Ketten vagyunk, egy biszex csaj és egy srác. Amikor épp ráérünk, kirakunk egy időpontot és egy koordinátát – akkor és ott megtalálod valamelyikünket. Persze nem zsákbamacska, ki lesz ott, nyugi! Az első vadászt, legyen a neme bármi, orálisan kielégítjük! …olyan, mint a GeoCaching, csak itt nem ládát kell megkeresned, hanem engem. Ha megtalálsz, leszoplak… nos, indulhat a vadászat?
Archive for 2009, június
Együttléteink még mindig ugyan olyan forrók és szenvedélyesek, mint az első éjszakán. A tegnap reggelünk is így kezdődött. A reggeli után épp a maradékot tűntettem el az asztalról, mikor a párom mögém lépett, és az asztalra hajló testemet szorosan átölelve símult hozzám. Rögtön éreztem ágaskodó férfiasságát, ami már keményen meredezett az ég felé. Maga felé fordított, lassan levette rólam az ingemet, az asztalra fektetett, majd a puncimat kezdte el simogatni, miközben a lábujjamat szopogatta. Hamar feligultam én is.


Nagyon izgató volt. Egy pár percig simogatott, majd felém hajolt, egy forró csókot nyomott a számra, majd a puncimra tapadt. Forró nyelvével vad lefetyelésbe kezdett. Barlangom egyre nedvesebb lett, miközben a csiklóm egyre csak keményedett, Tombolt bennem a vágy. Csípőm vad táncot járt, ahogyan átjárta a kéj. Mindenem lángolt. Pulzusom egyre csak gyorsult, Gábor pedig rendületlenül kényeztette kis csiklómat. Mikor már ő is érezte, hogy nem sokáig bírnám már tovább, felültetett, széttárta a lábaimat és gyengéden belémhatolt. Lassan kezdett el mozogni bennem. Élveztem ahogyan kemény farka betölti szűk kis járatomat. .


A vágy egyre jobban elhatalmasodott mindkettőnkben, a tempó egyre gyorsabbá vált. Mivel én már eléggé fel voltam tüzelve, amikor közelebb fértem Gáborhoz, a heréit elkaptam és morzsolgatni kezdtem, amitől ő is egyre közelebb érezhette magát a gyönyör kapujához. Hogy még jobban fokozzam az élvezetet, összeszorítottam a hüvelyizmomat, így a párom egy szűk kis járatban kalandozhatott tovább. Egy pár másodperc múlva Gáborból előtörtek az élvezet hangjai, izmai megfeszültek, majd belém lövellte forró nedűjét. Ebben a pillanatban az én izmaim is megfeszültek, majd egy sikoly kíséretében én is elélveztem.


A mellemet a két kezébe fogta és nyalta falta ahol érte. A bimbóm ettől olyam kemény lett, hogy szinte fájt. Ekkor kedvesem a szájába vette és gyengéden szopogatni kezdte. Azt hittem ott a helyszínen elélvezek. Kicsit elidőzött még a melleimnél, majd szépen lassan tovább haladt lefelé. Végignyalta a hasamat, belenyalt a köldökömbe, majd egyetlen mozdulattal letépte rólam a falatnyi tangámat. Az asztalra ültetett és jöhetett az igazi kényeztetés. A nyakába tettem a lábam ő pedig közzé hajolt. Egészen óvatosan kezdte el nyalogatni nedvedző kelyhemet, amitől én még jobban beindultam. Az egész testem remegett és alig kaptam levegőt.


Körbenyalta a meztelenre borotvált szeméremajkaimat, majd két ujjával széthúzta és a csiklómmal kezdett játszani. Hosszú, elnyújtott mozdulatokkal nyalogattam, majd pedig ahogy az élvezetem fokozódott, így szaporázta nyelve mozgását. Mindig is jól tudott nyalni, de most valahogy még jobban csinálta. Miközben a nyelve fürgén mozgott a csiklómon, ujjaival tovább haladt. A mutató ujját finoman a hüvelyembe dugta és mozgatni kezdte benne. Fantasztikus érzés volt. Ahogy a csiklóm és a hüvelyem egyidejűleg lett stimulálva, telesen elszálltam. Csak nyögtem és sóhajtoztam, miközben kedvesem újabb terülte meghódítását fontolgatta…
erotikus linkek Myvid, 18tv, Csajok, Dugjmeg, Flangels, Modellek, Plázacicák, Pornoriese, Szexáruhaz, Szexbolt, Xosexclub, Szexplaza.eu, Szex, Szexpláza, Teen, Deface, Szexpartner, Mport, Businessmanclub, Szexbróker, Usasexplaza, Pornósztarok, Euescort, Eu-fórum, Iwiw, Iwiw.nu, Iwiw.sg, Olimpiq, Eu-shop, Xo, Videobomb, ref="http://www.imagebam.com/image/fcb0f032307505/">
Videoplayer, Szexvid, Livelulu.com, lllll.tv, Fiuk.be, Intim center, Szexplaza.com, Szüzek, Zooszex, Zsanett, Bizarrszex, Csaladiszex, Extremszex, Kakiszex, Niki belucci, Maya gold, Boroka balls, Kelemen anna, Vad kati, Balkansex, Bixip, Szerver, Xmozi, Szexcinema, Szexfilmszinhaz, Aimaldesire, Oralszex, Linkek, Videee, Videee.cn, >> ![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
Jössz egy menetre, bébi?
Törvény ide, felháborodás oda, utcalányok mindig voltak, vannak, és lesznek. Mert igény van rá, és sokan választják a pénzkeresésnek ezt a „könnyű” módját: becslések szerint vagy húszezren dolgoznak az országban, és vannak, akik az exlex állapotok miatt külföldön folytatják szakmájukat. Persze vannak, akiket kényszerítenek a prostitúcióra, de mi olyan lányokat kerestünk, akik önként és dalolva keresik a testükkel a kenyerüket.
Napi 100 ezer megvan
Viki az ország keleti feléről érkezett nagy tervekkel és álmokkal a fővárosba, aztán az utcán kötött ki.
– Négyezer a francia, hatezer a szex, nyolcezer a komplett – ezt legalább másfél tucat nyelven el tudom mondani. Három helyen mehet a fuvar, pár perc alatt végzek. Aki szobát akar, 15 ezerért félórát kap, ezen felül még háromezer a panzió bére. Egy szalonban sem sokkal magasabb a tarifa. A napi átlagom 8-15 vendég. Részeggel nem bajlódok! Nem tud elélvezni, aztán balhézik. Megmondom az őszintét: napi százezer is összejön. Hat hónapja dolgozom Budapesten. Kétkezi munkával havi hatvan jött össze, aztán az se. Létszámleépítettek a régi munkahelyemen. Egy évig ültem a seggemen, aztán egy ismerős segített. A család úgy hiszi, felszolgálok. Sosem fázom, csodálkoznak is a palik. Csak a derekam hasogat a hidegtől télen, mert a bundából is kint a hasam.
Mindegy, ha nincs kedvem, nem jövök ki. A munkaidőm kettőtől kilencig tart, a csúcs négytől hétig fut. Kocsin hoznak, az egyik lány busszal jár. Védelmi pénz? Persze. Nem mondom meg, mennyi. Nyolcan dolgozunk, párosával állunk, így szeretjük. Zsebkendő, törlőkendő, gumi: sosem kapunk el semmi bajt. Barát? Este már nincs kedvem az egészhez. A kuncsaftjaink kedveskednek hamburgerrel, üdítővel, forró kávéval is. A rendőrök is ritkán kötözködnek, hiszen rendben a rendszeres orvosi vizsgálatot igazoló egészségügyi könyvünk. Jövő tavasszal lakást veszek – még egy év, aztán pihenek. Addig betanítom egy barátnőmet is. Megkeresett, hogy nincs pénze. Húszévesek vagyunk, földik.
Otthon űzi az ipart
Amszterdamban a világhírű vigalmi negyedben piroslámpás házak, bárok, kaszinók, pornó mozik, szexshopok, na és a kirakatban magukat kínáló lányok várják a kielégülésre vágyó urakat. Itthon törvény tiltja a nyilvánosházakat. A finomabb igények kielégítésére maradnak a magánlakások, például Szandié.
– Az éttermem két éve ment csődbe, csak a rajtam lévő ruhám maradt meg. Volt más választásom?! Harminckét éves vagyok, öt nyelven beszélek, de hol talál ma egy nő igényes, jól fizető munkát?! Nettó kétszázezerért elmennék dolgozni, de 70 ezerért már nem mehetek: csak az albérlet 90 ezer, és enni is kell. Ha szerelem nélkül összeállnék valakivel, az mennyivel lenne erkölcsösebb?
A „bűnös prosti” képet a VIII. kerülethez, a hajdani kocsisorhoz kötik, ám a kívülállók nem ismerik azt az életet. Gyerekkoromban gyakran jártam az ott lakó nagyszüleimhez, jóban voltam a környékbeli örömlányokkal. Ha fázol, egy ilyen lány szó nélkül kibújik kabátjából, és rád adja. Én se távoztam tőlük sose apró ajándékok nélkül.
Mikor a sorsom közéjük sodort, kíváncsiságból elmentem pár kupiba – hét helyen nem is fizetnek a lányoknak. Az ügyfélköröm? Ésszel szerveztem. Nincs stricim, magam intézem az ügyeimet, bérelt lakásban fogadom a férfiakat. Sokuknak a vágynál nagyobb a lelke. Feszült. Munkahely, társaság, család – a mókuskerékből menekül valami szokatlanba.
Nálam lazító masszázs, nagy beszélgetés, esetleg sakkparti várja. Az aktus csak pár perc. A lányom, a családom nem sejt semmit. Ahogy tudok, nyom nélkül tűnök el a prostitúcióból.
Vannak nők, akik egzisztenciális biztonságukhoz az utat kizárólag a férfiakban látják. Magyarországon a kitartottságról szóló rendelkezések több törvénybe is bekerültek, bár 1913 óta lényegében nem változtak. A joggyakorlat megosztott: az egyik irat szerint a kitartó és a kitartott „rendszerint közös megegyezéssel folytatja bűnös tevékenységét (ami jelenleg szabálysértésnek minősül), a törvényi tényállás megvalósítása már akkor teljes, ha az elkövető akár részben és csak egy személlyel tartatja ki magát”.
Havi 300-400 ezer…
Annamari sosem szégyellte szeretői státuszát. Mindent megkap, amire szüksége van. Már elképzelni se tudja, hogy a „barátja” és a pénze nélkül éljen.
– Nem vagyok kurva! Nyíltan vállal a barátom. Kellett a pénz, az országnak ebben a sarkában sokan nélkülöznek. Amikor már nem bírtam kopott falusi házunkat, a két öcsém nyavalygását, szüleim rossz kedvét, beköltöztem albérletbe a városba. Felszolgáló, aztán pultos lettem egy olyan étteremben, ahová sok gazdag pasi járt.
Ettek, közben megbeszélték az üzletet: szeszgyártás, borhamisítás, olajszőkítés, drog- és fegyverkereskedelem – akkor, 1992 tájt egy-két év alatt rengeteget kerestek az ügyesek. Persze zsiványságokkal, egy-két év börtön belefért. Hamar akadt közülük barátom. Több is. Vállalkozók, sportolók. Ma is röhögök, ha látom a tévében nyilatkozni egyiket, másikat: csak a család számít…
A szép, fiatal barátnő olyan, akár a luxuskocsi: mutatja, milyen vastag a delikvens pénztárcája. A pasik versengenek, ki tartja jobban a szeretőjét, ki költ többet rá.
Kézről kézre járnak, nekem pár év alatt nyolc szponzorom akadt. Volt, hogy egyszerre több is. Tudtak egymásról, a másikra licitálva, nevetve adták a tízezreseket.
Az egyik beköltöztetett egy rokona házába, amit aztán papíron megvettem tőle, magyarul nekem adta. Hetente egyszer, legfeljebb kétszer, háromszor jött, egy-két órát maradt. A tárgyalásaira elkísértem olykor, és a hosszú hétvégének vagy nyaralásnak álcázott üzleti megbeszélésekre. Akár a többi lány… A feleségek tudtak a dologról. Elfogadták.
A pasi kinézete, kora nem számít. Az ágyban? Mint minden pali: csak azt akarja, hogy leszopják vagy dugjon egyet gyorsan, aztán rohan. Mostani barátom ötvenes, lóképű, de jó karban van, és öt éve tart ki mellettem – mások évente, fél évente váltják a szeretőjüket. A felesége tündéri nő, imádja, de engem is szeret. Tuti, hogy vannak alkalmi partnerei is, az ő dolga. AIDS-tesztet még sosem csináltattam, nőgyógyászhoz úgy járok, akár a többi nő.
Alibiből a barátom egyik éttermében dolgozok, gyakorlatilag sehol. Fodrász, kozmetikus, pedikűrös, edzőterem, bevásárlás – már vége is a napnak. Hogy bírják ezt mások munka, család mellett?! Havonta legfeljebb 300-400 ezret kapok, ennyi a rezsim, félretenni nem tudok. Persze különajándékok járnak: régen ékszert, kocsit kaptunk, újabban a cicicsináltatás a menő.
Ahogy telnek az évek, egyre több pénzbe és időbe telik, hogy jól nézzek ki. Megszoktam a jó életet. Egy a kérdés: még meddig tarthat?! Jövő hónapban töltöm a 34-et. Az a baj, hogy az évek során életképtelen lettem a barátom és a pénze nélkül, közben rengeteg szép, vékony, fiatal pályázik a helyünkre!
Élvezz velem! Hívj most!
Ilyen, és ehhez hasonló felhívásokkal hirdetik magukat a telefonszex-szolgálatok. Vajon kik vállalnak ilyesmit? Teljesen átlagos lányok, asszonyok, akik munka után, mellékesként vállalják négy-hat órán át a telefonszexet. Mert kell a pénz, és ezzel tisztességesen kereshetnek. Gyönyörről, élvezetről az ő részükről szó sincs.
50-60 ezer jön össze
A huszonhét éves Gabi kisbabája mellett, „házimunkaként” vállalt telefonszex-szolgálatot, hogy kiegészítse a gyest és a gyedet. Férje szerint szexuális életük javult, amióta neje így szerez egy kis plusz pénzt.
– A telefonos buli addig megy, amíg itthon vagyok a gyerekkel. Az emelt díjas számot átirányították az itthoni telefonomra, vagyis ez amolyan házimunka. Első a kicsi, etetéskor, altatáskor némára állítom a készüléket. Ezért a tulaj nem tol le, csak presztízsből üzemelteti a szextelefont. Akad nap, hogy senki sem csörög rám, máskor öt, tíz, tizenöt hívás is érkezik. Különösen ünnepek előtt hívnak sokan. Az alapbéren túl – mondani sem kell, nem vagyok bejelentve – a forgalom után fizetnek, de legfeljebb 50-60 ezer jön össze. Aki 16 órás szolgálatot tart, az 90-100 ezret is megkeres.
Akadnak ilyenek a nagy cégeknél. Ott irodában, farostlemezzel leválasztott boxokban ülnek egymás mellett a nők, a korombéliektől a hatvanasokig. Legtöbben munka után, a konyhapénz kiegészítésére vállalják.
Párom tud a dologról, de nem bánja. Sőt! Azt mondja, legalább nem unatkozom, és talán fejlődtem is valamit az elmúlt időszakban. Olykor tényleg olyan pozíciókat javasolnak, amikről nem is álmodtam, hiszen mi a párommal teljesen hétköznapi szexuális életet élünk. Tökéletesen tudom kezelni a palikat. Ritkán szemétkednek, az aberráltaknak a hallott stílusban válaszolok, ha nem nyugszanak, leteszem a kagylót.
Alapesetben elmondom, hogy nézek ki, pontosabban hogy néz ki az a cica, akivel enyeleg. Aztán levezénylem az akciót, közben általában végzem az aktuális feladatom – port törlök, főzök, miegymás. Mire a vendég elkészül, nálunk is kész a vacsora.
Húsz perc a csúcsig
Gabriella olyan céget vezet, amely a lelkisegély-szolgáltatás és a horoszkóp-vonal mellett telefonszexet is kínál. Van rá kereslet.
– Komoly, modern telefonrendszert vásároltunk, számítógépes programokat írattunk, sok-sok millióból indult be az emeltdíjas telefonszolgáltatás. A horoszkóp, lelki segély és boszi-rovatok mellé hamar bekerült a telefonszex is, hiszen állnunk kellett a versenyt a konkurenciával. Nem akartunk túl nagy részt kanyarítani az erotikus szegmensből, ezért csak egyetlen lányt alkalmaztunk. Ez a műfaj szerintem szükséges rossz, akár a prostitúció, de tisztább, tisztességesebb.
Aki rászokik sok tízezret elenyeleghet egy hónapban, de akadnak bliccelők is. A legádázabb nem fizetők (több tucatnyian vannak) feketelistára kerültek. A program részben ezért tilt le húsz perc csevegés után. Akinek ennyi kevés, újra tárcsáz. Sok a törzsvendég, de még többen csak szórakoznak: nem szólnak bele a kagylóba, vagy pár másodperc után lecsapják.
Kiélik, hogy itt arc nélkül, azonosítatlanul lehet rosszalkodni. Egy éve elterjedt az internetes interaktív peep-show – ma már semmi sem elég! A látvánnyal a puszta hang képtelen állni a versenyt. Kiszállunk a boltból.
Tudnivalók:
Prostituált: aki ellenszolgáltatásért szexuális szolgáltatást nyújt. Ha nem rendelkezik orvosi igazolással, amely tanúsítja, hogy nincs szexuális érintkezés útján terjedő fertőző betegsége, szabálysértést követ el.
Szexuális szolgáltatás: a prostituált olyan tevékenysége, amely a szolgáltatást igénybe vevő vágyának felkeltésére, illetve kielégítésére szolgál.
Forrás: az 1999/LXXV. számú, a szervezett bűnözés, valamint az azzal összefüggő jelenségek visszaszorításáért hozott törvény.
Szerepe szerint kis híján megerőszakolják Gáspár Katát az Intim fejlövésben, amelynek másik jelenetében pőrén kell szexelnie egy nagydarab tetovált férfival. Ebből is látszik, hogy a fiatal lánynak nehéz dolga volt szexualitást és az ahhoz kapcsolódó perverziókat kendőzetlenül ábrázoló filmben.
A huszonegy éves Gáspár Kata példája is bizonyítja, hogy egy fiatal színésznőnek sok mindent be kell vállalnia ahhoz, hogy felfigyeljenek rá. Hat éve még tinilányként játszott az Apám beájulna című filmben, azóta is láttuk filmen és színházban, de főszerepet nem kapott. Talán ezért is mondott igent a felkérésre, hogy megmutassa magát a merész jelenetekkel tarkított új magyar filmben. Biztosan segítette a nehéz feladat megoldásában, hogy génjeiben hordozza a színészmesterséget, hiszen Gáspár Sándor és Bánsági Ildikó lányát tisztelhetjük benne.
Akadnak a filmben olyan jelenetek, amelyekben fehérnemű sem takarja Gáspár Kata bájait. Szabő Győző ingyen vállalta a szerepet a filmben.
– A forgatókönyv elsőre megtetszett, szerintem nagyon színvonalas. A bevállalós jelenetek miatt előre tudni akartam, hogy ki lesz a partnerem. Mivel Kovács Lehelt már korábbról ismertem, könnyebb volt a dolgom. A forgatás során voltak azért nehezebb pillanatok is.
Nagyon kellett koncentrálni, amikor majdnem megerőszakolnak egy jelenetben, és egy függőfolyóson verekszem a támadómmal, majd leharapom az orrát. Emberileg pedig az volt húzós, amikor egy asztalon fekszem szinte teljesen meztelenül, a hátam mögött egy ruhátlan fiúval – emlékezett vissza a forgatás nehézségeire az ifjú színésznő, aki kíváncsi volt színész szülei véleményére is – írja a Bors.
– Édesapám már látta a filmet, neki tetszett, az édesanyám pedig megígérte, hogy gyorsan megnézi – mondta Kata.
Hát ez remek. Megalkották a fogvédőt szexuális örömszerzés céljából. Nyilván az illetékes fogorvosi kamara úgy érezte, itt az ideje részesedni a piac óriási bevételeiből. Blow Guard névre keresztelték a legújabb segédeszközt, aminek első ránézésre csak az a célja, hogy “ne fogazz asszony”, ám tévedünk ekkor még, hisz óriási és fantasztikus rezgő, vibráló élményben lehet részünk, ha boxolónak öltözve szállunk alá. A cucc ugyanis rezeg, és ettől sokkal jobb lesz minden.
Ezen találmány megalkotásának történeti háttere a következő. Élt egyszer messzi földön egy fogorvos, ki csodás fogsort alkotott egyik nővendégének mindenki legnagyobb megelégedésére. Igen ám, de a remekbeszabott fogak sajnos nem bírták a fellációs strapát, s elmozdultak, így az asszony szomorú lett. A hős fogorvos azonban védőszerkezetet alkotott plasztikból, s ezzel meg is született a Blow Guard, már csak a mini vibártort kellett hozzáilleszteni.
Valójában még fantáziát is lát benne kísérletező oldalam, de a tapasztalatokat olvasva a neten a következők körvonalazódnak: az öklendezés alap, kiváltképp olyanoknál, akiknek egyébként is érzékeny a garatuk, de tekintve, hogy az eszköz behelyezése nagyban lecsökkenti a fenmmaradó helyet, a pénisz behelyezése után megtelik az egész szájüreg, és ez azért para. Valaki leírta, a kipróbálás maga annyira komikus volt az öklendezéssel, a bepaszírozással, a mozgás lehetetlenségével, hogy hamar abbahagyták a mókázást. Mások arról számoltak be, hogy az állkapcsukat fogták, mert félő volt, kiugrik a szájukból a protektor, és ez sem túl erotikus látvány. Egy pasi pedig bevallotta, elég félelmetes volt, miközben ez közelített szerszáma felé. Pláne egy nő ezzel a szájában.