Keleti Györgyi, Keleti György volt miniszter lánya telesírta a sajtót, mert a Blikk 2008. szeptember 16-án és 17-én megírta, hogy 100 euróért fogadott ügyfeleket egy olaszországi lakásban, és szexuális szolgáltatásait több internetes oldalon hirdette.
A nyilvánosság előtt főként aktfotóiról ismert hölgy, aki legutóbb tavaly nyáron mutatta meg testét egy magazinban, nemcsak telesírta a sajtót, hanem ennél is továbbment: magántitok megsértésének vétsége miatt büntetőpert indított a Blikk főszerkesztője, valamint a blikk.hu felelős szerkesztője ellen. A pert bűncselekmény hiányában a Fővárosi Bíróság másodfokon is megszüntette!
Egy menet 100 euró
Keleti Györgyi feljelentésében a következőket sérelmezte (idézetek a Pesti Központi Kerületi Bíróság 308. B. 36.427/2208/2. számú végzéséből): „100 eurót, vagyis 25 ezer forintot fizetett az a férfi, aki egy meghitt, szexszel túlfűtött fél órát töltött el Keleti Györgyivel.” „A videofelvételen felismerhetően Keleti Györgyi szerepel, amint éppen egy fiatalemberrel szexel.” A Blikk viszont egy neve elhallgatását kérő személy segítségével rátalált azokra az internetes oldalakra, amelyeken Keleti Györgyi fényképes hirdetései megtalálhatók.”
„Érzéki, barna hajú, fiatal szeximádó hölgy kellemes, meghitt körülmények között vár Rád – olvasható a szexhirdetés három olasz portálon is.” „ A videofelvételen világosan látszik Györgyi arca. Igaz, a portálokon nem saját, hanem fantázianéven, egészen pontosan Nóriként hirdeti magát. Fényképe alatt hosszan fejtegeti, mire számíthatnak azok, akik – az egyébként több tucat lány közül – mégis az ő szolgáltatásait veszik igénybe. Györgyi feledhetetlen együttlétet ígér, amelyet határtalan szexuális fantáziája biztosít a vendégek számára.”
„A firenzei internetes hirdetésén egy hozzászóló nagyon dicséri a magyar szépséget – aki bemutatkozásában elárulja, hogy saját lakásán fogad, 100 eurót kér fél órára, ebbe csak egy aktus fér bele, csókolózást és anális szexet nem vállal, szilikonból van a melle, és a fotókon garantáltan ő látható.” „Egy korábbi látogatója szerint a magyar lány sokkal kedvesebb és ügyesebb az ágyban, mint kolléganője – akivel egy lakásban dolgozik. Hatalmas a cicije, a feltöltött szája pedig csodákra képes. A kuncsaft szerint aki nem akar 100 eurónál többet költeni egy jó numerára, az mindenképp hozzá forduljon.”
Üzleti tevékenység
Keleti Györgyi szerint: „…az, hogy hol, mikor, kivel és hogyan létesít szexuális kapcsolatot, a legkevésbé sem tartozik a nyilvánosságra, hanem legszigorúbban vett magánéletének része…”
Az ügy szépséghibája csak annyi, hogy Keleti Györgyi egyetlen szóval sem tagadta le az előbb felsorolt, általa sérelmezett állítások valóságtartalmát, sem azt, hogy hol, hogyan, mennyiért.
Idézet az elsőfokú bírósági döntésből: „A bíróság álláspontja szerint azonban a közölt információk nem a feljelentő magánéletére, hanem üzleti, méghozzá éppen általa nyilvánosan, a világhálón hirdetett üzleti tevékenységére vonatkoznak, ekképpen nem élvezhetik a magánélet sérthetetlenségéhez való alkotmányos alapjog nyújtotta védelmet… A feljelentő azzal, hogy üzleti tevékenységét a világ minden táján, tetszőleges számú felhasználó által elérhető formában hirdeti, maga mond le minden titoktartásról e tevékenységgel kapcsolatosan, így később nem sérelmezheti, ha üzleti tevékenységére az elsődlegesen megcélozni kívánt közönségen kívüli körben is felhívhatják a figyelmet. Ezzel a lehetőséggel a feljelentőnek már akkor számolnia kellett, amikor üzleti tevékenységét részletesen, fényképeket mellékelve a legszélesebb nyilvánosság előtt hirdetni kezdte, s döntését nyilvánvalóan e kockázat mérlegelésével hozta meg.” Az ítéletet a másodfokú bíróság jóváhagyta. – Írja a Blikk. Keleti Györgyi durva videó

10 Comments

  1. Keleti Györgyi belebetegedett az őt ért vádakba | Olimpiq.com - Behatolás tövig says:

    [...] modell szinte biztos benne, hogy az előkerült szexvideó és kurválkodása kapcsán kirobbant botrány miatt lett anorexiás, más zavaró tényező ugyanis nincs az [...]

  2. Szexis harci bevetés Keleti Györgyivel | Olimpiq.com szex innováció says:

    [...] Aktív extra videójában Keleti Györgyi a családról és gyerekvállalásról [...]

  3. Olimpiq erotikus és szexvideók | Olimpiq.com szex innováció says:

    [...] Fanny őszintén beszélt  saját és Faludy György szexuális beállítottságáról is - Keleti Györgyi a családról és gyerekvállalásról vall a videóban - Szex után videó - 2. videó - A [...]

  4. Keleti Györgyi és Andrea mintha kibékültek volna | Olimpiq.com szex innováció says:

    [...] Mint arról korábban beszámoltunk, az egykori honvédelmi miniszter lányai, Keleti Andrea és Keleti Györgyi egy családi összejövetel alkalmával annyira összevesztek, hogy egymásnak estek. A [...]

  5. Szexis harci bevetés Keleti Györgyivel « Szexpláza pornó portál says:

    [...] Aktív extra videójában Keleti Györgyi a családról és gyerekvállalásról [...]

  6. Keleti Györgyi megint nyomul a médiában | Olimpiq.com szex innováció says:

    [...] Györgyi egy ideig visszavonult, mert megsértődött, hogy a média felfedte kurválkodását. Most viszont újra nyomul. Keleti Györgyi más combjával hirdette magát: Két formás, [...]

  7. Keleti Györgyi megint nyomul a médiában | iwiw közösségi web szubkultúra says:

    [...] Györgyi egy ideig visszavonult, mert megsértődött, hogy a média felfedte kurválkodását. Most viszont újra nyomul. Keleti Györgyi más combjával hirdette magát: Két formás, [...]

  8. Szexpláza: Erotikától a pornóig! » Blog Archive » Keleti Györgyi modell és Lányi Lala falkavezér says:

    [...] – Keleti Györgyi címlapfotózása – Keleti Györgyi allűrjei – Keleti Györgyi kurválkodott - Keleti Görgyi és Metzker Viki kurtizánok [...]

  9. Szexpláza: Erotikától a pornóig! » Blog Archive » Nemzetközi elfogatóparancs Keleti Györgyi ellen says:

    [...] Az aktmodell ügyvédje szerint védence nem követett el bűncselekményt. [Bulvár Babes] Keleti Györgyi kurválkodott - Nem tetszik a celebkurváknak, ha alázzák őket - Keleti Györgyi címlapfotózása - Keleti [...]

  10. Keleti Györgyi pinája - Szexpláza says:

    [...] Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője nyilatkozott a Juj-nak a celeb Keleti Györgyi ügyéről. Elmondta: a vádirat azt tartalmazza, hogy korábban a vádlott, tehát Keleti Györgyi segítséget nyújtott volna bizonyos hölgyeknek azzal, hogy Olaszországban lakásokat bérelt volna nekik kifejezetten azért, hogy ott azok a hölgyek prostitúciós tevékenységet folytathassanak. Magyarországon túl vagyunk a vádemelésen és az olaszok is keresik Györgyit. Keleti Györgyi bulvár: Máris az éjszakában Keleti Györgyi? - Packázik a zsarukkal a prostitúcióval vádolt Keleti Györgyi - Keleti Györgyi kurválkodott [...]

Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.