Cicciolinának (Staller Ilona) már elege van abból, hogy bármit tesz, és bármit ér el az életben, az emberek még sok év után is csak az animal-szexes múltjával foglalkoznak. Na nem mintha bármit is le akarna tagadni – mondja Staller Ilona -, de kikéri magának azokat az állításokat, melyek szerint ő valaha is bármilyen nagytestű állattal közösült volna!

cicciolina

“Én soha nem dugtam lóval!
Ez már önmagában is agyrém, hiszen az ilyesmi még fizikailag is képtelenség!” – fakadt ki Cicciolina, amikor arról mesélt, hogy mikkel kell szembesülnie. “Olyanokat állítanak, hogy én lóval, szamárral, kecskével, és még ki tudja milyen állattal voltam együtt.

A lovas felvetés a leggyakoribb,
mert annak idején valóban készült egy film, amelyikben a főszereplő egy lóval közösült, vagy legalábbis próbált, és szándékosan úgy maszkírozták, hogy hasonlítson hozzám. De a vak is láthatta, hogy az a lány nem én vagyok! Ő túl vékony, platinaszőke parókája van, és az arca is csúnyácska” – fakadt ki a világsztár, akiről valóban készült több animal pornós felvétel is, de mint mondja, azok “lightosabb” verziók voltak.

Manapság minden esetre megpróbálja
hátrahagyni a múlt kísértő árnyait, és Argentína legnézettebb tévécsatornáján, mint táncosnő próbálgatja szárnyait. “Még közel másfél hónapig, május 29-ig Buenos Aires-ben leszek, mert a “Bailando por un sueno” című nemzetközi show egyik sztár-résztvevője vagyok. A produkcióban, mint a többiek, én is táncosként veszek részt, bár az is igaz, hogy már többször énekeltem is.” – újságolta a volt pornószínésznő, aki a munka végeztével visszatér Olaszországba.

“Mivel a fiam tanul, őt Rómában hagytam,
ez idő alatt a testvérem és a nagynéném vigyáz rá. Szerencsére nagyon jó velük a kapcsolata, így nem csak azt tudom, hogy jó kezekben van, de azt is, hogy jól érzi magát” – mesélte Ilona, hozzátéve: ha visszaér Rómába, nemrég megjelent Szerelemből és kényszerből című könyvével kel útra, és országszerte könyvbemutatókat tart majd. “Szerencsére nagy sikere van az önéletrajzi írásnak, ezért már sok helyen várják a dedikálásaim” – mondta a volt olasz parlamenti képviselő, aki az idén még Magyarországra is készül.

A Szexpláza oldalon hirdetések elhelyezése szexplaza@yahoo.com - Reklám:
intim_center_szexshop
Szexshop Budapest, Intim Center üzlet és online webshop! Üzleti vásárlás azonnal itt!
“Ha lesz időm, hazalátogatok.
Bár ezt nehéz kiszámolni, hiszen nem szoktam vacillálni: ha úgy alakul, könnyen kimozdulok, vagy épp váltok. Most azt várja leginkább, hogy május 30-án az amerikai bíróság is gyermek- és feleségtartásra kötelezze volt férjét.

“Itáliában már megnyertem a férjemmel szembeni pert,
akkor havi 15 ezer eurós gyermektartásra kötelezte a bíróság, s tudom, hogy az amerikai jog is nekem ad majd igazat. Ugyanis, itt nem az a világ van, mint Magyarországon: itt a volt férjek kötelesek feleségtartást fizetni, s kiemelten kezelik a gyermektartást is”. Hozzátette: ő a házasságukból egyébként is úgy távozott, ahogy érkezett, vagyis mindössze két bőrönddel.

Cicciolina, azaz Staller Ilona
Az 57 éves Cicciolina (eredetileg Staller Ilona), az 1970-es évek elején emigrált Olaszországba, ahol kezdetben a filmiparban is próbálkozott. Forgatott Alberto Lattuadával, sőt, szerepelt Jancsó Miklós Itáliában készült Magánbűnök és közerkölcsök című filmjében is. 1987-ben parlamenti képviselővé választották Olaszországban a Radikális Párt színeiben, és nála több szavazatot a párt jelöltjei közül csak az alapító Marco Pannella kapott.

A 90-as években pályatársnőjével,
a később gyanús körülmények között elhunyt Moana Pozzival megalakította a Szerelem Pártját, de ezzel korántsem érte el a várt közéleti sikert. 2002-ben jelöltetni akarta magát a magyarországi parlamenti választásokon is, de próbálkozása kudarcot vallott. Bixip.com videók: Cicciolina és Rocco Siffredi hardcore, Cicciolina és Bíró Ica Youtube videó: Cicciolina és Zalatnay – Nem vagyunk mi apácák

4 Comments

  1. Tanácsok tapasztalatok kutyaszexhez | Olimpiq.com - állati kéjvágy says:

    [...] Kivánok bátorságot, és sok élvezést mindkettötönek. A szeretöd nem nagy, de jó kis mokány fiú. A képen a körmeit elég  nagyoknak találom, ugye tudod hogy 2 havonta illik levágni a karmait, és lereszelni úgy, hogy ne legyenek éles sarkai a karomszarunak. Erre nagyon figyelj! Adj elöször rá mindig zoknit vagy puha börböl varrj egy védöcipöt neki. Különben a hátadon esetleg karomnyomok lehetnek elöször. Ezt jobb megelözni. Az ényém már nem ereszti ki a körmeit a hágás alatt soha. Erre is meg lehet tanítani öket. Nálunk már nem kell soha  védökesztyü. Linkek: Nemi kalandom a kutyámmal - Állatszex kutyával – Cicciolina állatszexex múltja [...]

  2. Állatszex | Olimpiq.com szex innováció says:

    [...] Állatszex, Állatszex kutyával, Extrém vágyak zoofilia, koprofilia, nekrofilia, Cicciolina állatszexes múltja, A kutyám lett a szeretőm, Állatszex videók, Suzy Spark állatszexes magyar pornós lány, [...]

  3. Állatszex « Baszd meg says:

    [...] Állatszex, Állatszex kutyával, Extrém vágyak zoofilia, koprofilia, nekrofilia, Cicciolina állatszexes múltja, A kutyám lett a szeretőm, Állatszex videók, Suzy Spark állatszexes magyar pornós lány, [...]

Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.