1979-et írunk, Madonnának még csak a nagy álmok és a szűkölködés jutnak osztályrészül. Így a 20 éves lány aktmodellnek áll. Az akkoriban a világhírnévnek még csak a közelében se lévő, bájosan kamaszlányos arcú Madonnát az ismert amerikai fotós, Lee Friedlander kapta lencsevégre. Az akkor még csak nagy víziókkal rendelkező lány 25 dollárt kapott a kitárulkozásért. Ma a fotók – melyeket később a Playboyban is közzétettek – akár 10-15 ezer dollárt (3-5 millió forint) is érhetnek. Legalábbis a Christie’s aukciós ház nagyon reméli, hogy sikerül ennyit bezsebelni a sorozatnak azon darabjáért, melyet hamarosan árverésre bocsátanak.
Friedlander a következőképpen emlékszik vissza a 30 évvel ezelőtti Madonnára: “Azt mondta, hogy egy együttest akar összehozni, de hát az ő korában lévő kölykök fele erről beszél. Nagyon jó, profi modell volt.”
Egy biztos: Madonna gyönyörű a képeken még azzal együtt is, hogy 1979-ben távolról sem volt akkora kultusza a szőrtelenítésnek, mint manapság.
Fotó galéria itt! Madonna meztelen és Fetish képek!
Madonna szexbotrány | Olimpiq.com szex innováció says:
[...] és pert fontolgat. (Forrás: Borsonline) Madonna botárnyos retró szexvideó – Madonna szőrös pinája – Madonna mélytorok szopás [...]
2009. június 25., 07:10Az igazi Madonna – koncert és szex meg pornó | Olimpiq.com szex innováció says:
[...] a róla megjelent könyvével kapcsolatos szexbotrány – Madonna meztelenül villantja szőrös pináját – Madonna erotikus üzenete árverezés alatt – Madonna meztelen és fetish [...]
2009. augusztus 25., 09:02Hairy pussy, szőrös pinák | Szex.be says:
[...] szőrös puncija – Bálint Antónia szőrös pinája – Német szőrös pinás retró modellek – [...]
2009. november 9., 10:20Szőrös pinák, natúr bulák | Olimpiq.com szex innováció says:
[...] szőrös puncija – Bálint Antónia szőrös pinája – Német szőrös pinás retró modellek – [...]
2009. november 11., 00:27Madonnát dobta fiatal bikája | Olimpiq.com szex innováció says:
[...] Madonna szőrös pinája [...]
2010. február 5., 00:14Szőrös pinák elhanyagolt bulák | Olimpiq.com szex innováció says:
[...] Tímea szőrös muffja – Madonna szőrös puncija – Bálint Antónia szőrös pinája – Német szőrös pinás retró modellek – [...]
2010. június 10., 01:49