Archive for 5th május

konyhalany

Azt mondja némelyik haverom, hogy nem vagyok normális, ahogy godnolok a csajokra. Egyszerű a tézis, baszni szopatni mind! Na! Először baszdmeg el kéne intézni valami kis picsát, mint itt feljebb, jól megkúrni, vagy teleélvezni a száját gecivel, hogy nyugodtan tudjunk foglalkozni a dolgainkkal.

Az egyik haverom ezt úgy intézte el, hogy jóban volt a konyhalánnyal. A konyha, az iroda alatt volt.

Mikor kanos lett, főleg randevú vagy üzeti megbeszélés előtt kanállal kopogott egy ritmust a fûtés csövén, és már jött is fel a piroskockás abroszra hasonlító köténykéjében a buta picsa, faszt szopni. Mikor sülthús szaga volt a hajának, mikor tiszai hal, de egy biztos volt mindig: a fejét jól lehetett rángatni a faszba. Amint benyelte a gecit, szemlesüve húzta azt az oltári nagy seggét vissza a konyhába, miközben fapapucsa kopogott a bőrkeményedésen a sarkán.

 Asszongya a haver, hogy farkastorka volt a picsának, és mikor nem tudott elélvezni mert a fasirt szagát utálta, lenyomta tövig a faszt, és a torkát szorongatta, hogy szorosabb legyen az élvezet. Így nyelnie se kellett a gecit a picsának, rögtön a gyomrába ment, csak ezután oltári büdöset szokott büfögni.

De itt van néhány nagymenőbb fasszopó, mit szólsz hozzájuk? Plazacicak.com, Lolita.fw.hu

Vagy ilyenre vágysz?

nagysegg

 Különböző ismeretterjesztő cikkekben gyakran olvashatunk arról, hogy a keleti kultúrák ősidők óta alkalmaznak bizonyos növényeket a szexuális aktivitás serkentése, a szexuális teljesítmény fokozása érdekében. Joggal vetődik fel a kérdés: csak a messzi tájak növényei között vannak ilyen hatású fajok, vagy a közép-európai flóra is rendelkezik más, de hasonló hatású fajokkal? Ismerjünk meg néhány olyan növényt, melyek hatása rokon a ginzeng gyökérével.

A különböző ismeretterjesztő cikkekben gyakran olvashatunk arról, hogy a keleti kultúrák ősidők óta alkalmaznak bizonyos növényeket a szexuális aktivitás serkentése, a szexuális teljesítmény fokozása érdekében. Az ilyen hatású, azaz afrodiziákumként alkalmazott növények legismertebb példája a csodálatos ginzenggyökér. Joggal vetődik fel a kérdés: csak a messzi tájak növényei között vannak ilyen hatású fajok, vagy a közép-európai flóra is rendelkezik más, de hasonló hatású fajokkal? Ismerjünk meg néhány olyan növényt, melyek hatása rokon a ginzeng gyökérével.

 Az orvosi zsálya (tudományos néven: Salvia officinalis L.) fejlett gyökérzetű, évelő félcserje. Szára fiatalon lilás színeződésű, szőrös, négyszögletes. Levelei tojásdadok, megnyúltak, az alsók nyelesek, a felsők ülők, színi és fonáki részük egyaránt molyhos. Az ajakos virágok pártája ibolyáskék, rózsaszín vagy fehér, a párta torkában szőrgyűrűvel, a virágok 2-3 virágból álló álörvöt képeznek. Az orvosi zsálya június-júliusban virágzik. A Földközi-tenger vidékéről származó, melegigényes, egyben szárazságtűrő növény, melyet sokfelé termesztenek. Egy-két százalék illóolajat tartalmaz, melynek fő alkotói a kámfor, a cineol, a pinén és a tujon, de találhatók még a növényben cseranyagok, keserűanyagok, glikozidok, flavonoidok is. Már a görög időktől kezdve ismert és becsült gyógynövényről van szó, amelyet különböző gyomor- és bélbetegségek esetén, pajzsmirigyzavaroknál, valamint a klimaktérium éveiben használtak. A növény befolyásolja a vércukorszintet. Pozitív hatású az idegrendszerre, hat a kimerültség, a depresszió ellen. Összehúzza a méh simaizomzatát. A növényből készült alkoholos kivonat (zsályabor) vagy a növény forrázatának kúraszerű fogyasztása serkenti a szexuális aktivitást.

A borsos menta (Mentha piperita L.) lágyszárú, évelő ajakos faj. Szára 30-80 cm magas, négyélű. Levelei keresztben átellenesek. Virágai a szárcsúcson képeznek füzért, a párta csöve fehér, felül kékeslila. Július és szeptember között virágzik. Őshazája kétséges, egyesek Távol-Keletről származtatják. Mind levelei, mind virágai néhány százalék illóolajat tartalmaznak, melynek alkotói közül a legfontosabb a mentol, a menton, a piperiton. A mentol serkenti a nyál- és epetermelést, gyulladáscsökkentő, görcsoldó hatású, egyben hűsítő, érzéstelenítő is. Felhasználása széleskörű, hiszen élelmiszer-ipari termékek mellett kozmetikumok alkotója is. A növényből készült teát Hippokrátész úgy jellemzi, mint egy “szerelmi játékra ösztönző italt”. Alkalmazása a növény teájának fogyasztását jelenti, illetve, hogy a nemi érintkezés előtt 15 perccel 3 csepp illóolaját kockacukorra cseppentve kell fogyasztani.

A petrezselyem (Petroselinum crispum (Mill. A. W. Hill.) kétéves, fehér karógyökerű, konyhakerti növényünk. Az első évben tőlevélrózsát fejleszt, a második évben fejlődik ki az elágazó szár. Virágai kicsik, a szirmok sárgásak, és összetett ernyőben állnak. Virágzása június-júliusban történik, termése kaszattermés. A petrezselyem a Földközi-tenger vidékéről származó, termesztett növényünk. A termésekben illóolaj, glikozidok vannak, a gyökerek kb. 5% illóolajat tartalmaznak, amely serkenti a vese működését. A népgyógyászat a gyökér főzetét vagy leveleinek forrázatát kőképződést gátló, emésztés serkentő tulajdonságai miatt alkalmazta. A növény apiol tartalma izgatóan hat a paraszimpatikus idegrendszerre, jelentős értágulatot okoz. Férfiaknál a merevedési reflexet erősíti. Ilyen hatás érhető el például, néhány növényi szár rágógumiszerű rágcsálása révén.

A keskeny levelű útifű (Plantago lanceolata L.) évelő, tőlevélrózsás faj. Levelei hosszúkásak, lándzsásak. A tőkocsány, azaz a levél nélküli szár csúcsán ülnek a virágok, melyek jellegzetes, tömött füzérben tömörülnek. Porzószálai hosszan kinyúlnak, a virágok alulról felfelé nyílnak. Virágzása május és október között történik. Hazánk gyakori gyomfajáról van szó, amely szinte minden gyeptársulásban előfordul, de közönséges parlagokon, degradálódó gyepekben is. A növény levelének fő hatóanyaga az iridoidokhoz tartozó aukubin, de tartalmaz cseranyagokat, nyálkaanyagokat, C-vitamint is. A forrázat köptető, köhögéscsillapító hatású. Friss leveleit régen sebek kezelésére, vérzések ellen alkalmazták. A növény, illetve forrázata kedvezően hat a húgyhólyag simaizomrostjaira, s ugyanígy a hímvessző vagy a csikló izmaira is.

A bemutatott néhány példa azt is igazolja, hogy a gyógyító növények világa milyen sokrétű biológiai hatású.

Összeválogattam neked filmeket, amelyek ugyan nem tartoznak az erotikus szexfilmek közé, viszont mindegyikben igen fontos szerepet kap az erotika és a szenvedély, így a szexuális túlfûtöttség szinte észrevétlenül ragad majd át rád és a párodra.

A hűtlen
Rendező: Adrian Lyne
Főszereplők: Richard Gere, Diane Lane, Olivier Martinez, Zeljko Ivanek
Eredeti cím: Unfaithful
Az ösztönök a legváratlanabb pillanatban szabadulnak ki az ész börtönéből. Connie is a boldog nők szokásos életét élte. Szerette a férjét és a családját, elégedett volt az életével. Nem kereste a félrelépés lehetőségét, viszont egy francia diák meghívta egy teára, és elcsábította. Úgy tervezte, hogy kipróbálja a futó kalandot, de képtelen kilépni a szenvedélyes viszonyból. Hazudik és bujkál, de a férje mégis rájön a titkára, és mindhármuk élete veszélybe kerül.

9 és ½ hét
Rendező: Adrian Lyne
Főszereplők: Mickey Rourke, Kim Basinger
Eredeti cím: Nine 1/2 Weeks
A sztriptíz alapiskolája, amely a film bemutatása óta eltelt bő 20 évben mit sem veszített népszerűségéből. A film kevésbé jó, mint ahogy feltupírozott emlékeinkben él, de ettől függetlenül érdemes ismételni. Elizabeth öntudatos, határozott, a saját lábán biztosan álló, életét egyedül irányító nő. Vagy legalábbis annak ismerte magát, amíg nem találkozik Johnnal, és a férfi át nem formálja. Megismerkedésük után Elizabeth már képtelen önálló döntéseket hozni, képtelen távol tartani magát a férfitól, és mindent megtesz, amit csak John kér tőle. Kapcsolatukban szaporodnak az erotikus játékok, amelyek egyszerre töltik el félelemmel és izgalommal.

Elemi ösztön
Rendező: Paul Verhoeven
Főszereplők: Michael Douglas, Sharon Stone, George Dzundza, Jeanne Tripplehorn, Denis Arndt
Eredeti cím: Basic Instinct
Az erotikusthriller-történelem mérföldköve, klasszikus, de könnyen felejthető. Néhány év távlatából az ember csak annyira emlékszik, hogy volt a híres, bugyi nélküli jelenet, és volt valami a jégvágóval. Ha ennyire megfakultak az emlékek, érdemes újra megnézni. Sharon Stone meggyőzően alakította a jéghideg szőke szépséget, aki forró viszonyt alakít ki az utána nyomozó felügyelővel. Hosszú évek múlva megszületett a film folytatása is, de nem durrant akkorát, mint az eredeti film.

Eredendő bűn
Rendező: Michael Cristofer
Főszereplők: Antonio Banderas, Angelina Jolie, Thomas Jane, Jack Thompson, Gregory Itzin
Eredeti cím: Original Sin

angelina
Angelina Jolie és az ő telt ajka – ha találkozik a latinos szívtipróval, Banderasszal, akkor kő kövön nem marad. Persze csak akkor, ha a forgatókönyvíró félistenek is úgy akarják. Az Eredendő bűnben úgy gondolták. Luis Antonio Vargas (Antonio Banderas) a gazdag kávéültetvényes nem szenvedélyre és nagy szerelemre vágyik, hanem egy nőre, aki gyereket szül neki, és aki jó társ. Ehhez képest „megkapja” a legvonzóbb és legveszélyesebb nőt, ráadásul feleségül is veszi, viszont az esküvő után a nő távozik a férfi minden pénzével.

Megváltó szex
Rendező: Laura Mana
Főszereplők: Elisabeth Margoni, Pilar Bardem, Alex Angulo, Jose Sancho
Eredeti cím: Sexo Por Compasión
Izgató és erős szexuális kisugárzású nők, mind fiatalok, karcsúk és szőkék? Egy fenét. Dolores középkorú háziasszony, akit szentként tisztel az egész város, viszont ájtatossága olyan bosszantó, hogy férjének elege lesz belőle, és nagylelkű viselkedéséből is. Doloresnek, hogy visszaszerezze a férjét, rosszá kell válnia, és elhatározza, bűnt követ el. Lefekszik egy kedvét vesztett férfival, aki – mint a mesében – visszanyeri boldogságát. Hamarosan a sivár kisváros minden férfija Doloresnél keresi a boldogságot. Nem hagyományos erotikus film, viszont a szenvedély azon rétegeit kutatja, amelyek a szemnek legtöbbször láthatatlanok.

Femme Fatale
Rendező: Brian De Palma
Főszereplők: Antonio Banderas, Rebecca Romijn-Stamos, Peter Coyote, Thierry Frémont
Besorolása szerint thriller, de nyugodtan reklamálhat, akinek nem támad kósza gondolata, legyen férfi vagy nő, amikor az ékszerrablásnál két nő játszadozik egymással. Mindezek után valóban csökken a film erotikus hangulata, de legalább nem kell azzal vesztegetni az időt, hogy később a fontos részeket bepótoljunk, bőven elég a csattanóval zárni a filmet. A sztori végtelenül egyszerű. Laura Ash igazi csábító, ízig-vérig „femme fatale”, és nem válogat férfi és nő között. A nagy ékszerrablás után egy szemfüles fotós lefényképezi a gazdaggá vált nőt, és ezzel veszélybe is sodorja. Persze mindeközben Laura sem tétlenkedik. Édes-halálos bosszút áll.

Intimitás
Rendeztő: Patrice Chéreau
Főszereplők: Philippe Calvario, Alastair Galbraith, Susannah Harker, Kerry Fox, Mark Rylance
Eredeti cím: Intimacy
Kinek ne jutott volna eszébe, hogy milyen jó lenne egy szerdai szerető, aki nem kérdez, nem kell megbeszélni vele semmit, sőt bonyolult magyarázatokat vagy éppen hazugságokat sem kell kitalálni, csak szerdánként egymásnak esni, szexelni, élvezni azt a néhány lopott órát. Jay és Claire találkozásai nem szólnak egyébről, mint a szexről, és a titkos légyottjaik terepéül szolgáló szobán kívül nem ismerik egymást. Amikor Jay-ben felébred a vágy, hogy többet tudjon meg a szerdai nőről, Claire megszakítja a kapcsolatot, ám Jay közben megismerkedik Claire férjével, és a viszonyok bonyolódni kezdenek, de a film erotikus túlfűtöttsége nem csökken.

A szex és Lucia
Rendező: Julio Medem
Főszereplők: Paz Vega, Javier Camara, Najwa Nimri, Tristán Ulloa
Eredeti cím: Lucia Y El Sexo
A címével ellentétben ez a film a lelket mozgatja meg, és úgy játszik rajta, hogy a film után jó odabújni valakihez, élvezni az ölelő karokat, a simogatást és az orgazmust. Művészfilm. Igaz, hogy elkoptatták ezt a jelzőt, és legtöbbször hidegrázás jön az emberre, amikor ezt hallja, de ha minden művészfilm ilyen szép és összetett lenne, mint A szex és Lucia, nagyobb lenne az artmozik látogatottsága. A címben szereplő lány pincérnő Madridban, és szenvedélyes viszonyt tart fenn író barátjával. Amikor egyedül marad, egy festői szigetre utazik, és az eddig zárt ajtók mögött tartott fantázia és vágyakozás szabad utat talál magának.

Keserű méz
Rendező: Roman Polanski
Főszereplők: Hugh Grant, Peter Coyote, Kristin Scott Thomas, Emmanuelle Seigner
Eredeti cím: Bitter Moon
Bevallom, engem nem hoz lázba Roman Polanski híres filmje, a Keserű méz, viszont elég sok barátnőmet igen, ezért semmiképpen sem akartam lehagyni a listáról. Két férfi és két nő sorsa egy hajóút során keresztezi egymást. Nigel és Fiona kapcsolata kifulladóban, Oscar és Mimi pedig meglehetősen bonyolult „se veled, se nélküled” állapotban él, már évek óta. Oscar bizalmába avatja Nigelt, és elmeséli a Mimivel töltött évek erotikus és felkavaró momentumait. Nigel fantáziája meglódul, és minél inkább részesévé válik a gyönyörű-szomorú szerelemnek, annál jobban vágyakozik Mimi után. A sóvárgás viszont mind a négy ember életét alapvetően meghatározza.

Cicciolinának (Staller Ilona) már elege van abból, hogy bármit tesz, és bármit ér el az életben, az emberek még sok év után is csak az animal-szexes múltjával foglalkoznak. Na nem mintha bármit is le akarna tagadni – mondja Staller Ilona -, de kikéri magának azokat az állításokat, melyek szerint ő valaha is bármilyen nagytestű állattal közösült volna!
cicciolina

“Én soha nem dugtam lóval!
Ez már önmagában is agyrém, hiszen az ilyesmi még fizikailag is képtelenség!” – fakadt ki Cicciolina, amikor arról mesélt, hogy mikkel kell szembesülnie. “Olyanokat állítanak, hogy én lóval, szamárral, kecskével, és még ki tudja milyen állattal voltam együtt.

A lovas felvetés a leggyakoribb,
mert annak idején valóban készült egy film, amelyikben a főszereplő egy lóval közösült, vagy legalábbis próbált, és szándékosan úgy maszkírozták, hogy hasonlítson hozzám. De a vak is láthatta, hogy az a lány nem én vagyok! Ő túl vékony, platinaszőke parókája van, és az arca is csúnyácska” – fakadt ki a világsztár, akiről valóban készült több animal pornós felvétel is, de mint mondja, azok “lightosabb” verziók voltak.

Manapság minden esetre megpróbálja
hátrahagyni a múlt kísértő árnyait, és Argentína legnézettebb tévécsatornáján, mint táncosnő próbálgatja szárnyait. “Még közel másfél hónapig, május 29-ig Buenos Aires-ben leszek, mert a “Bailando por un sueno” című nemzetközi show egyik sztár-résztvevője vagyok. A produkcióban, mint a többiek, én is táncosként veszek részt, bár az is igaz, hogy már többször énekeltem is.” – újságolta a volt pornószínésznő, aki a munka végeztével visszatér Olaszországba.

“Mivel a fiam tanul, őt Rómában hagytam,
ez idő alatt a testvérem és a nagynéném vigyáz rá. Szerencsére nagyon jó velük a kapcsolata, így nem csak azt tudom, hogy jó kezekben van, de azt is, hogy jól érzi magát” – mesélte Ilona, hozzátéve: ha visszaér Rómába, nemrég megjelent Szerelemből és kényszerből című könyvével kel útra, és országszerte könyvbemutatókat tart majd. “Szerencsére nagy sikere van az önéletrajzi írásnak, ezért már sok helyen várják a dedikálásaim” – mondta a volt olasz parlamenti képviselő, aki az idén még Magyarországra is készül.

“Ha lesz időm, hazalátogatok.
Bár ezt nehéz kiszámolni, hiszen nem szoktam vacillálni: ha úgy alakul, könnyen kimozdulok, vagy épp váltok. Most azt várja leginkább, hogy május 30-án az amerikai bíróság is gyermek- és feleségtartásra kötelezze volt férjét.

“Itáliában már megnyertem a férjemmel szembeni pert,
akkor havi 15 ezer eurós gyermektartásra kötelezte a bíróság, s tudom, hogy az amerikai jog is nekem ad majd igazat. Ugyanis, itt nem az a világ van, mint Magyarországon: itt a volt férjek kötelesek feleségtartást fizetni, s kiemelten kezelik a gyermektartást is”. Hozzátette: ő a házasságukból egyébként is úgy távozott, ahogy érkezett, vagyis mindössze két bőrönddel.

Cicciolina, azaz Staller Ilona
Az 57 éves Cicciolina (eredetileg Staller Ilona), az 1970-es évek elején emigrált Olaszországba, ahol kezdetben a filmiparban is próbálkozott. Forgatott Alberto Lattuadával, sőt, szerepelt Jancsó Miklós Itáliában készült Magánbűnök és közerkölcsök című filmjében is. 1987-ben parlamenti képviselővé választották Olaszországban a Radikális Párt színeiben, és nála több szavazatot a párt jelöltjei közül csak az alapító Marco Pannella kapott.

A 90-as években pályatársnőjével,
a később gyanús körülmények között elhunyt Moana Pozzival megalakította a Szerelem Pártját, de ezzel korántsem érte el a várt közéleti sikert. 2002-ben jelöltetni akarta magát a magyarországi parlamenti választásokon is, de próbálkozása kudarcot vallott. Bixip.com videók: Cicciolina és Rocco Siffredi hardcore, Cicciolina és Bíró Ica Youtube videó: Cicciolina és Zalatnay – Nem vagyunk mi apácák

Gyengéd előjáték, figyelem és ritmusérzék. Ha ezek megvannak, már nem lehet nagy baj. Azért lehet használni az ujjakat is. Orális tippek, férfiaknak.
Ahány nő, annyi íz, annyi illat, annyi szokás. Hogy mégis hogyan lehet orálisan kielégíteni őket? A Cunnilingus Tutor tippjeit osztjuk meg önökkel.

Előjáték
Nem kell rögtön a lényegre térni. A nőknek időt kell hagyni, hogy feloldódjanak, ellazuljanak. Csókolgassa, harapdálja partnerét, nyalogassa, szopogassa a száját, a melleit, fedezze fel a testét a lábujjaktól a homlokáig. Meg fog lepődni mennyi apró, érzékeny kis erogénzónát talál. Tudta például, hogy a térd hátsó része milyen fogékony terület? Próbálja ki. Érdemes figyelni arra, hogy mikor nyelvével lejjebb kalandozik a nő testén, akkor se vonja be a csiklót az előjátékba. Nincs izgatóbb a várakozásnál.

A gyenge pont
Hogy milyen pózban csinálják, a fantáziájukon múlik. A lehetőségek határtalanok. A nő fekhet a hátán, térdelhet kutyapózban, állhat a kádban, a motorháztetőnek dőlve vagy ülhet a konyhapulton. Vagy a férfi arcán.

A honlap egyik férfi olvasója azt javasolja, érdemes a csiklót a gát környékéről indulva lassú, finom nyelvmozdulatokkal megközelíteni. Meg kell találni azt a pontot a csiklón, vagy annak közelében, ami épp tökéletes. Azt a területet, ahonnan minden nyelvcsapása nyomán hullámokban ömlik szét partnere testében a gyönyör.

Hogy mégis hogyan? Ennek több útja is van. A legegyszerűbb, ha megkérdezi tőle, hogyan csinálja. Legyen ő a vezetője. A nők ugyanis különböző módon szeretik. A másik technika, hogy figyel. Próbálgatja a mozdulatokat, a sebességet, a nyomás erősségét. Rá fog jönni mikor találta el. Csak olvasni kell a mozdulatokban, a hangokban. Ha kedvese kéjesen felnyög, megremeg, megmarkolja a kezét, a haját, akkor jó úton jár.
Ha megtalálta, azt a bizonyos pontot, akkor sem kell sietni. Legyen gyengéd, játsszon egy kicsit. Adjon hangot annak, hogy élvezi, amit csinál és néha nézzen a nő szemébe. Az nagyon izgató tud lenni.

Laza nyelv
Sok férfi megfeszített nyelvel, vadul támadja meg a csiklót. Ez egy pocsék taktika. Az ellazult nyelv egész felszínét kell használni. Nyalogassa körbe-körbe, fel és le, masszírozza lágyan a klitoriszt. Olvashatunk olyan technikáról, amely az ABC betűinek másolását javasolja a nyelvmozdulatokhoz. Azaz az ABC lenyalását. Vagy rányalását. A dolog kicsit furán hangzik, ráadásul elvonja a figyelmet a nő reakcióiról. Így nem igazán élvezetes. Sok nő szereti, ha nyelv a hüvelyébe is belehatol. Ebben az esetben nyugodtan megfeszítheti.

Fürge ujjak
A kezei szabadok, így használhatja őket az élvezet fokozására. Simogathatja a nő fenekét, melleit, combját. Cirógathatja a szeméremajkakat. Összekenheti a nő testét nedvével. De az orális örömszerzés legjobb kiegészítője, ha ujjait behatolásra használja. Behatolhat a hüvelybe, vagy a fenekébe is. Ebben az esetben nem árt egy kis síkosító. Arra viszont vigyázni kell, hogy utána ne kerüljenek az ujjai a hüvely közelébe. Fertőzést okozhat.

A végkifejlet
Mikor kellőképpen felizgatta a nőt és megtalálta az izgató pontokat, a legjobb technikát, neki lehet állni a munkának. Ütemesen nyalogassa a klitoriszt, ne hagyja abba, ne változtasson a ritmuson. Hogy eljutassa a csúcsra, ahhoz türelem kell. Egyenletes mozdulatok, nyelvcsapások, lökések. A beszélgetésnek ezen a ponton már nincs helye. Azt pedig főleg ne kérdezze meg, hogy “mikor mész már el?”. Várjon és szorgoskodjon, amíg remegő testével a nő satuként nem fonja körbe lábaival. Hagyja elmerülni egy érzéki, mindent feledtető, felszabadult orgazmusban!

kozteri_pina

Mint ahogy azt már említettem, megajándékoztam magam egy klasszikus fazonú, fekete, csipkés fűzővel. Katalógusból választottam, így hetekig vártam rá, hogy megérkezzen. Igazán megörültem a csomagnak, ami várt rám itthon, izgatottan bontottam ki és alig vártam, hogy lenyugodjanak a kedélyek és nyugodtan próbálgathassam. Természetesen egy pár combfixet is előhalásztam hozzá, hogy teljes legyen az összahatás.
csipkes_fuzo
Korábban nem gondoltam, hogy ilyesmikkel töltöm meg a szekrényem fiókjait, de egy ideje furcsa vágy dolgozik bennem, ez akarta a fűzőt is. Na nem mintha bánnám, épp ellenkezőleg. Nagyon izgalmas efféle kelmékbe bújtatni a testem, mert már önmagában felizgat a tudat, hogy ezt veszem fel. A fantáziám beindul, arra gondolok, milyen alkalmak adódhatnak, amikor mások előtt is viselhetem majd. És nem feltétlenül a szexuális együttlét az, ahol megakad az agyam ilyenkor, de ösztönösen fordulok azok felé a férfiak felé, akikről tudom, hogy különösen fogékonyak, nemcsak rám, de rám fekete csipkébe borulva.
A másik hóbortom, hogy fotós híjján szeretem megörökíteni azokat a pillanatimat, melyek során csak próbálgatom magam. Egyrészt, mert kíváncsi vagyok, hogy mit lát belőle egy “harmadik szem”, másrészt, szeretek vele eldicsekedni, megmutogatni, hogy én ezt is megteszem. Nem tudom, mivel kezdődött, de kedves játékommá vált a “shot myself”. A képeket ritkán mutatom meg, leginkább beavatottaknak, de van, hogy vad idegenekhez támad kedvem. Sosem tagadtam exhibicionizmusom. De mégis úgy vélem, több ez annál. Legszívesebben azok előtt tárom fel lányszobám titkos képeit, akikhez kötődöm, mert akkor már nem csak az én izgalmamról szól a dolog, mint ahogy egy idegennek való megmutatáskor történik. Ilyenkor a másik izgalomba hozása is a célom, ami ugyanannyira jól esik nekem is. Talán valami perverz kifejezése ez részemről a másikkal való törődésnek…
De visszatérve a fűző okozta örömökre, hamar nyilvánvalóvá vált számomra, hogy bizony az egészben a legizgalmasabb a harisnyatartó. Megmagyarázhatatlan, de nem is igényel különösebb kommentárt. Egyszerűen van valami hihetetlenül erotikus abban, ahogy a fenekembe vág a vékony pánt. Mint ahogy abban is, ahogy ráfeszül a combomra és a combfix csipkés végébe torkollik.
És már el is képzeltem, hogy a fűzőt és a harisnyát viselve csupán, négykézláb térdelek, és felkínálom a vékony pántok és csipkeszegélyek keretezte pinám. És élvezem, hogy bár csak egy apró részletről van szó, mégis egy kicsit izgatottabban mozog bennem a farok, egy kicsit erősebben markol a tenyér és egy kicsit hangosabb a nyögésem
Az éjjel buli volt. Lassan, döcögősen, “lefulladósan” vágtunk bele az éjszakába. Nekem bűntudatom volt, neki meg szar hete. Nem akartam hallgatni, ahogy panaszkodik nekem, nem voltam kíváncsi rá. De egyik üveg bor után jött a másik, meghallgattuk egymást, ahogy a barátok között szokás. Mert ő tényleg barát, és ez olyan ritka, és annyira érték. Na meg túlontúl intim… Ígyhát a sok-sok célozgatás, közeledés, próbálkozás után, egyszercsak kicsúszott a számon, hogy “szeretnék veled lenni… ööö… szexre gondolok, igen.” Furcsa, hogy nem hozott zavarba, amit mondtam. És izgató, hogy őt sem hozta zavarba.
arckep
Persze, túl régóta gondolkodunk már ezen. Bizonytalanná tesz, hogy nem farka van. Meg, hogy a szex tönkreteheti a barátságot, amit hosszú éveken át építettünk és erőstettünk. Ígyhát csak megölelt. -Kész szerencse, hogy a férfiaknak nincs melle! Mert ha két nagymellű lány ölelkezik, akkor aztán gondosan össze kell igazítani őket, hogy kényelmes legyen.
Aztán belevetettük magunkat a táncoló tömeg és a mámorító zene ritmusába. Az összebújások szaporodtak, a simogatások egyre merészebbek lettek. Már nem tudtam ellenállni, hogy ne érjek a melléhez, miközben ő is egyre csak ölelgetett és bújt hozzám és belém. De olyan közönséges, mindig megvetettem azokat a lányokat, akik azzal hívják fel magukra a figyelmet, hogy eljátszák a legalábbis biszexualitást, kizárólag tömegrendezvények keretein belül és férfifogás céljával. Valahogy ő is így gondolhatta, mert többször megjegyezte, ha kimennénk, nem lenne kérdés, hogy azonnal megcsókolna.
Végül elért a hajnal, és álmosan vártunk a taxira. Ketten, kétfelé indultunk. Még egy utolsó ölelés, és a puszi már a száját érte. …
*Pontosabban szokatlan vágy, nem tudom, mit kell csinálni vele. Csak érzem, hogy eláraszt néha, és nem akarok ellene tenni. Egyébként a barátságok többségéhez csak azért nem kapcsolódik szex, mert a felek azonos neműek. De a barátság intimitása néha megköveteli, hogy valami mégis történjen. Hát, majd történik, egyszer, végre, valahára
Szeretem a szexbe vegyíteni az olyan dolgokat, amiknek alapvetően semmi közük sincs hozzá. Csak még nem sikerült eldöntenem, hogy azért, mert izgalmas mindent alárendelni a testi gyönyöröknek, vagy mert olyasmivel élni közben, ami nem is emlékeztet rá, felszabadító hatással bír. Persze, kérdés, hogy a tudattalan gátlásaim mennyire dominálnak és vajon milyen értelemben törnek felszínre.
De, a lényeg! Hogy nagyon vonzó számomra különféle, a testétől eltérő ízvilágú készítmények -hát ööö- a másikra, vagy a másik által magamra kenése, folyatása, csorgatása, tapicskolása, ha ehető, akkor lenyalása és szívogatása…stb. Mert szokatlan, tehát érdekes mondjuk egy kanál fagyival olykor “pikánsabbá” tenni a pinámat, arról nem is beszélve, hogy a rendelkezésre álló dolgok sora szinte végtelen. Éppen ezért gondolok a nyalókára. Ami édes, nem túl nagy, de felbukkanása, azaz csusszanása izgató érzés lehet. Nem utolsó sorban pedig az összes lyukam érzékien fogadja magába.
A száj az első, mint mindig, mert megfelelően össze kell nyálazni. Szájfetisiszta is vagyok, ha van ilyen. Ebben a helyzetben az a legizgatóbb számomra, hogy felváltva vesszük a szánkba, és az ő nyálától síkosan szopogathatom tovább az édességet. Na meg közhelyes, de egy-egy érzéki nyalintással, amit a nyalóka kap és nem a farok, őrületbe lehet kergetni a másikat.
A következő állomás a pina, mert most csak lyukakra célzunk. Szeretem, ha különböző tárgyakkal ingerelnek, vagy legalábbis nem a megszokott módon, de megint nem tudom, azért van-e így, mert a szex jellege változik meg ezáltal. Mindenesetre, úgy képzelem, hogy a be-becsúszó cukorgömböcske mégis csak finom lehet, miután a saját nedvemmel bevonva visszakapom a számba, persze a másiké az elsőbbség.
Na és ott a fenekem. Amit síkos nyalóka dörgölőzése bizonyára feltárulkozásra késztetne. Ez pedig azért tesz jót nekem, nekünk, mert valahogy a fenéknyalás, bár élvezetes dolog, mégis mindig zavarba ejtő. Tudom, hogy tiszta, hogy alaposabbnál alaposabban mostam meg, mégis- mégis! Viszont miután kellően odaolvadt az édes- gyümölcsös íz, sokkal inkább várhatom a nyelvet, és kínálhatom fel e célra a bűnösebbik lyukam. Arról nem is beszélve, hogy ekkorra az izgalmi szint eléri azt a pontot, amikor már megőrülhetünk, tehát az onnan frissen kihúzott nyalókát igazi ínyencségként fogom mohón a számba szívni, mint ahogy ő is…
Mi a fenétől izgalmas ez ennyire?!
Minden szőrtelenítés alkalmával értetlenül állok a dolog előtt. Mert nem is én fogom a borotvát, hanem a férfi. Magamtól eszembe sem jutna nem elvégezni, és valahogy mindig szomorúvá tesz. Főleg ha megvágom magam, és még inkább ha a pinámat sebzem meg. Először is haragszom ilyenkor magamra, mert már természetes kötelességemnek tartom a műveletet. Másrészt haragszom a világra, mert azzá tette számomra.
Az utóbbi évtizedek arról szóltak, hogy a nő testén minden egyes szőrszál kellemetlenné, sőt, kifejezetten kínossá vált, nekünk pedig rengeteg erőfeszítést kell tennünk azügyben, hogy a lehető legkisebb feltűnés mellett végezzük a pusztításukat.
Gondolom a magyarázat(ok) evidens. Például a nők emancipálódása, ami alatt leginkább a korábban csak férfiak álltal végezhető szakmák/posztok nők általi betöltését értem, azt éreztette a férfiakkal, hogy a két nem közötti különbség mégsem akkora, mint azt ők gondolták, de tévedésük bevallása helyett másféle különbséget kellett teremteniük. Az észbeli különbségekre épült érvelésük összeomlott, így csak a testi jellemzők túlhangsúlyozása maradt. Vagyis a nő testét vissza kell áltoztatni az ártatlan – tudatlan – kislányéhoz hasonlóra. Nem is meglepő, hogy az oly kedvelt BDSM, vagy másnéven “domináns-szubmisszív szerepekkel való végtelen kombinációkat és variánsokat megengedő szexuális viselkedés” egyik alapszimbóluma a teljesen csupaszra borotvált női test, vagy legalábbis pina de extrém esetben fejbőr is, ami a nő kiszolgáltatottságát és védtelenségét jelzi, hiszen már a szőr sem takarja sehol, meztelenebb nem lehet, valamint odaadását, amiért kész ilyen helyzetbe kerülni a domináns párja kedvéért.
Aztán itt van a testkultusz, ami minden mozdulatunkra rányomja bélyegét és ideálokat állítva követel tőlünk valamiféle állandó megfelelni akarást. A sminkelt seggű pornőszínésznőket, tökéletesnek kikiáltott plakát lányokat elnézve nem is marad más lehetőségünk, mint cikinek érezni az aerobik stúdió öltözőjében, hogy apró szőrök éktelenkednek a lábunkon. És ha éppen nem babapunci a pinánk, inkább nem is tárjuk fel a kedvesnek, inkább hagyjuk szétfolyni a vágytól.
Na meg az állandó keresgélés, de sosem találás, ami olyan jellemző. Meg, hogy nem fogadunk el senkit- és ebbe saját magunk is beletartozunk, sőt, vezetjük a listát. A férfinak kislány kell, pihe-puha punuskával, akiről így még elhiheti, hogy a szűzike az esküvőre tartogatja magát. Hazug jelkép, hiszen a kézmunkájából pontosan kiderül, hogy egy világlátott kurva. Az asszony pedig elhiszi, hogyha lecsupaszítja magát, megfiatalodik és kívánatosabb lesz a fiatalok között is, micsoda önáltatás! Mintha nem ismerné a férfinépet, akik mindenkit megbasznak, aki hagyja magát. Csak a nőn múlik, hogy a szégyen súlya alatt összeomlik, vagy emelt fővel, büszkeségtől duzzadó mellbimbókkal tárja szét combját a következőnek.
A dolog iróniája egyébként, hogy a természetadta-szőrös pina ma már a perverz pornókategóriák sorát bővíti, mint az állati létre emlékeztető “tünet”.
/Részemről egyébként szívesen tűntetem el a bozontot annak a kedvéért, aki átlát rajta, és tudja, hogy a lényeg mögötte van (így sok esetben saját kedvtelésemnek eleget téve végzem a beavatkozást). És valóban, az odaadás, az adni, kedveskedni akarás késztet, hogy mégis lecsupaszítsam magam. Hogy a finom, puha és selymes bőrömet érintse, és ne legyen más útban, mert tisztán, teljesen, a lehető legjobban érezni akarom a tapintását, markolását, tenyere csattanását, körme karmolását, ujjhegyei becézgető simogatását, nyelve forró csapásait, foga kegyetlen harapását… Persze, tőle azt sem bánnám, ha egészen a bőröm alá hatolna. Csak lenne bennem
A férfi és nő közül mindig a nő az, aki dönt, mégha a döntése abban is áll, hogy e jogát átruházza a férfire. Így örömmel vagyok kezdeményező, mert ezáltal inkább részesülök a tiszteletükben, mintha csak rájuk hagynám az egész “munkát”. Mint mindig, ebben az esetben is a két véglet között vergődünk: adni magunkat, vagy inkább csak kéretni, amíg az utolsó gomb is szét nem pattan a blúzunkon. De miért gondoljuk, hogy olyan nagy a különbség a kettő között?
Tudom, hogy minden két emberen múlik, de csak a női oldalról akarok /tudok?/ nyilatkozni. Szerintem a nőnek mindig egy kicsit többet kell adnia magából, akár elfogadják azt, akár nem. Mert készen kell állnia, figyelnie a férfi rezdüléseit, hangulatát, szükségletét… csendben kell tűrnie a hanyagolást, türelemmel várni a simogatást, mosolyogni és támogatni, akkor is, ha közben minden szomorú és kegyetlen.
Páldául a férfinak nem arra van szüksége legtöbbször, hogy primitív “vadászösztöneit” kielégítse, hanem valakire, aki minden helyzetben felébreszti benne a vágyat, a kalandozás legtöbbször csak ennek a hiánya. És a nőnek ezért kellene nyitottnak lennie, hogy mindig jelen tudjon lenni a férfi mellett, mögött, fölött, (alatt). Mert a férfi is rájön néha, hogy neki ez számít. A harmadik személyek mindig jönnek és mennek, de azért nem mellékesen a másik mindig ott marad. Egy nőnek pedig szerintem ezt le kell nyelnie, pedig néha nagyon hányinger gerjesztő, de máskor izgalmas játék is lehet. A féltékenység a biztonság hiánya, a játék viszont a vágy felélénkítése. Úgy képzelem, hogy minderre szükség van az “örökkön-örökké” állapot érvényességéhez.
De ettől függetlenül is… Mindig vannak gyenge pillanatok, pillanatnyi kiborulások, számonkérés és tányér dobálás… Azt hiszem, ha nem így lenne, akkor felesleges lenne az egész. Mégha így olykor értetlenül is kell állnom azelőtt, hogy miért az elutasítás, amikor nekem önmagában az meghozza a kedvem, hogy a másik akarja. De hiába minden odaadás, ha épp nem tud, nem akar mit kezdeni velem (-a pinámmal). Csak nehéz belátni, hogy ez nem ellenem van