A feketepiacon vásároltuk azokat a gyógyszereket, amiket aztán bevizsgáltattunk. Az illegális árusok azt állították, hogy a pirulákat gyógyszertárakból lopták, ezért adták olcsóbban. A laboratóriumokban aztán kiderült, hogy a készítmények hamisak, rendkívül veszélyesek lehetnek, akár halált is okozhatnak. A merevedési zavarra kínált, meghatározhatatlan összetételű tabletták a feketepiacon azért népszerűek, mert sok férfi szégyell orvoshoz fordulni problámájával.

Kis tabletta, nagy haszon. Potencianövelőt ma már nemcsak gyógyszertárban, hanem feketén is lehet vásárolni. A nyáron internetes hirdetéseket böngészve mi is rendeltünk a pirulákból. Természetesen nem kipróbálásra vásároltuk azokat, hanem elküldtük őket az érintett gyógyszergyárak laboratóriumaiba, az egyiket Angliába, a másikat az Egyesült Államokba. A vizsgálatok eredménye a napokban érkezett meg.

Kezdjük azzal a tablettával, amit a gyógyszertári 12 ezer forint helyett 8 ezerért árultak feketén. A legkevesebb az, hogy a hamis gyógyszer nem éri el a kívánt hatást, emellett nem lehet tudni, hogy mik a lehetséges mellékhatások, így a nem várt következmények kezelése is nagyon nehéz. A pirula nagyon súlyos allergiás tüneteket, esetleg asztmát is okozhat. Sőt, akár az illető meg is halhat.

Az eredmények a másik gyógyszergyár vizsgálatánál is beszédesek. Igaz, már nyáron, amikor az igazgató asszony szemrevételezte a csomagolást, már ránézésre is gyanús volt a doboz, most a vizsgálat is igazolta, hogy hamisítvánnyal volt dolgunk. A hatása ismeretlen és kiszámíthatatlan, akár rosszullétet is okozhat.

A gyógyszerek gyártói tehát ugyanazon a véleményen vannak. Amit feketén árulnak, csakis hamisítvány lehet, és ezért veszélyesek. Tehát nem igaz a dílerek állítása, hogy ezeket a dobozokat a gyógyszertárakból lopták volna ki. A gyógyszergyártók szerint az is elképzelhetetlen, hogy a hamisított szerek valamiképpen bekerüljenek az ellenőrzött és megbízható gyógyszerforgalmazásba.

Végül egy olyan szert is bevizsgáltattunk, amiről még csak nem is hallottak Magyarországon, az eredmény ennél a csodaszernél is hasonló.

„Azt nem tudtuk megállapítani, hogy mi van benne. Könnyebb az analízis, ha konkrétan egy molekulát keresünk, az nem volt benne, amit kerestünk, és hogy mi egyéb, azt nem tudjuk. Lehetséges, hogy mérgező anyagok vagy egyéb haszontalan dolgok” – mondta a szakember.

A gyógyszerek feketepiaca még ma is virágzik. Igaz, itthon sokkal jobb a helyzet, mint Nyugat-Európában vagy az Egyesült Államokban, ahol körülbelül 10-15% a feketapiaci, hamisított szerek részesedése. Nem érdemes tehát kockáztatni. Mielőtt a pirulákhoz nyúlunk, mindenképpen keressünk fel egy szakembert.

2 Comments

  1. Viagra, Cialis, Kamagra, Dapoxetine, Levitra eladó! | Szuzek.com says:

    [...] Valódi gyógyszertári készítményekkel szemben gyakorta nincs bennük aktív hatóanyag, és az egészségre káros hatóanyagot is tartalmazhatnak. Sok esetben az eredeti Viagra, Levitra, Kamagra, Cialis potencianövelő gyógyszerek erősen hígított kínai változatai, azért ennyire olcsók, mert csak a hatóanyag maximum 1-2%-át tartalmazzák, és senki sem tudja milyen káros összetevők vannak még benne. Saját egészséged érdekében ajánljuk, kerüld el ezeket a másolt, olcsó kínai hamisítványokat. Honnan tudom melyik az eredeti gyógyszer és melyek a hamisítványok? Ami mindenképpen tény, hogy ne vásároljunk más, ismert gyártó cég elismert márkanevének (pl. Viagra, Cialis, Levitra), vagy hatóanyagának nevét (sildenafil, vardenafil, tadalafil) más néven leutánzott termékeket. Pl.: Viagra helyett ne vegyünk Vigra, miagra, manly, silagra, suhagra hamis gyógyszereket. Cialis helyett pl.: cilis, tadacip, tadalafil ceebis, tadalis nevű hamis gyógyszereket. Levitra helyett meg Lekitra, Vardenatil, Vardenafilrx nevű olcsóbb kínai utánzatokat. Ezek a más nevű gyógyszerek silány lejárt szavatosságú újracsomagolt generikus hamisítványok, amik sajnos veszélyesek is lehetnek. Másik verziója a Viagra, Levitra, Kamagra, Cialis néven hamisított potencianövelő szerek. Ezeket a legnehezebb mára már megkülönböztetni az eredetitől. Általában ezekből a hamisítványokból van a legtöbb. Következő dolgokat kell keresni az eredeti gyógyszereken: hologram, vagy védjegyek, tételszám, vagy sorozatszám, bontatlan csomagolás (aki szemenként vagy össze-vissza vagdalva küldi a blisztereket, vagy tablettákat az nem véletlen. Ezen kívül kell lennie rajta gyártási, vagy lejárati dátumnak, és a tablettáknak az előírt módon gravírozottnak kell lennie. Amiben nincs gravírozás az egyértelműen hamis gyógyszer. Válassz eredeti elismert néven bejegyzett, közismert gyártótól származó ellenőrzött potencianövelő gyógyszereket, melyek minőség-ellenőrzését több nemzetközi egészségügyi szervezet, köztük a Food and Drug Administration is ellátja. Sajnos nagyon sok mára már szépen megcsinált webáruház van Magyarországon, akik mindenféle elérhetőség nélkül, cég nélkül, és székhely nélkül megtalálhatóak az interneten. Viagra a legismertebb potencianövelő! – A mai napig az urak többsége viagra tablettát ismeri leginkább. Megbízható aránylag gyors felszívódású termék. Viagra kapható többféle kiszerelésben az igények szerint. Stabil merevedést biztosít használójának. Felszívódása kiváló. Viagra népszerűségét 10 éves múltjának is köszönheti mai napig nem tudták kiszorítani a piacról. Próbálkozásokba nincs hiány, de Viagra stabilan tartja helyét köszönhetően kiegyensúlyozott teljesítményének is. Viagra biztosítja továbbra is minden használójának, hogy zavartalanul élje szexuális életét. Viagra, ami a biztonságot kínálja, felhasználójának reméljük még sokáig. Viagra a kék csoda így is szokták emlegetni, méltán mivel a Viagra rászolgált erre a hírnévre. További cikkek vágyfokozók témában: Valóban hatnak a természetes vágyfokozók? – Hogyan hatnak a szexuális vágyfokozók? – Szexshop, Intim Center Budapest – Olcsóbbak lesznek a vágyfokozók – Vigyázat hamisított vágyfokozók – Szerelmi serkentő illatok és italok – Szexuális vágyfokozók lapulnak a spájzban – Vigyázzunk a „természetes” impotencia tablettákkal – Nem áll föl? Ne piálj, egyél görögdinnyét! – Vágyfokozók és növényi afrodiziákumok – Állóképesség kell a jó szexuális élethez – Potencianövelőkben gyógyszerek hatóanyagai – Vedd be és élvezz – A pontencianövelők nem csak a szexuális teljesítményt növelik – Potenciafokozó felfedezések – Hugh Hefner Viagrával kúrja a világ legszebb csajait – A viagra halláskárosodást okozhat – Stohl András Viagrával – Stohl a csajokat Viagrával, az állatokat éjjellátóval intézte – Tabletta késlelteti a magömlést – Sikeres a női Viagra! – Vetélytársat kapott a Viagra – Halált is okozhat a hamis potencianövelő [...]

  2. Viagra, Cialis, Kamagra, Dapoxetine, Levitra jó áron eladók! | Szuzek.com says:

Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.