Szexis tetoválások – Ez minden, amit “visel” felsőtestén Britney Spears, miközben egy rúd körül vonaglik lobogó fekete hajjal. Az énekesnő topless mutatkozott a videoklip-forgatáson… A dögös felvételek még 2007-ben, a Gimme More című dal klipforgatásán készültek – Britney Spears meztelenre vetkőzött a kamerák előtt, erotikusan kihámozva magát fekete melltartójából…
Ezt követően úgy énekelt a rúd körül, hogy csupán leszedhető tetoválás takarta a mellbimbóját.A túlfűtött produkció idején az énekesnő nem volt a legjobb formában, s elégedett sem volt magával.
A lapok pedig sokszor arról cikkeztek, hogy mivel karrierje letűnőben van, teste mutogatásával igyekszik a “köztudatban tartani” magát… A Gimme More-ral nem sikerült neki igazán “robbantania,” még egy évet kellett várni arra, hogy Britney összeszedje magát. Legújabb albumával, a Circus-szel már óriási sikerrel turnézik, Womanizer című dalával újra meghódította a közönséget. Sőt, már édesanyaként is helytáll – korábban igencsak elhanyagolta két fiát, Sean Preston-t és Jayden James-t. Sehogyan sem tudta feldolgozni a volt férjével, Kevin Federline-nal való szakítást. Mostanság azonban Britney újra kiegyensúlyozottnak tűnik, visszanyerte régi alakját, ismét sikeres, és a hírek szerint újabban az ügynöke csapja neki a szelet…. Britney Spears pinája
Britney Spears gecis arccal | Olimpiq.com a szexcentrikus says:
[...] mellei és pinája – Tovább a fake pornó képekhez [...]
2009. június 9., 12:53Britney Spears szexuálisan molesztálta testőrét - Szexpláza says:
[...] akar kicsikarni a sztártól. Brfitney Spears szex, bulvár, erotika: Britney Spears mellei és pinája - Briney Spearst menedzsere kúrja - Britney Spears műtermi képek - Erin Andrews a kibaszott [...]
2010. szeptember 10., 08:37