Marcus: Aki elkésik…

“Aki elkésik, azt megbünteti az élet!”
Gorbacsov elvtárs-úr eme életbölcsességét az utóbbi években gyakran idézték. Amikor én hallottam, magamban mindig kiegészítettem: “… csak akkor nem, ha akad még egy esélye!” És ezzel már benne is vagyunk életem történetében…

szabo-szilvia-domina

Egy tusarok energikus kattogása riasztott fel gondolataimból. Önkéntelenül is odanéztem, hol a sztakkatő forrása. A reggeli napfényben a bevásárlóutca fekete-fehér, tiszta koborításán magas sarkú, fekete körömcipok vonultak elottem. Rézszínű végük éles torként csillant meg a fényben. Ha már kiszakadtam töprengésembol, feljebb is irányítottam pillantásomat: a karcsú bokák felett a bőrre tapadóan feszes nadrág izmos vádlikat rejtett, elegáns, formás combokat és egy olyan feneket, amitől minden férfinak össze kellett fusson a nyál a szájában. És a ringó csípő mozdulatai minden eroteljes lépésnél! A csodás félgömbök tánca felfelé és lefelé! A rugózó formaváltozások a kikerekített far csodás ruganyosságára vallottak, és ez bizonyosság volt, nem csak ígéret. A sötét, enyhén fénylő nadráganyag mélyen és élesen bevágott a húsos gömbök közti árokba, és tulajdonképpen túl határozottan sejlett át rajta a piciny bugyi széle. Fogadni mertem volna, hogy elöl is éppen így bevág az anyag, kiemelve a Vénusz-dombocskát. A nő felül egy hangsúlyos vállú, csípoben annál szukebb fekete bőrdzsekit viselt, amely rafináltan kiemelte farának ringó mozgását. A hollófekete, hosszú hajat súlyos, vaskos copf fogta össze.
Ezután azonban pillantásomat egy másik részlet nyugözte le. A vállon egy barna bevásárlótáska himbálódzott, igen drága darab, és egyértelmuen egy nádpálca fogantyúja és arasznyi része emelkedett ki belole. Egyértelmuen – nádpálca! A lépések ütemére ringott versenyt a copffal. Most már kétszeresen érdekelt a dolog, és mintegy hipnotizáltan bámultam a napsütésben felcsillanó popsit; mintha mágnes húzott volna vasat, úgy követtem a magas sarkak ritmikus, kemény kopogását, és magamtól folyton azt tudakoltam, mit szándékozik tenni e pompás hátsó tulajdonosa a professzionistának tűnő nádpálcával.
A széles lépések és az egyenes tartás öntudatra vallottak, és ez a ringó járás ismerősnek tűnt – de honnan is? Hiába kutattam emlékeimben – a tekintetemet lenyűgözte ez a remek segg, és bizony bele is ütköztem a nőbe, mikor megállt egy kirakat előtt. Bosszankodva fordult hátra, megvetve ügyetlenségemért. Szépen formált arcocska nézett rám, szemét egy divatos, nagy napszemüveg takarta, amit az orrára tolt, hogy jobban lásson, mialatt zavartan szabadkoztam. A napszemüveg felett a középiskolai tanárok jellegzetes felsőbbségtudatával pillantottak rám a megvetést tükröző szemek. De nem sokáig. Csakhamar kerekre tágultak a meglepetéstől, és a felismerés széles mosolyra húzta a sötétvörösre festett ajkait:
– Christoph – hallottam egy óvatos hangot, aztán bátrabban:
– Hát persze, hogy te vagy, Christoph! Micsoda véletlen! Hogy kerülsz ide?
Csak a mély bársonyos hanghoz társítva jöttem rá, ki áll elottem.
– Sylvia!
Sylvia volt, az én sose feledett régi szerelmem! Mennyi ideje nem találkoztunk? Tíz esztendő? Vagy annál is több? Szép volt és elegáns, mint mindig. Ott állt, és egyetlen pillantás meggyőzött róla, hogy dzsekije éppúgy ki van töltve cicivel, mint nadrágja popóval, és ez a feszes nadrág valóban kiemeli Vénusz-dombját. Felfelé vándorló tekintetem ismét a bevásárlótáskához érkezett, és ott meg is tapadt a feltűnően hanyagul himbálódzó nádpálcán.
És egyszer csak egy másik nádpálcát láttam magam előtt. Türelmetlenül lengett fel-alá egy anyai kézben. Az asszony sietősen kapta magára pongyoláját, és igencsak fenyegetően magasodott lánya elott. Az iskolai majáliskor tartott táncmulatságról bizony elkésve hoztam haza Sylviát – sajnos nem olyan gyorsan és egyenesen, ahogy megmondták. Ennek megfelelő volt a mama barátságtalan üdvözlése is.
– Nem megmondtam, hogy éjfélre itthon legyél?
– De igen, mama!
– És mennyi most az idő?
– Öt perc múlva ketto, mama…
– És tudod, hogy ez mit jelent?
– Igen mama… nádpálcát.
– Úgy bizony, kedvesem, nádpálcát!
A haragos mama és az aggódó, de dacos lány közötti párbeszédet egy családi ház padlásterében hallgattam végig, némileg kínosan feszengve, de nem sok figyelmet fordítottak rám. Legszívesebben olajra léptem volna, de ez nagyon gyáva megoldásnak tunt. Ugyanakkor mérgelődtem is, mert mindenképp magam akartam hazakísérni szerelmemet, Sylviát, hogy magamra vállaljam a felelosséget a késésért – ám sem személyem, sem a magyarázatom nem érdekelte a mamát.
– Tehát mars a konyhába! – rivallt rá zordan a határozott hölgy lányára, aki még inkább lehorgasztotta fejét, míg telt ajka szemmel láthatóan meg-megremegett. Csöndben indult el a padlástér másik végén lévő konyha irányába. Ez a perc látszott a legkedvezőbbnek, hogy előálljak valami kifogással, de ahogy elkezdtem beszélni, a szigorú mama egy megsemmisítő pillantást vetett rám.
– Tartsa a száját fiatalember, inkább nézze csak meg, mit csinált! – és azzal félreérthetetlenül a konyha irányába és Sylviára mutatott, hogy olyan mint egy domina.
Akkoriban még nem értettem, miért nem szegülök ellen egyszerűen a parancsnak. Ma már sejtem: vitathatatlan tekintélye csak az egyik ok volt, legalább akkora volt a saját hatalmas kíváncsiságom, mert nagyon szerettem volna látni, mi zajlik le a konyha fala mögött. Már az is képtelenül hangzott, hogy egy Sylvia korában lévő lányt nádpálcával verjenek el, de hogy ráadásul előttem, az még nagyobb szenzáció volt. Másoknak mindez talán rémületes lett volna, de nekem… Követtem Sylviát a konyhába, szorongó és kéjes érzések közt keresve a középutat.
A fehérre sikált nyers konyhaasztalon már készen feküdt a fenyítés eszköze, egy nem teljesen egyenes, mintegy méternyi és kb. ceruzavastagságú pálca. Sylvia egyszerre ellenszenvvel és lenyűgözve meredt rá. Mikor látta, hogy anyja elott én is a konyhába lépek, tiltakozni akart, de néhány erőteljes pofon és még több vesszőcsapás ígérete “meggyőzte”, hogy nyugodjék bele jelenlétembe. Ekkor igencsak közönséges fráternek tűntem önmagam előtt, és nagyon rossz is volt a lelkiismeretem, különösen azért, mert Sylvia szomorú szemrehányással pillantott felém. Ám ahogy Sylvia mamája nekilátott a testi fenyítésnek, már csak a kíváncsiságot és a bámulatot éreztem. Sylviának le kellett vennie a kellemes anyagú és szabású nyári ruhát, amely alá oly könnyű volt odanyúlni, sőt, ki kellett bújnia bugyijából is; szégyenlősen szipogva tűrte le és nyújtotta át a mamának – az pedig egy pillanat múlva keze közt széthúzva, viszolygó pillantással tartotta lánya orra alá.
– És ez meg micsoda? Nem tiltottam meg neked a smacizást? – rivallt rá Sylviára. Bizony nem lehetett nem észrevenni az én régi jó Volkswagenemben lezajlott erőteljes petting nyomait. A konyhai lámpa fényében az áttetsző anyagon ragadós nedvességfolt jelezte, hogy óvatos ujjal csiklandoztam Sylvia buja puncijának szélét, késobb kicsit bele is nyúlkálva a szerelem fészkébe…
– Csak egy kicsit megsimogattak – nyafogott Sylvia sértetten és szemérmesen.
– Ezt nevezed te egy kis simogatásnak? – harsogott a felháborodott hölgy, és a lány orra alá nyomta a bugyit. – Úgy megsimogattak, hogy valósággal a saját levedben fürödtél, mint a cukrozott gyümölcs.
És aztán, lefelé pillantva:
– Még mindig cuppogsz ott lent, te malac!
Hát bizony, Sylvia rózsás hasadéka nedvesen csillogott a szeméremszorzet háromszöge alatt…
Mindketten elszontyolodva horgasztottuk le a fejünket – de jó, hogy az én alsónadrágom nem lett vizsgálat tárgyává! -, és csak akkor néztünk fel riadtan, mikor a feldúlt mama újabb tizenkét ütést rendelt el. Sylvia inkább sírósan, mint mérgesen tiltakozott, de így is eléggé ahhoz, hogy újabb négyet szabjanak ki rá büntetésként. És ekkor már az asztalon tárulkozott ki, egy nehéz bőrpárna által magasra polcolva, a feszes leánypopsi. A mama baljával leszorította a hátul keresztezett csuklókat, míg a lány hátrapislantott aggódó tekintettel. A feketén csillogó hosszú haj szétömlött az asztal világos lapján. Az erős combú, hosszú lábak széles terpeszben álltak, olyan szemérmetlenül, hogy a vér az arcomba tódult. Sylvia szeméremajkai még mindig sötétek és duzzadtak voltak az erotikus játék következtében, és virágkehelyként pihegett a lány vörös és nedves öle.
– Nő és akkor hány ütés is lesz összesen? – tudakolta a mama.
Sylvia arca lázasan összerándult és nagy nehezen nyögte ki az eredményt:
– Harminckettő!
A mama elégedetten nyugtázta:
– Pontosan annyi, gyermekem. Tizenkettő a késésért, tizenkettő a csókolózásért és kétszer négy a feleselésért; az összesen har-minc-ket-tő! – minden szótagot valósággal kéjesen hangsúlyozott. – Harminckét vesszőcsapás a csupasz fenekedre majd megtanít arra, mit jelent, ha nem úgy csinálod a dolgokat, ahogy mondom.
És ekkor elkezdődött a lány megfenyítése, amely pontosan tizenöt és fél percet vett igénybe, mert fél szemmel a konyhai faliórára pillantva Sylvia mamája pontosan harminc másodpercenként csapott le a nádpálcával. Eközben Sylvia hangosan zokogott, az ütéseket számolta és tizenkétszer mondta könnyekbe fúló hangon:
– Soha többet nem jövök későn haza!
Aztán ugyanannyiszor:
– Soha többet nem csókolózom!
És végül még nyolcszor:
– Soha többet nem fogok feleselni!
Mindannyiszor vastag csíkok jelentek meg szépséges popóján és combjain.
Sylvia eleinte görcsösen igyekezett megállni, hogy ne kiabáljon, de az első öt vagy hat ütéssel az anyja megtörte minden ellenállását. Elégedett mosolyt csalt az arcára a lány első éles kis sikolya, de szemmel láthatólag akkor érezte igazán jól magát, amikor Sylvia a következő ütések után istenigazából felüvöltött.
Tágra nyílt szemmel, visszafojtott lélegzettel figyeltem, hogyan csúfítja-díszíti egymás után huszonnégy csík Sylvia formás fenekét, hogy aztán nyolc sötét sáv sorakozzon fel nem kevésbé tetszetős combjain is. Hallottam, hogy zokog és sikolt az ütések alatt – és amit láttam meg hallottam, az egyszerre megrémített, felzaklatott és lenyűgözött.
Mindeközben valamikor Sylvia mamája kibújt otthoni köntösébol és lenge fehérnemuben tevékenykedett tovább, mintha kettesben volna lányával. Ez a látvány elbűvölt és felizgatott volna minden fiatalembert, mert a csillogó, hússzínű fehérnemű csábító formákat hozott létre. Mélyen kivágott melltartó emelte meg és szorította össze az anyai kebleket, harisnyatartóval kiegészített rugalmas fűző adott fogalmat arról, milyen hízelgő kifejezés lehet a “női segg”, s arról, hogy az ilyesféle intim ruhadarab nem csupán eltakarni tudja a női nemiszervet, hanem érvényre juttatni is. Már a lányt látva is dülledtek a szemeim, hát még ettől! Bosszúálló arkangyalként állt ott az asszony, terpeszben, csípőre tett kézzel, szorosan hátrafésült és a tarkón feltűzött hajjal, remegő orrcimpákkal és az anyai haragtól meg az erőfeszítéstől csillogó szemmel, míg keblei minden lélegzetvételkor mintha szabadulni akartak volna a melltartó fogságából. És a kezében az a suhogó pálca!
Egy pillanat alatt átfutott agyamon a konyhai fenyítés jelenete, amikor megláttam Sylvia táskájából a nádpálcát kikandikálni. A meglepetés pillanatai után azonnal egy kis kávézó felé indultunk, és Sylvia már el is kezdett mesélni: két év boldog házasság után tavaly veszítette el férjét. A férfi tizenöt évvel volt idősebb, és két nagylányt hagyott maga után, tizennyolc és tizenkilenc éveseket. E két mostohalánnyal költözött ide, az anyja számára túl naggyá lett házba. A második házassága volt ez, az első hamar és dicstelenül ért véget.
– Nem, nem ahhoz a hülyéhez mentem hozzá, aki miatt otthagytál! – valósággal tört döfött a szívembe, amikor errol kezdett beszélni, és csak ezért, hogy másra tereljem a szót, egy pillantást vetettem a nádpálcára, amely egy nemzeti lobogó szerénységével kandikált ki a válltáskából.
– Ezt meg minek hurcolod magaddal?
– A nádpálcára gondolsz? Ja, ezt most vettem. Elég sokat kellett mászkálnom, amíg kaptam egyet egy kosárboltban. Ez a két otthoni hölgyikéé!
– Micsoda, nádpálcával vered őket? – kérdeztem hitetlenkedve.
– De mennyire! És nem is csak azzal! – nevetett lazán. – Ha kiérdemlik, kapnak tőlem istenesen a fenekükre!
– Úgy, mint régen? – szakadt ki belőlem a kérdés.
Úgy nézett rám, mintha maga Humphrey Bogart kérte volna, hogy tekintsen mélyen a szemébe, és halkan kuncogott.
– Úgy bizony… ahogy én akkor… szóval, emlékszel még rá – és aztán egészen gyöngéd s bánatos lett a hangja. – Szép pár lehetett volna belőlünk, nem gondolod?
– De hiszen te voltál az, aki szakított! – mondtam szemrehányóan.
A csodálatos asszony ekkor nagyon boldogtalan pillantással nézett vissza rám, majd bólintott:
– Sajnos, ez így van, Christoph – mondta, majd ferde kis mosollyal tette hozzá – Azért te sem voltál a dologban ártatlan; úgy otthagyni csapot-papot, meg főként engem! Nem emlékszel?
De mennyire, hogy emlékeztem! Hogy is felejthettem volna el legutolsó találkozásunkat! Sylviát egy másik fiúval kaptam rajta a szobájában, és ezért felelősségre vontam. Duzzogott, és még ő tett szemrehányást. Szó szót követett, és végül dühösen elkaptam és a térdemre fektettem.
– Te csak egy nyelvet ismersz – kiáltottam rá -, az alapos verését!
És mikor nem akarta abbahagyni a visítást meg a kapálódzást, megfenyegettem:
– Ha nem maradsz nyugton, mindent elmesélek anyádnak, és te tudod a leginkább, hogy ez mit jelent!
Mert az ekkor már húszesztendős Sylvia még mindig érezhette anyja nádpálcáját, amitől mindennél jobban tartott. Épp ezért felháborodottan rivallt rám:
– Ezt nem teheted meg, Christoph, te disznó!
De ugyanakkor annyira komolyan vette a fenyegetésemet, hogy összeomlott, mint egy üres zsák és ernyedten feküdt az ölemben, sértett szavakat dünnyögve. Dühösen vad elszántsággal hajtottam hátára a szoknyát, ami ellen újult erővel tiltakozott, aztán elég lovagiatlanul, ám rendíthetetlenül rántottam le a piciny bugyit a két gyönyörű félgömbről, amelyeket, bárhogy is tiltotta a mama, én újra és újra simogattam, kényeztettem – meg még többet is. Ott feküdt hát előttem ez a pompás popsi, amit annyi csíkkal díszített már ki az anyai nádpálca; a csodálatosan rózsálló félgömbök reszkettek a félelemtol, össze-összehúzódtak, bemutatva a büntetésre való várakozás szorongó játékát. Két mozdulattal kihúztam nadrágom övét és kettéhajtottam. Ekkor azonban a lány rémülten felsikoltott:
– Ne! Ne azzal!
És arca elé kapta a kezét. Mintha az én nadrágszíjam rosszabb lenne a mama nádpálcájánál! Ám ekkor elhagyott a bátorságom. Már ütésre emeltem a szíjat, amikor leengedtem a karom – nem ment. Ekkor egyszerűen eltoltam magamtól Sylviát és kimentem a szobából, meg a házból is – ez volt az utolsó eset, hogy átléptem küszöbét. Hallottam, hogy mögöttem Sylvia utánam kiált, és a sírását is, de nem hallgattam oda, túlságosan ki voltam ábrándulva a szerelembol. Természetesen nagyon hiányzott a lány, de a büszkeség és az elutasítástól való félelem visszatartott attól, hogy ismét keressem, holott gyakran mondtam magamban: “Bárcsak odavágtam volna!”
És Sylvia, mintha csak gondolataimban olvasna, így szólt:
– Bárcsak odavágtál volna! Hiszen téged szerettelek! És olyan csalódást okoztál!
– Én okoztam csalódást neked? – hitetlenkedtem.
– Hát persze! Nyugodtan elverhettél volna! – mondta teljesen komolyan, és aztán, bár fájdalmas emlékről volt szó, mosolyogva tette hozzá: – Anyű egyébként alaposan megtette helyetted, mikor megtudta, pontosan mi történt. Ez volt a legnagyobb seggverés, amit életemben kaptam! De nem használt, mert csupa dacból másnak ugrottam a nyakába.
Aztán azt kérdezte:
– Te sose nősültél meg?
– De igen, csak nem volt az igazi. Rövid idő múlva barátságban elváltunk. Sose tudtalak elfelejteni téged.
– Bárcsak akkor… – nézett rám még egyszer, és épp olyan csábítóan szép volt, mint akkoriban.
– Ilyen esélye azonban csak egyszer akad az embernek az életben – mosolyogtam zavartan, ő pedig úgy nézett rám, mint a világ legnagyobb szamarára.
– Ma már nem fordulna elő velem ilyesmi – vigasztaltam mindkettőnket.
– Gondolod? – ajkán kis mosoly játszott, de pillantása komoly maradt. És azután hozzám hajolt, hogy selymes haja az arcomat érintette. Az illata elborított, és melle csaknem kipattant a mély dekoltázsból, mikor titokzatosan ezt suttogta:
– Lehet, hogy akad még egy esély?
Szemei tiszta vizű tóvá változtak, tele ígérettel, mélyükben végtelen öröm csillant fel, és egyszerre újra itt volt a mi régi-régi szerelmünk. A kávézó többi vendégének tulajdonképpen észre kellett volna venni a köztünk pattogó szikrákat, hiszen sistergett, mikor ajkaink találkoztak. Ekkor a magaméba helyeztem végtelenül lágyan simogató, de éppenséggel olykor eroteljesen markoló kezeit, és így szóltam:
– Másodszor már nagyon fog fájni!
– Tudom, drágám – mosolygott barátságosan kipirult arca -, és az lesz a jó!
Nemsokára kocsim elhagyta a város szélét, és csakhamar elértük a szétszórtan épült családi házak negyedét, amelyet évekkel korábban alakítottak ki a környező erdőkben – előzőleg azonban vettünk egy lovaglóostort, elég hosszút, hajlékonyt, a végén egy bőrlapocskával. Sylvia pontosan tudta, milyet keressen. Útközben azt is megtudtam, miért volt Sylviának sürgosen szüksége a nádpálcára és a lovaglóostorra.
– A két nevel lányom, Karin és Jutta valójában arra használta ki a költözködést, hogy eltüntette otthonról a régi nádpálcát és lovaglóostort – egyszerűen kidobták a szemétbe. Képzeld csak el!
Sylvia oszintén fel volt háborodva.
– Ráadásul a lovaglóostor emlék volt az apjuktól – ő hozta magával a házasságba a lányok fenyítésére. Mikor a halálos ágyánál mindhárman ott voltunk, szentül megígértette velem, hogy az ő szellemében nevelgetem tovább a lányokat. Természetesen megpróbáltak fölém kerülni, úgy hogy én meg elhoztam anyutól a régi nádpálcát, ami tökéletes állapotban volt, mert hetente olajoztam. Pálcával és ostorral aztán tökéletesen lehetett irányítani őket. Valóságos múzeumi darabokat semmisítettek meg a kis bestiák! Miután tegnapelőtt a kicsomagolásnál rájöttem, mi történt, ma elindultam, hogy újakat vegyek, és még ma ismeretséget is fognak kötni velük – már alig várják otthon az alkalmat!
– Még ma? – kérdeztem olyan izgatottan és meglepodve, mint akkor a padlástérben.
– Hajjaj, de mennyire! Semmit sem szabad elnézni ezeknek a lányoknak, és főként a szemtelenséget nem!
Sylvia haragosan nézett maga elé, és el tudtam képzelni, mi várhat mostohalányaira. Bennem azonban megválaszolatlan maradt egy kérdés.
– Mond csak… – kezdtem. – A korbács és a pálca… csak…
Nem tudtam folytatni.
– Azt kérdezed, hogy ez csak a két kisasszonynak volt-e fenntartva? – fülig érő szájjal mosolygott zavaromon, ahogy oldalról rámpillantott.
– Szeretnéd tudni, mi? – nevetgélt, és bekanyarodott a kocsival édesanyja háza irányába.
– Ezt majd később elmesélem, most először Juttát és Karinát kell megismerd, meg üdvözölnöd a mamát, aki ki fog ugrani a bőréből örömében, hogy újra lát; de én még nála is jobban örülök – búgta, és hozzámhajolt, hogy egy hosszú csókkal bizonyítsa boldogságát.
Mostohalányait rögtön a belépéskor megismertem – igaz, nem épp a megszokott módon. Mondhatni, “hátulról”. Amikor a tágas padlástérbe léptünk, pillantásom elsőként két pucér fenékre esett, ezek két, hasonlóan meztelen nőcskéhez tartoztak, akik a bejárati ajtónak háttal egy padon térdeltek egy nagy tükör előtt, és fehéren világító farukat igencsak illetlenül kínálták a belépőnek. Sajátkezűleg húzták kétfelé a feszes félgömböket, úgy, hogy mélyen be lehetett pillantani testük titkaiba. Mikor a tükörben észrevették, hogy anyjukkal együtt egy idegen férfi is a szobába lép, lepattantak a térdeplőről, és összefonódva igyekeztek szeméremdombjukat eltakarni. Legszívesebben bebújtak volna egy egérlukba. Nekem igen kínosnak tunt a helyzet, de Sylvia éppenséggel ügyet sem vetett rá.
– Hát ez meg micsoda? – kiáltott rájuk. – Remélhetőleg most azonnal visszatakarodtok a helyetekre. Vagy talán szeretnétek egy kis serkentést? – és előhúzta a válltáskából a nádpálcát meg a lovaglóostort. Ezeknek a szerszámoknak a megpillantása igen erős érv lehetett, mert a két lány rögtön elengedte egymást és visszatérdepelt a korábbi pózba – sot, bár morgolódtak, engedelmesen széthúzták a két popsi négy félgömbjét is.
E percben azonban jobban érdekelt Sylvia belépő édesanyja. Azonnal rámismert. Egy pillanatig úgy tűnt, mintha villám csapott volna bele, de ez csak az öröm miatt volt. Másodperceken belül hatalmas kebleire szorított és össze-vissza csókolt. A nappaliban lánya részletesen elmesélte találkozásunkat és elmerültünk az emlékekben, amikor Sylvia felugrott:
– Majd megfeledkeztem Juttáról és Karináról! – kiáltotta, és előszólította a lányokat a padlásszobából. A konyhába velük, a nosztalgia várhat, első a nevelés. Ami itt lejátszódott, emlékeztetett a Sylvia mamája által művelt eljárásra – erről már eleget beszéltem -, csak éppen itt Sylvia volt az aktív fél. Az ő kezében volt a nádpálca, és mostohalányainak kellett a konyhaasztalra hasalniuk, jól szétterpesztett lábbal és egy bőrpárnával a lágyék alatt. Csak egy változás volt: az épp büntetés alatt álló lánykának teljesen előre kellett nyújtania kezeit, míg a másik erősen tartotta a két csuklót. Ahhoz képest, hogy milyen volt a megalázó kényszerű popsiszéthúzás a padlásszobában, ez a testhelyzet szinte illedelmesnek tűnt, habár a megfeszülő combok közt jó sok előbukkant a lányok ölének sarjadzó pamacskáiból. Mindketten huszonnégy-huszonnégy ütést kaptak, két ütés között fél perc szünetet tartva, és mindketten igazán rendesen kiüvöltötték a torkukat mostohájuknak kíméletlenül nagy erejű nádpálcacsapásai alatt. És természetesen minden ütést hangosan kellett számolniuk, és minden csattanás után szertebömbölni a konyha falai között:
– Soha többet nem dobom ki a nádpálcát!
A tizenkilenc esztendos Juttát, akinek ifjú bőrét elsőként cserezte ki a fenyítőeszköz egyre több üggyel-bajjal tudta csak szilárdan lefogni hugicája, Karina – háromszor is kiszabadult, amiért mindketten kaptak három-három igencsak csattanós ütést pótbüntetésként. Juttának a szabadulási mutatvány csak egyszer sikerült.
Sylvia mamája mindezt teljes nyugalommal, de feszült figyelemmel szemlélte; láthatólag megelégedéssel töltötte el, hogy a két leányzót ilyen szakavatottan fegyelmezik az ő régi receptje szerint. Mind a csinos popsikon keresztbe húzódó csíkokból, mind Sylvia elégedett arckifejezésébol úgy tűnt, hogy a nádpálca nem volt rossz vétel. Végül is, aki kiválasztotta, tökéletesen szakértő volt e területen. Csaknem dél volt már, amikor a két kis hölgy ismét széthúzott farpofikákkal térdepelt fenn a padlásszobában a tükör előtt. Immár harmadszor… Sylvia úgy vélte, egy kis pihenőre van szükség a büntetés folytatása előtt, és édesanyja készített is néhány falatot, melynek elfogyasztása során ismét elmerengtünk a múlt szép emlékein. Ennek ellenére igen meglepett, amikor Sylvia a további fenyítés kedvéért előparancsolta a két fruskát a padlásszobából, és a nappaliba irányította oket. Nos, miután a konyhában láthattam, mit tanult Sylvia a mamájától, most megtekinthettem, mi volt az, amit néhai férjétől vett át. Juttának a kanapéra kellett ülnie, kezeit összefogva a tarkóján, és hátradőlve égnek emelni lábait. Combja közt jól láthattam, milyen pirosra sírt, szorongó szemekkel néz maga elé, amikor Sylvia édesanyja és Karina megragadta és kétfelé húzta bokáját, szorosan tartva lábait, míg mostohája türelmetlenül játszadozott a lovaglóostorral. A két comb és a szeméremtest valósággal felkínálkozott e testhelyzetben a fenyítésre.
Előzőleg Jutta kénytelen volt egy szűk büntetőbugyit felhúzni, keservesen szipogva. Ez a ruhadarab némileg védte ugyan szeméremdombját, de egyben ki is emelte, és csábítóan “korbácskésszé” tette, ahogy Sylvia kifejezte magát. A pici bugyi rugalmas anyaga ugyanis valóságos párnácskát formált a Vénusz-dombból, amelyen szépen átlátszott a szuk vágás. A nádpálca kékes-vörös csíkjait azonban nem tudta a bugyi feledtetni, hiszen ahol takarta, ott is átsejlettek némely sötétebb, erősebb csíkok a finom anyagon.
Ekkor pedig Sylvia kezében táncba fogott a lovaglóostor, és a szigorú mostoha kizárólag a combokra irányította ütéseit – majd a Vénusz-dombra is! A lány szétterpesztett lábai közt jól megfigyelhettem Jutta arcán a nevelőanyja ütései által kiváltott érzéseket: ha felhangzott a csattanás, a szörnyű fájdalomtól keskeny réssé húzódtak össze a szemek, az orrtő fölött kemény ráncok jelentek meg, a száj fájdalmasan eltorzult, az ajkak közt felbukkantak a dühösen összepréselt fogak; a következő pillanatban azonban a szem és a száj kerekre tárult, “Auuuúú” és “Ouuuúú” hangja zengte be a szobát, panaszos és szemrehányó tekintet sugara lövellt a mostohamama felé; nyöszörgő hangocska adta tudtul a megkapott ütés sorszámát, és csak a sírás-vinnyogás szünete után hangzott fel a fájdalmas fogadkozás:
– Soha többé nem dobom el a lovaglóostort!
Különösen messzehangzó volt a lány üvöltése a nyolcadik ütés után, amikor a pálca a szoros bugyiban kidomborodó ölre csapott le. Pontosan nyolcszor volt ez a célpont, mert Sylvia felváltva ütötte a bal combot, a Vénusz-dombot és a jobb combot. Sylvia mamájának és a hugicájának mind nehezebb volt a hevesen kapálódzó lány lábait tartani. Sőt a lány is nehezen állta meg, hogy a parancs szerinti helyen tartsa kezét, és ne kapja maga elé, szörnyű kínokat elszenvedő combjait és ölét védendő. Jutta kétszer ezt is tette – majd utána Karina háromszor -, és ez kínálkozó alkalom volt Sylviának arra, hogy minden ilyen esetben még egyszer keményen odavágjon.
Azután Sylvia maga húzta le a büntetőbugyit, és megvizsgálta az elvert testfelületet, mielőtt Jutta fenyítését befejezettnek nyilvánította volna. Mikor a nagylány ezt meghallotta, legördült a kanapéról, és térdhajlatában bugyival anyja nyakába borult, hogy kisírja magát keblein. Sylvia gyöngéden simogatta a lány haját, és az elszipogott bocsánatkérést szinte derus elégedettséggel hallgatta. Szelíden ráfektette a lovaglóostort a bugyira, amelybe most Karinának kellett nádpálca csíkozta popsiját belepréselni, mielőtt átvette volna Jutta helyét a kanapén, hogy combjai és öle is megkapják a magukét. Az eljárás pontosan megegyezett az előzővel, legfeljebb a két lány egyéni reakcióiban nyilvánult meg némi különbség.
Szokványos körülmények közt Sylvia az új fenyítőeszközök “felszentelését” egy kis “tárt popóval” való büntetőpózzal toldotta volna meg, most azonban mély lélegzetet vett, és némi zavarban, erőltetett élénkséggel, mindannyiunk megdöbbenésére a következőket jelentette ki mostohalányainak:
– Christoph és én rövidesen összeházasodunk. Ám van még köztünk egy rendezetlen számla. Úgyhogy most én foglalom el a helyeteket.
Itt Sylvia egy kis szünetet tartott, hogy maga is felmérje szavai súlyát; a két frissen büntetett leányzó könnyein át hitetlenkedve nézett a szép asszonyra és az idegen férfira, aki oly váratlanul toppant közibük.
– És most, hogy ez a különleges esemény kellő nyomatékot kapjon, megnézhetitek, hogyan kapom én a fenyítést!
Ez bizony bombaként csapott le, hiszen magam sem gondoltam, hogy Sylvia idáig merészkedik és így megalázza magát – csupán egy kis nadrágszíjas verésre számítottam. Ám Sylvia nem hagyott kétséget afelől, hogy komolyan gondolja a dolgot. Az ugyan kétséges volt, hogy a lányok kellően méltányolni tudják gesztusát, annyira elfoglalták oket pokolian égő csíkjaik, ám mégis mintha át-átfutott volna némi káröröm elgyötört arcocskájukon, ahogy bámulva követték tekintetükkel mostohájuk megfenyítését. Sylvia mamájának arcvonásain azonban igen nagy megnyugvás látszott, miután magához tért az első meglepetésből, és ahogy rámnézett, abból a következoket olvashattam ki: “Rajta, fiacskám, itt a második esélyed! Az ég szerelmére, használd ki – jó alaposan!”
Ám nem volt igazán szükség a néma bátorításra. Szilárdan eltökéltem, hogy a végére járok a dolognak, és kezem keményen markolta a nádpálca fogantyúját, míg Sylvia “felkészült”, vagyis lányaihoz hasonlóan a konyhaasztalra hasalt, széttárta pompás combú hosszú lábait, és megmarkolta az asztal két oldalát.
Az így elém táruló látvány azt is lázba hozta volna, aki nem a női bájak iránt fogékony. A combok közt kidomborodott Sylvia húsos Vénusz-kagylója, a barnás külső és a rózsás, nedves belső szeméremajkak páros szirma, a csábító félgömbök hasadékának barna völgyében kinyílt a popsiluk, és három-négy centi hosszú ráncok jelezték körülötte az izgalmi állapotot. Na most megmutatom ennek a nőszemélynek, még egyszer nem tesz bolonddá, most megkapja a magáét… És Sylvia, úgy tűnik, leolvasta arcomról gondolataimat, mert kihívó-kötekedő vonásai a tiszta félelem mimikájává alakultak át – most érezte meg, hogy mi vár rá -, és ez egyszer kegyelem nélkül! Nem, még egyszer nem fog panaszkodni, hogy nincs elég bátorságom! A kezemben sivított és csattogott a nádpálca, egymás mellett sorakoztak a csíkok, míg a két félgömb valósággal úszott az égő ütésnyomokban.
Én azonban nem hagytam annyiban a dolgot, elvégre Sylvia maga mutatta meg, milyen az igazi testi fenyítés az ő szemében. Félreérthetetlenül mutattam a nappali felé a lovaglóostorral. Először mintha jajveszékelni akart volna elottem a szépasszony, de aztán eltűnt a védekező-rémült arckifejezés, és átadta helyét egy szinte boldogságos, csöndes felragyogásnak, és alig hallható suttogás ért fülemhez:
– Nagyon fog fájni – és meztelen talpa máris befelé csattogott a padlón. A mama és a mostohalányok aligha hallhatták ezt a megjegyzést, így csak annyit mondtam:
– Tudom.
Aztán végignéztem, hogyan préseli bele magát szipogva-nyögdécselve a lányok jóval kisebb büntetőbugyijába, majd hogyan foglalja el a lányok helyét a pamlagon, szép lábait a magasba nyújtva és szétterpesztve. Juttát és Karinát megbíztam a bokák megfogásával, és meg is tették, arcukon a szégyen, büszkeség és káröröm sajátos keverékével.
És akkor felemeltem a lovaglóostort, és gondoskodtam róla, hogy Sylvia gyönyörű combjain feltűnjenek a lovaglóostor végének sötétre színeződő nyomai, amint a bugyi börtönébe zárt asszonyi ölön is megjelentek a bőrlapocska lenyomatai, tisztán lehetett látni őket a feszülő bugyi eltávolítása után. A lovaglóostor szára és vége egészen sötétlilára színezte a bőrt odalenn. A két lánynak már a látványtól is könny szökött a szemébe, annyira meghatotta őket mostohájuk panaszos sírása. És Sylvia később nem minden büszkeség nélkül mesélte, hogy úgy érezte, mintha fájó ütéseim alatt világra hozná régi szerelmünket.
Azt hitte talán, hogy most végre megszabadul a lovaglóostor után, de sajnáltam volna, ha elmulasztja a végső megszégyenítés lehetőségét: a két mostohalány közt állva egy teljes órán keresztül kellett széthúznia farának félgömbjeit, mialatt a mamája és én izgatottan tárgyaltuk közös jövőnk csábító részleteit.
Mindez húsz esztendeje történt. Sylvia és én összeházasodtunk. Miután épp bővítettem az üzletet, kineveztem titkárnőmnek, Jutta és Karin pedig segéderő lett mellette. Ennek az volt az előnye, hogy nem csupán otthoni viselkedésüket tudtam ellenőrizni, hanem a hivatalit is, és munkaadójuk nem volt kevésbé szigorú, mint az új férj és apa. A nádpálcának és a lovaglóostornak később is akadt tennivalója boven.
Mindazonáltal boldog pár vagyunk, sot boldog család, és ezért mondhatom el, módosítva a bevezetőben említett szállóigét:
“Aki elkésik, azt az élet olykor újabb eséllyel ajándékozza meg.”
És csupán ritkán teszem fel a kérdést magamnak: mi lett volna, ha már az első esélyt kihasználom – a nadrágszíjjal?

Az orosz cári balett titkaiból 1. rész

balerina_kislanyEgy orosz hercegi család birtokán született, mint szegény jobbágyok gyermeke. Anyja egyike volt a belső szolgálatot teljesítő szobalányoknak, apja talán egyike az úri vendégeknek, kiknek a csinos jobbágyleányok állandóan rendelkezésükre állottak. Tizenhárom éves koráig a kastélyban nevelkedett és fiatal testén állandóan csattogott a korbács, egyrészt büntetésből a legcsekélyebb hanyagság miatt is, másrészt pedig a vendégek izgalmának fokozása céljából. Ekkor egy moszkvai varrodába került és eddigi urasága minden jogát a varroda tulajdonosnőjére ruházta át. Két évig volt itt, majd úrnője egy javítóintézetbe vitte, hol többszöri megkorbácsolás után elvették a szüzességét és egy éven át vándorolt egyik kéjenc kezéből a másikba. Ezek közül az egyiknek, a cári balett intendánsának megtetszett a formás testü fiatal leány és megvette úrnőjétől. Igy került Mariska, a kis jobbágyleány a balettbe, mi pedig átadjuk neki a szót, hogy elmondja élete további folyását. Másnap egy kocsi a táncintézetbe vitt. A kocsi ablakai homályos üvegből voltak és megakadályoztak egyrészt, hogy az utcára kinézhessek, másrészt pedig, hogy a járókelők indiszkrét pillantásokat vethessenek a kocsi belsejébe. Igy kezdődött az én fogságom és a világtól való elzáratásom. Az utam végén a kocsi egy aszfaltozott bejáraton robogott át és megállt egy belső udvaron. Kívülről kinyitották az ajtót és egy szobalányt láttam magam előtt, aki már várt reám. Bevezetett a gyakorlóterembe, mely az első emeleten volt. Rajtam az a ruha volt, melyet rendesen viselni szoktam, de miután ez a követelményeknek nem felelt meg, visszaküldték a varrónőnek. Egy inget és egy fürdőköpenyt adtak reám és ebben az öltözetben, szandálokkal meztelen lábaimon a fürdőszobába vittek. Itt két aszszony gondosan megmosott. A fürdő illatosítva volt és személyemnek megtisztítása természetesen testemnek minden titkos részére is kiterjedt, melyeket a legkisebb zugig alaposan megmostak. Dacára, hogy a vízben voltam, ezek az érintések megremegtették testemet, ami természetesen a fürdőasszonyok előtt nem maradt titokban. Nevettek, mint a bolondok. – Könnyen fel lehet izgatni a kicsikét mondták, miközben oldalukat fogták nevettükben. Mikor kiszálltam a fürdőből, a két szolganő ledörzsölt, mielőtt megszárítottak volna. Már a puha kezek dörzsölése is felizgatott, mikor pedig a szárításnál a forró kendő megérintette testem legérzékenyebb részét, ismét erőt vett rajtam a remegés és másodszor öntött el a kéj. Rögtön elkapták onnan a kendőt és észrevették gyönyöreimnek nyomát. Mulattatta őket ez az esemény és azzal szórakoztak, hogy felváltva izgattak két ujjukkal, mikor is mindkettőjüknek sikerült, hogy néhány pillanat alatt élvezethez segítsenek. Akkor még egy ülőfürdőt kellett vennem és kértek, hogy el ne árulja, mert különben vérig korbácsolják őket. Minden ilyen játék a legszigorúbban tiltva volt és ha rájöttek, a legkegyetlenebb módon büntették korbáccsal, vagy vesszővel. Sokkal jobban el voltam ragadtatva játékuktól, sem hogy hálátlansággal viszonoztam volna és elragadtatásom csak növekedett, mikor ezek a harmincéves, tapasztalt asszonyok odatérdeltek mellém és egyik elől, a másik pedig hátul tüzesen csókolni kezdtek. Életemben először élveztem ezt a kettős gyönyört, melyek közül mindegyik annyira fokozza a másikat. Úgy reszkettem, mintha két férfival lett volna dolgom, mert a szájak mesterien értették munkájukat. Mikor az első támadásnak vége volt, megfordultam, hogy egyikük se járjon rosszul és mondhatom, hogy ajkaik mindenütt egyformán ügyesek voltak… Végül is még egyszer meg kellett mosniok, tíz perc múlva minden be volt fejezve. Aztán az öltözőszobába vittek, ahol ismét meztelenre vetkőztettek. A ruhatárosnő maga vett méretet a testemről, nem bízta másra ezt a munkát, mert tudta, hogy minden hibáért az ő ülepét vonják felelősségre. Először a mellbőségemet mérte meg, azután a csípőm fölött, végül a test közepén és a popómon. Azután egy méternyire szét kellett vetnem a lábaimat és előrehajolni és így mérte meg az ülepem kerületét, mely így sokkal nagyobb volt. Most a mellemtől a combjaimig mértek meg. A két szolganő, akik előzőleg velem voltak a fürdőben, kérdezni látszottak magukban, hogy vajon ezeknél az érintéseknél neme fog velem valami szerencsétlenség történni. De az utolsó gyönyöröm óta oly rövid idő telt el és azonkívül a kéz, mely lapogatott sem puha, sem kedves nem volt, hanem durva és száraz. Ekkor a ruhatárosnő egy számozott dobozból egy trikót vett elő, előbb azonban reám adott egy selyemfüzőt, mely a melleim háromnegyed részét szabadon hagyta, azután a két szobalány rám húzta a trikót. Egy dívány szélére kellett ülnöm, az egyik szolganő felemelte a lábamat és kinyújtotta, a másik pedig ráhúzta a trikót, míg ráfeszül a lábszáraimra. Azután szandálba bújtatták a lábaimat és fel kellett állnom. Meg kellett erőltetniük magukat, hogy a combjaimra is felhúzhassák a trikót és éppen ilyen nehéz volt a hasamat és popómat belé szorítaniok. Miután a trikó az ülep közepétől hasított volt, hogy jobban a derekamra simuljon, úgy nézett ki, mint egy tölcsér, a test közepén is volt egy nyílása, hogy szorosan álljon a combokon, azután befüzték szorosan, mint a füzőt szokták. Pompásan tapadt a testemre. Most sétálnom kellett a ruhatárosnő előtt, hogy neme vet valahol ráncot a trikó. Minden oldalról megtekintett, mert tudta, hogy a legcsekélyebb hiba miatt alapos verést kap a nagyhercegtől, akié az intézet volt. Azután ismét egy méterre szét kellett vetnem a lábaimat, majd jelt adott az egyik szolganőnek, mire ez megragadott a vállaimnál fogva és lassan lenyomott a padló felé. Éreztem, hogy a selyem megfeszül az ülepemen és még nem voltam egészen vízszintes helyzetben, mikor a varrás az ülepemen egész hosszában kirepedt és előtünt meztelem testem. Már féltem, hogy verést kapok érte, de mikor a ruhatárosnő parancsára felemelkedtem, észrevettem, hogy attól, ami velem történt, el volt ragadtatva, megtalálta a nekem való trikót. Kellett ez az elővigyázatosság, hogy elkerülje a szemrehányásokat, melyek az ülepére nézve kellemetlen következményekkel járhattak volna. Ruházatom többi része egy rövid gazeszoknyából állott, melynek mértékét hamar megtalálták. A selyemfüző, éppen úgy, mint az ing, mélyen ki volt vágva, hogy a mellek, a bimbókkal a kivágáson kívül nyugodtak. Ha a mell nagyon buja és fejlett volt, úgy a két húsgolyó messze kint csüngött a ruhából és minden lépésnél táncolt. Hogy a gazeszoknyácskák olyan rövidek voltak, annak két oka volt: egyrészt alkalmat nyújtott a mindkét nembeli nézőknek, hogy a táncosnők intim bájaiban kedvükre gyönyörködhessenek, másrészt pedig nem akadályozta elöljáróinkat a gyakran előforduló pillanatnyi fenyítésekben. Mikor aztán tetőtől talpig rendben voltam, még egy vörös selyemből készült felsőruhát húztak reám és egy szobába vezettek, mely a nagyherceg részére volt fenntartva és ahol több, mint egy órát kellett várnunk, én teljes mozdulatlanságban, hogy öltözékem aranyosságát meg ne zavarjam, vezetőnőm azonban kevésbé korlátozva. Egy kocsi robogott az udvarba és megszólalt egy harang. Felálltunk, hogy így várjuk meg a fenséges urat. Egy magas, szőke, körülbelül 25 éves fiatalember lépett be egyedül. – Ez az új szerzemény? kérdezte közömbös pillantással. – Igen, fenséges uram!
– Hogy hívják?
– Mariskának, császári fenség! Erre közelebb jött hozzám, egy pillanatig a melleimet nézte, megtapogatta, majd ujjai közé fogta… * * * * * Már a belépésemet követő napon részt kellett vennem a gyakorlatokon és pedig ugyanolyan kosztümben, mint a többiek: a füző mélyen kivágva, mellek meztelenül, a gazészoknyácskák erősen kikeményítve és nagyon rövidek, hogy a combokat teljesen és a popó egy részét látni lehetett és ha fellebbentek a csípőkig, az egész test meztelen volt. Különböző színü selyemharisnyát viseltünk, melyek a térd felett voltak megerősítve, a lábainkon pedig tánccipőket. Trikót csak az esti előadásokon viseltünk. A nadrágocskát a nagyherceg parancsára elvették tőlünk, először, mert akadályul szolgáltak az előadásokat megelőző vizsgálatoknál, másodszor pedig, mert a nézők a meztelen testre tapadó selyemtrikóban jobban élvezhették testünk formáit. Télen erősen fütötték a gyakorlótermet, de nyáron is állandóan belépőkbe kellett burkolóznunk, melyet az előcsarnokban hagytunk. Hogy a gyakorlásoknál a combjaink és ülepünk ilyen hiányosan voltak eltakarva, annak megvolt az oka; először, hogy a közelben ülő nézők az üde, izmos leányhúsban gyönyörködhessenek, azután pedig, hogy a fenyítések, melyeket azonnal végrehajtottak a meztelen bőrön, mely minden védelem nélkül volt kiszolgáltatva a korbácsszíjaknak annál intenzívebben érezhetők legyenek. Maguknak a húsosabb részeknek is kettős céljuk volt: az volt a kötelességük, hogy a színpadon ugráljanak és még valahol máshol is. Különösen ez a második cél volt az, mely szegény ülepünket a nagyobb szenvedésektől megóvta és így történt, hogy csak kötelek, bőrszíjak és kezek, melyek azonban szintén eléggé égető emléket hagytak hátra, porolták ki az ülepeinket, de nem sebezték fel azokat. Az intézet minden növendéke, a táncosnők éppen úgy, mint a legfiatalabb patkányok, egész testükkel a magasabb udvari méltóságok és gárdatisztek szórakozásaira szolgáltak, akik gyakran éltek jogaikkal. Természetesen a nagyhercegeknek előjoguk volt a választásokban, de csak nagyon ritkán lehetett látni őket a gyakorlatoknál és próbáknál. Csak a gyermekek voltak felmentve e szolgálatok alól mindaddig, míg a testük kifejlődött, de naponta megvizsgálta őket az intendáns, az igazgatónő, vagy a balettmester, hogy elég erőseke már a szerelemre. Akkor őket is bevezették az ágymelegítők nyilvántartásába és kiszolgáltatták az első öregebb, vagy ifjabb kéjencnek, aki először végignézte kis farának táncát, ha nem az intendáns, vagy a balettmester tartotta fent magának, hogy az áldozatot végrehajtsa rajta. A hadseregnek, udvarnak és arisztokráciának szabad bejárata volt a gyakorlóterembe, túlsúlyban volt azonban az öregek száma. Ök azért jöttek, hogy a szemeik előtt kikorbácsolt ülepek buja vonaglásában és a megfenyítettek fájdalomkiáltásaiban gyönyörködve izgassák fel magukat. Öreg, kiélt testüknek nem volt jobb izgatószere, mint ezek a vonaglások és kiáltások. Mindegyik távcsővel volt felszerelve, dacára a rövid távolságnak, mely őket a színpadtól elválasztotta, minden valószínüség szerint a látott tárgyak megnagyobbítására. Igy történt nem is ritkán, hogy a leányok egy része gyakorlatok után eltünt és csak néhány óra múlva került ismét elő. Itt is megmutatkozott aztán a gyakorlóöltözék alkalmassága: az öregek, vagy fiatalok minden fantáziáját pillanatok alatt teljesíteni lehetett. Nők is jelentek meg a gyakorlatoknál, főleg azonban este, előadás után jöttek, nagyobb számban, néha egyedül, gyakran azonban a férjük társaságában, hogy jelen legyenek a fenyítéseknél, melyek vakító lámpafénynél, mely az egész meztelen testen visszatükröződött, csak izgatóbbak voltak. Ez az izgalom még növekedett azáltal is, hogy a vétkeseket először a fenyítés végrehajtása céljából elő kellett készíteni, miközben trikóját a térdéig lehúzták és azután hasra fektették egy bakra, miáltal ülepük kidomborodott és testük egy szabályos ívet képezett. A próbák alatt a növendékek csoportokban gyakorlatoztak, mindegyik abban az osztályban, melybe tartozott. Végül pedig még egy főpróbát tartottak. Az első gyakorlatoknál mint egyszerü néző voltam jelen. Beosztottak kezdők közé és lelkemre kötötték, hogy jól vigyázzak, mert a következő napon vizsgáztatni fognak. A kezdők csoportjában 1315 éves kis leányok voltak, és a 16 évemmel a legidősebb és legnagyobb voltam köztük. Természetes, hogy én voltam a legfejlettebb is és gócpontja a különböző férfi és női nézőknek, kik látcsövüket fellebbenő szoknyám alatt szabadon fekvő meztelen combjaimra és ülepemre, melyek szemeiknek gyümölcsök voltak, szegezték, hogy megértékeljék az áru jóságát és előnyeit. A kezdők csoportja, mely körülbelül húsz növendékből állott, egy tánctanítónő vezénylete alatt gyakorolt, egy hegedü és hárfa kísérete mellett. Minden előre tett lépésnél a könynyü szoknyák elől csapódtak a magasba, a hátra tett lépéseknél pedig hátul repültek fel. Aztán hirtelen elhallgatott a zene, a csoport megállott és láttam, mikor a legnagyobb leány előrehajolt, hogy szoknyácskája mint egy harang állott körülötte. A tanárnő odalépett hozzá és hat korbácsütést adott neki, hogy ülepének félgömbjei kipirultak és erősen vonaglottak. Nem tudtam felfedezni, mi lehetett az oka ennek a büntetésnek. Minden távcső a harang reszkető tartalmára volt irányítva, mely csak akkor foglalta el ismét függőleges helyzetét, mikor a bünös engedélyt kapott, hogy felállhasson. Most a hegedü és hárfa is felvették megszakított tevékenységüket, a növendékek a lépésgyakorlatokat, én a figyelmemet és a két nembeli nézők távcsövei azt a pontot, mely éppen a legjobban érdekelte őket. A növendékek most egyik lábukról a másikra ugrottak, hogy combjaik minden ugrásnál szétnyíltak. Látni lehetett, hogy csak négy vagy ötnek volt már pihés a teste és csak egyetlenegynek sürü, fekete hajzata. Miközben egy félfordulatot tettek, ez alkalommal két növendéknek kellett előrehajolnia, egy tíz évesnek és annak a leánynak, ki már ki volt fejlődve. A tanítónő a kicsikénél kezdte a büntetést, hat ütést a porolókorbáccsal, de a gyermeknek a szempillája sem rezdült. Aztán a nagyobbik számára egy nagajkát vett elő, az ideoda dobálta az ülepét és úgy ordított, mintha nyúzták volna. A nézők, különösen a hölgyek, nevettek és éljeneztek, újráztak, hogy megtanítsák a bünöst, hogy ilyen csekélység miatt nem szabad sivalkodni. A tanítónő persze eleget tett a nézőközönség kívánságának, ami parancs volt a számára és kiegészítette a tucatot hat újabb ütéssel, melyek sötétvörösre festették a leányka popóját, miközben a vonaglás fokozódott és sikoltozása betöltötte a termet. Dacára a büntetésnek, neki is tovább kellett gyakorolnia a többiekkel együtt, de most már világosan meg lehetett őt különböztetni bíborvörös nadrágocskájával, melyet a korbács szíjai húztak reá. A lecke egy félóráig tartott és még két tanulónő kapta meg hasonló módon a korbácsot. Azután a következő osztály került sorra, egy fuvola és egy második hegedü egészítette ki a zenekart. Ebben az osztályban az előrehaladottabb leányok voltak, 1520 évesek. Látszott, hogy mily különös gonddal válogatták össze őket. Mindnyájan csinosak, formás testüek voltak, gömbölyü, szépen domborodó, kemény üleppel, mely két, formás, izmos combon nyugodott. Bőrük úgy fénylett, mint a legfinomabb selyem. Valamennyinek gazdag hajdísze volt már, különösen kitünt közülük egy aranyszőke pihével, de volt öt vagy hat kiknek koromfekete hajzata volt. Különösen egy keltette fel csodálkozásomat. És még sem volt ezek között a 18 éves növendékek között egy sem, akinek olyan fejlett és sürü leány háromszöge lett volna, mint nekem volt az én 16 évemmel. Ebben az osztályban körülbelül harminc növendék volt, kik belépő táncokat gyakoroltak és lábaikat a levegőbe dobálták, miközben látszott, hogy ülepük felemelkedik és combjaik szétnyílnak. Azután lábujjhegyen megfordultak, hogy szoknyáik felrepültek és felváltva megmutatták formás ülepüket és a pihés szerelmi fészket, minden változatban. Végül együtt keringőztek, hogy a gyors tempónál szoknyáik állandóan magasan álltak és minden táncmozdulat tanulmányozható volt az ülepükön. Ezek hol jobbra fordultak, hol balra, előrehátra siklottak és a legapróbb részletet is pontosan megmutatták. Mikor a keringőt befejezték, a szokásos meghajlással üdvözölték a közönséget. Melleik, mind nagyok, gömbölyüek és kemények, a füző kivágásán nyugodtak és a gyors tánc utáni hullámzásukkal és kemény bimbóikkal nagyon bájos és izgató látványt nyújtottak. A táncot nem szakították meg, hogy az ügyetleneket megbüntessék, de mikor a sereg a végén “hátra arcot” csinált, felemelkedett az igazgatónő elnöki székéből, megragadott egy nagajkát és odalépett ahhoz a leányhoz, akinek valamennyi között a legszebb fekete hajzata volt. A balerina tudhatta, hogy mi vár reá, mert szétvetett combokkal előrehajolt és teljes terjedelmében mutatta meg a legszebb popót, melyet látni lehetett. Formája olyan bájos volt, hogy Vénuséval is bátran felvehette volna a versenyt. Abban a helyzetben, melyet most felvett, csak a kezdetét lehetett látni a pompás hajerdőnek, amely díszítette. Az igazgatónő jelt adott a felvigyázónőnek, mire ez, aki már tudta, hogy miről van szó, megragadta a táncosnőt a vállainál fogva és annyira lenyomta, hogy feje előtünt a lábai között és a sötét leányháromszög hajerdeje egész terjedelmében fel a köldökig látható lett. Megfontolt lassúsággal osztotta ki az igazgatónő az ütéseit, hogy a nézők annál hosszasabban gyönyörködhessenek a kegyetlenül megkorbácsolt popó buja mozdulataiban izgató látványában. Tizenkét ütést mért áldozatára, melyek széles popóját, melyek a közönség tetszésnyilvánítása közben kínosan vonaglottak, vörös huzattal vonták be. Mikor a fenyítés vége elérkezett, a két telihold sötétvörös alátünő naphoz hasonlított. Igy kellett maradnia, miközben a felvigyázónők még egy fél tucat popót végig korbácsoltak. Mindegyik tizenkettőt kapott. Ezután a még két hátralevő csoport kezdte meg gyakorlatát. Mintegy huszonöten lehettek, 2030 évesek és közösen gyakoroltak. Az ilyen öreg táncosnőket rendszerint már eltávolították az intézetből, de voltak közöttük olyanok is, akik üdén őrizték meg magukat és jól ápolt, fejlett bájaikkal jobban megfeleltek egyes kéjencek különös ízlésének. És ha egy olyan szerencsétlen volt, hogy minden elővigyázatossági rendszabály dacára teherbe jutott, úgy lebetegedése után irgalmatlan ul eladták valamelyik magán színházvállalkozónak. Igy volt a csoportban néhány 2830 éves leány, kiket az öregebb urak különösen kerestek, először buja formáik végett, melyeknek markolászása és tapogatása mindenek felett izgatta őket, másrészt pedig azért, mert szerelmi tudományuk az évek folyamán a legmagasabb fokra fejlődött. E csoportban láttam ülepeket, melyek szinte olyan óriásiak voltak, melyeket a javítóintézetben a nagyító üvegeken át láttam. Egy körülbelül 30 éves asszonynak szabályosan karcsú dereka alatt olyan nagy, széles és gömbölyü csípője és ülepe volt, aminőt sem azelőtt, sem azután asszonynál nem láttam. Hogy a combok vastagsága szintén megfelelt a kolosszális ülepnek, az természetes. És emellett olyan kemény és izmos volt a húsa, hogy a füzőből kicsüngő mell, mely olyan nagy volt, mint egy dajkáé, a hatalmas hústömeg súlya alatt sem lógott le, hanem a hosszú, rózsás bimbóval dacosan és egyenesen állott előre. Mint első táncosnőt, természetesen nagyon ünnepelték. Neki is egy valóságos őserdő volt testén hosszú, sürü, koromfekete hajból, de mert nagyobb és erősebb volt, mint a húszéves, a hajzata is ennek megfelelően teltebb, szélesebb és nagyobb. Tánc közben egyedül próbált egy lépést, miközben lábát többször oly magasan dobta a levegőbe, hogy a cipője a szeméig ért. Testének minden báját tisztán lehetett látni. Ö is megkapta a maga részét az igazgatónőtől és habár az ilyenkor szokásos ütések száma hat és tizenkettő közt váltakozott, ő kivételesen negyvenet kapott. Nála nem volt szükséges, hogy a felvigyázónő hozza a megkívánt helyzetbe, mindent látni lehetett és a hatalmas popó és a pompás combok látása, melyek között vonaglásai alkalmával előtünt minden szépsége, nagy mértékben szemérmetlen, de rendkívül buja és izgató látvány is volt. Ebben a helyzetben maradt, míg tíz másikat is megkorbácsoltak. Mikor aztán felemelkedett, az arca sötétpiros volt és minden vére a fejébe szállt. Ezen korbácsorgia alatt egy kis zenekar verődött össze, melynek tagjai szintén nem kevésbé gyönyörködtek a buja színjátékban. Végül még egyszer megpróbálták a ballettet, mely este került színre. E táncban néhányan a kicsikék közül is részt vettek. Igy mintegy 80 ülepet lehetett látni, melyek több, mint húsz percig repültek összevissza fellebbent szoknyákkal, mint a pillangók. Minden néző látcsövét az ülepekből és pihés bájakból álló tömkelegre irányította, melyek különböző méretekben és színekben forgolódtak, vonaglottak és ugráltak. A végén a táncosnők egy része vonalba fejlődött, bal lábukat a kezükbe tartva és a jobbon forogva, miközben a nézőknek megmutatták testüknek minden titkát. Tíz másik táncosnő középen a prímabalerina körül félkört alkotott. Ez fél térden feküdt és a jobb lábát vízszintesen kinyújtotta. Miután pedig a trikó élő húsból volt rajta, nagyon szemérmetlen látványt nyújtott. Egy másik táncosnő most a térdelő vízszintesen álló combjára lépett, előre hajolt, belekapaszkodott a másik nyakába, egyik lábát magasra emelte és így egy szöget alkotott, melynek szöge a trikóvágása volt. Az első táncosnő ekkor a másik lábát a karja alá fogta és a testet vízszintes helyzetben, széttárt combokkal tartotta. A többiek ezen élőkép körül térdeltek, mélyen előrehajolva. A hátralevők két oldalt létrákon térdeltek, egyik a másik fölé hajolva, úgy hogy egészben ki lencven popót és ugyanannyi élő trikókivágást lehetett látni. Ha azt mondom, hogy ugyanannyit, ez nem egészen helyes, mert a valóságban eggyel több volt és pedig azé a táncosnőé, kinek popójából alig lehetett látni valamit. Mikor a balettnek vége volt, azok, akik dolgukat rosszul végezték és a felvigyázónők felírták őket, ugyanazon helyzetben, melyet előzőleg elfoglaltak, büntetést kaptak. Igy korbácsoltak meg körülbelül tizenkettőt, párosával, lehetőleg szorosan egymás mellett, hogy a nézők az egész képet láthassák látcsövükkel, de meg a jelenet is nyert izgató voltában ezen összeállítás által. * * * * * Az utolsó korbácsorgiának a gyakorlatok végén és telt gömbölyü popók, valamint a csupasz és sürü mohában elrejtett édenkertek kiállításának még egy más célja is volt. Az öreg kéjencek a világ legizgatóbb színjátékának megszakítás nélküli szemléletétől, olyan állapotba jutottak, mely engedte nekik, hogy erejüket kipróbálják. Többen a megkorbácsolt táncosnők közül nem jöttek velünk vissza, némelyek egy óráig maradtak el, mások két óráig. Utóbbiakat fiatal tisztek vitték magukkal a cári gárdából, akik bizonyára izmosabb szerelmi harcosok voltak. Az udvari méltóságok ellenben többnyire már ősz emberek voltak, abban a korban, melyben az ismétlés már csak hosszú, fáradságos munka után sikerülhetett. Este, hét óra felé és a könnyü vacsora után a táncosnőket jól elzárt kocsikban a színházba vitték. Indulás előtt azonban az intendáns és az igazgatónő még egyszer felülvizsgálta őket. Miután nekem is velük kellett mennem, én is jelen voltam ennél a vizsgálatnál. A balettmester és az igazgatónő megosztották egymás között a munkát. A férfi egy hajlékony vesszőt, az asszony egy lovaglókorbácsot tartott a kezében. Ez a két javító eszköz alaposan bevághatott a vékony, tapadó lepeltől rosszul védett húsba. Mikor a táncosnők elvonultak előttük, mélyen előre kellett hajolniok. A két bíró megtapogatta a trikót és megnézték minden oldalról, hogy vajon hibátlanul fekszeneke. Kétszer csapott le közben a lovaglókorbács egy nagy lány popójára, aki előrebukott és élesen felsikoltott. Mióta a nagyherceg parancsára a nadrágokat eltiltották, egy ilyen ütés a szük, vékony selyemtrikóra éppen úgy fájhatott, mintha a meztelen bőrt érte volna, az egyedüli előny az volt, hogy nem sebezhette meg. Csaknem ugyanabban a pillanatban a vessző is mozgásba jött, ez is kétszer csapott le egy növendék ülepére, aki ugyanilyen mozdulatot tett előre. De újra fel kellett vennie előbbeni helyzetét és farának mindkét félgömbjére két erős ütést kapott.
– Ez meg fog tanítani arra, hogy ne fordítva vedd fel a trikót! Azután folytatták a felülvizsgálatot. A vessző és korbács gyakran munkába léptek, a leányok az ütés következtében előre buktak és szünet nélkül sikoltoztak. Különböző hibákért mintegy húszan részesültek büntetésben. Miután engem egy szobalány öltöztetett fel, nem kellett félnem a balettmester vesszőjétől, mikor a sor az én combjaim és ülepem felülvizsgálatára került, mely titkos bájaim összefogdosása által hosszabb ideig tartott. Közben rájöttem arra, hogy itt még sokkal rosszabb, mint a varrodában volt, ahol az úrnő nem használt ilyen kegyetlen fenyítőeszközöket. A színházban a balett alatt, a többi nem foglalkoztatott növendékkel a kulisszák mögött álltam. Először láttam itt balettet és hallottam egy teljes zenekar muzsikáját. A függönyön sok kis lyuk volt, melyeken az egész színházat át lehetett tekinteni és melyeken barátnőim kikukucskáltak. Én is odaálltam egy ilyen lyukhoz és láttam a megvilágított termet, a zenekart, a földszinti üléseket, a páholyokat, erkélyt megtöltve gazdagon öltözött és drágakövektől csillogó uraságokkal. A hölgyek estélyi ruhája mélyen ki volt vágva. Velem szemben megismertem egy hölgyet, aki jelen volt a gyakorlatoknál is. Ebben a pillanatban két ütést kaptam a trikó által gyengén védett ülepemre. Meglepetésemben előreugrottam és az égető fájdalomtól hangos kiáltásban törtem ki. A balettmester büntetett meg kíváncsiságomért. Az egész előadás alatt szenvedtem, mely három óráig tartott. Még a kocsiban is, mely bennünket hazavitt, éreztem a fájdalmat, mely még az ágyban is tartott, míg elnyomott az álom. Miért is kaptam ezt a két vesszőcsapást? Hiszen láttam, hogy a barátnőim is kinéztek a lyukakon. De ők valószínüleg azt az időt használták fel, mikor a balettmester el volt foglalva, de engem nem figyelmeztettek és kárörömmel lesték a szegény popóm számára oly fatális pillanatot. Közben folytatták a balettet és nekem a színpadra kellett néznem, a délután gyakorolt tánc megismétlésére, csakhogy akkor nem volt tüz a popómban és a nekem új látványosságban nagy élvezetet találtam, míg most csak a fájdalmat éreztem. Dacára, hogy az utolsó felvonásban nem fordult elő több tánc, esti köpenyünkbe burkolózva meg kellett várnunk az előadás végét, mielőtt ismét zárt kocsikba raktak bennünket, melyek a belső udvarban vártak ránk, hogy visszavigyenek az intézetbe. Kérdeztem szomszédnőmet, hogy miért nem engednek bennünket haza?
– Várd csak meg az időt és látni fogod volt a felelet. Mikor az előadásnak vége volt, beszálltunk a csukott kocsikba és hazamentünk. Köpenyünket az öltözőben hagyva beléptünk a gyakorló terembe, mely nappali világossággal volt elárasztva. Elegáns ruhánkat, melyet a színházban viseltünk, most is magunkon tartottuk. A zenekar helyén elegáns közönség gyúlt össze, a hölgyek estélyi ruhákban, ugyanazok, akik a színházban is jelen voltak. Tehát csupán ezért kellett megvárnunk az előadás végét, hogy elegendő idejük maradjon a fenyítéseket végignézni, melyeket a felügyelőnők bemondása alapján hajtottak végre. Ezek a kulisszák mögött állottak és minden legkisebb hibát feljegyeztek. Miután tudták, hogy egy bizonyos menynyiséget minden este le kellett adniok, nem sokat törődtek vele, ha néha ártatlanul is vádoltak valakit. A terem közepén észrevettem egy gömbölyü, párnázott bakot, előtte egy párnával, melyet távollétünk alatt állítottak oda. Kérdeztem magamban, vajon mire szolgálhat ez? Pedig nem volt más, mint a vérpad, melyen a bünösök ülepeit kivégezték. A felvigyázó egy névsort tartott a kezében. Az igazgatónő egy intésére, mellyel kétségkívül az ülés megnyitását jelezte, hangosan kiáltotta: Daischa! Nevének hallatára egy húszéves, nagy leány lépett reszketve elő a táncosnők sorából és lángba borult arccal és dobogó szívvel ment oda a szégyenpadhoz. Megérkezve letérdelt a párnára, mire a felügyelőnők egyike lehúzta ülepéről és combjairól a trikót. Akkor hasával végigfeküdt a bakon, karjait és lábait annyira széttárta, amennyire csak lehetett. Teste most egy ívet képezett és a popója, melynek finom bőre a vakító világosságban mint a selyem fénylett, magasan kiállt. A két széttárt comb teljes bujaságában látszott és közöttük tisztán lehetett látni testének minden titkát. A nézők egyike, R. hercegasszony, aki nem volt megelégedve Daischa táncával, fenntartotta magának a bünös megfenyítését. 2830 éves lehetett a főúri bestia, aki nemes férjével, a herceg úrral jelent meg. Nagy, vad szemei villámokat szórtak, mikor a korbácsot megsuhogtatta a hófehér, szoborszép popó fölött. De nem sokáig maradt ilyen. A magas rangú hölgy nagy élvezetét találta abban, hogy ezt a fehér popót, mely reszketett a félelemtől, pirosra fesse. Az alatta levő sötét hajbokor követte a megkorbácsolt popó vonagló mozdulatait és rázkódott, mintha lázban lenne. Mikor a hercegnő a rózsás ülep végéhez érkezett, még csak húsz ütést adott, megkezdte tehát az utat még egyszer alulról visszafelé, de ördögi kegyetlenséggel. A rettenetes ütések alatt magasra dobta szegény, megkínzott popóját, de egy panaszhangot sem lehetett hallani az ajkairól. Mikor a szíjak elérték utazásuk végpontját, úgy látszott, hogy a táncosnő piros nadrágot húzott a rózsaszínü trikóra. Könnytelen szemekkel emelkedett fel végre, akkor pedig félre kellett állnia a többiektől, meztelen üleppel és combokkal és lábszárain lecsüngő trikóval, mialatt teste nem szünt reszketni. A hercegnő ezalatt egy olyan asszony elégedett arcával, aki régen vágyott bosszúját végre kielégíthette, tért vissza a helyére a mindkét nembeli szomszédok helyeslése közben. Körülbelül még tizenkettőt korbácsoltak meg így. Kettőnek közülük popójukat trikóstól együtt kellett odanyújtaniok a bosszúálló kéznek. Két előkelő hölgy nagy ellenszenvvel viseltetett velük szemben és haragjukat rettenetes módon töltött ék ki rajtuk. Elkérték a lovaglókorbácsot az igazgatónőtől és szeszélyüknek áldozatain néhány sivító ütést húztak végig, a popójukon úgy, hogy mikor később a trikójukat lehúzták, a gyenge bőrön néhány sötétvörös csík volt látható. Egy fiatal gárdatiszt, aki egy 14 éves kis növendékre panaszkodott, saját kezüleg húzta le a trikóját, azután a balkarja alá fogta és alaposan kiporolta kicsi ülepét erős férfikezével. Gömbölyü popójának félgömbjei szünet nélkül vonaglottak, mialatt a csattogó ütések a megfeszült bőrre hullottak, mely csakhamar egész terjedelmében vörös lett. Igy kapott körülbelül harmincat, melynek tartama alatt tele torokból ordított. Többen a megkorbácsolt táncosnők közül nem jöttek a hálóterembe, köztük a gárdatiszt által megvert kis növendék sem. Valószínüleg az vitte magával. Mi többiek az ebédlőbe mentünk, míg a megbüntetett táncosnőket vacsora nélkül küldték ágyba. * * * * * A gárdahadnagy és a kicsike között a színházban a következő esemény játszódott le: A tiszt a leánykát, aki csoportjában a legcsinosabb volt, dacosnak találta. Először ugyanis szépen fejlett mellecskéit fogdosta össze és ahelyett, hogy a kicsike nyugodtan türte volna, elhúzódott tőle. Azután kezével a szoknyája alá nyúlt s akkor a leány kisiklott a kezéből. A férfi megígérte neki, hogy engedékenységre fogja tanítani, mikor is bizonyítékait hátulról fogja beléverni. Kérte tehát nyilvános megbüntetését az ő keze által, amit természetesen elfogadtak, anélkül, hogy ezen fantázia okáról érdeklődtek volna. Később pedig bevezették egy kis szobácskába, ahol már nem jutott eszébe, hogy továbbra is ellenkezzék vele. Utóvégre is mintegy hat hónapja nem volt szüz és már többeknek volt azóta ágyastársa. A tiszt a fenyítés után a legjobb állapotban volt; olyan tüzbe jött, hogy a kéj tetőpontjához vezető utat többször egymásután megtehette. A kicsike is elkábult s szívében már megbocsátotta a férfi kegyetlenségét. A következő napon, ez volt a harmadik belépésem óta, természetesen trikóban, azaz mint társnőim, meztelen üleppel és combokkal nekem is részt kellett vennem a gyakorlatokon. Csak a hercegnő által annyira megvert táncosnő húzhatott fel trikót. Ma tehát megkezdődött az én tanulásom. A balettmester odajött hozzám, valószínüleg azon szándékkal, hogy az újonnan jöttet vizsgálat alá vegye. Előre kellett hajolnom és akkor megvizsgálta a harang tartalmát, miközben inkvizítori ujjaival minden titkos bájamat összefogdosta. Mindez a nézők szemei előtt történt, kik látcsöveiket harangruhám tartalmára irányították. Akkor keze végigsiklott a csípőimen és megtapogatta, hogy keményeke, majd két kezével megmarkolta a popóm alatt, miközben ujjai a combom közé jutottak. Miután nagyon erős volt, néhány pillanatig a levegőben tartott. Azt hiszem, hogy ha ez kissé tovább tartott volna, úgy bizonyára különös tapasztalatra tesz szert. Azután a combjaim kerültek sorra, valamint a lábszáraim, mindkettő meg felelhetett az ő ízlésének. Végül meg kellett fordulnom és megkezdődött előrészem vizsgálata, a nézőközönség előtt. Felemelte a melleimet magasra, nyomkodta, tapogatta és csiklandozta ujjhegyével a bimbókat, melyek természetesen megkeményedtek. Aztán reám parancsolt, hogy emeljem fel elől a szoknyámat, és ez a vizsgálat különösen sokáig tartott. Azután elfoglaltam helyemet az első osztályban. Míg csak az előre való lépésekről volt szó, könnyen követtem a zene ütemeit, de roszszabb volt a visszatérésnél, miután nem voltam megszokva hátrafelé menni, mindig kijöttem a taktusból. Mikor visszatértünk a kiinduló pontra, be is teljesedett a sorsom. Az igazgatónő teljes erejéből kettőt húzott meztelen popómra a korbáccsal, ami rettenetesen fájt. Abban a szemérmetlen helyzetben miközben a nézők buja szemei testemnek minden titkát láthatták kellett maradnom, miközben az igazgatónő még két másikat is elintézett. Akkor folytattuk a gyakorlatokat. Repültem a többiekkel előrehátra és a végén rendesen megkaptam a két ütésemet. Egészben véve talán tizenkettőt kaptam és úgy égett a popóm, mintha kályhára ültettek volna. Miután valamennyi csoport együtt gyakorolt, talán harminc növendék akadt, kiket néhány jól irányzott ütéssel megtanították hivatásuk szeretetére és nagyobb igyekezetre. Ilyenkor nem sokat törődtek azzal, hogy a korbács hová talál, a popóra vagy combra, a felügyelőnők ütöttek, ahol érték. A véggyakorlaton még nem vettem részt, hanem néhány növendékkel, kik szintén újoncok voltak, mint én, félre állottunk és gyönyörködve szemléltük ezt a hangyabolyt meztelen ülepekből, melyek közül az egyik nagyobb volt, mint a másik és melyek összevissza vonaglottak, ugráltak. Miután ugyanazt a balettet próbálták, melyet előző napon, a befejező apothezis is hasonló volt. A nézők kívánságára a büntetésre feljegyzetteket most is a létrán korbácsolták meg. Csakhogy most a prímabalerina csoportján kezdték meg és mert a kép szimmetriáját nem akarták megbontani, a felügyelőnőt utasították, hogy abban a helyzetben korbácsolja meg, melyet elfoglalt. És ha emellett nem is láthatták az élő szobor pompás ülepeit, de bőven kárpótolta őket ezért egy sokkal szebb látvány… * * * * * A száz egynéhány elzárt leány számára tíz hálószoba szolgált, mindegyik két sorban felállított ágyakkal, melyek közül körülbelül tizenkettőt a növendékek, egyet pedig, mely a középen állott, egy felügyelőnő foglalt el. Négy porcelán burkolatú gázlámpa világította meg a hálótermet és így a felügyelőnő mindent jól láthatott, ami a teremben történt. Öltözködésünket közösen végeztük. E célból minden reggel a hálóterem mellett levő fürdőszobába vezettek bennünket, hol páronként egy ápolónő felügyelete alatt közös fürdőt vettünk, mikor is kölcsönösen lemostuk egymást. Az igazgatónő és balettmester egy napot sem mulasztottak el, hogy ne ellenőriztek volna bennünket, de az intendáns is gyakran bejött. Ilyenkor a fürdés sohasem múlt el verés nélkül nedves ülepünkre vagy combjainkra. Az intendáns úr volt olyan kegyes emlékezni arra az éjszakára, melyet egykor velem töltött. Három hét telt el azóta, mióta először vizsgálta meg használhatóságomat a javítóintézetben. Most nekem is, mint mindenkinek, akit ellenőriztek, fel kellett állnom a fürdőkádban, úgy hogy a testem csak térdig állott a vízben. Ekkor néhány gyenge ütést mért az ülepemre, aztán belemarkolt a hajzatomba, melyet alaposan megrángatott. Közben egymásután öthat hajszálat kitépett és a világosságban beható vizsgálat alá vette. Eddig csak éjszaka látta lámpafény mellett.
– Fürdés után ezt a leányt behozzátok a szobámba mondta az ápolónőnek. Adjatok rá egy flanel köpenyt, hogy útközben meg ne fázzék, más nem kell neki. Az igazgatónő és balettmester csodálkozva kérdezték magukban az intendáns ezen érdeklődésének okát egy újonnan jött iránt. Igaz, hogy fiatal és csinos, már egészen gömbölyü is, de a hajzata, habár a jövőre nézve sokat ígér, még korán sincs kifejlődve. És még ha megvolna a szüzessége! De semmiféle tekintetben nem szüz már. Én azonban jól tudtam, hogy miért hivat a szobájába. Az ápolónő eljött velem az előszobáig, ahol magamra hagyott, miután megmagyarázta, hogy az előttem álló szőnyegajtót emeljem fel. A szoba urát egy támla nélküli karosszékben találtam teljesen meztelenül.
– Vesd le a köpenyedet, gyermekem mondta nekem és állj ide a lábaim közé. Igy jó. Most hajolj előre, hogy egy kicsit kiporolhassam az ülepedet. Látni akarom, hogyan bírod ki az ütéseimet. Forró ölem szorosan a bal combján feküdt, popóm, mely meghajolt állásomban messze kidomborodott és gömbölyüségeit a legmegfelelőbb helyzetben nyújtotta oda a flagelláns kezének. Két percen át ütött teljes erővel, minden ütésnél előrebuktam és testem odadörzsölődött a combjához. Hirtelen abbahagyta, mert félt, hogy a kívánt esemény idő előtt bekövetkezik. Le kellett térdelnem a szőnyegre és dacára az élénk fájdalomnak, mely a popómat tépte, kéjes mosoly játszott az ajkaimon. Éreztem, mint foglalja el támadóállását és azután mindkét kezével megmarkolja a melleimet. Azt hitte, hogy előnye van velem szemben és én máris megelőztem. Én szünet nélkül éreztem a gyönyört az egész idő alatt, s a meghosszabbított küzdelem boldog hatással volt reám. A szükséges fürdés után már éppen el akart küldeni, mikor hirtelen más gondolata támadt. Csengetett és rögtön belépett egy ápolónő.
– Hozd ide Mártát, most megkapja a büntetést, melyet reggel a fürdőben ígértem neki. Egy huszonhárom éves nagy leány, szőke, mint a búza és nagyon szép alakú, lépett be. Egy köpeny volt rajta, melyet anélkül, hogy parancsra várt volna, rögtön levetett. Alatta teljesen meztelen volt. Az intendáns egy intésére letérdelt előtte olyképpen, hogy mellei a férfi combján feküdtek. Csodálatosan szép és formás popója volt és nagyon finom bőre. Urunk egy bőrszíjakkal ellátott korbácsra mutatott és megparancsolta, hogy negyven ütést mérjek vele Mártára.
– Ha kíméled őt folytatta , akkor Márta fog téged megverni. Nem volt szükség arra, hogy biztasson, nem tudom, milyen démon szállott belém, valószínüleg a kéj démona, de hihetetlen erővel ütöttem ezt a szép teste és kimondhatatlan gyönyörüséggel. A félgömbök vonaglása, az első, melyet én okoztam, annyira tüzbe hozott, hogy minden számolás nélkül vadul vertem, egyre erősebben. Az intendáns sejtette, hogy milyen tüz ég bennem, mikor az ötvenediknél beszüntette a korbácsolást. Márta szép ülepe bíborvörös volt. A férfinek nem kellett megbánnia, hogy abbahagyatta velem a verést, mert mihelyt elfoglalta előbbeni helyét, érezhette, hogy egész testem vonaglik és ő teljesen nyugodtan maradhatott. Tizennégy napon át időnként szobájába vitetett fürdés után, ahol néhány erősebb ütés után, egykétszer a magáévá tett. Azután behívatott egy másik leányt, akit az ölében meg kellett korbácsolnom. A popók vonaglása engem is mindig tüzbe hozott és rendesen én fejeztem be a munkát, ő pedig nyugodtan feküdt. Mikor aztán reám unt, átengedett más kéjencek szenvedélyeinek. A balettmester, mihelyt megtudta, hogy az intendáns kegyencnője vagyok, megszünt üldözni fájdalmas kedveskedéseivel. A következő éjszakán egy olyan popónak súlyos megbüntetését néztem végig, melyet jól ismertem ugyan, mert minden nap láttam, de ilyen merényletet még sohasem követtek el ellene. Két leszboszi hajlamú, nagyobb leány minden éjjel két fiatal táncosnő ágyába surrant. A felvigyázónő, egy harmincéves, jóindulatú asszony, úgy tett, mintha nem vette volna észre őket. És ekkor hírtelen egy éjjeli körútnál, mely máskülönben ritkaság volt, az igazgatónő és balettmester beléptek a hálóterembe. Éjfél felé lehetett, a két megrémült pár a paplan alá bújt.
– Igen, igen, most szeretnétek elbújni, de szemérmetlenségeteket drágán fogjátok megfizetni. És te, Marpha, tudod, hogy mi várakozik az ülepedre, miután ilyen szégyenletes dolgok előtt behunytad a szemedet. E szidalmazás közben valamennyi alvó felébredt. A felvigyázónő olyan rémült pillantásokkal nézegette a bünösöket, mintha azoknak intim viszonya új volna előtte, pedig ő éppen olyan jól tudott róla, mint mi, többiek. A legjobb akarat mellett sem tudtam belátni, hogy ilyen csekélységért hogyan lehet megverni egy macskát, még inkább egy fiatal balettpatkányt. A két párnak fel kellett állania, akkor az igazgatónő a két kicsikének egyegy korbácsot adott a kezébe. A két nagy, akik tudták a sorsukat, hogy mindkét párnak kölcsönösen meg kell korbácsolnia egymást, keresztül feküdtek az ágyon. Ekkor az igazgatónő az egyiknek, a balettmester pedig a másiknak felgyürte az ingét a hátára. A fiatal teremtések megsuhogtatták a korbácsot és lecsaptak vele nagy barátnőik ülepére, miközben a balettmester az ütéseket számlálta. Ezen gyors flagelláció után a táncosnők popója szép, élénk piros lett, de a hangjukat nem lehetett hallani, valószínüleg szégyenből, hogy ilyen könnyü büntetés miatt kiabáljanak. Azután az igazgatónő és a balettmester kivették a fiatal flagelláns nők kezeiből a korbácsot, hogy az ütéseket ötvenre kiegészítsék, mert ennyi járt a fiatal társnők elcsábításáért. Mikor fenyítésüket befejezték, az igazgatónő a nagyok kezeibe adta a korbácsot. Le kellett vetniök az ingüket, hogy egészen meztelenül álltak ott és teljes erejükből verték fiatal barátnőik gömbölyü kis popóját. Most azonban hallani lehetett sikoltozásukat és fogaik csikorgatását. Azután a felügyelőnő került sorra, kinek hatvanat kellett kapnia, ötöt mindegyik bünöstől, hogy máskor jobban vigyázzon, a többit pedig az uraságoktól. A fenyítés céljából a szoba közepén kellett felállania, hogy valamennyi táncosnő, kik a felügyelete alatt állottak, tanúi lehessenek megbüntetésének. Maga emelte fel az ingét, előrehajolt és így prezentálta nagy, fejlett popóját a szíjaknak, melyeket először a kicsikék suhogtattak meg. Még a nagyok sem tudták jajgatásra bírni, habár minden erejüket összeszedték és tíz ütés után sötétvörös csíkok borították az ülepét. Másként volt ez azonban, mikor az igazgatónő fogta meg a nagajkát: a szegény felügyelőnő kétségbeesetten sikoltozott. Tizenötöt kapott nagy ülepére, a többit a combjaira, a legutolsót pedig közéjük. Ezen éjszaka óta a felügyelőnő könnyen érthető ellenszenvvel viselkedett a két táncosnővel szemben, akik okai voltak megbüntetésének és nem mulasztott el egy alkalmat sem, hogy megkorbácsolja őket, bármilyen csekély mulasztásnál is, ami hetenként többször is előfordult. Igy naponta a kezei közé került valamelyikük, sőt sokszor mindkettő is. Minden alkalommal tíz ütést mért rájuk, ez volt a maximum, ami meg volt engedve neki és csak a kezeit volt szabad használnia korbács helyett. De mikor izmos, erős keze alá került a gyülölt popók valamelyike, akkor ellátta a bajukat és mint valami fadarabot pacskolta a megfeszült bőrt, miután kényszerítette őket annyira előrehajolni, hogy fejük a lábuk között volt. 2. rész itt

Megmutatják R. Kelly szex videóját!

Akár tizenöt évre is lecsukhatják R. Kelly-t, mivel több kiskorú lánnyal is folytatott szexuális kapcsolatot – Az énekes ügyében elnöklő bíró R.Kelly otthon készült szex-videóját is nyilvánosságra akarja hozni, a felhördülés ellenére.
Vincent Gaughan bíró nem hajlandó elállni döntésétől, miszerint nyilvánosságra kell hozni R. Kelly szex-videóját, melyen egy kiskorú rajongójával létesít szexuális kapcsolatot. Az énekes körüli botrány már évek óta tart, több ügyet is megúszott a sztár, de most úgy tűnik, valóban végigviszik a perét. 2002-ben felbukkant egy videófelvétel, melyen állítólag R. Kelly egy 14 éves lánnyal szeretkezik.
Gaughan bíró tavaly határozott arról, hogy a tárgyaláson lejátszatja a videót, a média és az érdeklődők előtt. A tárgyalás valójában már idén február 7-én lezajlott volna, de az énekes – vakbélműtétre hivatkozva – nem jelent meg. Legközelebb szeptember 17-én folytatódik a per, a videó levetítésének árnya ezúttal is ott magasodik R. Kelly feje fölött. Ráadásul a nagyközönséget sem zárták ki a felvétel megtekintéséről…
A lány, aki állítólag a felvételen szerepel, mindeddig nem szólalt meg. Vélhetően további trauma érné őt is, ha a videó nyilvánosságra kerülne, bár Gaughan bíró addig nem hajlandó elállni a videó nyilvános lejátszásától, míg a lány tanúvallomást nem tesz. Maga az énekes ártatlannak vallja magát. Tagadja, hogy ő lenne látható a videón, ám ha mégis bebizonyosodik a bűnössége, 15 évre is rács mögé kerülhet.