Az ámokfutó Lohan
Lindsay Lohan jó hírére már régen keresztet lehetett vetni, de amit idén művelt a tehetsége helyett botrányaiból élő színésznő, az már tényleg komoly túlzás: az évet kórházban kezdte, majd egyből bevetette magát az éjszakai élet forgatagába – ez önmagában nem lett volna még baj, ha legalább időnként józanul lehetett volna látni. Májusban elvesztette az uralmát Mercedese fölött, maga fölött pedig már korábban is: a rendőrség egyrészt ittasan találta, másrészt a kocsi végigkutatása után kokain is előkerült. Letartóztatták. Két nappal később már úton volt a rehab felé, ahol másfél hónapot töltött. Kijövetelét újabb balesettel ünnepelte – természetesen kokainnal a zsebében, és a szondát kiverő véralkoholszinttel. Megint letartóztatták. Az ügy következtében röpke másfél órára a börtönt is megjárta, majd közmunkára ítélték – következő botrányát azonban már hosszú felfüggesztett börtönbüntetés árnyával követheti el.
Owen Wilson öngyilkossági kísérlete
A sármos színész szinte kizárólag sztárokkal gabalyodik össze: kapcsolata volt már Sheryl Crow-val, Demi Moore-ral és legutoljára Kate Hudsonnal. A szakítás kikészítette Wilsont: augusztus 26-án rohamkocsi vitte kórházba, miután ereit felvágva öngyilkosságot kísérelt meg Santa Monica-i házában. A vérzés mellett az altató-túladagolás is komoly veszélyt jelentett, így eleinte nagyon súlyos állapotban kezelték a színészt. A felgyógyulás lassú volt, de a jelek szerint teljes: Wilson először októberben állt a nyilvánosság elé, és azóta teljes lendülettel vetette bele magát a hollywoodi flörtölésbe.
Az önkopasztó Britney
Britney Spears 2007-es évének akár jelképe is lehetne a február 17-i eset: ekkor az énekesnő egy fodrászhoz hajtott, majd saját kezűleg nyírta magát kopaszra. A pop-roncsot testőrei és tanácsadói döbbenten figyelték, miközben megszabadította magát hajkoronájától – még az üzlet tulajdonosa is hiába próbálta lebeszélni.
- Ez egy új időszak kezdete – nyilatkozta Britney kilépve az újságíróknak. Az új éra nem sok jót hozott: botrányokat, szánalmas élő fellépést, albuma kudarcát és egy hosszú, keserű tárgyalótermi küzdelmet gyerekei elhelyezéséért.
Parist visszazárják a börtönbe
Paris Hiulton a józan életet még csak hallomásból sem ismerő örökösnőt tavaly kapták ittas vezetésen, majd bevonták jogosítványát, és három évre felfüggesztették a börtönbüntetését. Mit tesz ilyenkor az ember lánya? Meghúzza magát. Mit tett Paris?
Jogsi nélkül vezetett kétszer, plusz a lámpákat se kapcsolta be – utóbbi pedig azért éjszaka nem árt. Michael T. Sauer bíró 45 napra börtönbe küldte.
Paris be is vonult a lynwoodi női börtönbe, de a helyi seriff szinte rögtön kiengedte, és házi őrizetbe utalta. Sauer bíró őrjöngött: maga elé rendelte a sztárt, és még aznap visszaküldte a börtönbe, megtiltva a házi őrizetet.
- Ez nem igazság! – bőgte el magát Hilton, de nem volt apelláta: a szőkeség 22 napot volt végül kénytelen rács mögött tölteni.
A tragikus örökség
2007 legsokkolóbb és legtragikusabb története Anna Nicole Smith-é: a szőke playmate fia elvesztése után őrült ütemben haladt a teljes összeomlás felé. Drogoktól kiütve játszott kislányával, mély depresszióba esett, és nem állt meg a szakadék előtt: február 8-án holtan találták szállodai szobájában. Altatóval adagolta túl magát. Halála után ocsmány jogi csata kezdődött milliárdos örökségéért: hat férfi is bejelentkezett a bíróságnál, kislánya apjának tartva magát. A bíróság DNS-teszteket rendelt el, és ezeken nem Smith élettársa, Howard K. Stern lett a „nyerő”: 99,9%-os valószínűséggel megállapították, hogy az apa Larry Brikhead, a playmate szeretője. Ennek következtében Birkhead lett a gyermek nevelője, és ő folytathatja a kis Daniellynn nevében az anyja által elkezdett pert Smith korábbi férjének, a milliárdos Howard Marshallnak a vagyonáért. Azóta nyilvánosságra került egy megrázó videó, melyen Anne Nicole Smith teljesen kiütve látható, nyolc hónapos terhesen. Az operatőr Howard K Stern, aki hallhatóan jól szórakozik szétcsúszott barátnőjén. Ez a videó a nyomozókat is elgondolkodtatta, akik továbbra is kutatják, hogy ki a felelős a szőke sztár haláláért.
Legutóbb 2004-ben két hónapra állították le a forgatásokat, amikor kiderült, hogy a neves pornószínész, Darren James is megbetegedett. Ugyan a pornóipar bizton állította, hogy hasonló munkahelyi baleset azóta sem történt, ezt a kijelentésüket cáfolja a Los Angeles megyei egészségügyi hivatal. Szerintük az elmúlt öt év alatt legalább 16-an fertőződtek meg, csak nem hozták nyilvánosságra. A jelentés szerint az évi kb.12 milliárdos bevétellel rendelkező ipar inkább kizárja az állami egészségügyi hatóságot, és a legtöbb esetben még mindig fittyet hánynak a kondom használatára. Ezt Dean Fryer, a hatóság szóvivője is megerősítette a Los Angeles Times-nak, és hozzátette, hogy a kórház is megtagadta a színész, illetve a munkaadója nevének ismertetését. “Pedig az ember azt gondolná, hogy készségesen állnak a segítségünkre abban, hogy megpróbáljuk megakadályozni ennek a betegségnek a terjedését” – méltatlankodott Dr. Jonathan Fielding tisztiorvos.
Keményen büntetné egy új ukrán törvény ha valaki pornográf jelegű alkotásokat birtokol és terjeszt, ezért szélsőséges esetben több év börtönt is lehetne kapni. A jogszabály beterjesztője szerint nem a birtokláson, hanem a terjesztésen van a hangsúly, az emberek félre értik a törvényt, otthon mindenki azt csinál amit akar, még a kecskéjével is közösülhet.



Egy amerikai tanárnő, Julie Amero majdnem 40 év börtönt kapott azért, mert véletlenül internetes pornót mutatott be hetedikes osztályának – olvashatjuk a rémtörténetnek is beillő jogi pert az ITPro internetes magazin oldalain. (Persze tudnunk kell, hogy USA-ban ebből kb 3-4 évet kell letölteni, a különféle kedvezményekkel. Így fordulhat elő, hogy több száz évet is kap valaki.) Pusztán azért járt volna ez a döbbenetes büntetés, mert a pedagógus – nem értvén a számítástechnikához – rossz helyre klikkelt számítógépén, amelyet nem védett szoftver a külső behatolókkal szemben.
Előttem ment s a segge olyan ingerlően bilegett, hogy egyszerre szűk lett a nadrágom. Egy darabig követtem, hogy gyönyörködjek a feneke két odalának játékában, amint minden lépéssnél hol az egyik félgömbje, hol a másik dudorult ki a szoknyája alatt. Mikor már eleget gyönyörködtem benne (a faszom kezdett a nadrágban feszülni), pár sietős lépessel megelőztem, hogy az arcát is lássam. Két óriásinak tetsző barna szeme, meg a tűzpiros, húsos ajkai nagyon tetszettek. Nagyon magányosnak látszott. Megszólítottam. Mondtam, úgy néz ki, mintha nagyon egyedül lenne. Megkérdeztem, csatlakozhatok-e hozzá. Megengedte. Együtt folytattuk a sétát… – Az erotikus történet
Cameron Diaz, Jackie Chan, Sylvester Stallone. Hogy mi köti össze őket? Karrierjük kezdetén a megélhetésükért pornóztak! Nagyon ritka, hogy egy színész egyből befut, és ünnepelt hollywoodi csillag lesz – a többségnek keservesen meg kell küzdenie hónapról hónapra a puszta megélhetésért. És mikor a megélhetés a tét, szinte bármit elvállalnak. Kulimunkát, reklámokat, no és pornófilmezést is, amely az előzőeknél kényelmesebb és gyorsabb jövedelmet biztosít. Nézzük, kik kezdtek Hollywood nagyjai közül erotikus filmekben!
Colin Farrell
A National Enquirer szerint Morgan Freeman, a hetvenkét éves színész házassága azért ment tönkre, mert viszonyt folytatott a mostoha-unokájával.


