szexuális zaklatással vádolják egykori névvel és [...]

  4. Szexpláza: Erotikától a pornóig! » Blog Archive » Magyar topmodellek állandóan útra készen says:

    [...] Adottságaiknak, szorgalmuknak és egy adag szerencsének köszönhetően ma már világhírű divattervezőkkel dolgozhatnak együtt a magyar topmodellek. Cseh Annamária volt az első magyar modell, aki nemzetközi szinten is a csúcsra ért. Az 1977-ben született szupermodell karrierje tinédzserként indult, majd pár év múlva az angyalok városában a világ legszebb modelljének választották. Azóta több magyar lány is sikeressé vált külföldön. Ebergényi Réka: Az idei Glamour Women of the Year gálán ő vehette át a legjobb modellnek járó díjat. Pedig eleinte több ügynökség elutasította, mondván, fogynia kellene. Ám ma már annyi felkérést kap, hogy egy bőröndöt kénytelen becsomagolva készenlétben tartani. Bejárta a világ nagyvárosait. Fórizs Adina: A 176 cm magas modell egyetemi tanulmányai befejeztével egy év alatt futott be. 2008-ban ő nyithatta meg a Prada bemutatóját, majd a Fashion Awards gálán az év modelljévé választották. Több neves divatlap címlapján is feltűnt. Mihalik Enikő: A 22 éves békéscsabai lány az utcán sétálgatott barátnőjével, amikor megszólította egy ügynök. A tündérmese hamarosan a világ divatvárosaiban folytatódott, ma New Yorkban bérel lakást. Tavaly a Women of the Year első helyezettjének választották. Jelenleg pályája csúcsán jár. Világszerte ismert a divatszakmában, gázsija a legkeresettebb modellekével vetekszik. Srej Zsófi: A 21 éves hatvani lányt egy buszon fedezték fel három évvel ezelőtt, de szülei csak érettségi után engedték a kifutóra. Ő a divatszakma új üdvöskéje. Vezető divatházak kifutóin mozog, nagy kampányokban vesz részt. Jelenleg New Yorkban dolgozik. [Babes] Terry Richardson világhírű fotós szopatta, dugta  a modelleket - Pirelli Naptárban Mihalik Enikő [...]

  5. Szexi testek, magyar lány a TOP 50-ben - Szexpláza says:

    [...] magyar Mihalik Enikő pályafutása újabb csúcspontjához érkezett. A Pirelli naptár merész képei után most a V magazin Sexy Bodies különszámában bűvöl el mindenkit szépségével. A [...]

Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.