Remélem olyan nőkhöz is eljut a z írásom akik érintettek a pornó szaknyelvben squirt néven futó képességben. Merthogy jómagam évek óta, elég ritkán, de bizonyos időközönként próbálok mélyre ásni a témában. Ami elsősorban persze pusztán filmek bámulását jelenti, de legalább próbálkozom. Tudomásom szerint elvileg minden nő képes lenne rá, és most éppen határozottan dolgozom rajta, hogy megfejtsem, mit kell tennem ahhoz, hogy én is spriccelve élvezzek el.
Azt is tudni vélem, hogy hüvelyi orgazmus előny ezesetben, ami nekem nincs, majdnem sosem volt, de magammal tényleg sosem. Ha csak farok kéne hozzá, mondhatnám, hogy ott a vibrátor, de azzal sem megy. A heves próbálkozásaim során odáig már eljutottam, hogy új pontot fedeztem fel, ami által sokkal intenzívebb orgazmust élek át, mint amúgy a csiklómmal. Ez kb. úgy érhető el, hogy nem hatolok a hüvelybe, de a bejárata körül lévő kisajkakat izgatom, leginkább oldalirányba, és bár az ujjaimat egymás mellé szorítva, a csiklómat nem érem velük, de ezzel az oldalirányú mozgással meglepően intenzív az elélvezés, egészen átszoktam erre.
Maga a mozdulat mindig is tetszett a filmeken, a spriccelő lányokra is jellemző, de nekem olyan formában tetszett meg, amikor a férfi behatolás előtt csak hozzá veri a farkát a nő pinájához, egészen rányomja és mintha “csapkodná”. Hát, valami ilyesmit teszek én az ujjaimmal, ami talán külön izgatja az agyam, mert az efféle farokverést látva mindig nagyon begerjedtem.
De spricc továbbra sincs… és tanácstalan vagyok, úgyhogy aki képes rá, az legyen oly kedves és keressen a nemtudomholtalálható emailcímen.
Köszönjük. És nem azért, mert pénisz, ezesetben geci irigy lennék, amiért engem vonz ez a dolog, az a nők arca és féktelen sikítása, amit spriccelés közben nem tudnak elfojtani, az orgazmusuk feltételezett intenzitását irigylem, akkorát akarok élvezni, hogy “bepisiljek” tőle!

One Comment

  1. Johni22 says:

    Kedves probálkozó.
    Én ugyan fiú vagyok de hátha tudok segiteni.
    Én nállam már töbször is élte át ezt lány. Nem tudom bisztosra hogy az volt-e az mert szerintem ez minden lánynál más és más, Én úgy szoktam csinálni hogy egy jó kiadós nyalás után elkezdem eggy ujja ujjazni és mikor már nagyon mocorog kicsit lefogom a hasa aljánál és ott nyengéden nyomom és elkezd belül neki keményedni egy kb dionyi dolog
    (G pont)
    és utánna csak azt a pontot enyhén kampó alakba forditott ujjal elkezdem nagyon nagyon gyorsan nyomkodni de nem túl erősen és hát szinte mindig mehetek is törölközöért.
    A filmek kezdetbeli töbségén azt vettem észre hogy kamu és csak bepisil a csaj ügyesen időzitve de van egy aki bisztos hogy nem kamuzik de sajnos nem jut eszembe a neve de majd ha ugy alakul akkor e-mailban elkűldöm az oldalt.
    A legfontosabb az hogy menny el szex vagy maszti elött pisilni hogy bisztos ne azért jöjjön rád mert nem voltál és utánna jöhet a nagy terpesz XD.
    Mi erre úgy jöttünk rá hogy mindig mondta hogy lassitsak vagy áljak meg. Egyszer fogtam és még jobban megdugtam és láss csodát elkezdett remegni meg spriccelt mint az örült és sikitott is.
    Az arcát ugyan nem láttam mert hátulrol csináltuk.
    Remélem segitettem valamelyest. Ha még többet vagy esetleg bármi mást szeretnél irjál nekem e-malt.

Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.